A Buddha:

Amikor a családfőnek hite van, a tőle függő családtagok ötfélén növekszenek: hitben, erkölcsben, tanulásban, bőkezűségben, és bölcsességben.

Sumi Loundon Kim:

A gyerekeinket tanítva – közvetetten és közvetlenül – rájövünk, hogy elmélyültebbé és céltudatosabbá lettünk a gyakorlásunkban. A szülőség gyökeresen megváltoztathatja az utat, felfedve korlátozott előfeltevéseinket a buddhistaként fejlődésről, és új lehetőségeket nyitva. Végül azt találhatjuk, hogy buddhista életünkről való megértésünk dinamikusabb, elkötelezettebb, és komplexebb lett a gyerekeink életének gondozásával.

Jack Kornfield:

A gyerekek lehetőséget adnak arra, hogy felébredjünk, egy kezdő tudatával ránézzünk magunkra, az életünkre, és a minket körülvevő misztériumra. Tegyük fel, hogy a Buddha éberségről szóló beszédeinek szellemében nézünk a gyereknevelésre. A szövegben arra utasítanak, hogy figyeljünk a be- és kilégzésre; legyünk tudatosak, amikor felállunk, hajolunk, nyújtózunk, előre vagy hátra megyünk; legyünk tudatosak, amikor eszünk, ülünk, mosdóba megyünk; legyünk tudatosak, amikor a tudat összehúzódik, fél, zaklatott; és legyünk tudatosak, ahogy tanulunk elengedni, amikor a tudat egyensúlyban van, telve egykedvűséggel, megértéssel, és békével. Hogy tovább fejlesszük tudatosságunkat, a Buddha azt javasolja: üljünk meditációban, maradjunk fenn egész éjjel gyakorolni szemlélődve a test betegségén vagy öregedésén, szerető empátiát kifejlesztve minden lény szenvedése iránt, továbbá bölcsességet és együttérzést adva nekik.

Tegyük fel, hogy a Buddha hasonlóan részletes útmutatást adott a szülőség gyakorlásként használatához. Egy szinte azonos tanítás lenne. Az lenne az utasítás, hogy legyünk éberek a gyerekeink testére annyira, mint a sajátunkéra. Legyünk tudatosak, ahogy sétálnak, esznek, mosdóba mennek. Majd ahelyett, hogy egész éjjel meditációban ülnénk, egész éjjel éberen ülhetünk, amikor a gyerekeink betegek. Éberek lehetünk, amikor félnek, és amikor ideje őket megölelni, vagy szerető kedvességgel és együttérzéssel vigasztalni. Türelmet és önfeladást gyakorolhatunk. Tudatossá válhatunk saját reakcióinkra és ragaszkodásainkra. Újra, és újra, és újra megtanulhatunk elengedni. Ez a következő nemzedék kertjének való bőkezű adakozás, mert a felébredés útja az adakozás és a tudatosság.

Prajudh Pajuttó:

A szülőket gyakran használják példaként a négy isteni lakhelyre (szerető kedvesség, együttérzés, együtt örvendés, egykedvűség), mert természetük szerint rendelkeznek ezekkel a minőségekkel. Különösképp az anyák testesítik meg őket, s ezért szerepelnek az írások magyarázataiban alapmérceként. Az anyák gyermekeiknek boldogságot, egészséget, elégedettséget, fájdalomtól és betegségtől mentességet kívánnak. A gyerekét boldognak látni beteljesíti egy anya alapvető kívánságát, aki ettől maga is boldog lesz. A kívánságot, hogy a gyerek boldog és egészséges legyen, hívják szerető kedvességnek (mettá).

Ha a gyerekük beteg lesz, a szülők szoronganak és aggódnak. Igyekeznek kezelni a betegséget, orvosságot találni rá, és visszaállítani a gyerek jó egészségét. Addig nem lesznek boldogok, amíg a gyerek meg nem gyógyul. Amikor a gyerek teljesen felépül a betegségből, a szülők elégedettek; kívánságuk teljesült és boldogságot éreznek. A kívánságot, hogy a gyerek ne szenvedjen és visszanyerje jóllétét, hívják együttérzésnek (karuná).

