Jelenleg Magyarországon azok, akik buddhistának vallják magukat, általában két irányvonalat követnek, ill. kedvelik. A tibeti és a zen. Főképpen ezeknek az irodalmával találkozik valaki, ha könyvet keres magyarul. Természetesen van más is, de mégis, ez a kettő az ismertebb, s itt is jobban a tibeti, amivel én eddig nem nagyon foglalkoztam.

A zen - s bár ez csak a japán szó rá (kínai: csan, koreai: szon, vietnámi: thien), de mivel ez ismertebb a többinél, ezért csak ezt használom, azonban ez alatt az irányzat egészét értem, országtól függetlenül - gyakorlatilag a taoizmus tovább élése. És ez nem jelent eltérést a Magasztos tanításától. Miért? Mert Kínában elég korán felismerték a bölcsek, hogy a lényeg ugyan az. Ezáltal a taoista tanítások magva megörződött, csak más köntösben, s a régi taoizmusból kifejlődött különféle filozófiai és ezoterikus irányzatokat felváltotta a Dharma. És persze a kezdetekben, különösen a zen virágkorában (IX. sz.), még nem alkotott külön hagyományt. Ezután jött egyfajta hanyatlás, eltűntek a híres mesterek is. Közben megismerték a zent a környező országokban is, Vietnámban, Koreában és Japánban. Így összesen négy ország van, akik majd' egy évezredes zen hagyománnyal rendelkeznek mára. És e hosszú idő alatt néhe felbukkantak újítók is, hasonlóan a hindu hagyományhoz, mikor Visnu megjelenik, ha a földön az Igaz Tanítás hanyatlani kezd. Ez nem azt jelenti, hogy a közbeeső időkben ne lettek volna megvilágosodott emberek, csupán a hírnév a kor szelleméből fakad, nem abból, akinek tulajdonítják. Elképzelhetően az, akit Magasztosnak, Buddhának nevezünk ma, szintúgy csak egyetlen kiragadott személy az akkori bölcsek közül. De mindez már nem számít. Az egész múlt nem lényeges annyira, mint a jelen életünk.

Miért is a zennel foglalkozom? Mikor elkezdtem, lassan két éve, akkor már rendelkeztem egy bizonyos mélységű megértéssel. Aztán kezembe akadt egy könyv: Buddha tudat - zen buddhista tanítások. Olvastam benne nagyon sok jó mondást, tanítást, mit értettem is. Ám akadtak benne olyan részek, amik valahogy csak nem akartak az értelmem fényességébe csobbanni. Ez bizony nem is nyerte meg a tetszésemet. De akárhogy próbálkoztam, zárva maradtak elődtem a történetek. Pedig éreztem belőlük a mély bölcsesség jellegzetes finom illatát. Lett is egy újabb könyvem: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában. Igazán élvezetes, s akinek nincs meg, az sürgössen szerezze be. De abban is akadtak olyan részek, amik hasonlóan az előbb említettekhez, nem tárulkoztak fel elődtem. Szinte kudarcnak éltem meg, mert hihetetlenül biztos voltam önnön tudásom tökéletességében, s felülmúlhatatlanságában. Olyan nincs, hogy én valamit ne értsek! És ahogy a szarvasbika megérzi már messziről a tüzelő nőstény illatát, én is egyre jobban iramodtam a zen titkának megfejtése után. És tavaly nyár végén elértem azt, amit kerestem. Ő volt Szung Szán zen mester. Az első olyan megvilágosodott zen tanító, aki nem legalább 500 éve halott, s éppen ezért emberi nyelven beszél. Ő volt az, akinek a segítségével megértettem, miről is szól ez az egész, s ami a legfontosabb, mindezt hogyan fejezi ki. Mert bizony ez sem mondott újat, mégis sokat tanultam. Ez nem jelenti, hogy  aki Szung Szánt olvas, az megérti, csupán annyit, hogy nekem általa sikerült.

És itt jön a zen nehézsége, mondhatni hibája. Az, hogy egy nagyon régi nyelvezetet használ. De nem is csupán régi, hanem inkább mély, ösztönös. Például:

– Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? – kérdezte egy szerzetes.

– Ciprusfa az udvaron – felelte Csao-csou.

Most ez mi a fenét jelent? És itt meg is akad az ember. Miért? Hát, alapvetően értelmetlennek hangzik az egész. De ha valaki jobban utána jár, lehetőleg hiteles forrásból, mert sok magyarázat van, de abból csak kevés származik igazi tudásból, akkor először is megérti, hogy mit jelent a kérdés, ami kb. annyi, hogy Mi az élet értelme? Eddig jó. De mit jelent a válasz? Ez már kicsit bonyolultabb, pontosabban, nehezebb. Addig még el tudjuk képzelni, hogy mondjuk a kolostor udvarában volt egy ciprusfa. De attól még nincs értelme! Hát mitől lesz? A Buddha még azt mondta annak idején, hogy egy értelmes ember hamar megértheti a tanítását. A zent egy értelmes ember szintúgy hamar megértheti. Csak éppen nem arról az értelemről van szó, amit mi általában annak hívunk. Leginkább ezt önmegismerő értelemnek nevezhetném. Vagyis, a hozzáállás különböző. De ha ez nincs meg, akkor hiába minden erőfeszítés. Szóval, a válasz jelentése, hogy a valóság az, ami éppen van. Anélkül, hogy ezt mindenféle módon csűrnénk-csavarnánk. Vagyis, ez a kis történet tele van hibával. Hisz sehol Bódhidharma, sehol egy ciprusfa, sehol szerzetes, vagy Csao-csou.

Éppen ezért, ne a múlt kösse le figyelmünket, hanem az, hogy mi van velünk, mi nekünk mit mond az, amit a régiek tanítanak, de ne erőlködjünk, hogy megfejtsük. Mert az igazság a legnyilvánvalóbb dolog. És a zen történetek, tanítások mind ebből az igazságból származnak, mondhatni, Isten szavai. Hát így lássátok, szerzetesek!:)

– Hogy láthatom meg a csant? – kérdezte egy szerzetes.

– Inkább ízzé-porrá töretem magam, semmint elvakítsak egy szerzetest – mondta Hszüe-feng.