1.

 

A Buddha úgy indult el, hogy meglátta: van szenvedés. Mi a szenvedés? Hagyományos felsorolásban: születés, öregség, betegség, halál, távol lenni a szeretettől, együtt lenni a nem szeretettel, nem megkapni a vágyottat, tehát összességében a szenvedés a ragaszkodás az öt összetevőhöz (szkandha).

 

A Négy Nemes Igazság első tagja szintúgy az, hogy van szenvedés.Minden szellemi út a szenvedés felismerésével kezdődik. Azzal, hogy mélyen belátom: ez így nem jó nekem. Mert ameddig csak úgy elvagyok, éldegélek ahogy tudok, addig nem akarok igazán változtatni. Persze, jó lenne ez, meg az, de a valódi indíttatás hiányzik. És ha nincs indíttatás, akkor kitartás sincsen. E nélkül pedig a Buddha útja megismerhetetlen és bejárhatatlan. E nélkül az egész csak vélemények és elképzelések, nem megvalósítás. Így hát először is mélyen fel kell ismernünk az életünkben a szenvedést. Nem csak az szenvedés, ha megölik a gyerekeidet és téged egy szál nadrágban minden nélkül kiraknak a sivatagba. A szenvedés teljesen a mindennapok része. Mikor idegesek vagyunk, mikor betegek, mikor valami nem tetszik, mikor nem jön össze valami, mikor sajnálkozunk, mikor valamire vágyakozunk, stb. Az a szó, amit szenvedésnek fordítanak, vagyis a dukkha, szó szerint azt jelenti, mikor a kocsi kereke nem jól illeszkedik a tengelyhez. Így attól a kocsi rázkódik, nem megy simán. Sokkal közelebbi fordítása lenne az "elégtelenség" vagy "elégedetlenség". Mikor valami nem tökéletes. És ezt mondjuk mi is: a világ nem tökéletes, az ember nem tökéletes. Ez ugyan az, mint hogy a világ szenvedés, az élet szenvedés. Nem megfelelő. A keresztények azt mondják, hogy a világ nem tökéletes, mert ősatyáink vétkeztek, s innen az eredendő bűn. A buddhizmus kevésbé moralizáló, sőt, szerintem egyáltalán nem az eredetileg. Egyszerűen csak belátja, hogy ez így nem olyan, amilyennek lennie kéne, hogy ez így nem jó.

 

A következő lépés pedig az, hogy megnézzük, miért nem jó. A Négy Nemes Igazság második tagja így szól: a vágyból fakad a szenvedés. Ez egy nagyon mély meglátása a Buddhának. Nem jó, mert mást akarunk. Nem tetszik, mert másképpen gondoljuk el azt, hogy milyennek kéne lennie a világnak. És ehhez az elképzeléshez való ragaszkodás hozza létre az énképzetet is. Azt, hogy örökkévalónak gondolunk dolgokat. Hogy azt hisszük, ennek így kéne lennie, így kéne maradnia. Hogy hiszünk egy állandó személyben, egy különálló valakiben, akit a világ megannyi módon veszélyeztet. Nem ismerjük fel, hogy a test, az érzések és a gondolatok is ugyan úgy a világ tartozékai, mint a fák, a nap, a felhők és az eső. Így aztán védeni akarjuk magunkat a nem tetsző, félelmetes dolgoktól, s meg akarjuk szerezni magunknak a tetszetős, vágyott dolgokat. Így válik az élet a kellemetlentől való menekülés, és a kellemes utáni futás színjátékává, ahol nem tudunk elmenekülni mindentől, s nem tudunk megszerezni mindent. Ezért van, hogy az élet szenvedés, s e szenvedés a vágyból fakad.

 