Ha a gyerek jól nő fel, testileg vonzó és kecses, tanulmányaiban kiváló, jó munkát talál és jó beosztásba kerül, vagyis a gyerek boldogul és sikeres, a szülők örülnek és a kívánságuk, hogy a gyerekük tündököljön és előre haladjon, beteljesül. A kívánságot, hogy a gyerek sikeres legyen és egyre több boldogságot fedezzen fel, és a kívánság beteljesülése felett érzett kölcsönös örömet hívják együtt örvendésnek (muditá).

A legtöbb ember szerint a szülők eddigre teljesen rendelkeznek az erényes minőségekkel. De a négy isteni lakhely szerint még nem érték el a teljességet. A szülők képesek törődni a gyerekeikkel, de még nem segítették igazán őket felnőni. A gyerekek még nem igazán érettek, vagy mondhatni nem felnőttek: továbbra is függnek szüleiktől az érzelmi támogatásban.

Emlékeznünk kell a negyedik tényezőre, az egykedvűségre (upekkhá). Amennyiben a gyerekeknek szükséges megtanulni felelősséget vállalni az életükért és tetteikért, a szülőknek hagyniuk kell és többé nem helyettük megtenni dolgokat. Ehelyett lépjenek hátra és figyeljék a gyerekeiket a saját életük intézni a maguk módján. A szülők nem avatkoznak és nem kotnyeleskednek bele a gyerekeik életébe. Ez az egykedvűség már ott elkezdődik, amikor a gyerekek először tanulnak felállni, egészen addig, amíg nem hagyják el az otthont, házasodnak meg és saját családjuk lesz.

Amikor a gyerekek elhagyják az otthont és saját családjuk lesz, a szülőknek ellenjavalt berontani gyerekeik új otthonába és beleavatkozni az ügyeikbe. Tartózkodniuk kéne a gyerekeik életének megszervezésétől és átrendezésétől. Máskülönben szenvedést okoznak a gyerekeiknek, ellentétet és kellemetlenséget hoznak létre nekik és párjaiknak.

A kívánságot, hogy a gyerek helyes és céltudatos úton maradjon, viselkedése ne hibás vagy tévelygő legyen, és becsületesen éljen – miközben a szülők szenvtelenek, tárgyilagosak, és részrehajlás nélküliek maradnak – hívják egykedvűségnek (upekkhá). Az egykedvűség tényezőjét szükséges kihangsúlyozni, mert sokan félreértik és így nem tudják, hogyan alkalmazzák hatékonyan. Az egykedvűség (upekkhá) a kapocs érzelem és tudás között. Az egyensúlyi pont szeretet és belátás közt, a találkozási pont tudat (csitta) és bölcsesség (pannyá) között.

Az első három isteni lakhelyt ajánlott összekötni bölcsességgel, hogy jó eredményekre vezessenek. De a mindennapi életben nem mindig biztos, hogy a bölcsesség szerepet játszik bennük. Például lehet szeretni anélkül, hogy bölcsek lennénk. Az egykedvűség azonban közvetlenül a bölcsességből ered, csak a bölcsességgel együtt jöhet létre. (A bölcsesség nélküli egykedvűség a hamis egykedvűség, amit „ostoba érdektelenségnek” lehet nevezni.)

A szülők az első három isteni lakhelyet gyakorolva, az egykedvűség egyensúlyozó hatásával, segítik a gyerekeket érzelmileg fejlődni és előmozdítják a mentális egészségüket. A gyerekek érezhetik a szeretetet, jószándékot, és együttérzést. De ha az egykedvűség híján nincsenek egyensúlyban a dolgok, a szülők egyszerűen babusgatják a gyerekeiket, amitől gyengék és másoktól függőek lesznek. Ha a szülők erősen részrehajlók a gyerekeik iránt, követelőzők és elkényeztetettek lesznek. Elvárják másoktól, hogy kedvükre tegyenek, s képtelenek lesznek együtt érezni másokkal. Valóban, az egykedvűség a szellemi fejlődés hajtóereje, különösképpen az értelem, állhatatosság, ügyesség, és felelősségérzet tekintetében.

