Úgy hallottam, hogy egy alkalommal a Magasztos a Sákják közt tartózkodott Kapilavatthuban a Banjan Ligetben. Akkor történt, hogy egy új fogadó csarnokot építtettek a kapilavatthui Sákják(1), amiben még nem lakott semmilyen elmélkedő, pap, sem pedig más emberi alakban. Így hát a kapilavatthui Sákják elmentek a Magasztoshoz, mikor pedig megérkeztek, meghajoltak s leültek az egyik oldalra. Ahogy ott ültek, ezt mondták neki: „Urunk, épp most építtettek a kapilavatthui Sákják egy új fogadó csarnokot, s abban még nem lakott semmilyen elmélkedő, pap, sem pedig más emberi alakban. Legyen a Magasztos az első, aki használja! Mikor a Magasztos már hozzá szokott, majd csak utána fogják használni a kapilavatthui Sákják. Ez sokáig tartó javukra és boldogságukra lesz.”

A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését. Érezve beleegyezését, a kapilavatthui Sákják felkeltek ülőhelyükről, meghajoltak feléje, majd körüljárva őt elmentek az új fogadó csarnokhoz. Érkezésükkor állatszőrökből készült szőnyegeket tettek le, ülőalkalmatosságokat helyeztek el, kitettek egy vizes edényt, s olajlámpát állítottak fel. Elmentek a Magasztoshoz, majd érkezésükkor meghajoltak, s odaálltak az egyik oldalra. Ahogy ott álltak, ezt mondták neki: „Urunk, a fogadó csarnokban állatszőrökből készült szőnyegeket tettünk le, ülőalkalmatosságokat helyeztünk el, kitettünk egy vizes edényt, s egy olajlámpát állítottunk fel. Itt az ideje, hogy a Magasztos úgy tegyen, ahogy megfelelőnek látja.”

Így hát a Magasztos, fölvéve köntösét és magához véve szilkéjét meg külső ruháját, egy csoport szerzetessel elment a fogadó csarnokhoz. Érkezéskor megmosta a lábát, belépett a csarnokba, s a középső oszlopnak háttal leült, kelet felé fordulva. A szerzetesek csoportja megmosta lábát, belépett a csarnokba, s a nyugati falnak háttal ültek le, kelet felé fordulva, a Magasztos köré helyezkedve. A kapilavatthui Sákják megmosták lábukat, beléptek a csarnokba, háttal a keleti falnak leültek, nyugat felé fordulva, a Magasztos köré helyezkedve. Akkor a Magasztos – miután az éjszaka nagy részét a kapilavatthui Sákják útmutatásával, sürgetésével, buzdításával és bátorításával töltötte egy Dhamma beszéddel – így szólt a tiszteletreméltó Ánandához: „Ánanda, beszélj a kapilavatthui Sákjáknak a gyakorló ösvényéről(2). Fáj a hátam. Megpihentetem.”

„Ahogy mondod, uram.”, válaszolt a tiszteletreméltó Ánanda.

Akkor a Magasztos, elhelyezve négybe hajtott felső ruháját, lefeküdt jobb oldalára az oroszlán alvó helyzetébe, egyik lába a másikon, tudatosan és éberen, tudatában rögzítette a felkelés szándékát.

Akkor a tiszteletreméltó Ánanda megszólította Mahánámát, a Sákját(3): „Van úgy, Mahánáma, mikor a nemes emberek tanítványa tökéletes erényességben, őrzi érzékelői ajtaját, ismeri a mértékletességet az evésben, elszánt az ébredettségre, hét tulajdonsággal bír, s bármikor eléri – baj és nehézség nélkül – a négy elmélyedést, ami az emelkedett éberség és az itt-és-mostban való kellemes tartózkodás alapja.

És milyen módon tökéletes a nemes emberek tanítványa az erényességben? Van úgy, mikor a nemes emberek tanítványa erényes. Fegyelmezetten él a Pátimókkhával összhangban, tökéletes viselkedésében és tetteiben. Gyakorolja magát, a gyakorlás szabályai szerint, veszélyt látva a legkisebb hibában. Így tökéletes a nemes emberek tanítványa az erényességben.

És hogyan őrzi a nemes emberek tanítványa érzékelőinek ajtaját? Van úgy, mikor a nemes emberek tanítványa, szemével alakot látva, nem ragad meg egy fajtánál vagy változatnál, ami által – ha nem élne fegyelmezettségben a szemre vonatkozóan – gonosz, nem üdvös tulajdonságok, mint vágy vagy zaklatottság támadhatja meg. Fegyelmezettséggel gyakorol. Őrzi a látószervet. Fegyelmezettséget ér el a szemre vonatkozóan.