Ez eddig így nagyon lehangoló. Ám tovább is van. Mert azt mondja a Buddha, hogy van kiút a szenvedésből, s ez a Négy Nemes Igazság harmadik tagja. Van szabadulás. Minden vallás üzenete ez. Hogy nem kell itt szenvednünk, hanem boldogok is lehetünk. És az emberek vágynak a boldogságra. Semmi másra nem vágynak jobban. Sokan úgy hiszik, hogy majd a túlvilágon, egy másik életben érhető el csupán ez a szabadság. Hogy ha jót teszünk, akkor jó lesz a jutalmunk is. Igen, a Buddha is ezt tanítja, hogy a jó cselekedeteknek jó eredménye van, s a rossz cselekedeteknek rossz. De míg ez sokszor erkölcsi értelemben vett jó, addig a Buddha tanítása ennél kicsit általánosabban fogalmaz. Mégpedig, hogy minden tettnek, szónak, gondolatnak megvan a maga oka és a maga következménye. Nem feltétlenül közvetlenül tapasztaljuk ezt a következményt, lehet, hogy csak sokkal később. De mindenképpen van. Ezt nevezik karmának. Ha én megölök egy embert, annak mi a következménye? Először is egy hulla és egy emlék. A hulla elfoszlik, de az emlék megmarad. A karma pedig, ami később is megjelenik, az emlékezetből jön első sorban. Ez lehet bűntudat, vagy öröm, vagy sajnálat, de bármi más is. És ahogy ez az emlék a személyiségünk részévé válik, úgy irányítja az életünket is. Nem tudunk elmenni előle, mert az olyan lenne, mintha magunk elől mennénk el. Attól függően, hogy a gyilkosság előtt milyen volt a személyiség, épül be a gyilkosság emléke. Ha ez hatalmas bűn, ami büntetést von maga után, akkor úgy fogunk élni, hogy ez a büntetés be is teljesüljön. Ha viszont mondjuk nem bűn, akkor büntetés sem következik belőle. Egy kannibál esetében nem ugyan az a következménye egy ember megölésének, mint ha egy másfajta erkölcsökkel rendelkező tenné. A karma nem valami egyetemes törvény, abban az értelemben, hogy minden tettnek konkrét következményei vannak, ahogy az egy nagy törvénykönyvben megvan írva. Ez teljesen személytől függő. Nem kell ahhoz rendőrség, hogy az ember egy bűnnek megkapja a büntetését. Egyszerűen azért, mert a saját karmáját nem tudja kitörölni. Persze van, hogy a gyilkosságból következően bebörtönzik, vagy éppen kivégzik. Ez is beletartozhat a karmájába, de nem feltétlenül. Nincsenek feltétel nélküli történések. Épp ezért, amíg egyszerűen jót cselekszünk, addig nem szabadulunk meg a szenvedéstől. Valami más módon lehet elérni a boldogságot, ami nem múlik el. Azt a boldogságot, ami a szenvedés nélküliség, pontosabban, ami az elégtelenség hiánya, tehát az elégedettség. A jó tettek, tehát a jó karma az csupán a feltételeit teremti meg a szabadulásnak. Másrészről viszont a rossz karma elősegíti a megszabadulás utáni vágyat. Sem a túl jó, sem a túl rossz állapot nem kedvez a boldogság elérésében, mert mikor túl jó, akkor nem akarunk kilépni belőle, mikor pedig túl rossz, akkor leköt a szenvedés. Ezért mondta a Buddha, hogy csak emberi állapotban lehetséges a megvilágosodás elérése, mert akkor a jó és rossz nagyjából egyenlően oszlik el, s sem az ember alatti, szenvedéstelibb állapotokban, sem az ember feletti, örömteli állapotokban nincs meg a buddhaság elérésének lehetősége. Akkor tehát, mi is az út?

 

Az út nem más, mint a Nemes Nyolcrétű Ösvény, ami a negyedik Nemes Igazság. Azért hívják nemesnek, mert kivezet a szenvedésből, nem pedig mert ez egy mindenkire érvényes állítás, vagy épp abszolút igazság. Nem, ez csupán elvezet ahhoz. A Nyolcrétű Ösvénynek három fő tagja van, a Fegyelem, a Meditáció és a Bölcsesség. A fegyelem megteremti a megfelelő állapotot a meditációnak, a meditáció pedig a bölcsességnek, a bölcsesség pedig a megszabadulásnak. Ennek a háromnak szorosan együtt kell működnie, mindig egyszerre alkalmazva azokat. A Fegyelem három tagból áll. Helyes beszéd, helyes cselekvés és helyes életmód. Ebben a háromban pedig arra kell törekednünk a megszabadulás érdekében, hogy ne ártsunk semmilyen módon a többi érző lénynek, legyünk kedvesek és segítőkészek irányukba. Ne beszéljünk, ne cselekedjünk, s ne éljünk úgy, hogy annak rossz, szenvedésteli következményei legyenek. Az életmód itt főként arra utal, hogy ne végezzünk olyan munkát, amivel másoknak kárára vagyunk.

