„A madhjamaka jelenti a Dicső Győztes, Sákjamuni buddha tanításainak a szívét. Még a vadzsrajána gyakorlatok is a madhjamaka nézeten alapszanak. Például az istenség gyakorlat elején az igazi természet tudatosságában, az olyanság szamádhijában, avagy a tattva-szamádhiban nyugszunk. Ez a meditáció az igazi természeten nem más, mint a madhjamakán meditálás. Úgy is ismert, mint dzogcsen meditáció. A dzogcsen tanítások valójában a madhjamaka tanításokon alapszanak. Tehát még a vadzsrajána gyakorlatában is, amikor az istenséget vizualizáljuk, szükség van a madhjamaka megértésére. Amikor elérjük a beteljesítő szakasznak azt a részét, amit úgy ismernek, mint „jellegeken túli beteljesítő szakasz”, akkor a madhjamakán is meditálunk, ami nem más, mint a dzogcsen meditáció. Alapvetően a természet üresség aspektusa nem különböző, akár madhjamakát, akár dzogcsent gyakorol valaki; mindkettő a „megfigyelő állapoton”, avagy az igazi természet művietlen, nem kettős tudatosságán meditálásra vonatkozik.

Ha ez igaz, mi a valódi különbség aközött, ahogyan a madhjamaka és a dzogcsen bevezeti a gyakorlókat az igazi természetbe? A dzogcsen közvetlenül közelíti meg az igazi természetet, logika és érvelés használata nélkül. Ez egy egyszerű módja a gyakorlót közvetlen bevezetni a saját tudatosságába, ezzel eljuttatva saját veleszületett természetének felfedezéséhez. Ezzel szemben a madhjamaka az ürességet, vagyis az igazi természetet logikával és érveléssel vezeti be. Ez egy vizsgálódóbb, bölcseletibb módja a valóság elemzésének, hogy létrehozza az igazi természet hiteles megértését. Ez a módszertani különbség. De ami az igazi természetet illeti, az mindig ugyanaz, nincs két külön természet, függetlenül a gyakorlattól, amit a megértéséhez használunk. Ezt már tudjátok persze, de itt csak emlékeztetünk rá, hogy mennyire fontosak és különlegesek ezek a tanítások minden gyakorló számára.

A madhjamaka iskolában minden létező jelenség, beleértve a szamszárát és a nirvánát, belefoglaltatik a viszonylagos és a végső igazságba. Pontosabban, a tudás és megértés minden tárgyát felöleli ez a két igazság. A viszonylagos igazság tartalmazza a hat érzékelés minden tárgyát, ahogyan magukat az érzékszerveket is: a szemet, a fület, az orrot, a nyelvet, a testet, és a tudatot. A szem tárgya az alak, a fül tárgya a hang, az orr tárgya a szag, a nyelv tárgya az íz, a test tárgya az érzés vagy érintés, és a tudat tárgyai a tudati kivetülések, gondolatok, és fogalmak. Ráadásként magukhoz a működő cselekvésekhez, minden működő cselekvő az alany és tárgy szintjén a viszonylagos igazság alá rendeltetnek.

Fordítva, a végső igazság az alany hat érzékszervének, tárgyainak, és működő cselekvéseinek a természete. A végső igazság az üresség, a szilárd, lényegileg létező én hiánya. A végső igazság birodalmában nincs semmi más felfedezni való magán az igazi természeten kívül, ami egy felfogáson, tevékenységen, és létezésen túli állapot. Általánosságban a végső és a viszonylagos igazság nem annyira különbözik egymástól, mivel mindkettő egyszerre és folyamatosan van. Következésképp gyakran mondják, hogy egy természet van két különböző aspektussal, vagy hogy a természet túl van az egyedüliség és sokaság minden fogalmán. Így létezik a természet.

A vadzsrajána tanításokban mindig a viszonylagos és végső igazság egységével dolgozunk. Azonban ez az „egység” nem jelenti két különböző, egyéni alkotórész vagy anyag összekapcsolódását; ehelyett arra a tényre utal, hogy a viszonylagos és a végső igazság eleve nem szétválasztható vagy elkülöníthető egymástól. Néha a vadzsrajána úgy utal erre, mint „a nagy egység”. Ezért aztán a nagy egység nem a kettős észlelésben gyökerező „viszonylagos” és „végső” puszta fogalmain alapszik.

Az eredeti, szétválaszthatatlan egységet jelképezi bizonyos vadzsrajána gyakorlatok létrehozó szakaszában az, amikor a gyakorló a női és férfi istenséget egyesülésben vizualizálja. A közönséges kettős fogalmak szintjén a kettő különálló egyén egy gyönyörteli ölelésben van. Igazából azonban egy ilyen gyakorlat bevisz bennünket a természetes állapot felfedezésébe, ahol nincs különállóság. Amit az istenségek valójában jelképeznek, az az ügyes eszközök és bölcsesség, illetve a jelenségek és üresség egysége. Ezért beszélnek a vadzsrajána tanítások a „dharmadhátu és bölcsesség egységéről”. Minthogy tér és bölcsesség elkülöníthetetlen, így valójában minden az egység szétválaszthatatlan állapotában van. Minden, amit észlelünk, látunk, vagy gondolunk – önmagunkat is beleértve – ennek az állapotnak a hiteles természetével rendelkezik. Egy ilyen egység nélkül nem észlelnénk semmit, mert a látás, hallás, és gondolkodás ettől a természetes állapottól függ, ami a viszonylagos és végső igazság egysége. A természet effajta megértése nem korlátozódik egyedül a vadzsrajána tanításokra, hanem a külső és belső tantrákra is, beleértve a mahájógát, az anujógát, és az atijógát. Mindezen okokból, ahogyan a madhjamaka érti a két igazságot, az alapvető a Buddha összes tanításához, különösképp a mahájána és vadzsrajána tanításokhoz.”[i]

