Zhaozhou Congshen: A tizenkét óra dala

Kakaskukorékolás, az első óra.
Kedvtelenül, de mégis fölkelek.
Se alsó, se felső ruha nincsen,
Csak épphogy valami köntöshöz hasonló.
Gatya derék nélkül, szakadt nadrág,
Fejemen harmincöt kiló fekete korom.
Így gyakorolni és segíteni embereken,
Ki gondolná, hogy ostobaság?

Hajnalhasadás, a második óra.
Romos templom elhagyott faluban, nincs mit mondani róla.
A reggeli kásában egy szem rizs sincs,
Az ablak koszos repedéseit nézem dologtalanul.
Csak verebek csivitelnek, nincs kivel ismerkedni,
Egyedül ülök, néha hulló leveleket hallok.
Ki mondta, hogy az otthont elhagyni a vágy és harag feladása?
Ha erre gondolok, akaratlanul is könnyek nedvesítik kendőmet.

Napkelte, a harmadik óra.
A tisztaság szenvedélyekké válik.
Az érdemek létrehozása szennyel fed be,
Még sosem söpörték fel a végtelen mezőt.
A homlok gyakran ráncos, a szív ritkán elégedett,
Nehéz kijönni a keleti falu aszott öregjeivel.
Adományokat ide egyszer sem hoztak,
Kóbor szamár eszi csarnokom előtt a füvet.

Étkezés ideje, a negyedik óra.
Hiába próbálok tüzet gyújtani, csak nézem innen-onnan.
A kekszek és sütemények tavaly elfogytak,
Ma rájuk gondolok és üresen nyelem a nyálamat.
Ritkán marad valami, gyakran sóhajtozom,
A sok ember között nincs senki jó.
Csak egy teát kér aki ide jön,
És mikor nem kap dühösen megy el.

Délelőtt, az ötödik óra.
A fejemet borotválom. Ki gondolta volna, hogy így lesz?
Semmi okom nem volt falusi szerzetesnek állni,
Megvetett, éhes, magányos; halálvágyam van.
Az emberek általában
Egy kicsit sem tiszteltek soha.
Épp csak most érkeztél az ajtómhoz,
De csak teát és papírt kértél kölcsön.

Nap délen, a hatodik óra.
Körbejárok teáért és rizsért, nincs szabott menet.
Elmentem a déli házakhoz, megyek az északiakhoz,
Igen, az északiakig, csak kifogásokat kapok.
Keserű só, savanyú árpa,
Köles-rizs tészta mángolddal.
Csak hogy ne nevezzék az adomány elhanyagolójának,
A szerzetes Út-tudata szilárd kell legyen.

Süllyedő nap, a hetedik óra.
Felforgatva a dolgokat, nem járok fény és árny földjén.
Valamikor hallottam: egyszer jóllakni száz nap éhezést feledtet.
Ma ennek az öreg szerzetesnek teste pont ilyen.
Nem gyakorlok meditációt, nem beszélgetek az igazságról,
Kiterítem ezt a szakadt gyékényt és nappal alszom.
Ábrándozhatsz a Tusita mennyen is túlra,
De nem fogható ahhoz, ahogy a nap süti a hátamat.

Késő délután, a nyolcadik óra.
És valaki füstölőt éget és leborulásokat végez.
Az öt öreg asszonyból három golyvás,
Kettőnek ráncoktól fekete az arca.
Lenolaj tea, az valóban ritka,
A vadzsra őrök nem kell izmaikat feszítsék.
Remélem, hogy jövőre, mikor a selyem és az árpa megérett,
Ráhula-dzsi ad nekem egy szót.

Nap lemenőben, a kilencedik óra.
A pusztaságon kívül mit lehetne még őrizni?
A szerzetes nagysága a kötöttségek nélküli áramlás,
Templomokat járó novíciusé az örökkévalóság,
Mintán túli szavak nem a szájból jönnek,
Hasztalanul folytatom, ahol Sákjamuni fiai abbahagyták.
Egy durva eperfa bot,
Nem csak hegymászásra, kutyák elzavarására is.