Fülével hangot hallva…

Orrával illatot szagolva…

Nyelvével ízt ízlelve…

Testével tapintást érezve…

Elméjével egy gondolatot ismerve fel, nem ragad meg egy fajtánál vagy változatnál, ami által – ha nem élne fegyelmezettségben az elmére vonatkozóan – gonosz, nem üdvös tulajdonságok, mint vágy vagy zaklatottság támadhatja meg. Fegyelmezettséggel gyakorol. Őrzi az elmét. Fegyelmezettséget ér el az elmére vonatkozóan. Így őrzi a nemes emberek tanítványa érzékelői ajtaját.

És hogyan ismer a nemes emberek tanítványa mértékletességet az evésben? Van úgy, mikor a nemes emberek tanítvány, helyesen meggondolva, nem étkezik játékosan, sem bódulatért, sem hízásért, sem szépülésért, hanem egyszerűen a test életben tartásáért és működtetéséért, a szenvedélyeken való túljutásért, a szent élet támogatásaként, gondolván, elpusztítom az [éhség] régi érzéseit és nem csinálok új érzéseket [túlzott evéssel]. Így tartom fenn magam, hibátlanként és kényelemben élve. Ily módon ismer a nemes emberek tanítványa mértékletességet az evésben.

És hogyan bír a nemes emberek tanítványa hét tulajdonsággal?

(1.) Van úgy, mikor a nemes emberek tanítványa meggyőződéssel rendelkezik, meggyőződött a Tathágata felébredettségéről: „Valóban, a Magasztos méltóságos és helyesen magától-felébredett, tökéletes a tiszta tudásban és életvitelben, túlonjutott, szakértő a világra nézve, felülmúlhatatlan a nevelhető emberek képzésében, isteni és emberi lények tanítója, felébredett, áldott.”

(2.) Szégyent érez a testi helytelenség, szóbeli helytelenség, tudati helytelenség [elkövetésének gondolatától].

(3.) Lelkiismeretes a testi helytelenség, szóbeli helytelenség, tudati helytelenség [elkövetésének eredményéből fakadó szenvedésre].

(4.) Sokat hallott, amit hallott megőrizte, amit hallott elraktározta. Bármilyen tanítás, ami kívánatos az elején, kívánatos a közepén, kívánatos a végén, ez – jelentésében és kifejezésében – a szent életet hirdeti, ami egészében teljes és tiszta: ezeket hallgatta sokszor, megőrizte, megbeszélte, fölhalmozta, elméjével megvizsgálta, s jól átlátta nézetei szerint.

(5.) Fenntartja kitartását a nem üdvös tudati tulajdonságok elhagyására és az üdvös tulajdonságok elérésére. Eltökélt, szilárd erőfeszítésében, nem hanyagolja el kötelességeit az üdvös tulajdonságokra nézve.

(6.) Éber, nagyon aprólékos, emlékszik és képes felidézni elméjében olyan dolgokat is, miket jó régen mondtak és tettek.

(7.) Tisztán látó, tisztán látással bír a keletkezésről és elmúlásról – nemes, átható, a szenvedés helyes megszüntetéséhez vezető.

Ily módon bír a nemes emberek tanítványa hét tulajdonsággal.

És hogyan éri el a nemes emberek tanítványa bármikor  – baj és nehézség nélkül – a négy elmélyedést, ami az emelkedett éberség és az itt-és-mostban való kellemes tartózkodás alapja? Van úgy, hogy eléggé visszavonultan az érzékiségtől, visszavonultan a nem üdvös tudati tulajdonságoktól, a nemes emberek tanítványa belép és megmarad az első elmélyedésben: elragadtatottság és boldogság születik a visszavonultságból, irányított gondolattal és értékeléssel társulva. Az irányított gondolat és értelmezés megszüntetésével, belép és megmarad a második elmélyedésben: elragadtatottság és boldogság születik a nyugalomból, az irányított gondolatoktól és értékeléstől szabad éberség egyesítéséből – belső bizalom. Az elragadtatottság elhalványulásával egykedvűségben marad, tudatosan és éberen, és testileg érzékenyen a boldogságra. Belép és megmarad a harmadik elmélyedésben, amiről a nemes emberek azt mondják: „Egykedvűen és tudatosan, kellemes a tartózkodása.” A boldogság és fájdalom elhagyásával – ahogy az emelkedettség és zaklatottság elhagyásánál – belép és megmarad a negyedik elmélyedésben: az egykedvűség és az éberség tisztasága, sem boldogság sem fájdalom. Ily módon éri el a nemes emberek tanítványa bármikor – baj és nehézség nélkül – a négy elmélyedést, ami az emelkedett éberség és az itt-és-mostban való kellemes tartózkodás alapja.

