Hódolat minden buddhának és bódhiszattvának, minden tanítványnak és felébredettnek!

Ezt én magam hallottam egy alkalommal. A Magasztos kétezer-ötszáz koldulószerzetesből álló gyülekezetével Rádzsagriha mellett, a Keselyű-hegy csúcsán tartózkodott. Az egyetlen Ánanda kivételével valamennyien ellent-legyőzött arhatok voltak; a zavaró érzelmek (szenvek) minden szennyeződésétől megtisztultak, elméjük minden kötöttség alól felszabadult és már semmi sem akadályozta őket a megismerésben. Olyanok voltak, mint a kivénhedt elefántok; minden dolgukat elvégezték, nem maradt tennivalójuk, terhüket letették, elnyerték jutalmukat és letépték a létesülés láncait. Miután mindent megtudtak, tudatuk teljesen felszabadult és minden szellemi képességüket uralmuk alá hajtották.

Ekkor a Magasztos így szólt kitartó tanítványához, a hosszú-éltű Szubhútihoz:

– Szubhúti! Az önfelülmúló megismeréstől ihletve mutasd be, kérlek, hogyan vigyék tökélyre a nagyra hivatott tökélyharcosok az önfelülmúló megismerést!

A hosszú-éltű Sáriputra ekkor azt gondolta: "Vajon a tiszteletreméltó Szubhúti a saját tudásától ihletve, a saját megismerésének áldásából ad nekünk tanítást a nagyra hivatott tökélyharcosok önfelülmúló megismeréséről, vagy a Buddha hatalmából?"

Szubhúti a Buddha erejének köszönhetően megérezte, hogy a tiszteletreméltó Sáriputra mit gondol magában, és így szólt hozzá:

 Ó, tiszteletreméltó Sáriputra! A Magasztos tanítványainak minden szava, tanítása, kijelentése és tanmagyarázata a Beérkezett személyes erejének tudható be. Azt kérded, miért? Mert akik a Buddha tanítását a tanultak szerint gyakorolják, azok közvetlenül fogják föl magát a valóságot, ami a Dharma lényege. Miután pedig megvalósították és fölfogták a Dharma lényegét, egyetlen szavuk, tanításuk, kijelentésük és tanmagyarázatuk sem mondhat ellent magának a valóságnak, amiből a Beérkezett tanítása fakad.

Ezután a hosszú-éltű Szubhúti a Buddha hatalmából így szólt a Magasztoshoz:

– A Magasztos arra kér engem, hogy az önfelülmúló megismerésétől ihletve mutassam be, hogyan vigyék tökélyre a nagyra hivatott tökélyharcosok az önfelülmúló megismerést. Igen ám, de mit jelent az a szó, hogy tökélyharcos? Nem ismerek senkit, akit így hívnának. Nem is láttam ilyet soha. Önfelülmúló megismerésről sem tudok, ilyet sem tapasztaltam még. Akkor hát miféle önfelülmúló megismerésről beszéljek és kinek?

Mégis, ó Magasztos, ha a tökélyharcos ennek hallatán nem jön zavarba, nem bátortalanodik el, nem riad vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem ijed meg, és nem kezd minden ízében reszketni, akkor ő az a nagyra hivatott tökélyharcos, akit az önfelülmúló megismerésbe be lehet avatni. Éppen ez a nagyra hivatott tökélyharcosok önfelülmúló megismerése, és éppen ez a tanítás az önfelülmúló megismerés. Aki így viselkedik, az ad róla igazi tanítást és útmutatást.

 Továbbá, Magasztos, az önfelülmúló megismeréssel foglalkozó, az önfelülmúló megismerést gyakoroló, nagyra hivatott tökélyharcost még a megvilágosodás tudata sem teheti beképzeltté. Hogy miért nem? Mert az a tudat nem tudat; a tudat természete ragyogó fény.

Erre a hosszú-éltű Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

 Tiszteletreméltó Szubhúti! Hát van olyan tudat, ami nem tudat?

 Tiszteletreméltó Sáriputra! Szerinted, lehet annak a tudatnak, ami nem tudat, akár létezése, akár nem létezése?

 Nem lehet.

 Nos, tiszteletreméltó Sáriputra, akkor vajon helyes-e az a kérdés, hogy van-e olyan tudat, ami nem tudat?

 Mégis, tiszteletreméltó Szubhúti, milyen az a tudat, ami nem tudat?

 Tiszteletreméltó Sáriputra! Az a tudat, ami nem tudat, változatlan és fogalommentes.

Erre a tiszteletreméltó Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

 Jól van, Szubhúti! Találóan mondta rólad a Magasztos, hogy te vagy a békében élők legjobbika!

Ennél fogva a nagyra hivatott tökélyharcost olyasvalakinek kell tekinteni, akit már semmi sem tántoríthat el a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodástól. Azt is tudni kell róla, hogy soha nem válik meg az önfelülmúló megismeréstől. Aki a tanítványok ösvényén kíván járni, annak is ezt az önfelülmúló megismerést kell meghallgatnia, megjegyeznie, felfognia, felolvasnia, elsajátítania és terjesztenie. Ezt az önfelülmúló megismerést kell gyakorolnia és alkalmaznia. Aki az önmagukra ébredők ösvényén kíván járni, annak is ezt az önfelülmúló megismerést kell meghallgatnia, megjegyeznie, felfognia, felolvasnia, elsajátítania és terjesztenie. Ezt az önfelülmúló megismerést kell gyakorolnia és alkalmaznia. Aki a tökélyharcosok útján kíván járni, annak is ezt az önfelülmúló megismerést kell meghallgatnia, megjegyeznie, felfognia, felolvasnia, elsajátítania és terjesztenie. Az önfelülmúló megismerés helyes módszerével felszerelkezve, a tökélyharcosi erények elsajátítása érdekében kell alkalmaznia. Hogy miért? Azért, mert ebből az önfelülmúló megismerésből bontakoznak ki a tökélyharcosi erények, amelyeket a tökélyharcosnak gyakorolnia és alkalmaznia kell.

