A zen meditációt, gyakorlást jelent, ezért itt most erről lesz szó.

A gyakorlással kapcsolatban két általános fő tévedés él. Az első az a hamis nézet, hogy a gyakorlás nem fontos. A második az, hogy a gyakorlás fontos. Ennek a kérdésnek semmi köze a gyakorláshoz. Épp ezért lépjünk gyorsan túl rajta!

Ami viszont érdekesebb, az, hogy mit is jelent gyakorolni. Mire jó egyáltalán?

A régi mesterek történeteiből mindenki rájöhetett már, hogy a gyakorlás nem vezet megvilágosodáshoz, miként a téglát sem lehet tükörré csiszolni. De mégis, rengetegszer hangoztatják, hogy gyakorolni kell. És ennek megvan a maga oka. Mégpedig az, hogy a gyakorlás célja a tudat elcsendesítése, kordában tartása. Ez pedig arra szolgál, hogy a már tanultakat saját magunk is képesek legyünk közvetlenül felismerni. Viszont amíg csak gondolkodunk a Tanról, a szavakban keressük az igazságot, mindhiába. A szavak olyanok, mint egy háló, amin keresztül nézzük a dolgokat. Így szépen be tudjuk osztani, hogy mi hol helyezkedik el, a rács melyik pontjától mennyire van, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a különböző darabok, amiket különállóként szemlélünk, hisz a vonalak egymástól elválasztják azokat. Mivel ezen a hálón keresztül nézünk, tévesen azt hisszük, valamiféle állandóság található a világban, mégpedig ezek a kapcsolatok az egyes négyzetek rendszerében. Ezt hívjuk törvénynek, igazságnak, értelemnek. Így lesz a logikus és a matematikai szemlélet mindennek alapja. Sem a gyakorlásnak, sem a buddhizmusnak nem célja ezt a hálót megszüntetni, vagy kiirtani! Erről szó sincs. A gyakorlás célja nem egyéb, mint meglátni azt, aki ezen a hálón keresztül rátekint a dolgokra. Addig viszont ez nem lehetséges, amíg folyton csak a hálóval, vagyis a szavakkal vizsgálódunk.

A gyakorlás első része az összeszedettség, más néven egyhegyűség. Ez semmi másból nem áll, mint hogy egyetlen dologra összpontosítsunk, s attól ne térjünk el. Első számú hiba szokott az lenni, hogy ilyenkor az ember elkezd erőlködni, ebből következően hamar elfárad, majd végül feladja. Ez olyan, mintha valaki az edzőterembe először menne, de máris kétszáz kilót akarna emelni. Erőlködik, küzd, szenved, s végül elbukik. A gyakorlás sokkal jobb, ha vízszerű. A folyóban nincs semmi erőfeszítés, egyszerűen csak folyik. Mégis eljut a tengerhez. Ugyan így, mikor valaki az egyhegyűséget gyakorolja, egyszerűen csak csinálja. Tudom, ez semmit sem mond így, ezért hát megpróbálom megvilágítani. A gyakorlás nem egyéb, mint szórakozás, kikapcsolódás. Leülök, vagy épp lefekszek kényelmesen, beteszem a lejátszóba az AC/DC albumot, s csak hallgatom a zenét. Semmi más nincs, csak a zene. Így igazán könnyű. Mégpedig azért, mert nem egy valamit ragadok meg, majd azon elkezdek elmélkedni, tehát úgymond sokasítom, hanem csak jönnek egymás után a hangok, mint valami folyam. A hiba ott szokott becsúszni, mikor a zene már csak a háttérben szól, s a gondolataim, érzelmeim ide-oda rángatnak. Bumm, visszazuhantam a létforgatagba, belegabalyodtam a hálóba. A gondolatokból képek lesznek, majd a képek egyre folyamatosabban jönnek, felépül a valóságom, s már álmodom is. Ez könnyen megtörténhet, s nem kell miatta aggódni. Egyszerűen csak fel kell ismerni, hogy ez így nem oda vezet, ahova én menni akarok. Meg kell maradni a zenénél, mégpedig úgy, hogy nem ragad el. Tehát csak nézni a folyót, nem beleszédülni! Sokan félreértik a meditáció tárgyával való eggyé válás értelmét. Így aztán beleesnek a folyóba, s azt hiszik, tényleg jót meditáltak. Nem. Az eggyé válás, tehát a tökéletes egyhegyűség azt jelenti, hogy nincs más, csak a folyó, csak az, amit épp tapasztalok. Tisztán a tapasztalat, tapasztaló és tapasztalt nélkül. Nem én, nem a folyó, csak a látvány. És itt nem megszűnik az én, vagy a folyó úgy, hogy többé nincs tényleg. Nem szűnik meg, mert sosem volt. Ami megszűnik, abbamarad, az az értelmezés, a hálón keresztül való látás, a gondolatok sokasítása. Csak a látvány van, s nem értelmezem úgy, hogy én látom azt. Azt sem hiszem, hogy én eggyé váltam valamivel, vagy éppenséggel én megszűntem volna. Ez ugyan úgy vonatkozik a hangra, szagra, ízre, tapintásérzetre, gondolatra. Bizony, nem kell megszüntetni a gondolatokat! Az is ugyan olyan tapasztalat, mint hallgatni a zenét, látni a folyót. Ami a lényeg, hogy ne legyen gondolt és gondoló, csak a gondolat.

