Igazságtalanság, hogy neki van, neki lehet, míg nekem nincs, nekem nem lehet. Igazságtalan, hogy az egyiknek több, a másiknak kevesebb. Miért érdemelné meg az egyik inkább, mint a másik?

„Tettem birtoklom, tettem öröklöm, tettemből születek, tettem a rokonom, tettem a menedékem. Ami tettet teszek, jót vagy rosszat, annak leszek örököse.” (AN 5.57)

„Ő megsértett, ő megbántott, ő megütött, ő megrabolt.”
Aki folyton ezen töpreng, abban örök a gyűlölet
„Ő megsértett, ő megbántott, ő megütött, ő megrabolt.”
Akit e gondolat nem bánt, abban kihuny a gyűlölet.
(Dhp 1.3-4, Vekerdi ford.)

Az igazságosság nem meghatározó elv a buddhizmusban. Nincs se jutalom, se büntetés. Az élet jó és rossz élményei saját viselkedésünk termékei (MN 135), nem egy külső erő okozza, nem ok nélküli, nem csupán a múlt történéseinek eredménye (AN 3.61), hanem jelen viszonyulásaink és döntéseink következménye is (AN 3.100). Ha sértésre sértéssel válaszolunk, haragos emberre megharagszunk, akkor egyrészt magunkra vesszük az állítást (SN 7.2), másrészt nekünk lesz rosszabb tőle, míg ha nem érint meg minket, nem vágunk vissza, akkor nem is ér bántódásunk (SN 7.3 & SN 11.4). A vissza nem vágás, a bosszúállás hiánya az, amit neveznek a békés gyakorlásnak (AN 4.164) és a remete kötelességének is (AN 6.54). Ezért a megfelelő gyakorlás nem visszavágni a bántó szavakra (Ud 4.8), így azok annál maradnak, aki kimondta (Dhp 9.125). Ahhoz azonban, hogy ne öntsön el a méreg, ne kapjuk fel a vizet, nyugodt tudatot kell tudnunk kifejleszteni, hasonlóan a Buddhához (Iti 89) és nemes tanítványaihoz.

„A háromféle megkülönböztetés: jobb vagyok, egyenlő vagyok, rosszabb vagyok.” (DN 33)

„Amikor egy szerzetes tudatát gyakran tartja hozzászokva az éntelen észleléséhez abban, ami szenvedés, akkor tudata mentes az én-csinálástól, az enyém-csinálástól, és az önhittségtől e tudatos testet és minden külső tárgyat illetően; meghaladta a megkülönböztetést, békés és jól megszabadult.” (AN 7.49)

Sokféle különbség van emberek közt, s nem ezek letagadásáról van szó, hanem arról, amikor énképet faragunk magunknak belőlük (Vibhaṅga PTS 389-390; U Thiṭṭila, 2010, p 501). Amit énnek, illetve enyémnek tartunk, az mindig az öt halmazhoz kapcsolódik (SN 22.47), vagyis röviden a testhez és a tudathoz. Bármikor, amikor magunkat jobbnak, rosszabbnak, vagy egyenlőnek tekintjük, akkor e mögött az öt halmaz hibás látása áll, ami nem felel meg a valóságnak (SN 22.49). Meghaladni a háromféle megkülönböztetést úgy lehet, ha az öt halmazról látjuk, hogy nem az enyém, nem én vagyok, nem az én énem (SN 22.92). Ehhez a belátáshoz pedig a nemes nyolcas úton (SN 45.92) a hét felébredési tényező kifejlesztésével (SN 46.41) lehetséges eljutni.

„Hogyan vigyáztok másokra azzal, hogy magatokra vigyáztok? Fejlesztéssel, gyakorlással, ismétléssel. Hogyan vigyáztok magatokra azzal, hogy másokra vigyáztok? Türelemmel, ártalmatlansággal, kedvességgel, törődéssel.” (SN 47.19)

„A négy összetartó dolog: adakozás, kedves szavak, megsegítés, egyenlevés.” (DN 33)