Aki a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást akarja gyakorolni, annak is ezt az önfelülmúló megismerést kell meghallgatnia, megjegyeznie, felfognia, felolvasnia, elsajátítania és terjesztenie. Az önfelülmúló megismerés helyes módszerével felszerelkezve, a buddha-erények (oszlatva-sugárzó tartamok) elsajátítása érdekében kell alkalmaznia. Hogy miért? Azért, mert az önfelülmúló megismerésből bontakoznak ki a Buddha erényei, amelyeket a nagyra hivatott tökélyharcosnak gyakorolnia és alkalmaznia kell.

Ezután a hosszú-éltű Szubhúti így szólt a Magasztoshoz:

 Sehol sem látok, nem találok olyat, akit tökélyharcosnak hívnának. Önfelülmúló megismerésnek még csak a nyomát sem látom. Miféle tökélyharcosnak mutassak be miféle önfelülmúló megismerést? Noha ténylegesen egyiket sem lehet felfedezni, névlegesen mégis alkalmazható a "tökélyharcos" kifejezés. Ám ez a név nem helyes és nem helytelen; nem alkalmazhatatlan, de nem is alkalmazható. Hogy miért? Mert nem létezik. A név ezért nem helyes és nem helytelen; nem alkalmazhatatlan, de nem is alkalmazható.

Ó, Magasztos! Arról a tökélyharcosról, aki nem jön zavarba, nem bátortalanodik el, nem riad vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem ijed meg, és nem kezd minden ízében reszketni e mélységes önfelülmúló megismerésről szóló tanítás hallatán, hanem tiszta tudatra ébred tőle, tudni lehet, hogy soha nem válik meg az önfelülmúló megismerés szellemétől, hanem a tántoríthatatlanság tökélyharcosi szintjén tartózkodik. Ott tartózkodik anélkül, hogy tartózkodna.

 Ó Magasztos! A nagyra hivatott tökélyharcos, aki az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik, és azt gyakorolja, nem ragaszkodhat sem a formákhoz, sem az érzésekhez, sem a képzetekhez, sem az indíttatásokhoz, sem a tapasztalatokhoz. Hogy miért nem? Azért, mert ha a formákhoz ragaszkodik, akkor nem az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik, hanem a formák ösztönzésére cselekszik. Hasonlóképpen, ha az érzésekhez, a képzetekhez, az indíttatásokhoz vagy a tapasztalatokhoz ragaszkodik, akkor sem az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik, hanem az utóbbiak ösztönzésére cselekszik.

Aki bármely ösztönzés hatására cselekszik, az nem sajátítja el az önfelülmúló megismerést, nem alkalmazza az önfelülmúló megismerést, nem viszi tökélyre az önfelülmúló megismerést. Aki pedig nem viszi tökélyre az önfelülmúló megismerést, az a ragaszkodása folytán nem érheti el a mindentudást. Hogy miért nem? Azért, mert az önfelülmúló megismerésben sem formákat, sem érzéseket, sem képzeteket, sem indíttatásokat, sem tapasztalatokat nem lehet megragadni. A meg nem ragadott forma pedig nem forma. Hasonlóképpen, a meg nem ragadott érzet nem érzet, a meg nem ragadott képzet nem képzet, a meg nem ragadott indíttatás nem indíttatás, a meg nem ragadott tapasztalat pedig nem tapasztalat. Még az önfelülmúló megismerést sem lehet megragadni. Ekképp gyakorolja a nagyra hivatott tökélyharcos az önfelülmúló megismerést!

Ez a nagyra hivatott tökélyharcos "teljes nem ragaszkodás" elnevezésű, tökéletes összpontosítása (szamádhija). Ez a mindent magában foglaló, mindenek előtt való, felmérhetetlen tudatosság különbözteti meg a tökélyharcosokat a tanítványoktól és az önmagukra ébredőktől.

A mindentudás teljességgel megragadhatatlan, mivel lehetetlen megjelölni. Ha meg lehetne jelölni, akkor Srénika, a vándoraszkéta nem hitt volna benne. Ám mivel ő hitt a mindentudó tudásban és a hitét követte, felébredt benne az eredendő tudomás. Amint ez felébredt benne, nem ragadta meg sem a formákat, sem az érzeteket, sem a képzeteket, sem az indíttatásokat, sem a tapasztalatokat. Nem tekintette ezt a tudást sem boldogságosnak, sem örömtelinek. Nem tekintette sem külső, sem belső formának, sem formán kívülinek. Ugyanígy nem tekintette azt sem külső, sem belső érzetnek, képzetnek, indíttatásnak, sem tapasztalatnak, de nem is tekintette azokon kívülinek. Srénika, a vándoraszkéta elvesztette a hitét ezekben a fogalmakban. Viszont felébredt a mindentudó tudomásba vetett hite, és ennél fogva közvetlen tapasztalatot szerzett a valóságról. Egyáltalán nem ragadott meg semmit, nem is vett észre semmit, amit meg lehetne ragadni vagy le lehetne tagadni. Még csak azt sem gondolta, hogy elérte az ellobbanást.

Ó Magasztos! A nagyra hivatott tökélyharcosok önfelülmúló megismerése is ilyen. Nem ragadja meg sem a formákat, sem az érzeteket, sem a képzeteket, sem az indíttatásokat, sem a tapasztalatokat. A tökélyharcos nem távozik el a nirvánába mindaddig, amíg el nem sajátítja a Beérkezett tíz erősségét, négy rettenthetetlenségét, és mind a tizennyolc különleges, oszlatva-sugárzó képességét. Ó Magasztos, ilyen a nagyra hivatott tökélyharcosok önfelülmúló megismerése!

