Jukhok Csatralva Csöjing Rangdrol:

Kommentár a Természetes állapot vadzsra verseihez

A Mindentudó Dzsigme Lingpa Természetes állapot vadzsra verseinek magyarázata három részből áll:

I. Erényes kezdet: a bevezetés jelentése

II. Erényes közép: a fő rész jelentése

III. Erényes vég: az összefoglalás jelentése

I. A bevezetés

Ennek két része van: 1. a cím jelentése, és 2. a hódolat kifejezése.

1. A cím

Ez a „Természetes állapot vadzsra versei” sorra utal. Minden jelenség természeténél fogva üresség: megjelenésen, fennálláson és megszűnésen túli. Lényegében eredendően tiszták, mint a tér. Nem körülményekből keletkeztek, nem összetettek. Ezt részletesen elmagyarázta az úgy nevezett „elemként” vagy „buddha-természetként” (szugatagarbha) a Jól-ment Tanító mély titkos tanításaiban, mint a szútrákban, amik felfedik a buddha-természetet. A Szamádhi királya mondja:

Tiszta, romlatlan, világos,
Rendületlen és feltétel nélküli,
A szugaták ezen lényege
A természet, ahogy mindig is volt.

Ahogy mondja, a buddha-természet lényege mindig is tiszta volt a legelejétől fogva. Az esetleges szennyek sosem voltak eredeti állapotának részei, ezért természeténél fogva romlatlan és tiszta, minden mocsoktól mentes. Nem egy nihilista üresség, hanem természetesen világos. Mivel nem esik semmilyen lételméleti végletbe, mint a létezés, a nemlétezés, és így tovább, és túl van minden fogalmi korláton, ezért rendületlen. És mivel a feltételek nem szennyezik, ezért feltétel nélküli. A középső forgatás szútrái a természetét úgy fedik fel, mint a „megszabadulás három kapuja”. Ahogy a Brahmá kérte szútra mondja:

Minden jelenség természete üresség, fogalmi hivatkozáson túli.
Minden jelenség természete jellegtelenség, fogalmi gondolaton túli.
Minden jelenség természete reménytelenség, elfogadáson és elutasításon túli.

A rendkívüli titkos mantra tantráiban úgy írják le, mint az eredeti, kezdeti alap, vagy mint a dharmakája rigpa, ami alapként van jelen, és így tovább. A Filozófia értékes kincsestára mondja:

Ez az eredeti, kezdeti alap, vagy természetesen megjelenő bölcsesség, ami tágas és korlátozáson vagy részrehajláson túli, lényegében üres, mint az ég. Természeténél fogva tiszta, mint a nap vagy a hold. És mindent átható együtt érző erejével, mint a fénysugarak. Ez a három minőség mindig is lényegében szétválaszthatatlan volt, mint a trikája bölcsesség természete.

Ha megértjük ezt a természetesen megjelenő bölcsességet, amire különféle módokon utalnak, akkor az a nirvána alapjává lesz. Ha nem értjük meg, akkor a szamszára jelenik meg. Az alapvető tér mindig feltétel nélküli volt; természetes és magától jelenlevő buddhaság. Mivel a buddhaság minden minősége teljes benne, ez a szugata-lényeg. Szennyek takarják el, ezért ez a végső minden-alap (álaja). Lényegében eredendően tiszta, ezért a tiszta fény bölcsessége. Mivel túl van minden korlátozó kivetítésen, mint a „létezés” vagy „nemlétezés”, ez a mélységes üresség és a középút nézete. Mivel mentes minden fogalmi kifejtéstől, ez a felülmúló bölcsesség tökéletessége (pradzsnyápáramitá). És mivel mindig is túl volt az átalakuláson és a változáson, ez az olyanság.

