Kereszténység és zen buddhizmus

Bevezetés

Mióta a zen megjelent nyugaton, különféle összehasonlítások történtek a két vallás között. Az első ezzel a témával foglalkozó legkorábbi szerzők közt van D. T. Suzuki, a „nyugat Bódhidharmája”, és Enomiya-Lassalle jezsuita szerzetes. Őket követően keleti és nyugati, buddhista és keresztény szerzők egyaránt kutatták ezt a területet, ám a közös szinte mindegyikben az, hogy mindig a keresztény misztikus hagyománnyal kapcsolták össze a buddhizmust, illetve a buddhizmusnak csak a zen meditációs aspektusával a kereszténységet. Annak ellenére, hogy katolikus keresztények egy csoportja a zen irányzat gyakorlója, mi több, tanítója, az Egyház hivatalosan elutasítja ezt, miképp azt II. János Pál pápa kifejtette¹, hogy a buddhizmus ellentétes a keresztény szoteriológiával. Amint azt reakcióként több buddhista tanító elmondta², az előző pápa félreértette a Buddha tanítását. Én ezt a szokást a következőkben annyiban kívánom megtörni, hogy nem a keresztény misztikával hasonlítom össze a zen buddhizmust, hanem a kereszténység központi tanának, a megváltásnak átélt tapasztalatával, ami az összes keresztény felekezethez kapcsolódik, nem csupán a katolikushoz. Minthogy ez egy eleddig feltáratlan terület, s mert nem kívánok kiemelni külön egyetlen keresztény irányzatot sem, így lehetőség szerint csak a Biblia mindenütt elfogadott könyveire fogok támaszkodni, illetve a zen kanonizált szövegeire.

1. Fogalmi megalapozás

1.1 Kereszténység

Egy olyan meghatározást szeretnék itt adni, ami a lehető legminimálisabb feltétel ahhoz, hogy valaki kereszténynek nevezhesse magát, s ami egyben megkülönbözteti minden más vallás követőjétől. Ez pedig a következő: hinni abban, hogy Krisztus meghalt a bűnök bocsánatára és feltámadt az üdvösségre. Ezt fogalmazta meg Pál apostol a Zsidókhoz írt levél első részének harmadik versében, mi szerint maga Krisztus a kereszténység tanának teljessége. A meghatározás hét fontos kifejezést tartalmaz, amit szükséges megmagyarázni.

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11:1)³, hangzik a hit fogalmának lényegi definíciója. Ez két tényezőt foglal magában. Az egyik, hogy biztosak vagyunk abban, hogy amit remélünk, az be fog következni. A másik pedig a bizonyosság érzete mindarról, amit bár nem látunk, vagyis nem tapasztalunk testileg, az attól még valóságos.

„Krisztus, az élő Istennek Fia” (Mt 16:16) és ennél többet nem is érdemes itt mondani, minthogy a dolgozat témája szempontjából nem lényeges állást foglalni a Szentháromság, sem az azzal kapcsolatos egyéb tételek kapcsán.

„Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer” (Róm 6:10) Ez egyrészt jelenti azt, hogy Jézus ténylegesen meghalt váltságáldozatul, másrészt pedig kifejezi a kereszténnyé lett ember halálát a bűn tekintetében.

„a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad.” (Róm 7:7) Minthogy a törvényt Isten adta, így bűnösnek lenni annyi, mint engedetlennek lenni Istennel szemben.

„Boldogok, a kiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és a kikenek elfedeztettek az ő bűneik.” (Róm 4:7) A megbocsátás a bűnök oly módon eltörlése, hogy azoknak nem lesz következménye, vagyis büntetése, s ezért megtisztulása annak minden gonoszságtól, akinek megbocsáttatott.

„Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.” (1Thess 4:14) Miképp a halála, úgy a feltámadása is kettős értelmű, mert jelenti a szó szerinti feléledését a halál állapotából, mint bizonyíték a hívek eljövendő feltámadására, illetve jelenti a feltámadást a bűnnek való halálból, ami a szeretetben való élet.

„a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet” (Gal 6:8) Az Istennel való közösségben nyert halhatatlanság az üdvösség maga, melyet kegyelem által kap a hívő.

