Avalókitésvara bódhiszattva a mély túlpartra juttató bölcsességben szemlélődött és felismerte, hogy az öt összetevő öntermészete üres.

Íme, Sáriputra, az alak csupán üresség, az üresség csupán alak. Az üresség nem különbözik az alaktól és az alak nem különbözik az ürességtől. Ami alak, az üresség. Ami üresség, az alak. Ugyan így az érzés, a gondolat, az emlék és a tudat.

Íme, Sáriputra, minden jelenségnek üresség a jellege. Nem keletkezett, nem szűnik meg, nem szennyezett, nem tisztított, nem hiányos, nem teljes.

Ezért, Sáriputra, az ürességben nincs alak, nincs érzés, nincs gondolat, nincsenek emlékek, nincs tudat. Nincs szem, fül, orr, nyelv, test, tudat. Nincs hang, szag, íz, tapintás, tudat minőségek. Nincs látószerv addig, hogy nincs tudatosságszerv. Nincs tudatlanság, nincs a tudatlanság megszűnése addig, hogy nincs öregség és halál, nincs az öregségnek és halálnak megszűnése. Nincs szenvedés, keletkezés, megszűnés, út. Nincs tudás, nincs elérés, nincs nem-elérés.

Ezért, Sáriputra, a bódhiszattva nem ér el semmit sem, a túlpartra juttató bölcsesség által a tudati akadályoktól mentesen lakozik. A tudati akadályok nincsenek, semmi sem félemlíti meg, semmi sem csalhatja meg, végül eléri a Nirvánát. A három időben létező minden Buddha a túlpartra juttató bölcsesség által ébredt fel teljesen a felülmúlhatatlan helyes megvilágosodásra.

Ezért tudd meg a túlpartra juttató bölcsességet, mint nagy mantrát, mint a nagy tudás mantráját, a felülmúlhatatlan mantrát, az összehasonlíthatatlan mantrát, a minden szenvedést elnyugtató mantrát. Ez igazság, nem hamisság.

A túlpartra juttató bölcsesség mondta mantra a következő: Gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá. (Ment. Ment. Átment. Teljesen átment. Megvilágosodás. Éljen!)

Így végződik a túlpartra juttató bölcsesség szívéről szóló beszéd.