Bár egyaránt normális és szükséges a szülőknek az egykedvűség alkalmazása a gyereknevelésben, gyakran nincsenek tudatában ennek a minőségnek és nem tudják, hogyan hasznosítsák a legjobban. Vegyünk példának egy anyát, aki nagyon szereti a csecsemőjét, ápolja és eteti. Azonban, hogy a gyerek felnőjön, az a megfelelő számára, hogy megtanulja használni a kanalat, a villát, a tálat stb., és gondoskodni tudjon magáról. Egy nap az anya rájön, hogy ideje a gyereknek megtanulni önállóan enni. Megtanítja neki, hogyan használja a kanalat és engedi, hogy tanuljon a próbálkozásaiból és hibáiból. Hagyja és figyeli a fejlődését. Hasonlóképp jár el a banán és az alma hámozásánál is. Ez az egykedvűség.

Aztán a szülők azt kérdezik maguktól: „Mit kéne a gyerekeinknek tudniuk? Milyen képességeket kéne elsajátítaniuk?” Továbbra is alkalmazzák az egykedvűséget úgy, hogy feladatok és kihívások elé állítják gyerekeiket és tanácsokat adnak nekik. Majd hagyják és figyelik, ahogy gyerekeik saját lábukra állnak. Végül a gyerekek sok dologban jártasak lesznek.

Ha a szülők csak kedvességet és együttérzést mutatnak, a gyerekeik hajlamosak passzívak maradni; ha összekötik ezeket a minőségeket az egykedvűséggel, a gyerekeik figyelmesek és szorgalmasak lesznek. Amikor a szülők csak kedvességet és együttérzést mutatnak, azonnali és ideiglenes elégedettséget tapasztalnak attól, hogy boldognak látják a gyerekeiket, de ha az egykedvűséget is tudják alkalmazni, boldogságuk hosszútávú lesz, mert látni fogják gyerekeik folyamatos fejlődését és sikerét. A szülőség a példamodellje annak, hogyan fejlesszük a boldogságot társadalmi szinten. A szülőknek, ahogy más vezetőknek és irányadóknak a társadalomban, ezt a négy isteni lakhelyet kell gyakorolniuk, különösképp az egykedvűség tényezőjét.

Az egykedvűség igazságot és korrektséget kíván meg. Magában foglalja azt a vágyat szeretteink felé, hogy legyenek becsületesek, igazságosak, és feddhetetlenek. Ez a vágy egy kiváló formája, és amikor teljesül ez a vágy, mély és tartós boldogságot tapasztalunk. Amikor az egyes otthonok és családok boldogan élnek és igazságos elveken alapszanak, akkor egy virágzó, boldog, és civilizált társadalom megteremtésének alapegységeivé válnak.

Prámót Pámoccsó:

Gyereknevelés közben lehet gyakorolni. Ez nehéz , mondják egyesek, mivel a gyerekek figyelmet igényelnek. Nos, te teremtetted őket. Vannak, akiknek nincs gyerekük, és egy orvostól kérnek segítséget, hogy legyen. Te kérted magadnak, tehát nincs miért panaszkodnod. Attól még gyereknevelés közben is gyakorolhatunk. Nem kell eltenni a gyereket egy megőrzőbe, hogy gyakorolhassunk. Szükségtelen.

Ki etette már köztetek a gyerekét? Ha van gyereked, akkor biztos csináltad valamikor. Érezted valaha, hogy a gyereked imádnivaló, amikor megeszi és élvezi az ételt? Nos, amikor azt érzed, hogy imádnivaló, csak légy tudatában, hogy szeretetet érzel iránta. Csak ennyi! Ez Dhamma gyakorlás.

Egy másik napon nem akar enni, nem akar rágni, és rohannod kell a munkába. Rengeteg dolog van otthon. Nem hagyatkozhatsz a férjedre, mert ő már elment máshova. Sok házimunka vár és a gyereked még mindig nem akarja lenyelni az ételt. Frusztrál, hogy mikor és egyáltalán befejezi-e az evést. Amikor mérges vagy, csak legyél tudatában a haragodnak! Amikor feldühít a gyereked azzal, hogy rendetlenséget csinál otthon, csak legyél tudatában, hogy mérges vagy!