„A madhjamaka tanításokat tanulmányozva és elgondolkozva rajtuk a nézet alapos intellektuális megértésére juthatunk. Ez fontos, de meg kell értenünk, hogy a valódi nézet túl van az intellektuson. Például olvashatunk arról, milyen egy bizonyos étel íze, de ez sosem fogja helyettesíteni a tényleges megízlelését. Amint megízleljük, túl vagyunk a szavakon. Tudni a nézetet annyi, mint megízlelni azt, és ez annak közvetlen tapasztalását jelenti. Ez mindig lehetséges. Csak annyi kell, hogy elforduljunk a szokásos terveinktől és ügyeinktől, és belülre tekintsünk.

Tekints a tudatodba! Mit látsz? Nincs semmi konkrét látnivaló és semmi konkrét mondanivaló. Az összes mester egyetért benne, hogy amikor elérkezel arra a szintre, hogy „nincs mit látni, nincs mit mondani”, az a nézet.

Bizonyos értelemben a nézet igen szimpla. Egyszerű, nyílt tudatosság – se több, se kevesebb. Guru Padmaszambhava és más nagy mesterek ezen okból hívták „közönséges tudatnak”. Nem vonz minket a közönséges tudat, amikor valami földöntúlit keresünk. Ezért van, hogy sokan, amikor felismerik a tudatuk természetét, csalódnak. Azt gondolják: ez nem lehet a dzogcsen nézet – és elindulnak keresni valamit, amit nagyszerűbbnek képzelnek. Elkerülhetjük ezt a hibát, ha megértjük már az elején, hogy nincs semmi ritka, bonyolult, vagy elképesztő a tudat természetével kapcsolatosan. Egyszerű, de közben nagyon erős.

Amikor biztosan megállapítottad a nézetet, fenn kell tartanod azt. Ahogy mondtuk, a nézet fenntartása a dzogcsen meditáció lényege, és pontosan megfelel Garab Dordzse örökül hagyott tanításából a második pontnak. A feladat most az, hogy a hat érzéki tapasztalatok ne zavarjanak meg. Ne akadályozd megjelenésüket, és ne próbáld elnyomni őket, amikor megjelennek! Természetes állapotában a tudat nyílt és befogadó, hagyd úgy! Tudatodban a hat érzéki tapasztalat jön és megy, szüntelen és magától, hagyjad nekik! A lényegi pont nem ellenállni és nem ragaszkodni semmihez, ami megjelenik, és legfőképpen: lazítani.

Amikor masszázsterápiára mész kezelésre, csak annyit kell tenned, hogy fekszel az ágyon. Onnantól mindent a terapeuta irányít. A legjobb, amit tehetsz, hogy nem avatkozol közbe, feladsz minden irányítást. A dzogcsen meditáció pontosan így működik.

Persze, ha túlhangsúlyozzuk a lazítást, tudatunk tompává és ernyedtté válhat. Ezért a dzogcsen tanítások azt mondják, hogy bár a lazítás szükséges, de a világossággal maradjunk frissek. Ezt azt jelenti, hogy még amikor lazítunk is, legyünk figyelmesek és éberek.

Eddig a dzogcsen meditációra a csendes ülés formájában utaltunk. De épp ahogy a dzogcsen nézet teljesen nyílt és mindent magában foglaló, ugyanúgy a meditáció is. Ez azt jelenti, hogy használhatjuk és használjuk mind a kilenc jármű bármelyik és mindegyik módszerét támogatásként, egyikük sincs a dzogcsenen kívül. A bódhicsitta és az odaadás gyakorlása mindig felélénkíti a tudatunkat, miként a szavalás és vizualizálás vadzsrajána gyakorlatai is.

A dzogcsen saját meditációs hagyományában különféle módszereket tanítanak és gyakorolnak a csendes ülés mellett. Például az āḥ vagy hūm̐ szótagok szavalását erősen hangsúlyozzák, nem csak a világosság kedvéért. A tudat végtelen tér. Ugyanúgy energia, mozgás, és hang is. Amikor nyílt tudatosságban tartózkodsz és szavalsz, akkor ezzel együtt összehangolódsz tudatodnak azon minőségeivel is. Ez egy kiváló módja a nem kettősségről való megértésed mélyítésének és tágításának. Ugyanakkor finomhangolod a szubtilis test csatornáit, szeleit és esszenciális elemeit.”[ii]