A meditációnak számtalan formáját találták már ki, amik mind tökéletesen megfelelnek a fentiek figyelembe vételével. Gyakorlatilag lényegtelen, ki mit csinál, az a kérdés, hogy hogyan. Mi több, nem is kell, hogy valaki minden nap órákat adott módon meditáljon abban az esetben, hogyha képes megfelelően végezni a mindennapi ügyeit. Ám ez igen ritka adottság, éppen ezért javaslom, hogy amennyiben valamit is el akarsz érni, szánjál rá legalább napi egy órát a meditációra. Biztos van ennyi időd. Ne feledd, ez a legjobb kikapcsolódás! Nem véletlen, hogy a szerzetesek akár négy óra alvással is beérik egy nap – s nem azért, mert nem csinálnak semmit.

Könnyen elsajátítható meditációs módszer a légzés figyelése. Ami fontos, hogy ne szándékosan lélegezz, hanem csak megfigyeld magát a légzést. Lehet figyelni a levegő áramlását, az orrot, a hasat amint fel-le mozog, mindezt együtt, s még tovább is lehet finomítani, egészen addig, hogy a levegő hogyan jut el a test minden pontjába. De itt a cél az egyhegyűség, nem a légzés tanulmányozása, ezt nem szabad feledni! A többi módszer is ehhez hasonló, vagyis nem csinálni, hanem figyelni, ahogy a légzésnél. Én különösen szeretem a mantrázást még, ami szintúgy egyszerű és könnyű gyakorlat. Vannak adott mantrák is, mint a legismertebb, az Om Mani Padmé Hum, vagy a Szív szútráé, a Gaté Gaté Páragaté Páraszamgaté Bódhi Szváhá. És persze még ott van a zazen, ami ugyan úgy a könnyű és egyszerű formák közé tartozik. Főképpen akkor, ha nem úgy akarunk kinézni, mint egy Buddha szobor, hanem a lehető legkényelmesebb pozícióban helyezkedünk el. A lótusz ülés persze igen kényelmes tud lenni, amennyiben valaki mindig is úgy ült. Ám itt mi széken szoktunk ülni, ezért semmi baj, ha valaki abban helyezi el magát. A gyakorláson ez nem változtat. A zazennek egy, mondhatni, bővítettebb változata az, mikor az ember mind a négy testhelyzetre – fekszik, ül, áll, megy – tudatos. Ez itt végül is csupán ízelítő, vagy még annyi sem. Érdemes kipróbálni többet is, s idővel rájössz, melyik a neked tetsző meditációs forma. A lényeg mindig az éberség, a helyes meditáció, tehát a kényelmes és szórakoztató kikapcsolódás.

