- Ki vagyok én?
- Öh... Astus.
- Az a nevem. Ki vagyok én?
- Aki szereti magát "a Nagy Tanito"ként mutatni.
- Azt szeretem csinálni. De ki az aki ezt szereti?
- Én.
- És az micsoda?
- Hát én én vagyok.
- Ezzel nem jutottam elöbbre.
- Nem...
- Ki vagyok én?
- Most miért fontos az, hogy ki is vagyok én? Én én vagyok. Mit akarok ezen kivül?
- Nagyon egyszerü. Én vagyok az, akinek ezt az életet élnie kell. De ha azt sem tudom, én ki vagyok, akkor mit várhatok az élettöl? Hisz elöször is magam kell használnom, hogy a kivánalmaimnak megfelelöen élhessek. Ha nincs valodi önismeretem, akkor csak elcseszem az életem, és még szivok is jo sokat, mert hülye vagyok.
- Igen. Mondok valamit... De hogyan teszek szert valodi önismeretre?
- Honnan jön a kérdés?
- A billentyüzetemböl.
- És elötte?
- Az ujjaimbol.
- És elötte?
- A gondolataimbol.
- És elötte?
- ...
- No? Mi van elötte?
- Egy másik gondolat?
- Igen. De ki az, aki gondol?
- Én.
- Nem. Nézzem meg már jobban!
- Öö... Nahát! Ezek csak ugy jönnek, majd eltünnek.
- És akkor ki az aki gondol?
- Senki.
- Ki vagyok én?
- Senki?
- Majdnem. Figyeljek már jobban!
- Öh... Én csak ugy vagyok. Tök fura...
- No, itt a lényeg.
- Hol?
- Csak vagyok.
- Igen. Ez a lényeg.
- Csak nehogy elfelejtsem!
- Jah. Éberség!
- Bizony. Folyton éberség!
- De ez olyan nehéznek tünik...
- Mert az, ha nem jol csinálom.
- Hogy kell jol csinálni?
- Csak vagyok. Ez mindig igy van. De gyakorta elfelejtem, s ekkor azt hiszem, hogy a gondolat, vagy az érzelem, vagy a test vagyok. És ekkor idegeskedem, meg minden... Mikor csak vagyok, akkor a dolgok történnek, én tudom, hogy történnek, s látom, mit és hogyan tegyek.
- Igazam van. Csak vagyok.
- No igen. De ki vagyok én?