Az eredendő tisztaság eredeti természetes állapota, változatlan és hétköznapi éberség, a nyitott, akadálytalan dharmakája, avagy a bölcsesség éberségének világos minősége az, amiről azt tanítják, hogy rendelkezik a hét vadzsra minőség természetével. A Mindentudó Rangdzsung Dordzse mondta:

Átláthatatlan az értelmiségiek tudatának.
Áthatolhatatlan a hétköznapi gondolkodásnak.
Igaz, mert megfelel a természetes állapotnak.
Megronthatatlan, a szerencsétlennek nehéz felmérni.
Szilárd, a lényege túl van átalakuláson vagy változáson.
Akadálytalan, teljesen áthatja és átitatja a szamszárát és a nirvánát.
Legyőzhetetlen, mert semmi sem állíthatja meg.

A tévedhetetlen vadzsra beszéd ezen negyven sora tartalmazza a közvetlenül rámutató útmutatásokat a szamszára és nirvána nagy és egyetemes előfutárának természetéhez, az eredeti dharmakája buddha Szamantabhadra dharmakájájához.

2. A hódolat kifejezése

A Tiszta Fény Nagy Tökéletesség útmutatójának elején van a hódolat egy kifejezése a különleges tanító, a csodálatos Szamantabhadra, a kezdet és befejezés nélküli vezető iránt. Ő a bölcsesség mindent beteljesítő királya, a Buddha, aki rendelkezik az önkeletkezés három minőségével: buddhasága nem a hétköznapi tudatból eredt, útmutatásai nem az iratokból jöttek, gyümölcse nem valamilyen okból jelent meg. Ennek a csodálatos, eredeti védelmezőnek ajánlja fel hódolatát a szerző, mindenféle fogalmi tudat bevonódásán túl.

II. A fő rész

Ennek hét része van: 1. az alap, ösvény és gyümölcs azonosítása, 2. a nyugalom és belátás leírása, 3. megmutatása annak, hogy a rigpa a trikája, 4. rámutatás arra, miként van jelen magától, 5. megmutatása annak, hogy a nézet, az elmélyülés és a viselkedés az alapvető térben tisztul meg, 6. az elkerülendő buktatók, 7. döntő elhatározás.

1. Az alap, ösvény és gyümölcs azonosítása

Az alap természetes állapota mentes a bonyolultságtól,
És az alap-jelenségek a rigpa-dharmakája.
Az ösvény mindig is erőfeszítéstől mentes volt, a legelejétől fogva.
Mikor megjelenítődik ez a természet, az a szabadság nagy forrása.
A gyümölcs nem valami különálló és külön való.

Az eredendő alap természetes állapota mentes a négy vagy nyolc fogalmi korláttól. Bármi felmerülhet az eredeti természet, vagy „olyan amilyenség” alapvető terében, pont ahogy bármi megjelenhet a tükör szennyezetlen felszínén. Hogyan van ez? A tiszta fény tágasságában – aminek sem közepe, sem széle – bármi jelenik is meg, az az eredeti bölcsesség megnyilvánulásaként merül fel, anélkül, hogy beleesne a szamszára és a nirvána korlátolt dimenzióiba. Az eredendő alap természetes állapota így túl van minden fogalmi korláton.

Az "alap-jelenségek" itt arra utal, amikor a jógi közvetlenül észleli az alapot, ami lényegében magasabb rendű a tisztátalan szamszárikus tapasztalat meghatározatlan minden-alapjánál. Ekkor a megtévesztett gondolatokhoz kapcsolódó minden ragaszkodás és kötődés természetesen megszabadul, anélkül, hogy el lettek volna utasítva, és ez az, amit úgy nevezünk, hogy „eredendően tiszta rigpa”. Majd amikor az éberség vadzsra láncait, amik a spontán jelenlét szüntelen ragyogásaként jelennek meg, közvetlenül látjuk, mint az érzékszervi észlelés tárgyai, akkor az a „dharmakája látása”. Ahogyan a dzogcsen tantrák mondják: „Nemes család gyermeke, ha látni akarod a dharmakája arcát, ismerkedj meg a vadzsra láncokkal, amik a rigpa ragyogása.”