Aranyló alkony, a tizedik óra.
Egyedül ülök a sötét üres szobában.
Sosem éri gyertyaláng fénye,
A szemem előtti tisztaság mély fekete.
Harangot nem hallok, a nap időtlen múlik,
Csak az öreg patkányok neszezése hallatszik.
Mi kell még, hogy legyenek érzéseim?
Bármi is jut eszembe, az a páramitá gondolata.

Alvásidő, a tizenegyedik óra.
A kapu előtt a hold vajon kit irigyel?
Visszamenve csak az aggaszt, ideje lefeküdni.
A viselt ruhán kívül miféle takaró kéne?
Vezető szerzetes Liu, aszkéta Zhang,
Ajkaikkal jóságról beszélnek, mily csodás!
Hagyom, hogy kiürítsd üres zsákomat,
Ha kérdeznéd sem fognád fel az okát.

Éjfél, a tizenkettedik óra.
Ez az érzés hogyan szűnhetne egy pillanatra is?
Gondolva mindazokra, akik elhagyták az otthont,
Úgy tűnik régóta vagyok apát.
A föld az ágyam, szakadt gyékény a matracom,
Öreg fedetlen szilfarönk a párnám.
A szent képnek senki nem ajánl fel arab füstölőt,
A hamuban csak az ökör szarását hallja.

Fordítás:
Hadházi Zsolt

Források:
CBETA: X68n1315, p90, b11-c23
James Green: The Recorded Sayings of Zen Master Joshu, p. 171-175

Jegyzetek (versszak.sor):

Zhaozhou Congshen (778-897): fiatalon avatták fel szerzetesnek, Nanquan Puyuan (748-835) tanítványa volt húsz éven át, utána számos más mestert látogatott, végül 80 évesen telepedett meg északon Zhao tartományban (Zhaozhou), ahonnan nevét is kapta. A Hongzhou iskola kiemelkedő mestere volt, fennmaradt beszédeit a X. században Qixian Chengshi gyűjtötte össze, állítólag egy korábbi mű alapján.

1.1: minden óra kettő nyugati órának felel meg, tehát az első óra az reggel 1-3 óra.
1.3: a szerzetesi ruha részei
1.4: köntös (szanszkrit: kasaja): nagy méretű külső szerzetesi ruha
2.7: elhagyni az otthont annyi, mint szerzetesnek állni
3.2: szenvedély (szkt: klésa): a tudatot szennyező indulatok
3.3: érdem és szenny (szkt: punja és upaklésa): jó tettek és ragaszkodás világi dolgokhoz
3.4: a szerzetes az érdemek mezeje
3.8: a csarnok a buddhista kolostor fő része
5.5: szó szerint "Csang és Li", nem konkrét személyeket jelölő nevek
6.2: koldulni megy
6.8: Út-tudat: a megvilágosodás tudata
7.1: fény és árny azt is jelenti, hogy idő
7.7: Tusita menny az, ahol az eljövendő buddha Maitréja lakik
8.2: buddhista szertartás
8.6: a vadzsra őrök a templomok kapujánál álló védelmező szobrok
8.8: Ráhula, a Buddha egyik tanítványa, aki a mantrák - ezoterikus szavak, igék - ismerője volt; a "dzsi" tiszteletteljes jelző
9.4: novícius a szanszkrit sramanéra fordítása
10.4: a mély fekete itt eredetileg Csin tartományi lakk
10.5: harang jelezte az időt
10.7: hétköznapi emberi érzésekről van szó
10.8: páramitá (szkt: átment): a megvilágosodás túlpartja, tehát minden gonodolat megvilágosodott gondolat
11.7: a zsák jelenti a pénzes zsákot és a testet is, a második értelemben a zsák kiürítése a halál
12.2: ez az érzés: a megvilágosodás állapota
12.7: a szent kép a Buddha szobrát jelenti; az arab füstölő a legdrágább fajta volt