1.2 Zen buddhizmus

Két okból választottam az összes irányzat közül pont a zent. Az egyik az, hogy nyugaton máig ez a legismertebb formája a buddhizmusnak. A másik pedig, hogy az összes tanítás közül ez talán a legegyszerűbb és a leggyakorlatiasabb. Röviden így foglalható össze: „az eredeti természetet látni a zen”⁴. Ebben a meghatározásban két kifejezés szorul magyarázatra.

„Az eredeti tudat nem tartozik a látáshoz, halláshoz, észleléshez vagy gondolkodáshoz. Nem is különbözik a látástól, hallástól, észleléstől és gondolkodástól. Azonban nem kel fel a látásról, hallásról, észlelésről, mint valakiről nézet. És a látásról, hallásról, észlelésről, gondolkodásról nem jön gondolat. Ne hagyd el a látást, hallást, észlelést és gondolkodást a tudat kereséséért. És ne dobd el a látást, hallást, észlelést és gondolkodást a Törvény megszerzéséért. Nem azonos, nem különböző. Nem lakozik, nem ragad meg. Széltében és hosszában akadálytalanul minden az Út helye.”⁵ Ekképp határozta meg Huangbo az eredeti természetet⁶. Másként fogalmazva, az eredeti természet az, amiben nincs énképzet.

„Hanem lásd meg a körülményeket⁷ felülmúló embert. Ez az összes buddha mélységes szándéka. A buddha-tartomány nem tudja magáról mondani: én buddha-tartomány vagyok. Hanem az Út embere az nem támaszkodik semmire sem. Körülményeket felülmúlva jár, kel.”⁸ Vagyis a meglátás annyit tesz, mint nem ragaszkodni a jelenségekhez.

1.3 Összevetés

Itt egyfajta szerkezeti vázlatot kívánok adni a fenti fogalmakhoz, hogy egyrészt külön-külön miként működik a két vallás, másrészt pedig hogy ezek mennyiben hasonlíthatóak egymáshoz.

A legkönnyebben kideríthető közös vonás az, hogy mindkét rendszer valamifajta megszabadulást kínál. Így először is vegyük szemügyre, mi az, amitől keresztények és buddhisták is úgy vélik, fontos megszabadulni. Az egyik oldalon szerepel a bűn, a másikon pedig a tudatlanság, mint két megfoghatatlan tantétel. Mindkettőből szenvedés származik, és egyúttal az okai az ember boldogtalanságának. Ugyanúgy a bűn és a tudatlanság születés óta meglévő tulajdonság, nem pedig valamikor az élet folyamán megszerzett. Minthogy egyik sem tapasztalható önmagában, hanem csupán következményeikben, így mondható, hogy azonos szerepet töltenek be, mivel ugyanazon jelenségek mögöttes okaiként szolgálnak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy megegyezik a két fogalom meghatározása is, ez azonban már olyan elméleti kérdés, amivel itt szükségtelen foglalkozni. Ami szembetűnő különbség lehet, az az, hogy a bűnből csak gonosz tettek származnak, míg a tudatlanságból származhat jó tett is. Ezt az eltérést azonban semlegesíti az a tény, hogy egyik vallás szerint sem létezik megszabadulás jó cselekedetek következményeként, csakis a bűn, illetve a tudatlanság megszüntetésével.

Hogyan jutunk el a megszabaduláshoz? Az egyik oldalon ott van a hit, a másikon pedig a felismerés. A hithez egyrészt hallás, másrészt pedig kegyelem által jutunk. A hallás annyit tesz, hogy van valaki, aki beszél nekünk a megváltásról, a kegyelem jelentése pedig az, hogy Isten eleve mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy bűnbocsánatot nyerjen, minthogy Krisztus minden ember bűnéért halt meg. A felismeréshez pedig a gyakorlás vezet, ami a nemes nyolcrétű ösvényt foglalja magában, illetve ott van a nem cselekvés, ami lényegében annyit tesz, hogy valójában nincs mit elérnünk, mivel a buddha-természet már eleve jelenvaló. Igen egyszerű belátni, hogy miképp hasonló a kettő. Van egy aktív és egy passzív oldala az útnak, melyek közül mindkét esetben a passzív a valóságosabb, illetve fontosabb. Aktív az, hogy az embernek kell lépéseket tennie, megismerni a tanítást. Passzívnak nevezem pedig azt, hogy nem tettek által nyert jutalomról van szó, hanem egy, már eleve adott tényező iránti megnyílásról, s az aktív rész csupán ezt a megnyílást teszi lehetővé. Az eredendően meglévő tény pedig egyformán a legvégső célt testesíti meg.