Egy nap a gyereked szépen viselkedik. Már öt perce jó. Örülsz. Csak legyél tudatában, hogy örülsz! Most már túl régóta viselkedik jól. Annyira nyugodtnak tűnik, hogy elkezdesz aggódni azon, vajon beteg-e. Sosem volt ilyen nyugodt öt percnél tovább, és most már fél órája nyugton ül. Aggódsz. Csak legyél tudatában, hogy aggódsz! Ez egy Dhamma gyakorlat.

Képesek vagyunk látni, hogy a tudatunk állandóan változik? Gyakorolhatunk, miközben gyereket nevelünk. Azonban nem javaslom, hogy a férjünket vagy feleségünket használjuk a gyerekünk helyett a meditációnk tárgyaként, mert mérgessé válhatunk. Csak a csúfságot látjuk meg, ha a feleségünkön, mint holttesten vagy visszataszítón (aszubha) szemlélődünk. Ha ezt a fajta Dhamma gyakorlatot akarjuk használni, akkor jobb, ha magunkat figyeljük úgy, mint holttestet vagy visszataszítót. Ha magunk helyett a feleségünket szemléljük, azt érezhetjük, hogy a feleségünk undorító és újat kell találnunk. Ez bajos. Ezért használjuk csak a gyerekeinket a meditációnk tárgyának, mert róluk gondoskodnunk kell és nem hagyhatjuk el őket. Amikor szeretetet keltenek bennünk, csak tudj róla. Amikor frusztrálnak, csak tudj róla. Figyeljük a tudatunkat, ami állandóan változik! Ez Dhamma gyakorlás. Saját tudatunk figyelése egy ennek a kornak megfelelő Dhamma gyakorlás.

Idővel megértjük, hogy a gyerekeink iránt érzett szeretet csak ideiglenes. Ez a szülőknek meglepőnek tűnhet. Folytatjuk a megfigyelését. Ha nem figyeljük meg a tudatunkat, túl durván büntethetjük meg a gyerekeinket, amikor provokálnak. Egyes szülők máshol lesznek stresszesek, de a gyerekeiken vezetik le. Nagyon sajnálatraméltók ezek a gyerekek. Azonban az ilyen szülők egyszerűen a rossz kamma következménye. Ezért folytatjuk a tudatunk megfigyelését, hogy ne bántsuk a gyerekeinket, s ne is kényeztessük el őket annyira, hogy ne tudjanak semmit megcsinálni maguktól.

Manapság a thaiok hanyagul nevelik a gyerekeiket. Itt mi mind thaiok vagyunk. Ne helyettesítsd a feléjük fordított figyelmedet számítógépes kütyükkel. A figyelmed nem lehet helyettesíteni és nagyon veszélyes ezt tenni. Egyesek azért hagyják a gyerekeiket egy tableten játszani, hogy legyen szabadidejük. Amint ráérnek, szappanoperákat néznek. Ez időpazarlás. A gyerekek függővé válnak a kütyüktől. Nem egészséges nekik. A családtagok közti viszony, ami nagyon fontos, megromlik. Ezért minden nap ahelyett, hogy elzárjuk magunk és ezekkel a kütyükkel játszunk, beszéljünk a családtagjainkkal. Az otthonnak otthonosnak kéne lennie, nem magányosnak. Tartsunk fenn egy szívélyes környezetet!

Ha a gyerekeink mentálisan egészségesek, akkor könnyű lesz nekünk. Viszont, ha a gyerekeink mentálisan betegek, akkor nehéz lesz. Bajba kerülhetnek, agresszívek és erőszakosak lehetnek. A számítógépes játékok nagyon agresszívek. Egyszer láttam. Jaj! Válogatás nélkül fegyverekkel lőnek egymásra a játékban.

Tehát, a gyereknevelés egy Dhamma gyakorlat. Szülőknek való gyakorlat. Próbálj gyakorolni! Megannyi erényt lehet gyakorolni (gyereknevelés közben). Lehet követni az öt előírást. Lehet gyakorolni a szamádhit. Amikor a tudat elkalandozik, csak tudj róla. Lehet fejleszteni a bölcsességet. Hogyan kövessük az öt előírást? Amikor annyira dühösek vagyunk a gyerekeinkre, hogy meg akarjuk őket büntetni, csak legyél tudatos és ne büntesd meg őket. A gyerekeink büntetését bűnnek tartják? Bűn, hogyha dühvel büntetünk. Ha jó szándékkal büntetünk, hogy tanítsuk őket, akkor nem bűn, hanem üdvös.

