Az üresség érveléssel való megalapozása

Az út lámpása 48-50 versek

48. Valami, ami létezik nem lehet teremtett,

Sem valami, ami nem-létezik, mint az égvirág.

Ezek lehetetlen tévedések,

és így egyik sem fordulhat elő.

49. Egy jelenség nem eredhet önmagából,

Sem másból, és magából és másból sem,

Nem lehet ok nélküli sem, így nem létezhet

Saját magában rejlő lényegiség által.

50. Mikor az összes jelenséget megvizsgáljuk

Hogy vajon egy, vagy sok,

Látjuk, nem a saját lényegiségük által léteznek,

És így világos, hogy nem eredendően létezőek.

A 48. vers az ürességnek a jelenségek eredete szempontjából való érveit adja elő, és utal Nágárdzsuna Az üresség hetven verse művének 43. versszakára, melyben Nágárdzsuna kifejti, hogy ha valaki a jelenségek valóságos létezését állítaná, akkor a jelenségek keletkezése lehetetlen lenne. A saját lényegiség valami fajta függetlenséget, tényleges létezést tételez fel. Ha jelenségek függetlenek és ténylegesen létezők lennének, akkor nem keletkezhetnének, és nem múlhatnának el.

A 49. versben az üresség a jelenségek okainak elemzése szempontjából van kifejtve, míg az 50. vers a valóban létező dolog szempontjából íródott, melyben a fő érv az azonosságnak és a különbözőségnek a hiánya. Ez arra a fajta érvelésre utal, mikor úgy tekintünk valamely jelenséget, hogy „én” vagy „valaki”. Rájövünk, hogy ezek a megnevezések bizonyos alapokra vonatkoznak. Az „én” vagy a „valaki” esetében ez a megjelölés az én, és az a tudat és a test együttesén alapul. Így tehát összefüggés van az én vagy valaki és annak alapja között. Az azonosság vagy a különbözőség hiányának érve felhívja a figyelmet, hogy ha megvizsgáljuk a viszonyt az én és a tudattest együttes között, és elemezzük, hogy vajon az én ezzel azonos vagy ettől különböző, úgy arra jutunk, hogy az én sem nem azonos, sem nem különböző.

Gyakran feltételezzük a jelenségek és események saját lényegiségét a hatásaik alapján. Úgy érezzük, hogy mivel a jelenségek képesek hatást gyakorolni kell, hogy legyen valami tényleges belső sajátságuk vagy természetük. Mivel a jelenségek okok és feltételek következtében keletkeznek, szintén azt gondoljuk, hogy kell, hogy legyen valami belső lényegiségük, ami a keletkezésüket okozza. Ily módon gyakran feltételezzük a lényegiség képzetét, vagy a tényleges létezést az okokra és feltételekre alapozva. Ezért ha tagadjuk a jelenségek belső lényegiségét, akkor mind a hatások és okok felől, továbbá a létezés természete felől is meg kell közelítünk [a kérdést].

A 49. vers „gyémánt élű érvelést” tartalmaz. Ha azt mondjuk, hogy a jelenségeknek ez és ez az eredete, és ezt egyszerűen úgy értjük, hogy egy jelenség okok következtében keletkezik az elfogadható. Azonban ha nem elégszünk meg a létesülés fogalmának ezzel a pusztán névleges elméletével, azt kell pontosan tisztázni, hogy hogyan keletkezik valami. A következmény azonos az okkal, vagy a következmény különbözik az októl, vagy a következmény olyan okból keletkezett, ami azonos és különböző is, vagy ami sem nem azonos, sem nem különböző. Ha feltesszük ezeket a kérdéseket, valójában a jelenség valamiféle belső lényegiségét keressük, legalábbis a létesülés szempontjából.