A sor „Az ösvény mindig is... stb.” arra a tényre utal, hogy ez az alap és annak alap-jelenségei feltétel nélküliek. Nem függnek más feltételes tényezőktől. A sor megmutatja, hogy az ösvényen – az alapvető térben, ami mentes az erőfeszítéstől és a küzdéstől – maga a tudat, ami megszüntetné vagy művelné az ideiglenes jelenségeket, az mindig tiszta volt a legelejétől.

Amikor az ösvény szakasz eredendően tiszta rigpáját közvetlenül megértjük és a szabadság kiterjedté válik, az a felébredés a nagy eredendő tisztaság tágasságában, az alapvető térben, ami a szabadság végső forrása.

Az alap, ösvény és gyümölcs ezen tulajdonságai nincsenek elszigetelve egymástól, mint különálló lakósátrak. Az Uttaratantra így fogalmazza meg:

Ahogyan korábban volt, úgy van később is,
Mert természeténél fogva változatlan.

2. Nyugalom és belátás

Mikor a gyümölcs maga okként jelen van,
Teljesen letelepedni a nyugalom (samatha).
Bármilyen hirtelen jelenség a rigpa ragyogásában,
És az élénk éberség a belátás (vipasjaná).
Közvetlenül, elhalványulásakor, ott az eredendő tapasztalat.

Amikor a végső gyümölcs még nem nyilvánult meg, de jelen van okként, a mozdulatlanság – ami abból jön, hogy hagyjuk a felmerülő gondolatokat teljesen letelepedni – a nyugalom (samatha). Ez hasonlatos a hullámoktól mentes tengerhez. A valódi természet ragyogásából, vagy kifejező erejéből, bármilyen hirtelen felmerülő gondolat a rigpa ragyogása. Amikor élénken éberek vagyunk erre, akkor azt hívjuk „természetesen felmerülő bölcsességnek”, vagy a „belátás bölcsességének” (vipasjaná). Miként minden gondolat meztelenül felszabadul és elhalványul a dharmadhátu alapvető terében, úgy ez magával hozza az eredendő tapasztalatot, amiben benne maradunk.

3. Ahogyan a rigpa a trikája

Hitelesen maradni a dharmakája,
A vele járó éberség a szambhógakája,
Mozdulatlanság és mozgás, nem kettős, a nirmánakája.
Ez az, amit „trikája rigpának” hívunk.

Az első sor az eredendő tisztaság nem kieszelt bölcsesség tudatában való hiteles maradásra utal, amelyben a jelenségek feloldódnak, az alap természetes állapotára, ami túl van a bezártságon és a szabaduláson. Mikor felismerszik az éberség ezen „hétköznapi” állapota úgy, ahogy van, a „bundájának cseréje” vagy „színének változtatása” nélkül, akkor, mivel nem szennyezik megjelenő tárgyak kívül és nem mocskolja a ragaszkodó tudat belül, ez a közvetlen felismerése a dharmakája bölcsességének, a rigpa-ürességnek. A tény, hogy a spontán ragyogás, ami szüntelen – és az alap, amiből szamszára és nirvána kibomlik – nem gátolt, hanem megjelenik, miközben tudunk róla, ez az, amit szambhógakájának nevezünk. Bár az együtt érző energia kifejező ereje (rtsal) tárgyakként jelenik meg, ha a gondolatok nyom nélkül eltűnnek, amitől nincs lehetősége a szokáshajlamoknak kialakulni, és a megjelenés és felszabadulás egyidejűleg történik, akkor elsajátítjuk a nagy bölcsességet, amiben nem választódik el mozdulatlanság és mozgás. A vándorláson túli királyi dharmakájából megnyilvánuló szüntelen megjelenést mondják a nirmánakájának. A "trikája rigpa" az, amit a három minőség szétválaszthatatlanságának nevezünk.

4. Miként van jelen magától

Lazán maradva nincs ragaszkodás a tapasztalathoz.
A tudat élénk mozdulatai szabadok, megragadhatatlanok.
Élénk tisztaságban felszabadulva nincs elmélyülés utáni tudatállapot.
Ezt hívjuk a „magától jelenlevő trikájának”.