Cshá Szupháttó:

Ha van bölcsességed, bárhová nézel, ott Dhamma van. Ha nincs bölcsességed, még a jó dolgok is rosszak lesznek. Honnan jön ez a rossz? Csakis a saját tudatunkból, pont onnan. Nézd, hogyan változik a tudat! Minden változik. Férj és feleség jól jöttek ki egymással, elég boldogan tudtak beszélgetni. De eljön a nap, amikor elromlik a hangulat, minden, amit a házastárs mond bántónak tűnik. A tudat elromlott, megint megváltozott. Így van ez.

Hogy feladd a gonoszt és a jót gyakoroljad, nem kell sehol máshol keresgélned. Ha tudatod elromlott, ne erre meg arra az emberre nézz! Csak nézz a tudatodra és találd meg, honnan jönnek ezek a gondolatok! Miért gondol a tudat ilyeneket? Értsd meg, hogy minden dolog mulandó! Mulandó a szeretet, mulandó a gyűlölet. Szeretted valaha is a gyerekeidet? Természetesen. Utáltad valaha is a gyerekeidet? Ezt is megválaszolom helyetted… Néha igen, nemde? Eldobhatod őket? Nem, nem dobhatod el. Miért nem? A gyerekek (thai: luk) nem olyanok, mint a töltények (thai: luk-pün), ugye? A töltényeket kilövik, de a gyerekeket visszalövik a szüleikhez. Ha rosszak, visszahat a szülőkre. Mondhatod, hogy a gyerekek a kammád. Vannak jók és vannak rosszak. Jó és rossz egyaránt ott van a gyerekeidben. De még a rosszak is értékesek. Van, hogy valaki sérülten születik, béna és torzult végtagokkal, és még értékesebb, mint mások. Amikor csak elmész otthonról, hagynod kell egy üzenetet: „Vigyázz a kicsire, nem olyan erős!” Még jobban szereted, mint a többit.

Így hát jól helyezd a tudatod: félig szeret, félig utál. Ne csak az egyiket vagy csak a másikat válaszd, mindig mindkét oldal legyen a tudatodban! A gyerekeid a kammád, birtokosuknak megfelelő. Ők a te kammád, ezért felelősséget kell vállalnod értük. Ha tényleg szenvedést okoznak neked, csak emlékeztesd magad: ez a kammám. Ha örömet okoznak neked, csak emlékeztesd magad: ez a kammám. Néha annyira frusztráló otthon, hogy egyszerűen el akarsz futni. Annyira rossz, hogy egyesek az öngyilkosságot fontolgatják. Ez a kamma. El kell fogadnunk a tényt. Kerüld a rossz tetteket, akkor képes leszel magad tisztábban látni.

Ezért olyan fontos szemlélődni a dolgokon. Általában, amikor az emberek meditálnak, akkor egy meditációs tárgyat használnak, mint Buddhó, Dhammó, vagy Szanghó. De még ennél is rövidebbé teheted. Bármikor idegesnek érzed magad, bármikor rossz lesz a tudatod, csak mondd: ilyen. Amikor jobban érzed magad, csak mondd: ilyen. Amikor érzed, hogy kezdesz mérges lenni, csak mondd: ilyen. Érted? Nem kell keresgélned a tipitakában. Csak: ilyen. Ez azt jelenti: mulandó. A szeretet mulandó, a harag mulandó, a jó mulandó, a gonosz mulandó. Hogy lehetnének állandóak? Hol van bennük bármi állandó?

Mondhatod, hogy állandóak, amennyiben változatlanul mulandóak. E tekintetben biztosak, sosem lesznek máshogy. Egyik percben szeretet van, a következőben utálat. Ilyenek a dolgok. Ebben az értelemben állandóak. Ezért mondom, hogy amikor szeretet jelenik meg, csak mondd neki: ilyen. Sok időt takarít meg. Nem kell mondanod: aniccsa, dukkha, anattá. Ha nem akarsz egy hosszas meditációs témát, csak használd ezt az egyszerű szót… Ha szeretet merül fel, mielőtt igazán elvesznél benne, csak mondd magadnak: ilyen. Ennyi elég.