 Ó Magasztos! Az önfelülmúló megismeréssel foglalkozó, az önfelülmúló megismerést gyakorló tökélyharcos a következőket fontolgassa, a következőképpen vizsgálódjon: "Mi ez az önfelülmúló megismerés? Kié az önfelülmúló megismerés? Ez a nem létező, láthatatlan valami az önfelülmúló megismerés?" Aki ezt megfontolva és megvizsgálva sem esik zavarba, nem bátortalanodik el, nem riad vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem ijed meg, és nem kezd minden ízében reszketni, az a nagyra hivatott tökélyharcos már sosem válik meg az önfelülmúló megismeréstől.

Így szólt Szubhúti:

 Ha a tökélyharcost egy forma foglalkoztatja, akkor csak egy jellel foglalkozik. Ha a forma jele foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha "a forma jel" gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a forma létrejötte foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a forma megszűnése foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a forma pusztulása foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha "a forma üres" gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az "én foglalkozom vele" gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az "én tökélyharcos vagyok" gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha azt gondolja, "én tökélyharcos vagyok", akkor csak egy gondolattal foglalkozik.

Ugyanígy van ez az érzetekkel, a képzetekkel és az indíttatásokkal is. Végül, ha a tökélyharcost egy tapasztalat foglalkoztatja, akkor csak egy jellel foglalkozik. Ha a tapasztalat jele foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha "a tapasztalat jel" gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a tapasztalat létrejötte foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a tapasztalat megszűnése foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a tapasztalat pusztulása foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha "a tapasztalat üres" gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az "én foglalkozom vele" gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az "én tökélyharcos vagyok" gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha azt gondolja, "én tökélyharcos vagyok", akkor csak egy gondolattal foglalkozik.

Ráadásul, ha a tökélyharcos azt gondolja: "Ha engem ez foglalkoztat, akkor az önfelülmúló megismeréssel foglalkozom, az önfelülmúló megismerést gyakorolom.", akkor is csak egy jellel foglalkozik. Az ilyen tökélyharcos nem ért a helyes módszerhez.

Erre Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

 Ó Nemes Szubhúti! Akkor mi foglalkoztatja a nagyra hivatott tökélyharcost, aki az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik?

 Ó Nemes Sáriputra!  válaszolta Szubhúti.  Ha a nagyra hivatott tökélyharcost nem foglalkoztatja sem a forma, sem a forma jele, sem "a forma jel" gondolata, sem a forma létrejötte, sem a forma megszűnése, sem a forma pusztulása, sem "a forma üres" gondolata, sem az "én foglalkozom vele" gondolata, sem az "én tökélyharcos vagyok" gondolata; ha ugyanígy nem foglalkoztatja sem érzet, sem képzet, sem indíttatás, és végül; ha nem foglalkoztatja sem a tapasztalat, sem a tapasztalat jele, sem "a tapasztalat jel" gondolata, sem a tapasztalat létrejötte, sem a tapasztalat megszűnése, sem a tapasztalat pusztulása, sem "a tapasztalat üres" gondolata, sem az "én foglalkozom vele" gondolata, sem az "én tökélyharcos vagyok" gondolata; sőt, még az a gondolat sem, hogy "Ha engem ez foglalkoztat, akkor az önfelülmúló megismeréssel foglalkozom, az önfelülmúló megismerést gyakorolom.", akkor a nagyra hivatott tökélyharcos az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik.

Azzal foglalkozik, mégsem gondolja sem azt: "foglalkozom vele", sem azt: "nem foglalkozom vele", sem azt: "foglalkozom is vele meg nem is", sem azt: "nem foglalkozom vele, de nem is nem foglalkozom vele". Nem gondolja sem azt: "engem foglalkoztat", sem azt: "nem foglalkoztat", sem azt: "foglalkoztat is meg nem is", sem azt: "nem foglalkoztat, de nem is nem foglalkoztat".

Hogy miért nem? Azért, mert minden elgondolhatatlan és megfoghatatlan. Ez a nagyra hivatott tökélyharcos "teljes megfoghatatlanság" elnevezésű összpontosítása (szamádhija). Ez a mindent magában foglaló, mindenek előtt való, felmérhetetlen bizonyosság különbözteti meg a tökélyharcosokat a tanítványoktól és az önmagukra ébredőktől. Az a nagyra hivatott tökélyharcos, aki ebben az összpontosításban tartózkodik, egykettőre eléri a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást.

Ezután Szubhúti, a kitartó tanítvány, ekképp szólt a Buddha hatalmából:

 Ó Magasztos! A múltban beérkezett, ellenséget legyőzött, tökéletesen megvilágosodott buddhák megjósolták, hogy az a nagyra hivatott tökélyharcos, aki ebben az összpontosításban tartózkodik, el fogja érni a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást. Ezt az összpontosítást azonban lehetetlen megfigyelni. Ezt az összpontosítást lehetetlen elsajátítani. Soha, semmilyen körülmények között, nem lehet azt mondani: "én most ebbe az összpontosításba belépek", "én most ebbe az összpontosításba beléptem", "én most ebben az összpontosításban tartózkodom".

Sáriputra erre így szólt Szubhútihoz:

 Ó Szubhúti! Meg lehet tanítani bárkit is erre az összpontosításra?

 Nem lehet, ó Sáriputra! Hogy miért nem? Mert még a tökélyharcosok sem ismerik, nem is tudnak róla.

 Nagytiszteletű Szubhúti! Azt mondtad, még ők sem ismerik, és nem is tudnak róla?

 Igen. Hogy miért? Azért, mert ez az összpontosítás nem létezik. Ezért nem ismerik, és nem is tudnak róla.