A gyakorlás második része, mikor már az elsőt megfelelően elsajátítottad, a lét lényegtelenségének, más néven az ürességnek meglátása. Az üresség azt jelenti, hogy semmi sem létezik önmagában, hanem csakis kölcsönös függőségben, tehát nincs egy belső lényege, ami mindentől függetlenül volna, ami megragadható lenne. Ennek a lényegiségnek az érzetét csupán a szavak hozzák létre, a háló. Ám ahogy a fonalaknak csak a hálóban van értelmük, ugyan úgy a dolgok is csak egymás miatt vannak. Ez egyben jelenti azt is, hogy a dolgok a feltételektől függően jönnek létre, s hasonlóképpen azok szerint szűnnek is meg. Létrejöttükkor nem válnak külön, s megszűnésükkor nem válnak eggyé, mivel sosem léteztek függetlenül. Ez valójában nem több, mint amit a meditációban az ember felismer, hogy minden tapasztalatnak csupán a neveik miatt van jelentőségük. A megvilágosodás, óh, az nagy dolog. Krumpli pucolás, az nem érdekes. Ez a fogalmi megkülönböztetés, ami a lényegiség látszatát kelti. Valójában a megvilágosodás és a krumpli pucolás is lényegtelen. Erre mondják, hogy a bölcs és a világi között nincs különbség. Viszont nem szabad abba a hibába esni, hogy semmi sem számit. Az ilyen hozzáállás egyértelműen mutatja, hogy mélységesen félreértette a Buddha tanítását. Nem ismerte fel a karma törvényét. Mert a lényegtelenség, vagyis az üresség az, ami miatt lehetséges a karma működése, tehát az okozatiságé, hisz semmi sem létezik függetlenül. Ha meglökök egy labdát, az elgurul. Ha kirabolom a bankot, börtönbe csuknak. Ha rendszeresen meditálok, elnyugszik a tudatom. Aki helyesen lát, az helyesen cselekszik! Ezért hát láss!

A harmadik része a gyakorlásnak a Buli a Buddha Bárjában, másként szólva, önmagunk valódi természetének felismerése. Meglátni azt, aki a háló mögött van. Amíg viszont az első két rész hiányos, ez csupán téves nézetekhez vezet. Mert különbség van aközött, hogy valaki tudja, kicsoda ő, vagy látja is. Mert a tudás csupán egy vélemény, szavak. Túl kell jutni a szavakon, a gondolatokon, hogy meglássad, ki vagy ténylegesen. Be kell lépni a Nirvánába, nem csak elmélkedni róla! A Nirvána pedig nem más, mint annak a hamis képzetnek az ellobbanása, hogy ez én vagyok, ez az enyém, ez nekem kell. Mert a valódi én nem látható meg, nem ragadható meg. A Buddha független mindentől, nem keletkezett és nem múlik el, ezért Halhatatlannak is nevezik. A Buddha pedig nem más, mint te magad, aki lát, hall, érez, gondol, cselekszik. De nem az, akinek gondolod magad! Van a hang, mint tapasztalat, s neked ehhez semmi közöd, nem érint meg, nem köt le, nem ural téged. Ez mindig is így volt, van és lesz. Mindig és mindenki valójában Buddha! De ha ez így van, akkor minek a meditáció? Azért, mert amíg folyton csak a hálón, a szavakon keresztül akarod megragadni a dolgokat, addig nem tudod felismerni a Nirvánát. Addig azt hiszed, az valami, az egy elérhető, elgondolható, megvalósítható dolog. Ám ha így lenne, akkor nem volna igazi megszabadulás, csupán valami múlandó élmény, papírra vethető szavak. Ezért nem szabad azt hinni, hogy elérhető a megvilágosodás, mert akkor kívül keresed azt, ami belül van, s így aztán soha nem találod meg. A tégla csupán tégla, az üveg csupán üveg. De előbb csiszolni kell, hogy ezt belásd!