Minden mulandó, és ebben állandó, hogy változatlanul ilyen. Csak ennyit látni a Dhamma szívének látása, az Igaz Dhammáé.

És ha mindenki gyakrabban mondaná: ilyen, és így gyakorolnának, a ragaszkodás egyre kevesebb lenne. Az emberek nem ragadnának meg annyira a szeretetnél és az utálatnál. Nem ragaszkodnának dolgokhoz. Bizalmukat az igazságba, és nem más dolgokba vetnék. Csak ennyit tudni elegendő, mi mást kell még tudnod?

Buddhadásza Bhikkhu:

Van egy másik módja a gyakorlásnak, ami különösképp megfelel a világi embereknek, akik sosem voltak szerzetesek vagy sosem tanulmányozták az írásokat. Még azoknak is elég egyértelmű, akik nem tudnak olvasni. Azonban a célja ugyanaz, mint a többi módszernek: tudni minden dolog ürességét (szunnyatá). A módszer: megfigyelni, van-e bármi, amit megéri birtokolni vagy annak lenni. A közönséges embereknek úgy kéne élni, hogy megvizsgálják, vajon megéri-e bármit birtokolni, szerezni, vagy annak lenni. A birtoklás és szerzés ezüst és arany szerzésére, gazdagság szerzésére, javak szerzésére, hírnév szerzésére, hatalom szerzésére utal. Mit éri meg birtokolni vagy éri meg szerezni? Embernek lenni, állatnak lenni, milliomosnak lenni, koldusnak lenni, királynak lenni, állampolgárnak lenni, mennyei lénynek lenni – milyen lénynek éri meg lenni?

Először a szavakat kell helyesen megértenünk: birtokolni, szerezni, lenni. Ezek a szavak közvetlenül a megragadásra és kötődésre utalnak. Valamit meg kell ragadni, ha azt a sajátunknak akarjuk, hogy megfeleljünk a birtoklás és szerzés szavak jelentésének. Tegyük fel, hogy egy szobát gyémántokkal és ékszerekkel töltünk tele, de nem kötődünk hozzájuk, nincs az az érzés, hogy megszereztem, hogy én vagyok a tulajdonos. Az ugyanaz lenne, mintha nem lenne birtoklás és szerzés. A kupac ékkő csak értelmetlenül ott heverne. De ha felmerül az én megragadásának érzése, az érzés, hogy megszereztem, vagy enyém lett, akkor ez birtoklást vagy szerzést jelentene. Kérlek, így értsd ezeket a szavakat!

Újra megkérdezem: mit éri meg birtokolni? Mit éri meg szerezni? Mit éri meg birtokolni, ami nem okoz tulajdonosának szenvedést? Minden egyes létező dolog felégeti tulajdonosát; megszúrja, fojtogatja, és csapdába ejti; uralja és elnyomja, ha az elkezd birtokolni vagy annak lenni. De ha az ékköveket felhalmozva nincs birtoklás vagy létezés érzése, akkor egyáltalán nem éget, nem ejt csapdába, nem fojtogat. Ezt hívják nem birtoklásnak és nem létezésnek. Tehát mi az, ami nem lesz dukkha, amint létesül vagy megszerzik?

Ahogy megvan a birtoklás vagy létezés érzése, nem kell egy szobában lennünk az ékszerekkel, lehetünk az erdőben vagy egy másik országban a világ túloldalán, és a tudat attól még dukkhát tapasztal. Próbáld ki, hogy a gyerekeid egy idegen országban nőnek fel és élik az életüket. Látni fogod, hogy ha még mindig kötődsz az énhez és enyémhez, továbbra is álmatlan éjszakákat tudnak okozni neked, vagy akár idegösszeomlást, annak a ténynek az ellenére, hogy nagyon távol vannak. Ez a pontos jelentése a birtoklásnak és a létezésnek.

