Az én nézet elhagyása eltávolítja a szenvedést

Ácsán Kaljánó  2024.06.27. 15:58

Legyen az a test, vagy a tudat, vagy az emlékek, a gondolataink, az érzéseink: mindet énként veszed. A tudatlan elme teszi ezt, igen jól. Már hosszú ideje így tesz, és így fog tenni, hacsak nem nézzük meg közelebbről a tapasztalatot, amire a Buddha bátorított minket. Ezért lett a meditáció része a buddhista gyakorlás útjának. A meditációt általában két fő fajtára vagy aspektusra osztjuk. Az aspektust, ami a tudat lenyugtatása, azt hívjuk szamatha meditációnak. A tudat lenyugtatását, a figyelem belülre hozását, a tudat lecsillapítását, a tudat megállítását. A meditáció másik aspektusa a vipasszaná, a kifejlesztése a világos belátásnak abba, ahogyan a dolgok vannak. Ezeket az eszközöket adta, illetve kifejlesztésüket bátorította a Buddha, hogy jobban megértsük a testünket és tudatunkat, és a világot. Hogy átlássunk az én téveszméjén. Először elnyugtatva a tudatot, hogy jól láthass és jól megfigyelhess. Ez a szerepe annak, amit szamatha meditációnak hívunk.

 

Le kell nyugodnunk kicsit, mert mind nagyon feszültek vagyunk, túl sokat gondolkodunk, és túl sokat ragaszkodunk a gondolatainkhoz, az érzéseinkhez, az elménkben lévő mindenféle zaklató erőhöz. Nagyon erősen ragaszkodunk a dolgokhoz, amikkel azonosulunk. Minden gondolathoz, minden véleményhez, minden hiedelemhez, minden nézethez, amik zaklatják a tudatot. Amikor szamatha meditációt gyakorolsz, az az elme azon képességének kifejlesztése, hogy lenyugodjon, általában úgy, hogy egy konkrét tárgyra összpontosít, mint lélegzet.

 

A Buddha pont ezt csinálta megvilágosodásának éjszakáján. A légzést használva meditációs technikának, követte a belégzést és a kilégzést. Amit manapság ánápánaszatinak hívunk. Ezt azért gyakorlod, hogy megállítsd a tudatot, lenyugtasd az elmét. A fa alatt ült nagyon alázatos, egyszerű módon. Csak egy szerzetes, vagyis még csak buddhista szerzetesnek se mondanád, csak egy egyszerű emberi lényként ült a fa alatt. A légzését követve lecsendesítette a tudatot, annak érdekében, hogy jobban megértse magát. Hogy eltakarítsa a vágyak, a zaklató erők egy részét a tudatából, amik normálisan hatással lennének ránk.

 

Amikor a tudat békés lett, nekilátott közelebbről megvizsgálni azokat a dolgokat, amiket énnek hívunk, amiket állandónak és énnek látunk. Megvizsgálni a testét, érzéseit, emlékeit, gondolatait, gondolati képzeteit, és érzék tudatosságát. Kérdezett, megfigyelt. Megkérdezte: „Ez tényleg egy én?” A legtöbben azt mondanák, hogy az én csak van, nem? Csak mindig létezik. De ezek a dolgok nem mindig léteznek. Változnak. Keletkeznek és elmúlnak. Tehát mondjuk van egy kellemes érzésed. Ha megvizsgálod ezt a kellemest, egy gondolatot, amitől boldog leszel, kérdezd meg magadtól: „Ez tényleg én vagyok, az enyém, az énem?” Ha az, akkor valami olyannak kéne lennie, ami mindig van, vagy amit kívánságod szerint előhozhatsz, úgy lehetsz, azzal lehetsz mindig. Ha az én, akkor azt kell jelentse, hogy az irányításod alatt van, és csak létezik. De amit a Buddha talált, hogy nem – egy kellemes érzés, vagy hasonlóképp egy fájdalmas érzés nincs csak úgy, nem csak mindig létezik. Úgy tűnhet, és időnként az érzések, az érzelmek sokáig tarthatnak, vagy ismételten felbukkannak, ezért azt mondod: „Ó, mindig boldogtalan vagyok.” Vagy: „Mindig fájdalmaim vannak.” Vagy: „Mindig csodásan érzem magam.” – ez is lehetséges. De a Buddha azt mondta nem, nem így történik. 

 

Ha közelről megnézed, közelről megfigyeled, ezek az érzések, érzelmek, gondolatok, emlékek, és még a test is, ami fenntartja őket, állandóan változik, minden pillanatban keletkezik és megszűnik. A tapasztalatunkban semmi sem marad ugyanúgy, semmi sem csak létezik, változatlanul, mindig. Erre azt mondjuk: akkor ki tud róla? Ki érti, hogy minden mulandó, éntelen? Ki az? Mindig keresünk egyfajta ént, megpróbálunk azonosítani és leírni egy ént, ami még ezt a tudást is tudja, amiről a Buddha azt mondja felébreszti a tudatot. Továbbra is mondjuk: „Ó, ki az? Kinek van ez a felébredés tapasztalata?” De a Buddha azt mondta: még ez a tudás sem egy én. 