A Meditáció szintén három részre bontható, mégpedig helyes törekvés, helyes éberség, helyes összeszedettség. A törekvés négy dolgot takar: a még létre nem jött káros állapotok létrejöttének megelőzése, a már létrejött káros állapotok elhagyása, a még létre nem jött üdvös állapotok létrehozása és a már létrejött üdvös állapotok fenntartása. Röviden a rossztól való tartózkodás, s a jó megőrzése. Ezt nevezik helyes törekvésnek, ami elvezet a szenvedésből a szabadulásba. A helyes éberség és a helyes összeszedettség szétválaszthatatlanul egybe kapcsolódik. A helyes éberség azt jelenti, hogy éberek vagyunk a testre, éberek az érzésekre, s éberek a gondolatokra. Ezt tudatosságnak is nevezhetnénk. Az összeszedettség pedig azt jelenti, hogy figyelmünket képesek vagyunk fenntartani, megőrizni bármiféle elkalandozás nélkül. Úgy is lehetne mondani, hogy az éberség az irány, az összeszedettség pedig az erő. Helyes iránnyal és megfelelő erővel érhetjük el az örök boldogság földjét. Másképpen azt is lehetne mondani, hogy az éberség az elengedés, az összeszedettség pedig a megragadás. Kellő időben megragadni és kellő időben elengedni, ez a szabadság. Harmadikféleképpen mondva, az éberség az őr, aki figyeli, hogy mi történik, az összeszedettség pedig az őr fegyvere, amivel elkerüli a rosszat, s megtartja a jót. A helyes éberség és a helyes összeszedettség létfontosságú az úton, olyan, mint bal és jobb lábunk.

Harmadik nagy rész a Bölcsesség. Ha a Meditáció a lábunk, akkor a Bölcsesség a szemünk. Nélküle csak megyünk, megyünk, de senki se tudja hova. A Bölcsesség az út eleje és az út vége. Az út elején úgy jelenik meg, mint helyes szemlélet és helyes szándék. Ez a Négy Nemes Igazság első kettő és második kettő tagjának a belátása, s elhatározása annak, hogy elindulunk a Nyolcrétű Ösvényen. Az út végén pedig szintúgy a Négy Nemes Igazság belátása, csak itt már közvetlenül. Közvetlen meglátása annak, hogy mi a szenvedés, hogy mi a szenvedés oka, hogy ebből ki lehet jutni, s hogy miként lehet kijutni. Közvetlen felismerése a világ három fő jellemzőjének, vagy az állandótlanságnak, a szenvedésnek és az éntelenségnek. Végül pedig, magának a Nirvánának a közvetlen meglátása, a buddha-természet felismerése, ami túl van az állandótlanságon és a szenvedésen, születésen és halálon. A nem ragaszkodás kiteljesítése, a bölcsesség csúcsa, az ösvény vége.

 

Röviden összefoglalva, van az okozatiság, s van az okozatiságon túli, a szanszára és a nirvána. Ez a kettő nem különíthető el egymástól, mégsem mondható azonosnak, ahogy a sós vízben is van só és van víz, bár nem különíthető el egymástól, nem azonosak. Bárhol megízleli valaki ezt a vizet, az sós. Ugyan így, a buddhaság ott van minden emberben, s nem különbözik az embertől. Csupán helyesen fel kell ismernünk, hogy mi az okozatiság, s mi az okozatiságon túli.

 

2.

 

Koncentráció, elmélyedés: dzshána (zen). A Nemes Nyolcrétű Ösvény utolsó tagja (szamádhi).

A gyakorlat első része maga az összpontosítás. A Buddha 8 szintjét nevezte meg ennek - ez a nyolc dzshána.
A nyolc dzshánának megvannak a maga jellegzetességei, tényezői (dzshánanga):
1. Alkalmazott gondolat (vitakka) - mikor az elme megragad valamit.
2. Fenntartott gondolat (vicsára) - mikor a megragadott tárgyat vizsgálja az elme.
3. Elragadtatás (píti) - olyan öröm, mint mikor a sivatagi utazó meglátja a távolban az óázist.
4. Boldogság (szukha) - mikor a sivatagi utazó belekortyol a vízbe.
5. Egyhegyűség (ékaggatá) - tárgyra összpontosít s egységesíti az elmét.

 

És maguk a dzshánák:
1. dzshána: mind az 5 tényező megvan.
2. dzshána: a 3-5. tényező van meg. Megjelenik a bizalom.
3. dzshána: 4-5. tényező marad. Megjelenik a felülemelkedett egykedvűség.
4. dzshána: Egyhegyűség és semleges érzés. Különösen tiszta éberség és felülemelkedett egykedvűség.

