A karma (& reinkarnáció) nagyon jó téma a buddhizmusban, mert bár mindenki hallott róla, s a legtöbb embert ez érdekli először, tisztességes választ nehéz adni, még nehezebb megérteni. Így aztán jobb nem készpénznek venni amit írok.

A karma szót általában kétféle értelemben használják. Az egyik az "eredeti" buddhista értelme, ami az egyén cselekedeteit jelenti, ami mögött a tudat szokásai, hajlamai, késztetései, vagy ahogy én szeretem fordítani, képzetei (saṅkhāra/saṃskāra) állnak. A második értelme pedig ami egyként értelmezi a tettet (kamma/karma) és a tett megérését, gyümölcsét (vipāka, phala), így kifejezve magát a folyamatot. Ez a két használat szorosan összefügg, miként ha van ok, akkor van okozat, s okozat nélkül pedig okról sem lehet beszélni. És itt van egy harmadik, elvonatkoztatottabb, inkább későbbi használata a karma szónak, mint egyszerűen az okság törvénye, amire példa az, hogy kínaiul a karmára két szó van, amiből az egyik a "yè" és ez csupán tettet jelent, míg a másik a "yīn-guǒ", ami viszont szó szerint ok-okozat - azonban ez szanszkritul nem karma, hanem hetu-phala - tehát annyira nem értelmetlen a karmát az általános okság jelentésben is felfogni. Ennyit a nyelvészkedésről.

"Én vagyok tetteim birtokosa, tetteim örököse, tetteim szülötte, tetteim által viszonyuló, tetteim a bírám. Bármit teszek, jóért vagy gonoszért, annak leszek örököse." (AN 5.57)

Egyes számú akadály a megértésben az, hogy miként lehetséges újraszületés, ha nem létezik semmiféle lélek. A válasz a fenti idézetben található. A karma nem sors, s nem is valami idegen erő az emberben, hanem gyakorlatilag ez maga az egyén. Ez két dolgot is jelent. Egyrészt azt, hogy a világban minden változik az okság törvénye szerint, vagyis nincs valamiféle mögöttes alany, aki elszenvedi a történéseket, hanem csupán maguk a történések vannak. Másrészt pedig ez azt is jelenti, hogy ameddig az ember azonosul valamivel, ragaszkodik valamihez, tehát van énképzete, addig létezik "személyes" karma, ami olybá tűnik, hogy kényszerítő erővel bír, mi szerint el kell viselnünk tetteinknek következményeit. Ennek pedig újból csak kettős értelme van.

A karma lehet rabság, mert egy olyan törvényszerűség, ami elkerülhetetlenül befolyással van az életünkre. Jelentésének ebből az oldalából fakad sorsként való értelmezése. De a karma szabadságot is jelent. Mégpedig azért, mert az egyénen múlik az, hogy milyen gyümölcsöket szüretelhet az elkövetkezendőkben. A szabad akarat egyben sorsszerűség is, és fordítva. Ily módon jutunk el a közép út tanához.

A kulcsszó az üresség. Ez jelenti az éntelenséget (állandó résztől mentesség) és a kölcsönösen függő létezést (pl.: ok nincs okozat nélkül, és fordítva). A karma, mint folyamat, nem különálló tettekből és eredményekből tevődik össze, hanem egyetlen áramlás, szétbontható részek nélkül. A tudat egészének jelenlegi állapotából ered a következő. Legjobb elfelejteni a büntető-jutalmazó rendszert, legalábbis abban az esetben, ha tisztán akarjuk látni a dolgokat. Ide illő példa a "pillangó effektus" (Kanadában meglibbenti szárnyait egy pillangó, mire Japánban szökőár, cunami keletkezik), merthogy a karma is egy hasonlóan összetett rendszer, ami gyakorlatilag átláthatatlan. Mégis, létezik egy pont, amin keresztül megragadható.

A buddhista célja a megszabadulás. Megszabadulás mitől? A karmától, ami az egész létforgatag (saṃsāra) mozgatója, az pedig a szenvedés színhelye. Megszabadulás hogyan? A nem ragaszkodás által, ami az üresség közvetlen felismerése. Mert a karma az a tudati képzetek terméke, amik rögzültek, mint énképzet, s szokáshajlamokként jelennek meg. Aprólékosabb megfigyeléssel észrevehető, hogy akár egyetlen pillanatban is az ember azonosulhat valamilyen eszmével, érzéssel, s ezt támasztékul véve, ebből indul ki és viszonyul a többi eseményhez, ezzel létrehozva valami énséget és egy ettől elkülönült világot. Mert valamit alapul vett az egyén, miközben minden folyamatosan változik, elégedetlenséget tapasztal, s ennek következtében reménytelenül harcol valamiféle biztos helyért, ami viszont nem létezik. Ez a küzdelem, a vágy és a harag a tett kiindulópontja. A szokás pedig már azokat a helyesnek és működőnek vélt módszereket jelöli, amit az ember különböző utakon megtanult, s ez egyben a személyiség. De, a megszabadulás nem azt jelenti, hogy az emberből robot lesz, egyéniség nélkül.

Szigorúbban nézve az okságot, az előzmény mindig meghatározza a következményt. Tehát, bár az ember folyamatosan úgy él, mintha ő hozná meg a döntést, ő cselekedné meg a tettet, ténylegesen ez így nem létezik. A legapróbb gondolat is szükségszerűen jön létre, aminek oka a végtelenségig vezethető vissza. Ilyen értelemben pedig szabadság nincsen. Ám ne felejtsük el azt, hogy az ember nem egyéb, mint ilyen oksági eredmény. Vagyis, nem is létezik egy mögöttes valaki, aki elszenvedi a karmát. Ebben az esetben pedig nem mondható, hogy az egyén sorsa eleve elrendeltetett. Nincsen se szabadság, se szükségszerűség. Ennek a megvalósítása jelenti a megszabadulást.

A megvilágosodás a karma nemlétének a közvetlen belátása. Erre a megértésre törekszik a Tan minden iskolájának követője. Mivel én magam a hirtelen ösvényt részesítem előnyben, ezért most aszerint szólok.

A tudatban megjelennek a képek, a szagok, a hangok, az ízek, a dolgok felületeinek érzései. Megjelennek a gondolatok, az érzelmek, a hangulatok. Mindezek felbukkannak, majd elenyésznek. Aki látja, érzi, gondolja ezeket, valójában szabad mindettől, nem érinti meg őt egy pillanatra sem a benyomások folyama. Csak vedd észre a tudat igazi természetét, s egy csapásra eloszlik minden karma! Csupán ne azonosulj az érzékletekkel, akkor nem vezetnek orrodnál fogva a mennybe és a pokolba! Semmi több nem kell.

És egy rövidke útravaló:

- Kásjapa buddha idején szerzetesvezető voltam ezen a hegyen. Egyik nap egy tanítvány megkérdezett engem: "Egy megvilágosodott ember az okság igája alá esik, vagy sem?" Én azt válaszoltam: "Nem, nem esik." Azóta arra lettem kárhoztatva, hogy ötszázszor rókaként szülessek újra. Könyörgök, mondd meg nekem a kulcsszót, hogy megszabadítson rókaéletemtől! Mondd meg nekem, egy megvilágosodott ember az okság igája alá esik, vagy sem?

Hjakudzsó válaszolt:

- Nem hagyja figyelmen kívül az okságot.

Nem hamarább, mint hogy az öregember meghallotta e szavakat, megvilágosodott.

(Mumonkan 2., részlet)