Harmadiknak pedig azt kell megvizsgálni, hogy mi is a jutalom, az eredmény a bűntől, illetve tudatlanságtól megszabadult ember számára. Az már biztosan egy közös pont, hogy mindkét vallás tanai ezt illetően némileg homályosak és egyértelmű kijelentések szűkében vannak. A kereszténység úgy tanítja, hogy halálunk után majd testileg feltámadunk az örök életre, s együtt leszünk Istennel, de nem azonosak vele. A Buddha tanítása szerint a megvilágosodás ebben az életben elérhető és onnantól többé nem tapasztalunk semmilyen szenvedést. A közös két fontos dolog, amit úgy lehetne összefoglalni, hogy örök boldogság. Az örök jellemzője azért lényeges, mert a legfőbb félelmet a halál okozza, illetve a világ mulandóságából adódó szenvedés. A boldogság mivolta pedig az, amire az emberek vágynak. Így ezzel a kettővel kiiktatódik a rossz és megőrződik a jó.

2. A megszabadulás természete

Mindkét vallás központi lényege a megszabadulás maga, ami saját meglátásom szerint ugyanazon élményt jelenti. Ezért elsőként magát az élményt kívánom elemezni, majd pedig ennek megjelenését a kereszténységben és a zen buddhizmusban.

2.1 Csupasz élmény

A megszabadulás élményének feltétele a feszültség, mely valamilyen belső ellentmondásból keletkezik. Az oka pedig az ellentmondás feloldása, de nem megoldása, s ebből következik a feszültség elengedése.

Fontos eleme, hogy nem valamilyen megoldásról van szó, tehát nem jutunk valamilyen újabb eredményre. Amúgy is feszültség akkor szokott igazán létrejönni, amikor olyan ellentétes dolgokról van szó, melyekre nem tudunk megoldást találni akár úgy, hogy csak az egyik tagját választanánk az ellentmondásnak, akár úgy, hogy egy harmadik lehetőséget találnánk. A harmadik lehetőséget itt azért kell kizárni, mert azzal szemben is találhatnánk valamilyen állítást, s így valójában nem lenne eredményes a megszabadulás, csupán újabb feszültséget szülne. Ezért azt lehet mondani, hogy a feszültség elengedése okozatiságon túli, mert nem következménye a jelenlevő tényezőknek, amik a feszültséget létrehozták, s nem is valamely egyéb hatás eredménye, ami az elengedést magát is tényezővé tehetné; ez a megoldása lenne a feszültségnek, nem pedig feloldása.

2.2 Megváltás

A megváltás az Isten kegyelméből fakadó bűnbocsánat⁹. A feszültséget a bűn hozza létre egy hétköznapi és egy vallási szempont szerint. A hétköznapi tapasztalatnak megfelelően a bűn a földi vágyak és célok kielégítetlensége miatt okoznak szenvedést az embernek, s ez vezethet el a vallási szintű felismerésig. Ez a második típusú feszültség az, amikor az ember tudatosítja magában a bűn mint olyan létezését, s meg akar attól szabadulni. Mint hogy saját erejéből képtelen legyőzni minden bűnös hajlamát, így még inkább fokozódik a feszültség. Ennek a feloldása kettő, illetve három szinten történik meg. Az első mindenképp a vallási bűntől való megszabadulás, amit Krisztus váltságáldozata jelent. Ez annak a látásmódnak a megszüntetése, hogy szükséges a törvényeknek megfelelni a boldogság elérésének érdekében. A második fajta feloldás a feltámadást követően jön létre, mikor tökéletesekké lesznek a hívők, minden bűnös hajlamtól mentesek. Ez a hétköznapi szinten lévő gonoszság elpusztulása. A harmadik típus vitatott, vagy legalábbis nem egyértelmű. Ez a kereszténnyé lett ember földi életét érinti, s a hitéből fakadó jó cselekedeteket. Két szempontot kell megnézni ezt illetően. Az egyik az az elgondolás, hogy amint valaki hívővé vált, onnantól nem követ el semmilyen bűnt, minthogy tökéletessé vált a szeretetben, amiből csak jó születhet. Ezt annyiban lehet finomítani, hogy miként valaki fokozatosan növekedik a hitben, úgy csökkennek gonosz hajlamai. A lényeg ebben az esetben, hogy csakis Isten kegyelme folytán cselekszik valaki jót, s nem a saját akaratából. A másik vélekedés pedig az, hogy bár megszabadultunk a bűntől, azonban ez nem törölte el hajlamainkat, s ezért folyamatosan erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy helyesen éljünk. Ennek jelentősége abban van, hogy nem egyszeri és folyamatos megváltottságról van szó, hanem arról, hogy újra és újra visszatérjünk Istenhez és kérjük a megbocsátását, s szemben az előző elgondolással, itt mindenki maga tesz erőfeszítéseket a jó érdekében, saját akaratából. De nem feltétlen kell ennek a kettőnek ellentétes álláspontnak lennie, mert létezik ezek eggyé olvasztása is. Ez azt jelenti, hogy a kegyelem által meghal az ember a bűnnek, vagyis azok többé nem érintik oly módon, hogy elveszítse a hitet, de ezt a hitet folyamatosan élővé kell tenni a cselekedetekben, következésképpen önálló tudatos szándék van a hit megtartásában, de maguk a tettek már csak ebből a hitből következnek, nem egyéni szándék által.