Ezután az alaktalan (arúpa) dzshánák következnek, s ezt nem a tudati tényezők finomításával lehet elérni, hanem a tárgy finomításával. Ezért is az elmélyedés tárgyairól nevezték el eme felsőbb szinteket.

5. A végtelen tér érzékelési alapja. (ákászánanycsájátana)
6. A végtelen tudat érzékelési alapja. (vinnyánanycsájátáana)
7. A semmi érzékelési alapja. (ákinycsannyájátana)
8. Sem észlelés sem nem észlelés érzékelési alapja. (n'éva-szannyá-nászannyájátana)

 

Ez az elmélyedési szintek hagyományos felosztása. De a megvilágosodáshoz elég az első négy szintet megvalósítani.:)

 

Ezután következik a bölcsesség kifejlesztése. Ez röviden arról szól, hogy felismerjük a világ három alapvető jellemzőjét: állandótlanság, szenvedésteliség, éntelenség. A módszer pedig az összetevők viszgálata. Ez állhat a külső dolgok megfigyeléséből, mint a négy nagy elem (föld, víz, tűz, levegő), vagy az ember összetevőinek vizsgálatából. Én az utóbbit kedvelem.
Az ember öt összetevőből áll: test, érzés, gondolat, emlék/akarat, tudat/-állapot. Végigmenve az összetevőkön felismerjük, hogy "ez nem én vagyok, ez nem az enyém, ez nem az én énem".
Így a "belátó megértés meditációja eléri a tetőpontját, amikor tökéletesen megérti az állandóság hiányát [aniccsa], a lét nem kielégítő voltát [szenvedés - dukkha] és minden keletkezett dolog én-nélküliségét [anatta], akkor a tudat áttör azon, ami feltételekhez kötött és megvalósítja a feltételekhez nem kötöttet, a nibbánát. Közvetlen felismeréssel látja a nibbánát, a közvetlen megvalósítás tárgyává tesz azt."

 

Ez a zen módszere, a buddha-természetre való rátekintés (kenshó).
A hirtelen megvilágosodás tana azonban azt mondja, hogy hagyjuk ezeket a fenébe, s egyszerűen csak ismerjük fel a lényeget.

 

Az ősi tanítások szerint mikor valaki megpillantja és felismeri a Nirvánát, akkor éri el a folyamba belépő szintjét, ahonnan már nincs visszaesés, s legfeljebb hét élet múlva tökéletesen megszabadul. Ekkor a tíz béklyó közül három szűnik meg:
1. Az énképzetbe vetett hit - belátjuk a dolgok éntelenségét.
2. Kétely - felismerjük a Buddha tamításának igazságát.
3. Szabályokhoz és szertartásokhoz való ragaszkodás - belátjuk, a szabadulás csak Nyolcrétű Ösvény gyakorlásával érhető el.

 

Ezután jön a második szint, amit az egyszer visszatérőnek neveznek, mivel legfeljebb egy élet kell még neki a teljes megszabaduláshoz. Meggyöngül a mohóság (lóbha), az ellenszenv (dósza) és a hamistudat (móha), vagyis a szenvedés három gyökéroka.

Majd következik a vissza nem térő szintje, ahol már nincs több újraszületés a földön, hanem a mennyei világokban éri el legkésőbb a megszabadulást. Ekkor megszűnik a negyedik (érzéki vágy) és az ötödik (ellenszenv) béklyója.

Végül pedig az arhat (győzedelmes) szintje van, aki ebben az életben, itt és most eléri a végső szabadulást, ezután már többé nem gyakorlója, hanem megtestesítője az ösvénynek.

 

Ez a négy szint persze csupán segítség, nem az abszolút igazság.

A zen gyakorló a kenshó után kezdi el a tényleges zen gyakorlást, egyre jobban elmélyítve megérétését. Ezt hagyományosan világfeletti ösvénynek nevezik, mivel itt már nem a világ múlandó dolgain meditál, hanem a nem keletkezett és meg nem szűnő buddha-természeten, a Nirvánán, abban időzik, folyamatosan benne tartózkodik.

 

Majd mikor elérte a teljes megszabadulást, kikászálódik barlangjából, vállára veti batyuját, lesétál a hegy lábánál fekvő városkába, s a piactéren bort iszogatva disznó vicceket mesél.