Nos, mikor a nemes emberek tanítványa ily módon tökéletes erényességben, ily módon őrzi érzékelői ajtaját, ily módon ismeri a mértékletességet az evésben, ily módon elszánt az ébredettségre, ily módon bír hét tulajdonsággal, s ily módon éri el bármikor – baj és nehézség nélkül – a négy elmélyedést, ami az emelkedett éberség és az itt-és-mostban való kellemes tartózkodás alapja, akkor azt a tanítványát a nemes embereknek a gyakorló ösvényén járónak nevezik, akinek tojásai nem romlottak, aki képes a kitörésre, képes a felébredésre, képes az igából(4) való legfelső szabadulásra.

Épp úgy, mintha egy tyúk nyolc, tíz, vagy tizenkettő tojást helyesen befedne, helyesen melegítene, s helyesen költene. Bár ez a kívánság nem jelenik meg benne – „Óh bárcsak csibéim hegyes karmaikkal és csőrükkel keresztül törnének a héjon, és biztonságban kikelnének!” – azonban mégis lehetséges, hogy a csibék hegyes karmaikkal és csőrükkel keresztül törnek a héjon, és biztonságban kikelnek. Ugyan így, mikor a nemes emberek tanítványa ily módon tökéletes az erényben, ily módon őrzi érzékelői ajtaját, ily módon ismeri a mértékletességet az evésben, ily módon elszánt az ébredettségre, ily módon bír hét tulajdonsággal, s ily módon éri el bármikor – baj és nehézség nélkül – a négy elmélyedést, ami az emelkedett éberség és az itt-és-mostban való kellemes tartózkodás alapja, akkor azt a tanítványát a nemes embereknek a gyakorló ösvényén járónak nevezik, akinek tojásai nem romlottak, aki képes a kitörésre, képes a felébredésre, képes az igából való legfelső szabadulásra.

Nos, mikor a nemes emberek tanítványa elérkezett az egykedvűség és tudatosság eme tisztaságát, visszaemlékszik megannyi előző életeire, vagyis, egy születés, kettő… öt, tíz… ötven, száz, ezer, százezer, sok korszakát a világ összehúzódásának, sok korszakát a világ kitágulásának, sok korszakát a világ összehúzódásának és kitágulásának: „Ott ilyen nevem volt, ilyen törzshöz tartoztam, ilyen kinézetem volt. Ilyen volt az ételem, ilyenek voltak a boldog és fájdalmas tapasztalataim, ilyen volt életem vége. Abból az állapotból eltávozva, amott jelentem meg újra. Amott is ilyen nevem volt, ilyen törzshöz tartoztam, ilyen volt a kinézetem. Ilyen volt az ételem, ilyenek voltak a boldog és fájdalmas tapasztalataim, ilyen volt életem vége. Amabból az állapotból eltávozva, itt jelentem meg újra.” Így emlékszik vissza megannyi múltbeli életére azok fajtáiban és részleteiben. Ez az első kitörése, mint a tyúk csibéinek héjukból.

Mikor a nemes emberek tanítványa elérkezett az egykedvűség és tudatosság eme tisztaságára, látja – az isteni szem segítségével, megtisztítva és meghaladva az embert – a lények eltávoznak és újra megjelennek, s tisztán látja, miként alsóbbrendűek és felsőbbrendűek, szépek és csúfak, szerencsések és szerencsétlenek a kammájuk szerint: „Ezek a lények – akik rosszul használták testüket, beszédüket, elméjüket, szidalmazták a nemes embereket, hibás nézeteket tartottak fenn és ezek befolyásolása alatt levő tetteket hajtottak végre – a test felbomlásával, a halál után, a szükség síkján jelentek meg újra, a rossz úti célnál, az alsóbb birodalmakban, a pokolban. De ezek a lények – akik jól használták testüket, beszédüket, elméjüket, akik nem szidalmazták a nemes embereket, akik helyes nézeteket tartottak fenn és ezek befolyásolása alatt levő tetteket hajtottak végre – a test felbomlásával, a halál után a jó úti célnál jelentek meg újra, a mennyei világban.” Így, az isteni szem segítségével, megtisztítva és meghaladva az embert – látja a lényeket eltávozni és újra megjelenni, és tisztán látja, miként alsóbbrendűek és felsőbbrendűek, szépek és csúfak, szerencsések és szerencsétlenek a kammájuk szerint. Ez a második kitörése, mint a tyúk csibéinek a héjukból.

