A tiszta megismerésben való osztozás (Viddzsa-bhagija szutta, AN II. 30.)

Két tulajdonság osztozik a tiszta megismerésben. Melyik kettő? A nyugalom és a belátás.

Mikor a nyugalom kifejlődött, milyen célt szoltál? A tudat kifejlődését. És mikor a tudat kifejlődött, milyen célt szolgál? A szenvedély elhagyását.

Mikor a belátás kifejlődött, milyen célt szolgál? A megértés kifejlődését. És mikor a megértés kifejlődött, milyen célt szolgál? A tudatlanság elhagyását.

„Szenvedélytől szennyezetten a tudat nem szabad. Tudatlanságtól szennyezetten a megértés nem fejlődik ki. Így a szenvedély elhalványulásából van az éberség-szabadulás. A tudatlanság elhomályosulásából van a megértés-szabadulás.”

Kitalált (Szankhata szutta, AN III. 47.)

Szerzetesek, ez a három kitalált jellegzetessége annak, ami kitalált. Melyik három? A keletkezés felismerhető, az elmúlás felismerhető, és változása is felismerhető, amíg van.

Ez a három kitalált jellegzetessége annak, ami kitalált.

Nos, ez a három nem kitalált jellegzetessége annak, ami nem kitalált. Melyik három? Nincs felismerhető keletkezés, nincs felismerhető elmúlás, és változása sem felismerhető, amíg van.

Ez a három nem kitalált jellegzetessége annak, ami nem kitalált.

A Sákjához intézett beszéd (Szakka szutta, AN III. 73.)

Úgy hallottam, hogy egy alkalommal a Magasztos a Sákják között tartózkodott Kapilavaszatthu mellett a Banjan ligetben. Akkortájt a Magasztos felépülőben volt betegségéből, s még nem teljesen gyógyult meg. Akkor Mahánáma a Sákja elment a Magasztoshoz, megérkezésekor meghajolt s leült az egyik oldalra. Ahogy ott ült, így szólt a Magasztoshoz: „Már régóta a Magasztos által tanított Dhammát, miszerint «Tudás az összeszedettnek van, nem az összeszedetlennek.» Tehát, az összeszedettség van előbb, s aztán a tudás, vagy előbb a tudás és aztán az összeszedettség?”

Ekkor ez jutott eszébe a tiszteletreméltó Ánandának: „A Magasztos még épp csak felépülőben van betegségéből, még nem teljesen gyógyult meg, azonban Mahánáma a Sákja ezt a nagyon mély kérdést szeretné tudni tőle. Mi van, ha félrehúzódom Mahánámával a Sákjával és a Dhammát tanítom neki?” Így hát a tiszteletreméltó Ánanda megragadva Mahánámát a Sákját egyik karjánál fogva félrehúzódott vele és ezt mondta neki: „Mahánáma, a Magasztos beszélt mind a gyakorló [folyamba lépett, egyszer visszatérő, vagy vissza nem térő] és a gyakorlást bevégzett [egy arahant] erényéről. Beszélt mind a gyakorló és a gyakorlást bevégzett összeszedettségéről. Beszélt mind a gyakorló és a gyakorlást bevégzett tisztánlátásáról.

És mi az erénye a gyakorlónak? Van, mikro a szerzetes erényes. Elvonultan él a szerzetesi szabályzattal [Pátimókkha] egyezően, tökéletes viselkedésében és életvitelében. Gyakorol, a gyakorlás szabályai szerint, veszélyt látva a legkisebb hibában. Ezt hívják a gyakorló erényének.

És mi az összeszedettsége a gyakorlónak? Van, mikor a szerzetes – valamennyire visszavonultan az érzékiségtől, visszavonultan a káros [tudati] minőségektől – belép és megmarad az első elmélyedésben [dzshána]: visszavonultságból születő elragadtatottság és boldogság, irányított gondolattal és értékeléssel társulva. Az irányított gondolat és értékelés elnyugtatásával belép és megmarad a második elmélyedésben: a nyugalomból elragadtatottság és boldogság születik, az éberség egységesítése irányított gondolattól és értékeléstől szabadon – belső bizonyosság. Az elragadtatottság elhalványulásával egykedvűen időzik, tudatos, éber és fizikailag érzékenyen a boldogságra. Belép és megmarad a harmadik elmélyedésben, amiről a Nemes Emberek kijelentették „Egykedvű és éber, boldog állapotban van.” A boldogság és fájdalom elhagyásával – ahogy a korábbi eltűnésével az emelkedettségnek és aggodalomnak – belép és megmarad a negyedik elmélyedésben: az egykedvűség és éberség tisztasága, sem boldogság sem fájdalom. Ezt hívják a gyakorló összeszedettségének.

És mi a gyakorló tisztánlátása? Van, mikor a szerzetes tisztán látja, ahogy az valójában van: „Ez a szenvedés… Ez a szenvedés megszűnése… Ez a gyakorlat útja, ami elvezet a szenvedés megszűnéséhez.” Ezt hívják a gyakorló tisztánlátásának.

Aztán ott van a nemesek tanítványa – így tökéletes az erényben, így tökéletes az összeszedettségben, így tökéletes a tisztánlátásban – aki, a tudati zavarodottságok megszüntetésével belép és megmarad a zavarodottságmentes éberség-szabadulásban és tisztánlátás-szabadulásban, megismerve és megjelenítve azokat magának az itt és mostban.

Így beszélt a Magasztos, Mahánáma, mind a gyakorló és a gyakorlást bevégzett erényéről. Így beszélt mind a gyakorló és a gyakorlást bevégzett összeszedettségéről. Így beszélt mind a gyakorló és a gyakorlást bevégzett tisztánlátásáról.”