Erre a Magasztos így szólt:

 Jól mondtad, Szubhúti! Amit a Beérkezett erejétől ihletve, a Beérkezett áldásából mondtál, az mind úgy van, úgy helyes. Úgy van, Szubhúti! Így gyakoroljon a nagyra hivatott tökélyharcos! Hogy miért? Azért, mert ha a nagyra hivatott tökélyharcos ekképp gyakorol, az önfelülmúló megismerést gyakorolja.

Erre Sáriputra megkérdezte a Magasztostól:

 Ó Magasztos! Ha a nagyra hivatott tökélyharcos így gyakorol, akkor az önfelülmúló megismerést gyakorolja?

 Igen. Sáriputra. Ha a nagyra hivatott tökélyharcos így gyakorol, akkor az önfelülmúló megismerést gyakorolja.

 Ó Magasztos! Ha a nagyra hivatott tökélyharcos így gyakorol, akkor mivel foglalkozik?

 Semmivel, Sáriputra. Ha a nagyra hivatott tökélyharcos így gyakorol, akkor semmivel sem foglalkozik. Hogy miért nem? Mert a dolgok nem léteznek úgy, ahogy a megismerésben járatlan, gyermeteg lények elképzelik.

Így szólt Sáriputra:

 Ó Magasztos, akkor hogyan léteznek a dolgok?

 Úgy, hogy nem léteznek. Ami nem létezik, azt joggal nevezzük nemlétezőnek. Csak a gyermeteg lények képzelik létezőnek, és a nemlétező dolgok összességét tételezik valóságnak. Ettől aztán tapadnak a két véglethez, és nem ismerik, nem látják a dolgokat. Gondolatban nemlétező fogalmakat teremtenek. Csak szélsőségekben tudnak gondolkodni; a képzeletük világában élnek. Azt képzelik, hogy van múlt, jelen és jövő, van név és forma. Mindenféle nemlétező dolgokról képzelegnek, és nem látják a helyes ösvényt. Mivel pedig nem látják a helyes ösvényt, nem találják meg a három birodalomból kivezető utat, nem jutnak a valóság végére. Ezért nevezik őket gyermetegnek, hiszen a valóságot nem is sejtik. A tökélyharcos ezzel szemben, Sáriputra, semmihez sem ragaszkodik.

 Magasztos! Ha a nagyra hivatott tökélyharcos így gyakorol, akkor a mindentudást gyakorolja?

 Igen, Sáriputra. Ha a nagyra hivatott tökélyharcos így gyakorol, akkor a mindentudást gyakorolja. Ha a nagyra hivatott tökélyharcos így gyakorol, akkor mindent gyakorol. Ha a nagyra hivatott tökélyharcos így gyakorol, akkor a mindentudást gyakorolja, a mindentudást éri el, a mindentudásban megbizonyosodik.

Ekkor Szubhúti így szólt a Magasztoshoz:

 Ó Magasztos! Mit válaszolna a Magasztos, ha valaki azt kérdezné tőle: "Egy képzeletbeli ember hogyan gyakorolhatja a mindentudást? Hogyan érheti el a mindentudást? Hogyan bizonyosodhat meg felőle?"

 Hadd válaszoljak egy kérdéssel, és felelj rá, Szubhúti, a legjobb tudásod szerint!

 Ám legyen, Magasztos!

 Mit gondolsz, Szubhúti? Különbözik-e a képzelet a formától, az érzettől, a képzettől, az indíttatástól és a tapasztalattól?

 Nem, Magasztos. A képzelet nem különbözik a formától, az érzettől, a képzettől, az indíttatástól és a tapasztalattól, hanem maga a forma és a többi halmaz képzeletbeli; a képzelet pedig maga a forma és a többi halmaz.

 Mit gondolsz, Szubhúti? Lehet-e ezt az öt összetapadt halmazt tökélyharcosnak nevezni, tökélyharcosnak tartani, tökélyharcosnak ismerni?

 Lehet, ó Magasztos! Bizony, így van ez. Az önfelülmúló megismerést gyakorló, nagyra hivatott tökélyharcosnak képzeletbeli lényként kell törekednie a teljes és tökéletes, felülmúlhatatlan megvilágosodásra! Hogy miért? Mert az öt összetapadt halmazt képzeletbeli lényként kell felfogni. Hogy miért? Mert a Magasztos tanítása szerint a forma és a többi képzeletbeli; a forma és a többi pedig nem más, mint a hat képesség és az öt halmaz együttesen.

 Ó Magasztos! Vajon az újonc tökélyharcosok e tanítás hallatán nem fognak megijedni, megrettenni és megrémülni?

 Ha az újonc tökélyharcosok rossz barátok kezei közé kerülnek, akkor bizony meg fognak ijedni, meg fognak rettenni, meg fognak rémülni. Ám ha az újonc tökélyharcosok jó barátok kezei közé jutnak, akkor nem fognak megijedni, megrettenni és megrémülni.

 Ó Magasztos! Kik a nagyra hivatott tökélyharcosok jó barátai?

 Azok, akik az önfelülmúlókra megtanítják, és figyelmeztetik őket a Kísértő műveire, mondván: "Tudd meg, hogy ez a Kísértő fondorlata, a Kísértő műve, a Kísértő kísértése! Ismerd föl és hárítsd el a Kísértő cselszövését!" Ők, Szubhúti, a nagy páncélt felöltött, a nagy kocsira felszállt, a nagy útra felkerekedett, nagyra hivatott tökélyharcosok jó barátai.

Erre Szubhúti azt kérdezte a Magasztostól:

 Ó Magasztos! A "nagy páncélt felöltött, a nagy kocsira felszállt, a nagy útra felkerekedett, nagyra hivatott tökélyharcos" kifejezésben mire vonatkozik az a szó, hogy "tökélyharcos"?