Ha a létesülés képzete tartható lenne az természetesen magával vonná belső, vagy valós létesülést. Azonban következtetve azt találjuk, hogy a jelenség nem olyan okból ered, ami akár azonos, akár különböző lenne a következménytől. A jelenségek továbbá nem az okból és a következményből erednek, sem pedig okok és következmények nélkül valók. Ily módon megállapíthatjuk, hogy a jelenségek nem bírnak egy jellegzetes belső, vagy lényegileg valós létesüléssel. Ezen vizsgálódás által megállapíthatjuk, hogy azok, akik elfogadják a belső lényegiség képzetét – legalábbis a valóság hétköznapi szintjén – kénytelenek azt is elfogadni, hogy a jelenségek lényegileg különböző okokból és feltételekből keletkeznek.

Ez egyértelmű Nágárdzsuna írásaiból. A középút alapverseinek első fejezetében elutasítja a más-létesülést illető elképzelést és kijelenti, hogy azok, akik a belső lényegiség képzetét feltételezik lényegében a nyelv közönséges jelentésével magyarázzák a viszonyt a cselekvő és annak tevékenysége, valamint a jelenségek és azok természete tarthatatlanná válik.

Például, ha azt mondjuk, hogy egy csíra jön létre vagy keletkezik annak okaiból, akkor úgy gondoljuk, hogy a csíra keletkezése bizonyos értelemben a csíra természete vagy jellemzője. Bár a mag stádium alatt a csírának még létre kellett jönnie, képesek vagyunk azt mondani, hogy mivel a mag megérett a magból keletkezett a csíra, vagy hogy abból ered. Ezen a ponton a keletkezés eseménye jelen van, de cselekvő (a csíra) még nem létezik. Nágárdzsuna megállapítja, hogy ez nem probléma, ha elutasítjuk a belső lényegiség bármely képzetét, mert feltételezhető, hogy az, hogy a magból keletkezik a csíra csupán nyelvi kifejezés. Ha [azonban] egy objektív valóságosság feltételezésével vizsgáljuk, akkor a csíra és eredetének viszonya tarthatatlanná válik. Ez az az elemzés, mi által a jelenségek belső lényegiségének feltételezése téves az okok és következmények szempontjából.

Buddha tanításainak szíve a négy pecséten vagy igazságon nyugszik, a buddhizmust és Buddha tanításainak lényegét összefoglalva, hogy annak alapvető kerete az alábbi négy pont összefüggése:

1. Minden összetett jelenség mulandó.

2. Minden szennyezett jelenség nem kielégítő, vagy szenvedés teli.

3. Minden jelenség és esemény üres, vagy önléttől mentes.

4. A Nirvána nyugalom.

Ezek közül a harmadik, miszerint minden jelenség és esemény üres vagy önléttől mentes, az, amit a Tökéletes Bölcsesség szútrái kifejtenek. A Szív szútrában Buddha felsorolta az öt halmazt és kijelentette, hogy mindegyik nélkülözi az ént, vagy a belső lényegiséget. Röviden ismertetve ezt a tanítást, kijelenti, hogy „a forma üresség és az üresség forma”. Más szavakkal nincs üresség a formán kívül és nincs forma az ürességen kívül.

Ezért ha a lényegi természetét keressük mindennek, amit tapasztalunk és észlelünk, ide értve az öt halmazt is, és valamennyi jelenséget, ami személyes szenvedésünk és boldogságunk tapasztalatát érinti képtelenek leszünk megtalálni azt. A forma vagy bármely jelenség lényegi természete nem megragadható. Ezért jelentette ki Buddha, hogy a forma üres. Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy [maguk] a jelenségek nem létezők. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a jelenségek nem önmagukban létezők. A jelenségek létezése csak függő természetük által érthető meg. Ezért jelentette ki Buddha, hogy az üresség forma.

Nagyon szoros a viszony a forma és annak üressége között, mert ezek ugyanazon aspektusai egy és ugyanazon jelenségnek. A kettős igazság tanítása szerint kivétel nélkül valamennyi jelenség kettős természettel bír, egyet a valóság közönséges szintje szerint és egyet a végső szinten. A közönséges igazság az a valóság, ami viszonylagos szinten elfogadható; az üresség a végső valósága az összes jelenségnek és eseménynek. Meg kell értenünk, hogy a két igazság nem független egymástól, hanem két különböző nézőpont, vagy két természete egy konkrét jelenségnek.