Nemcsak a felsőbbrendűség és a kisebbség érzete tudja a tudat nyugalmát megzavarni és a szenvedéstől megszabadulásban hátráltatni, de az is, ha másokkal egyenlőnek tartjuk magunkat. Másrészt azonban a közösségi együttműködést előmozdító négy összetartó dologból a negyediket (egyenlevés - páli: samānattatā; szanszkrit: samānārthatā; kínai: tongshi 同事) van, hogy egyenlőségnek (equality), vagy részrehajlástól mentességnek (impartiality) fordítják angolul, s ezért például a társadalmilag elkötelezett buddhizmus jeles képviselője, Szulak Szivarak ebből a fogalomból levezeti a társadalmi egyenlőség és igazságosság elvét (Alternatives to Consumerism, in Mindfulness in the Marketplace, p 141). A théraváda hagyomány a fogalomnak több értelmezését is számontartja (Phra Payutto: Buddhadhamma, ch 13, app 1), úgy mint: kitartani jó és rossz helyzetekben, egyenlő bánásmód és együttműködés, viszonyhoz illő viselkedés, és azonos viselkedés nyilvánosan és egyedül is. A mahájána hagyományokban két fő megközelítést találni: közösségvállalás, vagyis a bódhiszattva alkalmazkodik az érző lények helyzetéhez (Dazhidulun, 66. kötet, T25n1509p527a9-11; Bodaisatta-shishōbō, in Shōbōgenzō: The True Dharma-Eye Treasury, BDK ed, vol 3, p 42-43, T82n2582p175b11-c25; The Way to Buddhahood by Ven. Yin-shun, p 328), és összhang, vagyis a bódhiszattva a tanításával összhangban cselekedve példát mutat (The Bodhisattva Path to Unsurpassed Enlightenment, I.15.3; Ornament of the Great Vehicle Sūtras, XVII.73-75; Clarifying the Sage's Intent by Sakya Paṇḍita Kunga Gyaltsen, in Stages of the Buddha's Teachings, p 533). Ha maradunk a szuttáknál, akkor a bajban, avagy jóban és rosszban kitartás az elsődleges értelme (DN 31), továbbá legjobb esetben a másik megértésével (AN 9.5) járó kedvesség, amitől a másik szándékát úgy vesszük, mint a sajátunkat (MN 128; továbbá Piya Tan: Saṅgaha Bala Sutta, p 9, n35 & n36). Ezért fordítottam egyenlevésnek, mert egyrészt együtt levés viszontagságok közt is, másrészt egyen irányultság. Az egyenlevés, ahogy a többi három összetartó dolog is, a kisebb és nagyobb közösségeket egyaránt megőrzi (AN 4.32; AN 8.24), s míg a hétköznapokban kompromisszumkészségként és figyelmességként, addig a megszabadulás útján az együttérzés és az önfeladás megnyilvánulásaként jelenik meg.

„A jó ember hálás és köszönetteljes. Az udvarias a hálát és köszönetet dicséri.” (AN 2.32)

„Ez a kétféle ember ritka a világban. Melyik kettő? Aki előzékeny, és aki hálás és köszönötteljes.” (AN 2.119)

Visszavágni, bosszút állni helytelen és káros cselekedet, de nem úgy a hála és köszönet. Mert nem tartjuk magunkat sem jobbnak, sem rosszabbnak, sem felsőbbrendűnek, sem alsóbbnak, továbbá egyenlőnek sem, nem jelent tétlenséget. Az üdvös minőségek kifejlesztése a helyes erőfeszítés része, mint a nemes nyolcas út tagja (SN 45.8). Az üdvös minőségek nem szenvedéssel, hanem boldogsággal járnak (AN 2.19), kifejlesztésükhöz a szorgalom és alapos figyelem segít (SN 46.31-32), melyből az utóbbi a gyakorló fő segítője belsőleg (Iti 16), s külsőleg a jó barát, avagy a tanító (Iti 17). Ezért akiket a Buddha a legsegítőkészebbnek mond, az azok, akik elvezetnek a három menedékhez, a négy nemes igazság megértéséhez, illetve a megszabaduláshoz, így ezt nem könnyű visszaadni nekik tiszteletadással és támogatással (AN 3.24). A tanítóknak, elsősorban a Buddhának a tisztelete és a rá támaszkodás feltétele az olyan továbbiak tiszteletéhez, mint a tanítás, a közösség, a képzés egésze, s a szorgalom, amik segítségével lehetséges a káros minőségek felszámolása, s az üdvösek kifejlesztése (AN 7.70).

„A gonoszat lásd gonoszként - ez a Dhamma tanításának első megközelítése. A gonoszat gonoszként látva abból kiábrándulj, azt hagyd el, attól szabadulj - ez a Dhamma tanításának második megközelítése.” (Iti 39)

„Semmi gonoszat nem tenni, az üdvöset végrehajtani, a tudatot megtisztítani - ez a buddhák tana.” (Dhp 14.183)