 Ó Szubhúti! A "tökélyharcos" szó nem vonatkozik semmire. Hogy miért nem? Azért, mert a tökélyharcos a semmihez sem ragaszkodást gyakorolja. Ha a nagyra hivatott tökélyharcos a valóság tökéletes megértése érdekében semmihez sem ragaszkodik, akkor nyeri el a felülmúlhatatlan, teljes és tökéletes, végső megvilágosodást. Azért hívják nagyra hivatott tökélyharcosnak, mert a megvilágosodásra törekszik.

Szubhúti erre megkérdezte:

 Magasztos! Miért nevezik a tökélyharcost "nagyra hivatottnak"?

 Mert a tökélyharcos arra hivatott, hogy az egész emberiség, sőt: lénysereg élére álljon, és teljes megvilágosodáshoz vezesse őket.

Erre így szólt Sáriputra:

 Magasztos! Nekem is van egy ihletem arról, hogy miért nevezik a tökélyharcost nagyra hivatottnak!

 Akkor oszd meg velünk!

 Mert arra hivatott tanítani a Dharmát, hogy az emberek megszabaduljanak a sok felesleges nézettől és véleménytől, az önhittségüktől, az elkülönült egyéniségük nézetétől, a keletkezés és elmúlás, a megszűnés és állandóság képzetétől, valamint a testhez való kötődéstől.

Erre Szubhúti is így szólt:

 Magasztos! Nekem is van egy ihletem arról, hogy miért nevezik a tökélyharcost nagyra hivatottnak.

 Akkor oszd meg velünk!

 Szerintem azért nevezik őt nagyra hivatottnak, mert még a tökéletes tudathoz, a mindentudó tudathoz, a szennyezetlen tudathoz, a semmihez sem fogható tudathoz, a semmihez sem foghatóhoz fogható tudathoz, a tanítványokéhoz és magukra ébredőkéhez nem hasonlító tudathoz sem kötődik vagy ragaszkodik.

Erre Sáriputra megkérdezte Szubhútitól:

 Hogy lehet, hogy még ehhez a tudathoz sem kötődik vagy ragaszkodik?

 Úgy, Sáriputra, hogy ez a tudat nem tudat.

 Létezik olyan tudat, ami nem tudat?

 Szerinted, Sáriputra, arról a tudatról, ami nem tudat, mondhatjuk-e, hogy létezik, vagy akár azt, hogy nem létezik?

 Nem mondhatjuk.

 Nos, Sáriputra, akkor mire vonatkozik az a kérdés, hogy létezik-e olyan tudat, ami nem tudat?

 Szubhúti, bizony találóan mondta rólad a Magasztos, hogy Te vagy a békében élők legjobbika!

Eztán Maitrájaní fia, a Nagytiszteletű Púrna, ekképp szólt a Magasztoshoz:

 Mindent összevéve, a tökélyharcost azért hívják nagyra hivatottnak, mert magára ölti a nagy páncélt, felhág a nagy kocsi bakjára és felkerekedik a nagy útra.

Erre Szubhúti megkérdezte a Magasztost:

 Mit jelent a nagy páncél felöltése?

 Nos, Szubhúti, a nagyra hivatott tökélyharcos a következőképpen gondolkodik: "Megbékéléshez kell juttatnom az élőlények e felmérhetetlen, megszámlálhatatlan seregét, de anélkül, hogy bárki bárkit megbékéléshez juttatna." Meg kell szabadítania az összes lényt, de annak tudatában, hogy sem megszabadítandó lények, sem megszabadító nem létezik. Hogy miért nem? Mert az igazság az, hogy az egész világ csak káprázat, a képzelet műve. Ha egy mágus a piactéren eltüntetne egy hatalmas embertömeget, amit előzőleg ő maga varázsolt oda, akkor szerinted, Szubhúti, bárki bárkit meggyilkolna, elpusztítana, eltűntetne?

 Nem, Magasztos.

 Nos, Szubhúti, ugyanígy juttatja megbékéléshez a tökélyharcos az élőlények fölmérhetetlen, megszámlálhatatlan seregét anélkül, hogy lennének akár megszabadítandó lények, akár ő maga. Ha a tökélyharcos ennek hallatán sem retten vissza, nem ijed meg, és nem kezd minden ízében reszketni, abból lehet megtudni, hogy a tökélyharcos magára öltötte a nagy páncélt.

 Ó Magasztos! Ha jól értettem, ebből az derül ki, hogy a tökélyharcos semmiféle páncélt nem öltött magára!

 Valóban, Szubhúti. A nagyra hivatott tökélyharcos nem öltött magára semmiféle páncélt. Hogy miért nem? Azért, mert a mindentudás teremtetlen, feltétlen és változatlan; a lények pedig, akik kedvéért felölti a nagy páncélt, szintén teremtetlenek, feltétlenek és változatlanok.

Erre így szólt Szubhúti:

 Úgy van, Magasztos! Úgy van, Beteljesedett! Hogy miért? Azért, Magasztos, mert a forma nem kötött, de nem is kötetlen. Ugyanígy az érzet, a képzet, az indíttatás és a tapasztalat sem kötött vagy kötetlen. Továbbá, Magasztos, a forma valódi természete sem kötött vagy kötetlen. Ugyanígy az érzet, a képzet, az indíttatás és a tapasztalat valódi természete sem kötött vagy kötetlen.

Erre Maitrájaní fia, Púrna, így szólt Szubhútihoz:

 Tiszteletreméltó Sáriputra, ha sem a forma, sem az érzet, sem a képzet, sem az indíttatás, sem a tapasztalat sem azok valódi természete sem kötött vagy kötetlen, akkor milyenek valójában a halmazok és milyen a valódi természetük?