Kérlek, tedd szokássá, hogy rendszeresen szemlélődsz azon, mit érdemes birtokolni és minek érdemes lenni. Mi az, amit birtokolva vagy azzá válva, nem okoz dukkhát? Amikor felfedezzük az igazságot, hogy a birtoklás vagy létezés érzésében egyáltalán nem éri meg semmi, minden iránt közömbössé válunk. Bármit is tegyünk, legyen az elrendezés, szerzés, gyűjtés, használás, vagy akármi, csak tesszük, amit kell. Így hát ne hagyd a tudatot birtokolni vagy valamivé válni! Ne legyen az az érzésed, hogy „szerzek”, „vagyok”, vagy „birtoklok”. Tartsd észben a cselekvőtlen cselekvés Dhamma elvét:

„Tevő nincs, de tettet találni.
Út van, de járót nem találni.”
(Vsm XVI.90)

Ez a vers az arahantra utal, aki a Dhammát gyakorolta, végig járta a nemes utat és elérte a nibbánát úgy, hogy nem találni járót vagy gyakorlót.

A cselekvőtlen cselekvés elvét fenn kell tartani és használni mindennapjainkban. Legyen az evés, ülés, lefekvés, állás, sétálás, fogyasztás, használás, keresés, vagy bármi, kell, hogy legyen elég éberségünk és bölcsességünk (szati-pannyá), hogy megelőzzük a „vagyok” érzéseit, úgy mint: cselekvő, evő, sétáló, ülő, alvó, használó. Így a tudatot folyamatosan az éntől üresen tartja, ezzel a szunnyatá a természetes állapota, és annak tudatosságával élünk, hogy nincs semmi, amit megéri birtokolni vagy annak lenni.

A Dhammát gyakorolhatjuk napi feladatainkkal és a hozzájuk tartozó tevékenységekkel együtt, és ez a Dhamma gyakorlás különösen magas szintje. Nincs szükség elválasztani a Dhammát a mindennapi élettől. Csak legyen meg a cselekvőtlen cselekvés ébersége és körültekintése (szati-szampadzsannya). Nem csak a munkánk lesz sikeres és hibátlan, hanem ezzel egyidőben a Dhammánk is jól fejlődik és növekszik. Cselekvőtlenül cselekedni annyi, mint természetesen és közönségesen élni a nem birtoklásban és nem szerzésben.

A „létezés” még könnyebb. Gondolkodj el rajta, hogy mi lehetne valaki, ami nem lenne dukkha! Ez lehet egy téma a reflektálásra; ez egy lényegi pont. Mivé legyünk, ami nem lesz dukkha? A létezés szó, pont úgy, mint a birtoklás és szerzés szavak, csak arra a létezőre utal, amihez upádána társul: létezés, amiben a vagyokhoz ragaszkodás és kötődés van. Például, ha egy szobát telepakoltak arannyal, de nem érezzük, hogy mi vagyunk a tulajdonos, akkor nincs szerzés és birtoklás, és nincs akként létezés. Bár a tulajdonjognak és a világ társadalmi konvencióiknak van bizonyos érvényessége, szívünk legbelsejében nem szabad eltévelyednünk, hogy végsőnek vegyük ezeket a viszonylagos igazságokat. Például amikor valaki megszül egy gyereket, természetes, hogy aki megszüli, az az anya, és aki megszületik, az a gyerek. Azonban, ha az ember nem ragaszkodik az anyaként létezéshez, akkor nem lesz anya. Mert az ember zavarodottan anyának feltételezi magát, azzá lesz.

Tekintsük úgy, mint egy állati ösztönt! Az állatok úgy éreznek, mint anya csirkék, anya kutyák, vagy anya tehenek. Anyának érzik maguk és természetszerűen szeretik kicsinyeiket. Nem kell teremteni, erőltetni, vagy gondozni az ilyen érzéseket. Az állatok számára ezek természetes ösztönök. Hogy elérjük az éberség és bölcsesség (szati-pannyá) szintjét, ennél jobban kell csinálnunk. Tudnunk kell, hogyan lehet elpusztítani a ragaszkodást és kötődést, ami az ilyen tudatlanságból keletkezik.

Erre egyesek azt fogják gondolni: „Milyen kegyetlen és szívtelen, nem hagyja, hogy anyának érezzük magunkat. Nem engeded a gyerekeinket szeretni?” Kérlek, jól figyelj! Egyáltalán nem ezt jelenti. Lehet anyának lenni és az anyai feladatokat ellátni szati-pannyával. Nem szükségszerű vággyal és ragaszkodással cselekedni, ami mindenfajta dukkhával jár. Dukkhával könny folyik, a szív kiszárad és szorong, és nem lesz semmi öröm. Ez a szenvedés a valódi ára annak, ha nem tudod hogyan legyél anya, ha nem a Dhammával megegyezően vagy anya. Ilyen az anyák dukkhája.