Most, hogy már a gyakorlás lényegibb pontjai nagyjából körvonalazódtak, érdemes kicsit foglalkozni az olyan kérdésekkel is, mint hogy egyedül, vagy csoportosan, mesterrel, vagy anélkül, fogadalmak, hit, tanulmányok.

A buddhista tanításokat érdemes tanulmányozni, mert azok nagy segítségedre lehetnek, főképp mert nem csak olyan ostoba emberek baromságait ismered meg, mint én.

A hit annyiban számít, hogy elhiszed-e a megszabadulás és az ahhoz vezető út tanát. Ezen kívül, hogy milyen vallás tagja vagy, Allahhoz imádkozol-e, vagy Krisnához, teljesen lényegtelen. Ez egy egyértelmű tanítás, amit sima hétköznapi emberek fedeztek fel, s adták tovább embereknek. A tanításba vetett hit csak az út elején fontos, amíg be nem látod az igazságát.

A fogadalmaknak kettős szerepük van. Első és fontosabb részük, hogy a gyakorlásban hatalmas segítséget adnak, mégpedig oly módon, hogy odafigyelsz arra, mit teszel, beszélsz, gondolsz. A második, szintúgy nem elhanyagolható oldala, hogy a jó tettek jó következményekkel járnak, amik mind a te, mind a mások javát szolgálják.

A mester mérhetetlenül hasznos, de ugyan úgy káros is lehet. Az a kérdés, hogy milyen mester. Mert sok tanító van, akik bár eljutottak a megvalósítás egy bizonyos szintjére, de ott megragadtak, viszont sajnos azt hiszik, az már a vége. De vannak olyanok is, akik tudnak és látnak, akik elérték a legvégső megszabadulást, s minden érző lény segítségére vannak. Az ilyennel nagy kiváltság találkozni! Hogy honnan tudod, ki az, aki tényleg tud, s ki nem, azt csak akkor vagy képes igazán eldönteni, ha már te magad is tudod, amit ő. Éppen ezért kerüld először is mások rágalmazását! Ne gondold, hogy te jobban tudod. Ha betartod a fogadalmakat, helyesen gyakorolsz, akkor nem lehet gond. A szútrák itt is segítségedre lehetnek, miként egy jó mester. Javaslom, látogass meg különböző tanítókat, s döntsd el belátásod szerint, melyiket érzed neked jobbnak. Idővel kiderül, mennyire tudtad használni. Ne feledd, a mester van érted, s azért, hogy neked segítsen, nem te a mesterért!

A csoportos gyakorlás leginkább kitartást ad az úton, ezért különösen javasolt, hogy találj egy jó közösséget, ahol rendszeresen tudsz gyakorolni. Ez akár úgy is lehet, hogy pár barátoddal csinálod. Fontos, hogy közös célok legyenek, egyetértés legyen a gyakorlást érintő kérdésekben. Az, hogy ki milyen nézeteket vall, ki tudja, ki gyakorol jobban, s ki rosszabban, teljesen lényegtelen, s csak viták forrása. Lényeges a rendszeresség, ami legalább hetente egyszeri alkalmat jelent, s rögzített időtartamot, legalább két órát, jól beosztott programmal. Érdemes választani egy vezetőt, aki a csoportot összetartja, odafigyel az időre, vezeti a meditációkat. Persze, mindezt egyedül is lehet, de akkor is hasonlóan járj el, naponta adott időben legalább egy fél órát meditálj. Az úgy általában elég kényelmes, ha reggel is, este is egy fél órát a gyakorlásra fordítasz.

Kellemes szórakozást minden érző lénynek!