 Tiszteletreméltó Púrna! A képzeletbeli ember formája, érzetei, képzetei, indíttatásai és tapasztalatai valamint azok valódi természete nem kötött vagy kötetlen. Hogy miért nem? Azért, mert a halmazok nem valódiak. Mivel valójában nem léteznek, így nem kötöttek vagy kötetlenek. Mivel nincs létrejöttük, nem kötöttek vagy kötetlenek. Ez a nagy páncélt felöltött, a nagy kocsi bakjára fölhágott, a nagy útra felkerekedett, nagyra hivatott tökélyharcos páncéltalan páncélzata.

Ezután így szólt Szubhúti a Magasztoshoz:

 Mi az a nagy kocsi, amire a nagy páncélt felöltött, nagy útra felkerekedő, nagyra hivatott tökélyharcos fölhág? Hogyan kell ennek a bakjára fölhágni? Honnan vezet ki, ki utazik rajta, hová vezet, és kit juttat célhoz?

 Ó Szubhúti! A nagy kocsi végtelenséget jelent, mert felmérhetetlen. Az önfelülmúlók segítségével kell a bakjára fölhágni, a három világból vezet ki, a láthatatlan ember utazik rajta, mindentudáshoz vezet, és a nagyra hivatott tökélyharcost juttatja célhoz. Mégsem juttat ki sehonnan, senki sem utazik rajta, és sehová sem vezet. (Bár azzal, hogy nem vezet sehová, mindentudáshoz vezet.) A nagy kocsin soha senki nem jut célhoz, nem jutott célhoz, és nem is fog célba érni. Hogy miért nem? Azért, mert sem cél, sem célhoz érő nem létezik. Ha egyáltalán semmi sem létezik, akkor miféle cél létezhetne, ki érhetne célhoz?

 Ó Magasztos! Azt nevezik nagy kocsinak, ami kivezet az emberek, istenek és félistenek világából. Azért nevezik nagy kocsinak, mert végtelen, akár a tér. Ahogy a térben, úgy a nagy kocsin is elfér a lények felmérhetetlen, számtalan, végtelen sokasága. Ezen oknál fogva nevezik nagy kocsinak a nagyra hivatott tökélyharcosok kocsiját. Sehonnan sem indul, semerre sem halad és sehová sem érkezik. Ó Magasztos! Nincs ennek a nagy kocsinak sem eleje, sem vége, sem közepe. Ez a kocsi egyforma a múltban, jelenben, jövőben. Ezért nevezik a nagy kocsit nagy kocsinak.

 Így van, Szubhúti! Pontosan így van! Ahogy mondtad, ezért nevezik a nagyra hivatott tökélyharcosok kocsiját nagy kocsinak. Azok a nagyra hivatott tökélyharcosok, akik ezt gyakorolják, elérték, elérik, el fogják érni a mindentudást.

Erre Maitrájaní fia, Púrna, így szólt a Magasztoshoz:

 Ó Magasztos! A nemes Szubhúti csakugyan az önfelülmúló megismerés szellemében szólt a nagy kocsiról?

Erre Szubhúti így fordult a Magasztoshoz:

 Ugye, Magasztos, a nagy kocsiról szóló tanításom nem mond ellen az önfelülmúló megismerésnek?

 Nem, Szubhúti! Valóban az önfelülmúló megismerés szellemében szóltál.

 A Buddha erejéből történt.

Továbbá, Magasztos, a tökélyharcost nem lehet felfedezni sem a múltban, sem a jövőben, sem a kettő között. Hogy miért nem? Mert a forma határtalan, és ezért a tökélyharcos is határtalan; s mivel az érzetek, a képzetek, az indíttatások és a tapasztalatok határtalanok, ezért a tökélyharcos is határtalan.

A tökélyharcost semmiféle formában nem lehet felfedezni, mivel forma sehol sem található. A tökélyharcost ugyanígy nem lehet felfedezni sem az érzetekben, sem a képzetekben, sem az indíttatásokban, sem a tapasztalatokban, mert azok sehol sem találhatók.

Ó Magasztos! Ha egyszer soha, sehol, semmilyen körülmények között nem látok semmiféle tökélyharcost; ha egyszer sehol sem találok semmit, amit tökélyharcosnak lehetne nevezni; ha még önfelülmúló megismerést, sőt mindentudást sem lelek semerre; ha egyszer soha, sehol, semmiféle körülmények között, semmilyen formában nem találok semmit, akkor ki tanítson, mit magyarázzon és kinek?

Ó Magasztos! A Buddha csak egy elnevezés. A tökélyharcos is csak egy elnevezés. Az önfelülmúló megismerés is csak egy szó, ám valójában még a szó sem létezik. Ó Magasztos! Hiába mondogatom: „Én, én!”, valójában egyáltalán nem létezem. Ugyanígy nincs lényege semminek: a forma, az érzet, a képzet, az indíttatás és a tapasztalás egyaránt megfoghatatlan, valójában nem létező. Ám mindezen jelenségek lényegtelensége sem létező; a jelenségek nemlétezése sem valami. Ha tehát az önfelülmúló megismerés sem létezik, akkor mit magyarázzak, mit tanítsak a nem létezőknek?

Ó Magasztos! Ha egyszer nem létezik semmi, akkor sem a Buddha, sem a tökélyharcos, sem a megvilágosodás útja nem létezik.

Ó Magasztos! Az a nagyra hivatott tökélyharcos, aki e tanítások és magyarázatok hallatán nem jön zavarba, nem bátortalanodik el, nem riad vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem ijed meg, és nem kezd minden ízében reszketni, arról tudnivaló, hogy az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik, az önfelülmúló megismerést gyakorolja, az önfelülmúló megismerést kutatja. Az a nagyra hivatott tökélyharcos megállapodik az önfelülmúló megismerésben.