Hívhatod ennek a folyamatnak – a tudat lenyugtatásának és az igazság vizsgálatának – az eredményének. Ez egy újfajta tudás, ragaszkodás nélküli, én nélküli. A tudatnak volt egy tapasztalata, de az megszabadítja a tudatot az én téveszméjétől. A gyakorláson keresztül jön, amit a Buddha később úgy hívott: nemes nyolcas út; szíla, szamádhi, pannyá; vagy a többi különböző leírása a buddhista gyakorlás útjának. Ez az a gyakorlás, ami elvezet az éntelenség tudásának létrejöttéhez, az éntelenség látásához, amit a feltétlennek hívunk. De a feltétlen az a feltétlen, nem olyasmi, amit szavakkal igazán le lehetne írni, ezért a Buddha nem próbálta megmondani, mi az. Annyit tudott mondani, hogy mi nem az. Nem egy én, vagy egy újfajta én, vagy egy új boldog állapot. Nem egy hely, nem egy dolog, nem egy tapasztalat, mert az mind úgy hangzana, mint valami, ami csak újra keletkezik és elmúlik, egyfajta elme alkotás. Nem. Ez csak az elme, ami tudja, ahogyan a dolgok vannak, az én érzete nélkül; éntől mentesen, téveszmétől mentesen, kapzsiságtól és önzéstől mentesen, haragtól mentesen, és ezért szenvedéstől mentesen. Ez a fontos rész. 

 

Miért gyakorolta ezt a Buddha? Miért kereste a tudat felébresztését? Mert felismerte, hogy ameddig van kapzsiság, harag, zavarodottság, sóvárgás, vágyak, ragaszkodások, addig szenved. Ennyit valószínűleg mi is tudunk. Mind tudjuk, hogy szenvedés, amikor ragaszkodsz, kötődsz dolgokhoz. Még a boldogság és élvezet esetében is a ragaszkodás szenvedés, mert elégedetlen leszel tőle, amikor elveszted, amikor megváltozik. …

 

A ragaszkodás miatt szenvedünk. Ragaszkodunk az én eszméjéhez, mint amit a hiedelmeinkbe fektetünk, még a vallási hiedelmekbe, politikai hiedelmekbe is. Mindenbe, amihez vonzódunk és kedvelünk az életben. Dolgokba, amik után sóvárgunk, amiket akarunk. És persze dolgokba, amiket nem akarunk, nem szeretünk. Mindezek miatt szenvedünk. Erre mutatott rá a Buddha, erre mutatott rá Luang Por Szumédhó megannyi éven át Angliában: ahol ragaszkodsz, ott szenvedsz. A Buddha felébredett tudata olyan tudat, ami nem ragaszkodik. De hogy eljuss oda, hogy megismerd, meg kell vizsgálnod, hol ragaszkodsz. És a megoldókulcs valószínűleg, hogy ahol szenvedsz, ott ragaszkodsz. Ezért ha bármikor stresszes vagy, szenvedsz, egy kicsit vagy nagyon, az azért van, mert ott van némi ragaszkodás, némi kötődés, és ezt kell megvizsgálnod. Hol ragaszkodom? Mihez ragaszkodom? Az érzéseimhez, a gondolataimhoz, a hiedelmeimhez, az énképemhez, ehhez a világhoz? Ahhoz, aki vagyok, aki lenni akarok, aki nem akarok lenni? Mert ami nem akarsz lenni, amit elutasítasz, az is a ragaszkodás egy formája, nem? Sok ilyet tapasztalunk az életben. Konfliktusok, ellenségeskedések, viták vannak a világban, mert történnek dolgok, jönnek emberek, akikkel nem értünk egyet, de ez a ragaszkodás egy másik formája. A menekülő út ebből a buddhista út gyakorlása: több éberség, világos megértés, és akkor a bölcsesség felszámolja teljesen a ragaszkodást. Ez a felébredt tudatállapot, nincs több ragaszkodásod, nincs több kötődésed, teljesen fel lett számolva, sosem tér vissza. Ezt hívjuk a felébredt tudatnak.

 

Forrás: Letting Go Of Self-View Removes Suffering by Tan Ajahn Kalyano 26 May 2024, https://www.youtube.com/watch?v=Zsmbcqlx7F8; 16:20-24:08, 26:18-28:24

 

Fordítás: Hadházi Zsolt, 2024.VI.27.