Amikor a tudat kettősséggel ragaszkodó „csomója” eleresztetik és eloldódik, az eredendően tiszta alap lényege túl van címkézésen vagy azonosuláson. A fogalmi tudatnak felmérhetetlen és szavakkal kifejezhetetlen. Túl van minden leírható tárgyi hivatkozáson, és aki leírhatná, az nincs többé jelen. Még ha valaki éjjel és nappal szakadatlanul meg is maradna ebben a mindent átható tapasztalatban, az akadálytalan dharmakájában, a remény és félelem korlátozó bezártságán túli bölcsességben, még akkor sem szerepelne benne az önmagához ragaszkodás leghalványabb gondolata. A Mindentudó Longcsenpa így fogalmazta meg:

Amikor a hiteles eredendő tisztaság felismerését tökéletesítik,
Senki sem kíván ilyen felismerést,
És a felismerésben magában sincs önhittség.
Ezért a káprázat jógija összehasonlíthatatlan.

Mikor a tudat mozdulata, ami élénken jelenik meg a spontán jelenlét kifejező ereje által, magától felszabadul, akkor túl van az azonosuláson. Ahogyan a Thalgjur mondja:

Kezdetektől fogva szabad, nincs alapja az ismétlésnek.
Magától felszabadult, nincs ellenszer.
Meztelenül szabad, eltűnik ahogy meglátják.

Ahogy mondja, a „meztelen szabadságban” bármilyen gondolat jelenik meg, halvány vagy feltűnőbb, a puszta rálátással felszabadul, azon kritikus pontnál fogva, hogy híján vannak bármilyen valódi lényegnek. Hasonlatos egy régi ismerőssel való találkozáshoz. Az „önmagától szabad” jelentése az, hogy az ellenszer teljes hiányának kritikus pontjánál fogva, bármilyen gondolat jelenjen meg, az magától jön létre és magától szabadul fel, miként a kígyó kibontja önmagán a csomót. Az „eredendő szabadság” az eredendő természetben maradást jelenti. Azon kritikus pont alapján, hogy nincs semmilyen alapja az ismétlésnek, a természetesen tartózkodó alapnak nincs mit vesztenie, sem nyernie. Ezt a jutalmon és ártalmon túli szabadságot példázza az üres házba lépő tolvaj. Azt is mondják még, hogy „megjelenéskor felszabadul, nincs előtte és nincs utána”. Amint ez mutatja, amikor bármi jelenik meg a tudatban, az tisztán felszabadul a dharmadhátu terében, és ez olyan, mint a vízre írás példája. Pont ahogy az írás és annak eltűnése egyszerre történik, megjelenés és felszabadulás egyidejű minden gondolat felmerülésénél. És, a Dharma Mindentudó Királya szerint, a magától megjelenés és magától felszabadulás szüntelen folyamata a Természetes Nagy Tökéletesség különleges jellemzője.

Az elmélyülés egyensúlyának szemszögéből, amiben nem mozdulunk el az eredendő tisztaság természetes lényegéből, szabadok vagyunk az öt halmaztól, és még a spontán jelenlét szüntelen ragyogásának elmélyülés utáni állapotában sem szennyeződünk be a tudat nyolc hétköznapi módjától. Az elmélyülés és az elmélyülés utáni állapot megkülönböztetése nélkül a név „elmélyülés utáni állapot” nem alkalmazható. Mint az utazó, aki a drágakövek mesés szigetére érkezik, és hétköznapi földet és köveket keres, de sosem talál olyanokat, amikor elérjük a pontot, ahol minden, ami felmerül a tudatban az eredendő bölcsesség megnyilvánulása, bár kereshetjük a hétköznapi megtévesztettség eseteit, nem fogunk olyanokat találni. Ezen a szinten minden kettős szemléleten alapuló jelenség magától felszabadul, anélkül, hogy elutasíttatnának. Mint a tegnap éjszaka sötétsége, ami magától és nyomtalanul eltűnik a felkelő nap fényében, a kettős szemlélet eltűnik, még ha nem is tudjuk megmondani, hol van az, ahova megy. Miként a vadzsra dákiní mondta: "A jóginak, aki a napfelkeltéhez hasonlóan szabad a korlátoktól, ez a dharmakája tapasztalata. Emahó!" Valóban, ha ezt felismered, ez az, amit úgy hívunk „a magától jelenlevő, változatlan jóga, amiben a trikáját az ösvényen tapasztaljuk meg”.