Hogy miért? Azért, Magasztos, mert ha a nagyra hivatott tökélyharcos az önfelülmúló megismerés fényében veszi szemügyre mindezeket a tartamokat, nem érzékel semmiféle formát, nem tapasztal semmiféle formát, nem észleli sem a forma kezdetét, sem annak megszűnését. Hasonlóképpen nem érzékel, nem tapasztal semmiféle érzetet, képzetet, indíttatást vagy tapasztalatot sem; nem észleli azok kezdetét vagy megszűnését.

Hogy miért nem? Azért, mert a forma nem kezdődése nem forma, és a forma meg nem szűnése sem forma. Így a nem kezdődést és az úgynevezett formát nem lehet megkülönböztetni vagy szétválasztani. Ugyanígy, a meg nem szűnést és az úgynevezett formát sem lehet megkülönböztetni vagy szétválasztani. Amit tehát formának nevezünk, valójában oszthatatlan. (Nem kettő, hanem egy.) Hasonlóképpen, az érzet, a képzet, az indíttatás és a tapasztalat nem kezdődése, valamint azok meg nem szűnése sem érzet, képzet, indíttatás, tapasztalat. A nem kezdődést és az úgynevezett tapasztalatot tehát nem lehet megkülönböztetni és szétválasztani. Ugyanígy, a meg nem szűnést és az úgynevezett tapasztalatot sem lehet megkülönböztetni vagy kettéválasztani. Amit tehát tapasztalatnak nevezünk, valójában oszthatatlan. (Nem kettő, hanem egy.)

Így hát, Magasztos, ha az önfelülmúló megismerés fényében minden oldalról megvizsgáljuk a tartamokat, nem érzékelünk, nem tapasztalunk semmiféle formát; nem észleljük sem a forma kezdetét, sem annak megszűnését. Hasonlóképpen nem érzékelünk, nem tapasztalunk semmiféle érzetet, képzetet, indíttatást vagy tapasztalatot sem; nem észleljük azok kezdetét vagy megszűnését.

Hogy miért nem? Azért, mert a forma nem kezdődése nem forma, és a forma meg nem szűnése sem forma. Így a nem kezdődést és az úgynevezett formát nem lehet megkülönböztetni vagy szétválasztani. Ugyanígy, a meg nem szűnést és az úgynevezett formát szintén nem lehet megkülönböztetni vagy szétválasztani. Amit tehát formának nevezünk, valójában oszthatatlan. (Nem kettő, hanem egy.) Hasonlóképpen az érzet, a képzet, az indíttatás és a tapasztalat nem kezdődése, valamint azok meg nem szűnése sem érzet, képzet, indíttatás, illetve tapasztalat. A nem kezdődést és az úgynevezett tapasztalatot tehát nem lehet megkülönböztetni és szétválasztani. Ugyanígy, a meg nem szűnést és az úgynevezett tapasztalatot szintén nem lehet megkülönböztetni és szétválasztani. Amit tehát tapasztalatnak nevezünk, valójában oszthatatlan. (Nem kettő, hanem egy.)

Erre Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

 Tehát, ha jól értem a hosszú éltű Szubhúti szavait, a tökélyharcos is kezdet nélküli. Ám ha a tökélyharcos kezdet nélküli, akkor mi indítja arra, hogy a lények érdekében fáradozzon, hogy átérezze az élőlények szenvedését?

 Sáriputra! Én nem állítom, hogy a tökélyharcos a lények érdekében fáradozik. Aki ezt fáradozásnak véli, abból nem lesz tökélyharcos. Hogy miért nem? Azért, mert aki ezt nehéz dolognak véli, az nem képes felmérhetetlen és végtelen számú élőlény javára cselekedni. Aki viszont könnyűnek tekinti, és úgy gondol az összes élőlényre, mint a saját anyjára, apjára, fiára vagy lányára, az a nagyra hivatott tökélyharcos tökélyharcosi szellemben cselekszik. Úgy gondoljon hát a nagyra hivatott tökélyharcos a nőkre és a férfiakra, mint a saját anyjára, apjára, fiára, lányára -- sőt, mint önmagára! Ekképp gondoljon rájuk: „Ahogy én mindig, mindenkor, minden körülmények között mentes szeretnék lenni a szenvedéstől, úgy ők is mindig, mindenkor, minden körülmények között legyenek mentesek a szenvedéstől! Bárcsak megszabadíthatnám az összes lényt a szenvedések kimeríthetetlen tömkelegétől! Még ha száz darabra aprítanának, akkor se akarjak nekik soha semmi rosszat!” Ha így gondol a lényekre, akkor nem véli azt fáradozásnak, nem gondolja, hogy nehéz dolog.

Továbbá, Sáriputra, a nagyra hivatott tökélyharcos így gondolkodjon: „Ahogy én magam soha, semmikor, semmilyen körülmények között nem vagyok, nem létezem, úgy soha semmi, semmikor, semmilyen körülmények között nincsen, nem létezik.” Ha ebben a szellemben cselekszik, akkor nem hiszi azt, hogy az összes lényért cselekedni nehéz dolog, nem véli azt fáradozásnak. Válóban úgy van tehát, ahogy a hosszú éltű Sáriputra mondta: a tökélyharcos kezdet nélküli.

Erre Sáriputra megkérdezte:

 Hosszú éltű Szubhúti! Ha a tökélyharcosnak nincs kezdete, akkor ezek szerint a tökélyharcos tapasztalatainak (tartamainak) sem lehet kezdete.

 Valóban, Sáriputra, a tökélyharcos tapasztalatainak (tartamainak) sem lehet kezdete.

 És vajon csak a tökélyharcos tapasztalatainak nincs kezdete, vagy magának a mindentudásnak sincs kezdete?

 Bizony, Sáriputa, még magának a mindentudásnak sincs kezdete.

