Az első Dharma Pecsét az állandótlanság. Semmi sem marad ugyan olyan két egymást követő pillanatban. Heraclitus azt mondta, nem fürödhetünk kétszer ugyan abban a folyóban. Konfuciusz, miközben egy patakot nézett, azt mondta: „Örökkön folyik, éjjel-nappal.” A Buddha nem csak azt kérte, hogy beszéljünk az állandótlanságról, hanem hogy használjuk eszközként, miáltal behatolhatunk mélyen a valóságba, s elérhetjük a felszabadító megismerést. Néha szeretjük azt mondani, hogy az állandótlanság miatt van szenvedés. De a Buddha arra bátorított minket, hogy nézzük meg újra. Állandótlanság nélkül nem lehetne élet. Hogyan változtathatjuk át szenvedésünket, ha a dolgok nem állandótlanok? Hogyan nőhet fel kislányunk gyönyörű nővé? Hogyan fejlődhet a világ helyzete? Szükségünk van az állandótlanságra a társadalmi igazságosságért, s a reményért.

Ha szenvedsz, az nem azért van, mert a dolgok állandótlanok. Hanem azért, mert azt hiszed, a dolgok állandóak. Mikor egy virág elhervad, nem igazán szenvedsz, mert megérted, hogy a világ állandótlan. De nem tudod elfogadni a szeretted állandótlanságát, s így nagyon szenvedsz, mikor eltávozik.

Ha jobban megnézed az állandótlanságot, akkor minél inkább azon leszel, hogy most legyen boldog. Az állandótlanság tudatában jószívű, szerető és bölcs leszel. Az állandótlanság jó hír. Állandótlanság nélkül semmi sem volna lehetséges. Állandótlansággal viszont minden ajtó nyitva áll a változás előtt. Panaszkodás helyett inkább azt kellene mondanunk: „Soká éljen az állandótlanság!” Az állandótlanság egy eszköz a megszabadulásunkhoz.

A második Dharma Pecsét az éntelenség. Ha hiszel egy állandó énben, egy énben, ami örökké létezik, egy különálló, független énben, a hitedet nem lehet buddhistának nevezni. Az állandótlanság az űr szemszögéből való. Mikor egyre mélyebben és mélyebben megnézzük az olyan fogalmakat, mint én, személy, élőlény és életkor, felfedezzük, hogy nincsenek határok én és éntelenség, személy és személytelenség, élő és élettelen, életkor és életkortalanság között. Mikor rálépünk a zöld mezőre, tudjuk, hogy levegőből, napfényből, ásványokból és vízből vagyunk, tudjuk, hogy a föld és az ég gyermeke vagyunk, összekapcsolva az összes többi élő és élettelen lénnyel. Ez az éntelenség gyakorlata. A Buddha meghív minket arra, hogy éberek legyünk a kölcsönös függőség, az éntelenség és az állandótlanság koncentrációiban (szamádhi).

A harmadik Dharma Pecsét a nirvána, ami „kialvást” jelent, a szenvedések és a fogalma kialvását. Az emberi lények három alapvető szenvedése a vágy, a harag és a tudatlanság. A tudatlanság (avidja), a képtelenség, hogy megértsük a valóságot, e háromból a legalapvetőbb. Mivel tudatlanok vagyunk, olyan dolgokra vágyunk, amik elpusztítanak minket, és sok mindenre haragszunk meg. Próbáljuk megragadni saját kivetítésünk világát, s szenvedünk.

A nirvána, minden szenvedés kialvása a szabadság megszületését jelképezi. Egy dolog kialvása mindig egy másik dolog születését hozza magával. Mikor a sötétség kialszik, fény jön helyébe. Mikor a szenvedés eltűnik, a béke és boldogság örökké ott van. Sok tudós azt mondja, hogy a nirvána megsemmisülés, minden kialvása, és hogy a buddhisták a nemlétre törekszenek. Megharapta őket a nirvána kígyója.

Sok szútrában a Buddha azt mondja, hogy bár aszkéták és brahmanok a tanítását megsemmisülésként és nemlétként írják le, ez nem helyes. A Buddha a nirvánát ajánlja, hogy megmeneküljünk az állandótlanság és a nemlét fogalmaihoz való ragaszkodástól. Ha elragad a nirvána, hogyan menekülhetnénk meg valaha is?

A nevek és fogalmak hasznosak lehetnek, ha megtanuljuk, hogyan használjuk őket ügyesen, anélkül, hogy elragadnának. Lin-csi zen mester azt mondta: „Ha a Buddhával találkozol az úton, öld meg!” Ezzel azt mondja, hogyha van egy elképzelésed a Buddháról, ami megakadályoz a Buddha közvetlen megtapasztalásában, elragad az érzékelésed tárgya, akkor az egyetlen mód, hogy megszabadítsd magadat az, hogy megölöd a Buddháról alkotott fogalmadat. Ez a gyakorlás titka. Ha ragaszkodsz egy elképzeléshez, vagy egy fogalomhoz, elveszted az esélyedet. Megtanulni túllépni elméd valóságról alkotott képét: művészet. A tanítóknak segíteni kell tanítványaikat, hogyan ne halmozzanak fel fogalmakat. Ha fogalmakkal vagy megrakodva, sosem szabadulsz meg. Megtanulni mélyen belelátni a dolgok valódi természetébe, közvetlen kapcsolatba kerülni a valósággal és nem csak leírni a valóságot nevekkel és fogalmakkal, ez a gyakorlat.