5. Miként tisztul meg az alapvető térben a nézet, az elmélyülés és a viselkedés

Minden szándékos nézet nélkül, túl van tompaságon és izgatottságon.
Szándékos elmélyülés nélkül, belép az eredeti „méhbe”.
Szándékos viselkedés nélkül, szabad a merev fogalmaktól és gondolatoktól.
Aki ezt elsajátította, az a "jógik közt az úr".

Mikor megszerezzük ezt a fajta felismerést, akkor nincs nézendő tárgy és néző tudatosság kettősségére osztás. Továbbá, szabad az éberség tisztaságának csökkenéséből fakadó tompaságtól és a tárgyakra irányuló gondolatok izgatottságától. A tény, hogy a konkrét fókuszponttal történő elmélyült összeszedettség nem vezet megvilágosodáshoz, azt Az oroszlán tökéletes erejében magyarázzák el:

Elmélyült összeszedettséget gyakorolva nem fogod meglátni a dharmatá jelentését.
A természetesen jelenlevő összeszedettség (szamádhi) mentes minden szándékos helyzettől.
A fogalmi tudattól szabadon a természetes állapot egyenlő a tér határaival.
Nincs gondolat, amin keresztül észlelni lehetne a hivatkozás tárgyait.

Ahogy ez mutatja, még a legapróbb elmélyülés sincs, amit művelni kéne, és ez az, amit úgy ismernek, mint „belépni az eredeti méhbe”.

Amikor kibomlik ez a fajta felismerés, nincs benne valami, amiben el kéne mélyülni, sem pedig valaki, aki letelepedne az elmélyülésben. Ugyanígy túl van mindenféle viselkedési formán, ami az elmélyülés utáni állapothoz kapcsolódna, minthogy túl vagyunk minden rögzült fogalmon és gondolaton a szamszára és nirvána jelenségeinek elutasításáról vagy műveléséről.

Bárki, aki elsajátítja a rigpa bölcsességét a végső természet hiteles állapotában, és aki ennek következtében hatalmat szerez a szamszára és a nirvána jelenségei fölött azok egyenlőségében, azt nevezhetjük a sziddhák közti nagy úrnak.

6. Elkerülendő buktatók

Ha éber vagy a gondolatra, amint hirtelen megjelenik,
És fenn tudod tartani a meglátás folytonosságát,
Akkor az a jellegében félre ment belátás (vipasjaná).
Úgy is utalhatunk rá, mint „elmélyülés utáni állapot”.
De ez nem a gondolatok dharmakájakénti felszabadítása,
Hanem közvetlenül a forrásnál kell elvágnunk.

Miközben a tudat megmarad az üres tisztaságban, ha éber vagy egy hirtelen megjelenő gondolatra és fenntartod a folytonosságát, ez a belátás, ami a jellegét tekintve hibázik. Nem hiteles belátás. Elfogadható lenne az „elmélyülés utáni állapot” kifejezéssel illetni. Ez nem az az állapot, amiben minden megjelenő gondolat dharmakájaként szabadul fel. Hanem bármilyen felmerülő tudati szennyeződés először tárgyként jelenik meg, amit aztán tiszta éberséggel vagy tudatossággal észreveszünk, majd végül hagyjuk letelepedni magában. De ez csupán a mozgás megtisztításának megközelítése, hogy a gondolatok tárgytalanná és gyökértelenné váljanak. Amire szükség van, az az, hogy közvetlenül a forrásnál vágjuk el, hogy a dharmatá természetben magában való felszabadulás kritikus pontja által minden megjelenő szennyeződés és gondolat nem megkapaszkodnak, hanem szétfoszlanak, önnön természetükben felszabadulnak az egyidejű megjelenésben és megszabadulásban.

