Az egész egy hiba
Szótó mesterek 2006.09.06. 18:50
Szótó Zen mesterek versei
Dongshan Liangjie (807-869):
1.
Csodálatos! Csodálatos! A nem érző tanítása nem fogható fel.
Nem hallható a füllel.
Hallgasd a szemeddel, akkor tudni fogod.
2.
Ne keresd kívül vagy rakd el magadtól.
Bár egyedül megyek találkozom vele mindenhol.
Az mind én vagyok, de én nem vagyok az.
Tudd így ezt és elvegyülsz az Olyansággal.
Longya Judun (Ryuge Koton, 835-923):
1.
Rongy öltözékű zöldség rágó, szívem mint tiszta őszi hold keresztül-kasul.
Kérdezd honnan jövök, csak annyit tudok mondani: kék vizek, kék hegyek.
2.
Egy szoba, egy paplan, egy kancsó, egy tál. Elég.
Az út lefele visz a faluba, de még azt sem tudom hogy néznek ki a házak.
Tungan Daobi (kb. IX. sz.):
Egy aranymadár átöleli fiókáját és felhág az égbe. A jáde nyúl, kölyöktől nehezítve, belép a lila alkonyba.
Reggel majmok csennek arany gyümölcsöt. Éjjel, főnixek hoznak jáde virágot.
Dayang Jingxuan:
A múltban, mikor elkezdtem Zent tanulni, az egész egy hiba volt.
Vándorolva számtalan hegyen és folyón át, találni akartam valamit, hogy tudjak.
(Visszanézve az egész tiszta.)
Nehéz megérteni mert beszélni a "nincs-tudatról" csak még több zavart okoz.
A tanító rámutatott az ősi tükörre és látom benne az időt mielőtt szüleim nemzettek.
Megtanulva ezt, mim van?
Engedj el egy varjat az éjszakában és repül hóval pettyezve.
Zhenxie Qingliao (1089-1151):
A nap fényesíti a magányos csúcsot, kék.
A hold arca a völgy patakjában, hideg.
A Buddhák személyes tágassága nem fér bele egy kicsi tudatba.
Tiantong Zongjue:
Fehér felhők véget érnek a fagyott szikla pereménél.
A lényegi ragyogás átvág a sötétségen, miként a fényes hol követi az úszó csónakot.
Koun Ejo (1198-1280):
Csak egy gennyedző tömeg vagyok, egy szörnyeteg az emberek közt.
Évekig mezítláb tipegtem, átvéve némi "Kontinentális" stílust.
Most, lábamon szerzetesek szalmabocskora,
megérintem orromat.
Tettsu Gikai (1219-1309):
Mindenkit a karma köt, "belső" Buddha-tudatról beszélve.
Ettől megbéklyózva nem tudtam megtalálni.
Végül lenyomoztam, megmutatva magát magamként.
Keizan Jokin (1268-1325):
1.
Mozdulatlanul, magányos csónak megy holdfényen keresztül.
Körülnézve, a part nádjai sohasem mozdultak.
(Denkoroku 39.)
2.
A mezőt mit szántottam és vetettem megvették és eladták, de az mindig új: nézd a fiatal rügyeket.
Besétálok a Buddha Csarnokba eke és kapa a kezemben.
(halálvers)
Gesshu Soko (1618-1696):
Nincs mit mondhatnék arról, ami anya és gyerek közt van.
Hallva haláláról, életem elsötétült.
Mint egy nádkosár, az évek összefontak minket.
Az üres levegőben a füst egyetlen füstölőrúdból utolsó szavam hozzá.
(tizenhat évesen írta, zarándoklaton, hallva anyja haláláról)
2.
Hírnév és vagyon keresése mindenkit szüntelen lefoglal, de a nap melegében és egy békés fuvallattal minden természetesen új.
Segítség nélkül a tavasz ragyogása egyszerre sápadt és mély.
A hegyek határtalan békéjében valaki ül, egyedül.
(Settsu-ben, a Takugen templomnál)
3.
A fák alatt, üdvözölve a tavaszt. A dolgok törődnek magukkal.
Egy szerzetes furcsának tűnik a köznépnek.
Eme Újév Tanítása nincs a tudaton kívül.
Megtöltve a szemet, kék, kék hegyek minden irányban.
4.
Felszívva a határtalan tengert megjeleníti a lenti sárkányt.
A Szótó Zen folyama hegynek felfele áramlik.
Ébredj fel végre, tudok lélegezni.
5.
Lélegezni be, ki, előre, hátra, élni, halni.
Két nyíl találkozik a levegőben, hasítva és suhanva tova a nyílt térbe.
Megfordulok.
(halálvers, 1696. január 10.)
Manzan Dohaku (1635-1714):
Egy perc zazen, egy hüvelyk Buddha.
Mint egy villám fénye, a gondolatok csak jönnek és mennek.
Nézz egyszer a tudat alapjába és semmi más nem volt soha.
Anzan Daiko (1690-1754):
Szemek csukva, száj nyitva. Szemek nyitva, száj csukva.
Szemek és száj nyitva és nyitva. Azt mondják,
"Szilvavirágok remegése fekete ágon megrázza a könnyű tavaszt ragyogó hóban."
Anzan Hoshin:
ezer évvel ezelőtt hullámzott füst egy füstölőrúdból könnyeket hoz a szembe
Forrás:
All a Mistake: Poems of Soto Zen Masters
translated by Yasuda Joshu roshi and Anzan Hoshin roshi
Magyar fordítás: Hadházi Zsolt
|