A szenvedés mindig személyes dolog. Ahogy van egy érzésed,
de azt már te döntöd el, hogy fájdalmas, vagy kellemes. És
attol függöen, hogy kellemes vagy kellemetlen, változtatod
a hozzáállásodat. Ha rossz, meg akarsz töle szabadulni, ha
jo, meg akarod tartani. Ez az, mikor szenvedünk a
rossztol, mikor jelen van, s élvezzük a jot, mikor jelen
van. S azért, mert nem látjuk, hogy a dolgok mulandoak,
mig a valodi természetünk állando, de ezt a kettöt
összekeverjük, nem ismerjük fel. Ennek nem tudása minden
szenvedés gyökere.
Mikor pedig ugye nincs jelen éppen a jo, vagy a rossz,
akkor elözö tapasztalatainkbol következöen már félünk a
rossztol, s vágyjuk a jot. Ez az, amit karmának szokás
nevezni. És épp ez visz tovább, ez visz ujra és ujra bele
a szenvedésbe.

Ez értelemmel felfoghato és gyakorlással beláthato. A
gyakorlás pedig a tudatosság, az éber figyelem. Tudatában
lenni annak, ami van, s felismerni ugy, ahogy van.

Kezdetben ezt elvonultan érdemes gyakorolni a légzés, vagy
éppen a test figyelésével. De lehet külsö tárgyakra is
figyelni, egy mandalára, vagy gyertyalángra, s lehet a
mantrázást is gyakorolni. Ez kezdetben az
összeszedettséget tanitja meg, hogy ne kalandozzunk el
folyton a tárgytol, arra figyeljünk, amit éppen csinálunk.

Utána, ha az összpontositás már nem jelent gondot,
rátérhetünk a csak figyelésre. Az elejé elég, ha
elvonultan a világtol, a gondolatainkra figyelünk, ahogy
jönnek és mennek, nem azonosulva, nem belekeveredve
egyikbe sem. Mintha ülnénk egy folyó partján, s néznénk,
ahogy elhalad a viz, de nem megyünk bele.

Mindkettöt, ha már elvonultan egy kis gyakorlatra tettünk
szert, akkor a mindennapokban is alkalmazzunk, hisz ott
van csak haszna igazán.

Az elvonultság állapotát ugy értem, hogy zavartalan
környezetben, ahol a lehetö legkevesebb dolog vonhatja el
figyelmünket. Persze, ha képesek vagyunk kizárni a
külvilágot, akkor bárhol gyakorolhatunk, s igy is
elvonultságban vagyunk.

Természetes, ha valamit meg akarunk tanulni, akkor ahhoz
elszántság és kitartás kell, hogy a gyakorlatot
rendszeressen végezzük. Igazán haszna a mindennapi
gyakorlásban mutatkozik meg. Vagyis, rendszeresen,
meghatározott idöpontban, naponta gyakoroljunk, fél orát.
Általában a reggel, vagy az este alkalmas, kinek melyik
tetszik. Tul fáradtan, álmosan viszont semmiképp sem
érdemes csinálni, mert akkor nem csináljuk megfelelöen a
gyakorlást, s ez különösen az összeszedettség gyakorlatára
igaz.

A gyakorlás során olyan testhelyzetet érdemes fölvenni,
ami kényelmes. Persze, jol néz ki a lotusz, vagy a japán
ülés, de ha nem megy, nem kell eröltetni. Azért javasolt
az ülöhelyzet, mert az egyrészt nem olyan fáraszto,
másrészt nem is alszunk el olyan könnyen. Az egyenes hát
is ezért fontos, mert ha tul laza, akkor hamar
elálmosodunk, ha pedig tul feszes, akkor könnyedén
elfáradunk, vagy megfájdul. A helyes tartás mindig azon
mulik, aki csinálja, s annak kell kitapasztalni.

Nos, röviden ennyi lenne az a mod, amit mindig is
tanitottak, s ami elvezet a szenvedéstöl valo
megszabaduláshoz.