 És vajon, Szubhúti, csak a mindentudásnak nincs kezdete, vagy a mindentudás tapasztalatainak (tartamainak) sincs kezdete?

 Bizony, Súriputra, a mindentudás tapasztalatainak (tartamainak) sincs kezdete

 És vajon csak a mindentudás tapasztalatainak (tartamainak) nincs kezdete, vagy pedig a közönséges lénynek sincs kezdete?

 Bizony, Sáriputra, a közönséges lénynek sincs kezdete. (nem született)

 És vajon csak a közönséges lénynek nincs kezdete, vagy a közönséges lény tapasztalatának sincs kezdete?

 Bizony, Sáriputra, még a közönséges lények tapasztalatának sincs kezdete.

 Hosszú éltű Szubhúti! Ha se a tökélyharcosnak, se a mindentudásnak, se a közönséges embernek, sem azok tapasztalatainak nincs kezdete, akkor hogyan érheti el a nagyra hivatott tökélyharcos a mindentudást?

 Hosszú éltű Sáriputra! Én nem állítom, hogy valaha is eléri vagy felismeri a kezdet nélküli tapasztalást. Sem azt, hogy egy kezdet nélküli létező (tartam, tapasztalat) elér egy kezdet nélküli megvalósítást.

 Akkor talán egy kezdet nélküli létező ér él egy kezdettel rendelkező megvalósítást, avagy egy kezdettel bíró létező ér el egy kezdet nélküli megvalósítást?

 Hosszú éltű Sáriputra! A kezdet nélküli létezőnek van kezdete, vagy nincs?

 És vajon a kezdettel bíró létezőnek, hosszú éltű Sáriputra, van kezdete, vagy nincs?

 Hosszú éltű Sáriputra! Nem lehet megmondani, hogy van-e kezdete, vagy nincs.

 Ezek szerint még azt sem lehet mondani, hogy nincs kezdete?

 Bár azt mondjuk, hogy nincs kezdete, de a kezdet nélküliség csak egy közönséges látszat (kifejezés). Hosszú éltű Sáriputra! Azért mondhatjuk, hogy nincs kezdete, mert közönséges értelemben kezdettelennek (születetlennek) látszik.

Erre így szólt Sáriputra:

 Bizony, a hosszú éltű Szubhúti az összes tanító közül a legelőbbre való. Hogy miért? Mert bármilyen kérdést tesznek fel neki, mindre kiválóan megválaszol, és mert soha nem tér el a valóságtól, nem mond ellent magának a valóságnak.

 Bizony, Sáriputra, ez maga a valóság: a Magasztos semmihez sem ragaszkodó tanítványainak valósága. Bármilyen kérdést tesznek föl neki, mindre kiválóan megválaszol, és soha nem tér el magától a valóságtól, nem hazudtolja meg a valóságot. S hogy miért nem? Azért, mert semmihez sem ragaszkodik.

Erre a hosszú éltű Sáriputra így szólt a hosszú éltű Szubhútihoz:

 Jól van, hosszú éltű Szubhúti! Mi tehát a nagyra hivatott tökélyharcosok önfelülmúló megismerése, ami egyetlen tartamhoz sem ragaszkodik?

 Hosszú éltű Sáriputra! Mivel az önfelülmúló megismerés egyetlen megközelítéshez (kocsihoz) vagy tartamhoz sem ragaszkodik, semmihez sem ragaszkodó ön-felülmúló. Aki nem jön zavarba, nem bátortalanodik el, nem riad vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem ijed meg, és nem kezd minden porcikájában reszketni e mélységes önfelülmúló megismerés hallatán, arról a nagyra hivatott tökélyharcosról tudvalevő, hogy az önfelülmúló megismerés szellemében viselkedik, és soha nem feledkezik meg róla.

 Hosszú éltű Szubhúti! Hogy lehet az, hogy az önfelülmúló megismerés szellemében viselkedő nagyra hivatott tökélyharcos soha nem feledkezik meg róla? Ha nem feledkezik meg róla, akkor megválik az önfelülmúló megismerés szellemétől, ha viszont nem válik meg az önfelülmúló megismerés szellemétől, akkor megfeledkezik róla. Hosszú éltű Szubhúti! Tegyük fel, hogy a nagyra hivatott tökélyharcos az önfelülmúló megismerés szellemében viselkedik, és nem is feledkezik meg róla; ám akkor az összes lény is az önfelülmúló megismerés szellemében cselekszik, és soha senki nem feledkezik meg róla.

 Úgy van, bizony, hosszú-éltű Sáriputra! Mégis tévedsz, Sáriputra, ha ezt a dolgot szó szerint fogod fel. Hogy miért? Azért, Sáriputra, mert az élőlényeknek nincs lényege, ezért (az önfelülmúló megismerés) emlékezetben tartása is lényegtelennek tekinthető. Az élőlények nem létezők, így (az önfelülmúló megismerés) emlékezetben tartása sem tekinthető létezőnek. Sáriputra, az élőlények üresek, így (az önfelülmúló megismerés) emlékezetben tartása is üresnek tekinthető. Az élőlények ép ésszel felfoghatatlanok, Sáriputra, így (az önfelülmúló megismerés) emlékezetben tartása is felfoghatatlan. Amennyiben, Sáriputra, az élőlények nem ébredtek rá teljesen a valóságra, annyiban (az önfelülmúló megismerés) emlékezetben tartására sem ébredtek rá teljesen. Amennyiben, hosszú-éltű Sáriputra, az élőlények teljes mértékben ráébrednek a valóságra, (az önfelülmúló megismerés) emlékezetben tartására is teljes mértékben ráébrednek. Így értem azt, Sáriputra, hogy a nagyra hivatott tökélyharcos soha nem feledkezik meg az önfelülmúló megismerés szelleméről.