Ha folytatjuk a vizsgálódást az üresség megértésében az ellentmondás törvénye nyújt segítséget. A világban találunk olyan tényezőket, melyek természetesen ellentmondanak és szemben állnak egymással. Vannak továbbá például olyan jelenségek, melyek nemcsak ellentmondanak egymásnak, hanem kölcsönösen kizárják egymást, mint például a függő és független. Valami vagy függő vagy független nincs harmadik lehetőség. Nágárdzsuna ezt állítja szem elé Az ellenvetések megsemmisítése (Vigrahavjávartaní) című művében, melyben kijelenti, hogy ha a belső lényegiség hiányát megfordítjuk, a belső lényegiség létezése önmagától felállítódik. A jelenségek és az események vagy önmagukban létezők, vagy önmagukban nem létezők.

Ha így gondolkozunk be fogjuk látni, hogy bármely jelenséget teszünk is reduktív vizsgálat alá, és keressük a valódi lényegiségét egy olyan ponthoz fogunk érkezni, ahol nem lehet találni egy konkrét, tényleges létezőt. Bár a személyes tapasztalatunk határozottan a jelenségek létezését állítja, mert tapasztaljuk a hatásaikat. Vannak dolgok, amik fájdalmat okoznak nekünk, mások örömet, tehát létezniük kell valamilyen módon. Ugyanakkor ezek a dolgok és események nem bírnak belső, független létezéssel, amit hajlamosak vagyunk rájuk ruházni.

Ebből következik, ahogy Nagardzsuna rámutat Drágakőfüzér című művében, hogy az én vagy a „valaki” a hat összetevő, a föld, a víz, a tűz, a szél, az űr és a tudat halmaza. Ehhez hasonlóan az összes jelenség mibenléte megérthető a különböző összetevők halmazaként, melyek nem rendelkeznek olyan lényegiséggel, ami a többi tényezőtől független lenne. Ahogy Buddhapálita Nágárdzsuna Alapverseinek kommentárjában kifejtette, ha a jelenségek és események rendelkeznének belső lényegi önazonossággal, ki tudnánk mutatni valamit, és azt mondanánk, hogy „Ez az”. De ez lehetetlen. Amikor kifejezéseket, megnevezéseket és feltételezéseket alkalmazunk azokat a halmaz számos összetevőjére kell vonatkoztatnunk. Ebből önmagából következik, hogy a jelenségek és események nem bírnak belső vagy független valósággal. Ezért, ha az ürességet a függő keletkezés szempontjából közelítjük meg, a tény, hogy a jelenségek mentesek a belső lényegiségtől sokkal élesebben körvonalazódik.

Amikor Buddha nem-én tanításainak különböző értelmezéseit tanulmányozod, ide értve azokat az alaptételeket, melyekkel a buddhista mester magyarázza azokat és az érveket, melyeket alkalmaznak a sajátos megértés során, fokozatosan fel fogod ismerni a Madhjamaka Prászangika Iskola tanításainak egyedülálló voltát. Az olyan mesterek, mint Buddhapálita és Csandrakírti Nágárdzsuna üresség tanítását páratlanul és tökéletesen magyarázták. Ha a magyarázataikat kritikus vizsgálat alá veted úgy fogod találni, hogy Nágárdzsuna üresség tanításának különleges értelmezése az egyetlen, ami a leginkább összeegyeztethető a helyes érveléssel és a személyes tapasztalatokkal. Ha ezeknek a kiemelkedő és hiteles tanítóknak az ürességet illető írásaira alapozod a tanulmányodat nagy mértékben elmélyíted eme hihetetlenül mély és világos tanításokban való jártasságodat.

Forrás: Tenzin Gyatso, H.H. XIV. Dalai Lama: Illuminating the Path to Enlightenment, Thubten Dhargye Ling Publications, Long Beach, CA, 2002. p. 148-153.

Őszentsége a XIV. Dalai Láma kommentárja Atisa „A megvilágosodás útjának lámpása” című művéhez.

Fordítás: Kolozsvári Ágnes