1. Továbbá, ó, Szubhúti, egy jó család fiai vagy lányai, akik megtanulják, emlékezetükbe vésik, elismétlik, megértik, maradéktalanul a szívükbe fogadják, és hiánytalanul elmagyarázzák másoknak e szútrákat, megaláztatnak, bizony, megaláztatnak. És miért?

2. Mert, ó, Szubhúti, bármi rosszat követtek el e lények korábbi életeikben, oly dolgokat cselekedvén, melyek feltétlenül szenvedéshez vezetnek, e mostani életükben megaláztatásukkal eltörlik ama korábbi tetteiket, és elérik egy buddha megvilágosodását.
3. Emlékszem, ó, Szubhúti, hogy a múltban, jóval Dípankara Tathágata előtt, a számtalan, teljességgel megszámlálhatatlan világkorszakok során élt nyolcvannégyezer milliószor milliárd buddha, akiket megörvendeztettem, és később sem fordultam el tőlük.

4. Ha most az általam így fölhalmozott érdemek nagyságát összevetjük azokéval, akik az utolsó időben, az utolsó pillanatban, az utolsó ötszáz évben, az igaz Tan romlása idején, megtanulják e szútrát, ó, Szubhúti, emlékezetükbe vésik, elismétlik, megértik és maradéktalanul elmagyarázzák másoknak,

5. akkor ez utóbbiak érdemeihez viszonyítva, ó, Szubhúti, az előbb említettek egy század, sőt, egy ezred, százezred, de még egy tízmilliomod, százmilliomod részt sem tesznek ki. Arányuk számszerűen, törttel, számolással, összehasonlítással, közelítéssel vagy megfeleltetéssel ki nem fejezhető.
6. És ha, ó, Szubhúti, szólnom kellene az érdemekről, melyeket a jó családok e fiai és lányai gyűjtöttek, valamint arról, hogy e fiak és leányok milyen nagy érdemeket fognak még fölhalmozni és megőrizni abban az időben, akkor a lények eszüket vesztenék, gondolataik összezavarodnának.