Szeretnénk valakik lenni, és szeretnénk, hogy a világ körülöttünk olyan legyen, amilyennek akarjuk. Megpróbálunk olyanná válni, vagy olyan világot teremteni. Buddhista gyakorlóként úgy mondanánk, hogy egyfajta mennyei világot, ahol nincs szenvedés, mindenki jól viselkedik, minden jó, senki sem beteg, nincs semmilyen bajunk, és csak ide-oda siklunk a lótusz kocsijainkban. Százféle ember százféleképp írja le. De bárki legyél is a világban, megvan a saját belső képed arról, hogy mit keresel, mit szeretnél, mi a célod. Csakhogy sosem érjük el. Már a gondolat, az elképzelés maga is mulandó. Megváltozik. Van, hogy az elképzeléseink nagyon gyorsan romba dőlnek, és nagyot csalódunk, időnként teljesen letaglóz, amikor nem a kívánságunk szerint alakulnak a dolgok. Az egész elképzelésünk a társadalomról, az életcélunkról, vagy egy másik emberről, akiben bíztunk és akire számítottunk, megváltozik. Időnként a dolgok nagyon gyorsan változnak.

De ahogy meditálsz, megláthatod egyes mintázatok működését. Egyre jobban felismered, hogy ez ok és eredmény, ok és okozat. Ez az, amit igazán tanulmányoznod kell. Ha szenvedsz, vannak okai. Lehet, ragaszkodsz valamilyen elképzeléshez, hogy a dolgoknak hogyan kéne lenniük, és nem úgy vannak. Szeretnél valamit, de nem sikerül megszerezned. Van valamid, és nem szeretnéd elveszteni. De elveszted, és vissza akarod szerezni. Viszont felismered: a sóvárgás és ragaszkodás okozzák a szenvedésed, és a sóvárgás és ragaszkodás az, amit meg kell oldanod. Ezért megfordítjuk a figyelmünket befele, hogy megnézzük és meglássuk, hol vannak a szenvedés tényleges okai. Minél inkább érted ezt, annál kevésbé vesztegeted az időd mások hibáztatásával, ami megint olyasmi, amit sokat csinálunk. »Miattuk szenvedek«, vagy »én tehetek a szenvedésemről«, »a hibáim, a kevés érdemem, a jó karmám hiánya tehet róla«. »Valaki más csinálja nekem a bajt«, vagy »egy másik ország, a kormány, egy csoport csinálja nekem a bajt«. Imádunk hibáztatni mindent és mindenkit. Miközben hasznosabb lehet megfordítani a figyelmünket és csak az épp zajló ok-okozatra tekinteni. Rájössz, ha elengedsz sok negatív, megtévedt, káros gondolkodást, és elengeded a különféle ragaszkodásokat bizonyos negatív érzelmekhez, és a különféle nézetekhez és véleményekhez, akkor amint elengeded, az elméd sokkal jobban érzi magát. Nem attól, hogy valamilyen mennyei világot teremtesz, ahol nincs megoldandó szenvedés, nincsenek gondok, hanem attól, hogy egyszerűen megérted: ha nem hozol létre sóvárgást és ragaszkodást, illetve nem mész utánuk, akkor nem szenvedsz annyit, vagy akár egyáltalán nem szenvedsz. Megérted az okot és az okozatot. Az elme igazi békéje akkor jön el, amikor elhagyod a szenvedés okait, a sóvárgást és ragaszkodást, a tudatosság hiányát, ami a sóvágás és ragaszkodás mögött van.

Mindig ezt kérdezzük: honnan jön a sóvárgás? Honnan jön a ragaszkodás? A figyelmetlenségből. Ha elkapod a figyelmetlenséget, nem alkotsz, nem teremtesz sóvárgást a helyzetekben. De figyelmesnek kell lenned! Vissza kell térned az otthonodba! Ahogy az elején mondtam, az otthonunkban kényelmesen érezzük magunk. Legyen az egy kunyhócska az erdőben, vagy egy villa a városban, egy lakosztály, bármi, nem számít. Amit az otthonodnak hívsz, ott érzed magad kényelmesen. Amikor másnak az otthonában vagy, kényelmetlenül érzed magad, nem nyugalomban, mert nem a tied. Ilyen az éberség. Amikor éber vagy, az elméd visszatér a saját testedhez, a saját öt halmazodhoz. Kényelemben lehetsz. Szemlélheted és elengedheted a zavarodottságot, a figyelmetlenséget, és a szenvedést. Amikor hagyod az elméd folyton elkalandozni, ahogy szoktuk, akkor szenvedsz, gyakran anélkül, hogy felismernéd, mert egyszerűen nem figyelsz.