A keresztény tanítás a „harmadik lehetőség” módszerét alkalmazza látszólag. Tehát a feszültség abban van, hogy valaki vagy jó, vagy rossz. És bár jó akar lenni az ember, nem képes rá, így jutunk az ellentmondásra, amire nem találni megoldást a kettősségen belül. Így a kegyelem egy külső forrásból feloldja az ellentétet. Ez azonban legfeljebb magyarázatban hangzik megoldásnak, tapasztalatilag viszont már nem nevezhető így. Azért nem, mert az egyén szempontjából nem nyer valami újat, nem lesz harmadik választási lehetősége jó és rossz között, mivel a hit „cselekedete” nem valódi tett, ami erkölcsi megítélés alá eshetne. Mi több, a hit még csak nem is valami értelemmel megragadható jelenség. Ha az lenne, akkor világos érveléssel bárkit meg lehetne róla győzni, illetve egyértelmű magyarázatot lehetne adni a hit létezésére, vagyis logikailag vizsgálható lenne. A helyzet azonban az, hogy ilyen érvelés nem létezik és nem létezhet. Bár azt mondják, hogy a hit Istentől való, Isten nem valami, amit egy ember felfoghat, ezért mondom, hogy a kegyelem nem megoldás, hanem feloldás. Az pedig, hogy a hívő ember mégis csak Istenhez ragaszkodva hagyja el a bűnt már a kereszténység módszertanához tartozik, s nem a kegyelem élményéhez.

2.3 Megvilágosodás

Két probléma vetődik fel a megvilágosodás kapcsán. Az első az, hogy ha mindent a hamis énképzetből kiindulva cselekszünk, akkor hogyan szabadulunk meg tőle. A második pedig, hogy mivel már eredendően a buddha-természet birtokában vagyunk, miként ismerjük fel. Az első azért gond, mert még a megszabadulásra irányuló szándék is szükségszerűen a tudatlanságból származik. Ha viszont azt mondjuk, hogy akkor nem szabad semmit sem csinálnunk, egyrészt ez is egyfajta szándék, következésképpen hamis, másrészt pedig így nincs semmilyen lehetősége annak, hogy változás történjen az emberben, tehát marad ugyanott ahonnan elindult. Az eredendően szennyezetlen tudat jelenlétéből olyan kérdések merülnek fel, mint hogy akkor miért nem voltunk már eleve a buddhaság állapotában, illetve ha mi magunk azonosak vagyunk a buddha-természettel, akkor mi az, ami ezt fölismerheti.

Mindez azért tűnik problémának, mert radikálisan elválasztjuk a tudatlanságot a megvilágosodástól, s úgy véljük, ezek teljesen különállóak és egymást kizáró állapotok. Ez a felfogás azonban inkább mondható a zen félreértésének, mint olyan problémának, ami magának a buddhizmusnak a tanításában található. Ettől függetlenül azonban ez a típusú tévedés létezik és gyakorlati akadályát mutatja be a megvilágosodás elérésének.