7. Döntő elhatározás

A rigpa mindig is mentes volt a fogalmi bonyolítástól.
Az olyan konvenciók, mint nézet, elmélyülés vagy viselkedés,
És a hozzájuk kötődés eltakaríttattak, alap vagy eredet nélkül.
Jó gondolatok, rossz gondolatok, és amik a kettő között vannak,
Anélkül, hogy beleesnénk bármi ilyen felosztásba,
Megjelenéskor felszabadulnak, anélkül, hogy valaki megkülönböztetést tenne.
Ameddig az éberség nem veszíti el saját alapját,
Nincs szükség semmi többre ezen kívül.

Hogy megmutassa, miként volt ez a „hétköznapi” rigpa mindig is mentes a fogalmi bonyolítástól a legelejétől fogva, a szöveg rámutat, hogy a nézet, elmélyülés és viselkedés konvenciói olyanok, mint puszta benyomások. Nem számít, miként jelenik meg a rigpa akadálytalan ragyogása, a megtévesztett észleletek maguktól megtisztulnak, bármiféle alap vagy kiindulási pont nélkül, amihez ragaszkodni lehetne. Mikor pozitív gondolatokként merül fel, akkor maguktól jelennek meg és maguktól szabadulnak fel. És amikor negatív gondolatokként merül fel, akkor a minden korlát nélküli nagy tágassággá válnak. Amikor megmaradunk ugyanabban az állapotban, még a semleges gondolatok is maguktól eltűnnek. Nem beleesve semmilyen léthez vagy nemléthez kapcsolódó szempontba, és nem képzelve azt, hogy létezne a megjelenéskor felszabadulástól különálló valaki, tartsd meg a változatlan „hétköznapi” tudatot, az éberség és üresség kifejezhetetlen állapotát. Ha ez nem veszíti el a saját alapját, akkor nincs szükség további, állítólagosan nagyobb formátumú nézetre vagy elmélyülésre.

III. Összefoglalás

1. Miként nincs szükség másokkal beszélni a kételyek tisztázása végett

Még ha száz tudós szerzetessel, ezer sziddhával,
Tízezer fordítóval és panditával, százezer útmutatással,
Vagy egymilliárd értekezéssel is találkoznál, akkor sem kéne tisztázni bizonytalanságot vagy kételyt.

Ez a tömör útmutatás a sűrített lényege sok százezer kanonikus forrásnak, értekezésnek, tantrának, kommentárnak és tömör útmutatásnak tudósok százaitól, akik képzettek a magyarázatban, vitában és fogalmazásban, és szerzetesektől, akik a legkiválóbbak mind közt a vinaja megtartásában; továbbá sziddhák ezreitől, akik tudással, szeretettel és erővel bírnak; locávák tízezreitől, akik lefordították a tanításokat indiai nyelvekről tibetire; és panditáktól, akik jártasak voltak az öt tudományban. Még ha sok millió vagy akár milliárd más értekezésekkel is találkoznál, akkor sem kéne tisztázni semmilyen bizonytalanságot vagy kételyt, minthogy ez a végső, meghatározó állítás.

2. Zárszó

Szamaja. A jelek halványulnak.

Egyedüli fiamnak, Khjence Özernek adta ezt az éberség Szamantabhadrája által áldások és felismerés átadásának formájában. Ne mutasd meg senkinek, hanem rejtsd el a szívedben.

Így, az Akanistha barlangban a Csodák havának huszonhatodik napján, amikor a dákiník összegyűltek sötét elvonulásom alatt, lejegyeztem ezt egy értékes papír szélére.

Ez a mélységes szóbeli átadást lepecsételve "athammal".

Csak ez! Csak ez!

A tartalmat kifejti A mindentudó szavai.

---

Adam Pearcey angol fordításából a magyar változatot 2017. március harmadik hétvégéjén elkészítette Hadházi Zsolt.

Forrás: http://www.lotsawahouse.org/tibetan-masters/yukhok-chatralwa/commentary-on-vajra-verses