Mikor a nemes emberek tanítványa elérkezik az egykedvűség és tudatosság eme tisztaságára, belép és megmarad a zavarmentes éberség-szabadulásba és tisztánlátás-szabadulásba, közvetlenül megismerve és megvalósítva azokat magának az éppen itt-és-mostban(5). Ez a harmadik kitörése, mint a tyúk csibéinek a héjukból.

Nos, mikor a nemes emberek tanítványa tökéletes az erényességben, az életvitelétől függ. Mikor őrzi érzékelői ajtaját… ismeri a mértékletességet az evésben… elszánt az ébredettségre… hét tulajdonsággal bír, az életvitelétől függ. Ha bármikor eléri – baj és nehézség nélkül – a négy elmélyedést, ami az emelkedett éberség és az itt-és-mostban való kellemes tartózkodás alapja, az életvitelétől függ.

Mikor visszaemlékszik megannyi múltbeli életére… azok fajtáira és részleteire, az tisztán-tudásától függ. Mikor látja – az isteni szem segítségével, megtisztítva és meghaladva az embert – a lények eltávoznak és újra megjelennek… Mikor belép és megmarad a zavarmentes éberség-szabadulásba és tisztánlátás-szabadulásba, közvetlenül tudja és megvalósítja azokat magának az éppen itt-és-mostban, az a tisztán-tudásától függ.

Ezt, Mahánáma, a nemes emberek egy tanítványának nevezik, aki tökéletes a tisztán-tudásban, tökéletes az életvitelben, tökéletes a tisztán-tudásban és életvitelben. És Brahma Szanankumara ezt a verset mondta:

„A nemes harcos a legjobb

emberek közt a törzs szerint.

De ki tisztán-tudásban és

életvitelben hibátlan,

az a legjobb az emberi

és az isteni lények közt.”

Ezt a verset jól énekelte Brahma Szanankumara, nem rosszul; jól mondta, nem rosszul; kapcsolódik a célhoz, nem független a céltól. Ezzel a Magasztos is egyetértett.”

Akkor a Magasztos felkelt, s így szólt a tiszteletreméltó Ánandához: „Jó, jó, Ánanda. Amit a kapilavatthui Sákjáknak mondtál a gyakorló ösvényéről az jó.”

Így szólt hát a tiszteletreméltó Ánanda, és a Tanító egyetértett. Elégedetten, a kapilavatthui Sákják örvendeztek a tiszteletreméltó Ánanda szavain.

Jegyzetek:

1. A Kommentár szerint ezt a csarnokot királyi vendégek és kíséretük fogadására építtették.

2. Ez a kifejezés – a gyakorló ösvénye – a páli székhó patipadó fordítása. Bár két külön szónak is lehetne venni, a Kommentár összetett kifejezésként kezeli, így a fordítása: aki a gyakorló ösvényét (székha-patipadá) követi.

Az angol „the person who follows the practice for one in higher training”, ahogy azt Thanisszáró Bikkhu fordította, szó szerint azt jelenti: „a személy, aki a magasabb képzésben részesülő gyakorlatát követi” nekem túl kifacsart volt, ezért próbáltam a páli kifejezést visszaadni a „gyakorló ösvénye” kifejezéssel, ami egyszerre kifejezi az ösvényt, amit követ, és a gyakorlót, aki követi, hisz a címben az ösvény értelemben van a kifejezés (székha patipadá), a szövegben viszont a gyakorló értelmében (székhó patipadó), hisz arról beszél Ánanda.

A „gyakorló” kifejezés olyan személyt jelöl, aki már legalább a folyambalépést szintjét elérte, de az arahantságot még nem.

3. A kapilavatthui Sákják vezére.

4. Az iga négyféle: az érzékiség igája, a létrejövés igája, a nézetek igája, s a tudatlanság igája.

5. Ezzel végződik a gyakorlás, ezáltal nem gyakorlóvá (aszékha) válik. Más szavakkal, arahanttá.

Forrás: www.accesstoinsight.org, The Practice for One in Training, páli nyelvből Thanisszáró Bikkhu fordította – Csak Ingyenes Terjesztésre!

Fordítás: Astus