Anyaként anyai dukkhád van, gyerekként gyerek dukkhád, apaként apai dukkhád. Próbáld megkérdezni magadtól: „Élvezetes az anyjuknak lenni?” „Szórakoztató az apjuknak lenni?” Aki elég öreg köztetek, hogy a szülőség teljes tapasztalatával rendelkezzen, gondolja végig milyen! Mit válaszolsz? Még ha azonnal nem is mondasz semmit, valószínűleg mindenki a fejét fogja rázni. Szórakoztató anyának lenni? Élvezetes apának lenni? Ez olyan, amit tanulmányoznod kéne. Rendszeresen és természetesen vedd észre, amikor a tudatod nem foglalja le érzéki benyomás.

Élvezetes férjnek lenni? Szórakoztató feleségnek lenni? Gondold végig magadban! Aki teljesen megtapasztalta, milyen férjnek vagy feleségnek lenni, mind a fejét fogja rázni.

Élvezetes nőnek lenni? Kellemes férfinak lenni? Ha az éberségetek és bölcsességetek fokozatosan fejlődik és egyre kifinomultabb lesz, mind a fejetek fogjátok rázni. Nőnek lenni annyi, mint hogy női dukkhád van. Férfinak lenni annyi, mint hogy férfi dukkhád van.

Élvezetes gyereknek lenni? Szórakoztató felnőttnek lenni? A kisgyerekek valószínűleg azt mondják: „Igen, szórakoztató.” Mi, akik már felnőttek vagyunk, akik elég öregek, nézzünk vissza és kérdezzük meg magunktól: „Valóban kellemes volt?” A gyerekeknek gyerek dukkhája van, és a felnőtteknek felnőtt dukkhája, egészen addig, amíg van ragaszkodás és kötődés.

Bárminek lenni, aminek van ellentéte, vagy nem lenni semminek se – melyik a jobb? Közönséges embernek lenni, pokollakónak lenni – megéri? Embernek lenni megéri? Állatnak lenni megéri? Megéri annak a személynek lenni, aki vagy? Vagy egy mennyekben lakó dévának megéri lenni? Ezek a kérdések felmérik az ember éberségét és bölcsességét, hogy vajon teljesen és helyesen látja-e a ragaszkodást és a kötődést. Akik egészében látták a ragaszkodás és kötődés fájdalmas következményeit, ugyanúgy a fejüket fogják rázni, mert személyként egy személy dukkhája van, és dévaként egy déva dukkhája. Üresként, nem véve magunkat semminek se, nem vagyunk se személy, se déva, és egyik dukkhája sincs. Ha valaki emberi vagy isteni lényként követi a ragaszkodás és kötődés késztetéseit, az élvezetes? Akik megértették az igazságot, mind a fejüket fogják rázni.

Források:

A Buddha: Mahászálaputta szutta, AN 5.40; https://suttacentral.net/an5.40

Sumi Loundon Kim: How Practice Can Actually Get Better after Having Children; https://www.lionsroar.com/buddhist-parenting-practice-children/

Jack Kornfield: Bringing Home the Dharma, p 45-46; https://jackkornfield.com/parenting-practice

Prajudh Pajuttó: Buddhadhamma – The Laws of Nature and Their Benefits to Life, ch 11.10.C, p 1188-1191; https://buddhadhamma.github.io/happiness.html#happiness-in-the-household

Prámót Pámoccsó: Words of Wisdom, p 12-18; https://media.dhamma.com/pramote/books/ENWordsofWisdom.pdf

Cshá Szupháttó: The Collected Teachings of Ajahn Chah, p 130-132; https://www.ajahnchah.org/book/Making_Heart_Good1.php

Buddhadásza Bhikkhu: Heartwood of the Bodhi Tree – The Buddha's Teaching on Voidness, ch III.12, p 105-108

Fordítás: Hadházi Zsolt, 2022.XII.8.