Dharma : Történetek erről, arról |
Történetek erről, arról
... 2004.07.02. 12:17
A Mester így szólt: - Mennem kell. Magára terítette hosszú köntösét s elindult. Útközben meglátott egy parasztot, aki négykézlábra ereszkedve a földön keresgélt. Megkérdezte: - Azt keresed? A paraszt így felelt: - Nem. Egy másikat hagytam itt, de már soha nem találom meg. Tovasodorta a szél. A Mester továbbkérdezett: - Biztos, hogy itt volt? - Nem, lehet, hogy odébb - felelte a paraszt. - De ott megtalálom. A Mester gondolkodott, majd így szólt: - Megyek. Én is ráérek megtalálni. Azzal visszafordult a kolostor felé.
---
Ki körben fut, egy lépést sem halad előre, mégis mozgásban marad.
---
Százezerszer is elmondhatod a virágnak, hogy: Szép vagy! Ő mégsem tudja majd azt, hogy ő szép, és azt sem, hogy mi a szépség. Minek akkor a szó, és minek akkor a fogalmazás, ha a dolgok fogalom nélkül is ugyanúgy léteznek.
---
- Mester, mi a csönd? - Mielőtt megszólalsz!
---
- Közelítsd gondolatod arra a helyre, ahol a legjobban marcangolod magad. - Közelítem. Már érzem, ott vagyok a legfájdalmasabb ponton. - Akkor látod azt is, hogy te fájsz önmagadnak, és nem a fájdalom önmagától.
---
A tanítvány türelmetlenül volt. - Mester, már két hete itt vagyok. Miért nem szólítasz meg? A Mester így válaszolt: - Hogyan szólítanálak meg, mikor még meg sem érkeztél?!
---
A tanítvány türelmetlen volt. - Mester, már két hete itt vagyok. Miért nem szólítasz meg? A Mester azonban nem szólt a türelmetlen ifjúhoz. A tanítvány két hónap múltán újra megkérdezte: - Mester, miért nem veszel észre? A Mester újból csak hallgatással felelt. A tanítvány két évet várt türelmesen, aztán újra a Mesterhez fordult: - Mester, szólíts meg! A Mester dühösen csapott botjával a tanítvány felé: - Hogyan szólítanálak, mikor még meg sem érkeztél?
---
A Mester mondta: - Ha meg akarjátok érteni Buddhát, legyetek harmatcsepp a reggeli napfényben; ha a világot akarjátok megérteni, a levéllé kell változnotok, mely a harmatcseppet issza; de ha önmagatokat akarjátok megérteni, át kell élnetek azt a pillanatot, amikor növény és harmatcsepp eggyé lesznek.
---
- Kérdezz! - szólt a Mester. A tanítvány bólintott. - Értem a kérdést - felelte a Mester. - Most válaszolj arra, amit kérdeztél! A tanítvány meghajolt és távozott a teremből.
---
Hogy mi a lelkiismeret, arra szolgál ez a történet. Egyszer az elefánt nagyon megszomjazott. Nagy szárazság volt, a patakok kiszáradtak majdnem egészen fenékig, így hát rengeteg hal fuldoklott a tó kevéske vizében. Épphogy csak elfértek és meg nem fulladtak. Az elefánt reggel óta vándorolt, hogy vizet találjon, s most, hogy a leapadt tóhoz érkezett, elgondolkodott. Álldogált egy kis ideig, aztán így szólt: - Én nem ölök meg senkit! Aztán a maroknyi vízhez lépett és egy szippantással felszívta azt.
---
- Mester! Gyáva vagyok! - Gyakorold!
***** - Mester, elkezdem. - Előbb fejezd be!
---
Egyszer a legifjabb tanítvány a Mester elé állt. - Mester! Merre van a bölcsesség útja? A Mester felvett egy követ és messzire hajította, majd hátat fordított a repülő kőnek. - Arra - mutatott maga elé.
---
- Mester! Miért nem születtük tökéletesnek? A Mester megmarkolta a bambuszbotját és mellbebökte a kíváncsi ifjút. - Érzed? A tanítvány bólintott: - Érzem. - No, hát akkor ez a válaszom a kérdésedre.
---
A Mester megszokott sétáját egy lihegő tanítvány szakította félbe. - Ó, Mester! Rejts el! - hadarta az ifjú és térdre vetette magát. A Mester kényelmesen a botjára támaszkodott: - Miért tetted? A tanítvány lehajtotta a fejét és elkullogott.
|