A tudat természete olyan, mint egy tükör, az érdemek és bűnök pedig tükörképekhez hasonlók. A tükörképek semmilyen szempontból nincsenek hatással a tükör természetére. Amikor az elmélyedés állapotában vagyunk, valójában a tükör természetében élünk. Mihelyst az összes jelenség kimerül és a valóság természetébe olvad (csosz nyid zad-pa), erényes és erénytelen tetteink nem okoznak többé örömet vagy kárt nekünk. Nem hatnak ránk, hisz minden korlát, minden viszonyítási keret, minden szilárd alap megszűnik. Ha azonban közvetlen, személyes megtapasztalás révén nem értjük meg a tudat természetét és az eredeti tudatosságot, nagyon veszélyes helyzetbe kerülünk. Nem elég pusztán az értelmünkkel felfogni ezeket a tanításokat, először gyakorolni kell őket, és elérni a gyakorlás eredményét. Ellenkező esetben az életünk során elkövetett erényes és erénytelen tettek még több karmát halmoznak fel, ami elkerülhetetlenül a szamszárikus vándorlásba vezet bennünket. Mostantól kezdve, amíg meg nem valósítjuk a jelenségeknek a valóság természetében való feloldódását, nagyon figyelnünk kell a viselkedésünkre. Magatartásunk legyen óvatos és lelkiismeretes. Különben a szemléletünk csupán üres, okoskodó beszéd marad.

Való igaz, hogy a tudat természete, ami olyan, mint egy tökéletesen fényezett tükör, túl van az okon és okozaton, ez a tény azonban nem semlegesíti számunkra a karma alapelvét, az ok és okozat törvényét. Éppen ellenkezőleg, csak amikor valóban az elmélyedés állapotában vagyunk, az integráció eredeti állapotában, akkor lépünk túl az ok és okozat működésén. Ezen állapot híján relatív létünk a világban a test, beszéd és tudat tekintetében még mindig nagy mértékben a karma hatalmában van. És ezen egy szemernyit sem változtat az, ha agyafúrt okoskodásunk igyekszik meggyőzni minket ennek az ellenkezőjéről, hiszen bármit is agyaljunk ki pallérozott értelmünk segítségével, az csupán a feltételekhez kötött tudat működése. Vannak, akik felugranak a meditációs párnáról, s azt képzelik: „Hű, megvan az a bizonyos állapot! Mahásziddha lettem!” Ezután azt csinálják, amit csak akarnak, tekintet nélkül arra, hogy kit bántanak meg, használnak ki, vagy csapnak be. Nos, ennek semmi köze a Dzogcsenhez, ez merő ostobaság. A Dzogcsen pedig nem az ostobák ösvénye. A Dzogcsen maga mentes a korlátoktól és szabályoktól, azonban a tudatosságra és a tetteikért való felelősség vállalására nem képes embereknek igenis szükségük van korlátokra és szabályokra.

Ne engedjük, hogy szemléletünk olyan viselkedéssé süllyedjen, ami által a szemlélet pusztán a cselekedeteink kimagyarázásának eszköze lesz. Ugyanígy azt is igyekezzünk elkerülni, hogy a viselkedésünk olyan hatással legyen a szemléletünkre, hogy cselekedeteink csupán az ideológia merev kifejeződései legyenek, tekintet nélkül valódi körülményeinkre. Az igazán ördögi, eltorzult szemlélet mégis az a fajta önigazolás, mely szerint a jó és rossz tettek egyaránt üresek és lényegtelenek, tehát teljesen mindegy, mit teszünk, hiszen tetteinknek nem lesznek karmikus következményei. Ez a szemlélet pusztán egy ideológia, az agyafúrt értelem trükkje, és semmi köze az elmélyedés állapotához. Saját felelősségünkre persze használhatjuk az üresség eme kényelmes értelmezését annak megokolására, hogy miért nem végzünk erényes cselekedeteket. Az érdemek és a bölcsesség halmozását soha nem szabad elválasztani egymástól. Gyakran mondják, hogy valójában minden érző lény Buddha. De akkor hogyan váltak mégis megtévesztett érző lényekké? Ennek oka a két elhomályosulás: az egyik a szenvedélyekből ered, a másik a téves ismeretekből. Amikor az elhomályosulás e két rétegétől teljesen megtisztultunk, Buddhává válunk. Éppen ezért egyaránt szükségünk van az érdemek magjára és a bölcsesség gyümölcsére.