1. Törekvés: szükséges a megfelelő indíttatás, hogy mi is az, amit én meg akarok tanulni, meg akarok érteni. Ha ez nincs meg, ha nincs egy erős kérdésem, ami hajt, akkor hamar feladom, ráadásul azt se tudom, mit keresek, így ha találok is valamit, nem tudom, hogy kell-e nekem. Ebből jön az a fajta "kereső", aki nem tudja mit keres, ezért mesterről mesterre vándorol, mindenféle dolgot tanul, olvas, de ebből csak egy rakás szemetet képes összehozni.

2. Tisztaság: ha már megvan a kérdés, akkor szükséges, hogy a különféle tanításokat előítéletek nélkül fogadjuk, legyünk nyitottak mindenre. Azok, akik bár rendelkeznek indíttatással, de válogatósak, könnyen magukba zárkóznak, s így hamar tévképzeteket kezdenek el gyártani, majd mikorra elég gyűlt össze, s úgy érzi, válaszolt a kérdésére, elmegy ezt tanítani, ahol csak neki van igaza, mindenki más tévedésben él, vagy legalábbis alacsonyabb szinten áll nála.

3. Éberség: szép és jó, hogy "mindenkinek megvan a saját igazsága", meg hogy "mindenkitől lehet tanulni", de ha ezeket a tanításokat nem vizsgáljuk meg alaposan, akkor vagy leragadunk a nekünk tetszetős tanításnál, vagy szemetet halmozunk fel.

4. Alkotás: igazán örvendetes, ha már kész vagyunk az elmélettel, csak ne felejtsük el ezt a gyakorlatba is átültetni. Egyrészt olyan szinten, hogy bár a "mély megértéseknél" a dolog magától működni kezd, azért ne gondoljuk a dolgokat se túl könnyűnek, se túl nehéznek. Tessék használni azt, amid van! Különben örökre ott maradhatsz a szobádban, s szövögetheted a buta kis elméleteidet.

5. Átadás: ez húzós rész, mert ugye mikortól is vagyunk mi képesek tanítani? Kevés az, ha valaki magában megvalósította. Ide kell az, hogy a teljes egészet tisztán átlássuk, s minden pillanatban megvalósítsuk. És, indíttatás arra, hogy másoknak is segíthessünk. Buktató igazán csak egy van: nem értik, amit mondasz, következésképpen, félreértelmezik. Erre fontos odafigyelni, hogy a félremenéseket a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk.

Röviden ennyi lenne, amit én a "helyes" tanítványságnak mondok. Csak nehogy valaki azt képzelje, hogy tanítványnak lenni valami "hű de fasza dolog", vagy ettől leszel igazán király gyerek.

Tanítványnak lenni ahhoz hasonlít, mint mikor valaki nagyon éhes. Keresi, keresi, hol csillapíthatná étvágyát, de sok helyen csak finom illatokat talál, másutt rohadt ételt, odébb pedig egy kevés eleséget, ami nem képes kielégíteni, ezért tovább és tovább keres. Vannak tanítványok, akik ebbe az éhségbe belepusztulnak, megörülnek. Vannak, akik találnak egy étkezdét, de ott kell maradniuk, hogy újra és újra egyenek. Vannak, akik leragadnak az illatoknál, s azt árulják a többieknek is, vagy éppen a rohadt ételnél. Nem veszik észre, hogy rossz az étel, mert nagyon éhesek. A végén mind belepusztulnak, vagy esetleg tovább indulnak. Nem szabad azt hinni, már megszűnt az éhség. És vannak azok, igen kevesek, akik megtalálják azt az ételt, amit csak egyszer kell megenni, soha többé nem leszel éhes. De ezek tényleg kevesen vannak. S honnan tudod, hogy te megtaláltad? Onnan, hogy soha többet nem vagy éhes. De ez idővel majd kiderül.

Hát vigyázzál magadra!