A kiküszöbölése az első problémának az énnel kapcsolatban abban áll, hogy először is világossá tesszük, a törekvés önmagában nem oka a megvilágosodásnak, hanem csupán ideális feltételeket teremt annak megtörténéséhez. Tehát olyan, mint a kertészkedés, ami nem oka a növény kifejlődésének, csak a körülményeket optimalizálja. Maga az én pedig nem valami szubsztanciális létező, hanem különböző tudattartamok összetett rendszere mögött meghúzódó érzés, mely egy olyan feltételezést testesít meg, hogy valóban létezik valami, amit önmagammal azonosíthatok, vagy másképp mondva, olyan látásmód, ami a tapasztalati területet részekre bontja, eldologiasítja. Minthogy ez egy feltételes létező, és nem önmagában megálló, így nem szükségszerű az, hogy a jelenségek egy részét énként éljük meg, tehát létezhet olyan körülmény, mely által megszűnhet az énképzet.

A buddha-természet szintúgy nem nevezhető dologi létezőnek annyiban, hogy nem része a tapasztalati tartománynak oly módon, mint bármely más jelenség. „Sehol sem tartózkodó nyugodt tudat üres ragyogása magától megjelenik. Nem született néma mozdulatlanság szabadon mozog minden irányba.”¹⁰ Két fontos jellemzője a buddha-természetnek az éberség és a mozdulatlanság, vagy másként mondva: a valódi tudat fény és tér természete. A tér jelleg azt jelképezi, hogy minden jelenség ezen belül kel fel és tűnik el anélkül, hogy bármit is változtatna a tér milyenségén. A fényessége pedig azt fejezi ki, hogy a jelenségeket mindenütt a térben megvilágítja, vagyis csupán a tudomása által léteznek, s sosem attól függetlenül. Tehát leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a tudat tapasztalója a jelenségeknek, s ezért nem része azoknak, másrészt azonban nem is egy azoktól lényegileg különálló létező annak következtében, hogy nincsenek korlátai, vagy ténylegesen megragadható tulajdonságai. Ezután megmagyarázható a felvetődött két probléma. Igazából lehet azt mondani, hogy mindig is a megvilágosodás állapotában vagyunk, hisz nincs semmi ami valaha is elválasztott volna minket buddha-természetünktől. A tudatlanság abból fakad, hogy bizonyos jelenségeket önmagunkként kezelünk, nem abból, hogy elvesztettük volna, vagy meg kéne szerezni valódi tudatunkat. Téves elgondolás az is, hogy valamikor is rá kéne ismernünk igazi természetünkre, mert az folyamatosan jelen van. Csupán az énképzettel kell felhagyni, s a buddha-tudat önmagától nyilvánvalóvá válik.

Tehát a megvilágosodás nem abban áll, hogy az énünket eldobjuk és helyette létrehozzuk a buddha-tudatot. A valódi természet pontosan az, hogyha a jelenségeket többé nem különálló és független létezőkként fogjuk fel, hanem megkülönböztető értelmezéstől mentesen látjuk azokat amint vannak. Feloldjuk a hamis látásmódunkat és nem valami új szempontot hozunk létre megoldásként, ekképp szűnik meg a feszültség.

2.4 Összehasonlítás

A megszabadulás mindkét esetben az embertől lényegileg különböző tényen múlik, ami az egyik esetben Isten, a másikban pedig a buddha-természet. Pontosabban, azért létezhet megszabadulás, mert a szabadon létezés már eleve adott, csupán valami az abba való belépést akadályozza, név szerint a bűn és a tudatlanság. Ugyanúgy a hétköznapi ember számára megoldhatatlan problémát jelentenek, amit addigi állapotából kiindulva nem tud megváltoztatni. Ez egyben azt is jelenti, hogy az akadály maga nem örökkévaló lényegi létező, hanem feltételes, hiszen valamilyen módon mégis megszüntethető. Vagyis a kereszténység szerint az ember jónak és tökéletesnek teremtetett, míg a buddhizmus szerint a dolgok valódi minősége szenvedéstől mentes, bár ettől még mindkét vallásban az ember születésétől fogva olyan létező, mely nem a megszabadult állapotban van.

Mindezek után elmondható, hogy bár a magyarázatok eltérőek, a megszabadulás élménye, folyamata és szerkezete azonos mindkét vallásban. Azonban hogy ez még világosabb lehessen, nem elég magát az élményt vizsgálni, meg kell néznünk annak következményét és okát egyaránt, mivel hogyha azokban nincs egyezés, akkor nem lehet a megszabadulás sem azonos.

F O L Y T A T Á S