Ez a fő mondanivaló: a figyelmetlenség. Nem figyelsz, ezért nem érted az okot és az okozatot. Amikor nem figyelsz, rossz dolgot hibáztatsz. Nem látod a pontos okokat, vagy hogy mik a szenvedésed valódi, tényleges okai. Félreérted. Néha találgatunk és hibázunk, mert nem vagyunk egészen tudatosak. Elmentünk otthonról és az elme mindenfele kalandozik, nagyon összezavarodik és könnyen elveszik. Amikor visszahozod az elméd a testbe, a jelen pillanatba, a légzésre, vagy bármely más meditációs tárgyra, és éber vagy, akkor a megfelelő helyen vagy. Hazatértél, és nem kell szenvedj, még ha a tested gyötrelmes helyen is van, fájdalmas érzeteid vannak, vagy mindenféle kellemetlenség jelenik meg. Ha az elméd a saját testedben és tudatodban, az öt halmazban van, visszafoghatod magad attól, hogy szenvedést okozz. Kényelmesen érezheted magad, mert otthon vagy. De ezt ismételten is csinálnod kell, ezért van szükség a gyakorlás folytatására.

Gyakorold továbbra is az éberség felidézését. Lényegében: maradj otthon! Mert ha mindig igazán éber lennél, valószínűleg hagyhatnád az elméd kicsit elmenni, mert nem vesznél el. De a legtöbb gyakorló nem annyira éber, ezért gyakran kell otthon tartani az elméd, visszatérned a légzéshez, vissza a meditációs tárgyadhoz, vissza a Dhammán szemlélődéshez. A mulandóságon szemlélődéshez, mindazon dolgok mulandóságán, amiket hajkurászol, és ennek a felismeréséhez. Nem kell semmit se kezdened a mulandósággal. Csak tudod, hogy mulandó. Ami keletkezik, az megszűnik. Csak tudd!

Ugyanez a szenvedés. Nem kell sok mindent csinálnod a szenvedéssel, csak tudd, hogy az szenvedés. Hogy a szenvedés olyan. Ha van tested, akkor az mindennap okoz némi fájdalmat, kényelmetlenséget. Az olyan. Ha megbetegszel, a kellemetlenség az olyan. Amikor közeledik az életed vége, akármikor legyen is az, az olyan. Sok szenvedés van, amit nem kerülhetsz el, de megismerheted és túljuthatsz rajta úgy, hogy éberséggel és vizsgálattal megismered. De ha csak úgy reagálsz, hogy »Ezt nem akarom!« és mindig megpróbálsz megszökni, kimenni a házadból, elmenekülni, az nem tartós, és nem igazán sikeres. Meddig tudod hagyni az elméd elkalandozni, hogy megszökjön a szenvedés elől, mielőtt a szenvedés visszarántana és nem lesz képességed azt megoldani? Olyan, mint a meditációban, ha unatkozol vagy fáj valami, akkor esetleg elkezdesz ábrándozni, képzelődni dolgokról, hogy megszökj a fájdalmas érzéstől. Csinálhatod egy darabig, de nem tudod örökre fenntartani. Végül visszakerülsz mondjuk a kellemetlen érzéseidhez, vagy egy tudatállapotba, ami nem különösebben békés, vagy akár nem túl üdvös. És akkor előbb-utóbb ott vagy, ahonnan indultál, és folyton kezdheted előről az éberség felidézését, a szemlélődést, a tanulást.

Így ahelyett, hogy mindig megpróbálnál megalkotni egy világot, ahol nem kell egy kicsit sem találkoznod a szenvedéssel, jobb és hasznosabb lehet csak megérteni a szenvedést, és megérteni, hogyan kezeld ügyesen. Mert a világ természete szenvedéssel egybekötött. Nem arról van szó, hogy mindig szenvedés. Természetes, hogy szerzünk érdemeket. Egy másik ok, amiért érdemeket szerzünk, hogy legyen legalább valamennyi boldogságunk, élvezetünk, ami segít haladni az úton. Ez nem szükségszerűen rossz. Néha rendben van lazítani, finomat enni, hogy van ruhánk, amikor hideg van, s a többi. Ha vannak érdemeid, könnyebben jutsz át a szamszárán. De nem változtatod meg a szamszára természetét csak azzal, hogy jó kammát hozol létre, hogy érdemeket szerzel. Az érdemszerzés arra van, hogy miközben áthaladsz a szamszárán segítsen gyakorolni, hogy megértsd és túljuss a szamszárán, de a természetét nem változtathatod meg. A szamszára mulandóságnak, változásnak, szenvedésnek alávetett, nem kielégítő, sosem nyújt maradandó boldogságot, és nem én. Nem birtokolhatod és nem lehet a tied. Ezért azt mondják, hogy a legtöbb érdeme annak van, aki ezt felismeri, vagyis az arahantnak. Ő megszabadult a szamszárától, mert tudja, hogy a szamszára ilyen.

Forrás: Making Merit Is For Crossing The Ocean Of Suffering by Ajahn Kalyano 05 Jul 2026; https://www.youtube.com/watch?v=Yu5DEjEbQ64 27:11-37:24
Fordítás: Hadházi Zsolt, 2026.VII.8.