Meghallgattad a Dhammát, mégsem sikerült átlátnod, avagy megvalósítást elérned, az összeszedettség hiánya miatt. Át tudod látni, ha az elméd összeszedett. Ha nem tudod összeszedni az elméd, nem leszel képes hozzáférni a tudati alaphoz (citta). Nem fogsz tudni eljutni a sóvárgásod és vágyad gyökeréhez (kilesa-taṇhā), és nem leszel képes átlátni a négy nemes igazságot.

A Dhamma hallgatásával azonnal képes leszel megszüntetni a szennyeződéseid, ha az elméd teljesen összeszedett az egyhegyűség szintjéig. Vegyük példának az öt remetét (pañcavaggiyā). Alaposan kiművelték magukat szellemileg az előírásokban (sīla) és az összeszedettségen (samādhi), de a bölcsességük (paññā) hiányos volt. Nem tudtak a lét három jellegéről (tilakkhaṇa), ami a mulandóság (anicca), az elégtelenség (dukkha), és a nem én (anattā). Korábban senki sem találta ki vagy tanította ezeket. Hallva róluk a Buddhától, azonnal el tudták hagyni az én hiedelmét (sakkāya-diṭṭhi), ami egyike a mély szennyeződéseknek [avagy a tíz béklyónak].

Az én hiedelme a képzet, hogy az öt halmaz (khandha) – formák (rūpa), érzetek (vedanā), emlékek (saññā), gondolatok (saṅkhāra), és tudat (viññāṇa) – önmagunk és önmagunkhoz tartozó. A Buddha megmutatta nekik, hogy szenvedni fognak, ha ragaszkodnak az öt halmazhoz, amik mulandók: anicca, elégtelenek: dukkha, és nem én: anattā. Ez a fajta szenvedés vagy elégedetlenség, ami a négy nemes igazsághoz tartozik, a sóvárgásodból és vágyadból ered. A vágyódásból, hogy az öt khandha megmaradjon és a kívánságaid szerint legyen, és elviselhetetlennek érzed, amikor nem úgy vannak. A sóvárgásból való szenvedés az, amiről a négy nemes igazságban szó van; semmi köze az öt halmazhoz, a testhez, és az érzésekhez, avagy vedanāhoz.

A sóvárgásodból és vágyadból eredő elégedetlenség érzése a tudatlanságodból (avijjā) fakad. Annak eredménye, hogy nem vagy tudatában, hogy ezek a tudati késztetések a saját tudatlanságodból születnek – „avijjā paccayā saṅkhārā”. Ez a tudatlanság annyi, mint nem tudatában lenni annak, hogy az öt halmaz mulandó, elégtelen, és nem én.

Az öt khandha nem te és nem a tied; csupán természetes jelenségek, amik keletkeznek, tartanak egy darabig, és végül megszűnnek. A tested, vagy formád – rūpa-khandha – a négy elem (föld, víz, szél, tűz) kombinációja, ami keletkezik, tart egy darabig, és megszűnik. A tudati halmazaid – nāma-khandha – természetes jelenségek és kondíciók, amik felmerülnek az elmédben és idővel távoznak. E halmazok egyike sem állandó létező. Az öt remete azonnal képes volt átlátni ezt az igazságot, miután megismerték a Buddhától.

Összeszedett és nyugodt elmével képes leszel észrevenni a szívedben a négy nemes igazság keletkezését. Az elégedetlenség érzése akkor keletkezik, amikor sóvárogsz azután, hogy a tested, érzéseid, emlékeid, gondolataid, és tudatod bizonyos módon legyen. A sóvárgásod a szenvedésed oka (samudaya), aminek semmi köze a testedhez és érzeteidhez. Az elméd már attól zaklatott lesz, hogy az öregedésre, betegségre, és halálra gondol. A szenvedésed a samudaya miatt van: a sóvárgástól, hogy az öt halmaz a kívánságaid szerint legyenek, és a fel nem ismerésétől, hogy azok nem te vagy és nem hozzád tartoznak.

Amikor boldog vagy, azt akarod, addig tartson, ameddig csak lehet. Amikor pedig szenvedés van, azt akarod, tűnjön el amint lehet. Azt akarod, a tested megmaradjon és ne sújtsák betegségek. Ezek mind sóvárgások és vágyak, amik samudaya, avagy a szenvedés okai. Átlátni a Dhammát annyi, mint ezeket az igazságokat felfogni, vagyis teljesen tudatában lenni a négy nemes igazságnak a szívünkben a szenvedésnek és annak eredetének megértése által.

Úgy tartják, meghallgatni a Dhammát az út (magga). A megértésed, hogy az öt halmaz mulandó, elégtelen, és nem én, lehetővé teszi, hogy megszabadítsd magad tőlük. Képessé válsz feladni a vágyad, hogy bizonyos módon legyenek, azzal, hogy tudomásul veszed: nem harcolhatsz az öt halmaz igazságával. Képessé válsz elfogadni, bárhogyan vannak.

Amint elfogadod ezt a valóságot, az elmédből azonnal eltűnik a szenvedés. Ez azért van, mert véget vetettél az okának, avagy a samudayának. Végeztél az azután való sóvárgásoddal, hogy ne öregedj, ne betegedj, és ne halj meg. Ez annyi, mint csak tudatában lenni és hagyni, ahogy van, bárhogy legyen is. Bizonyos fokú megértéssel figyeled, használva a tudatosságod és belátásod, észben tartva, hogy mindent eleve jellemez a mulandóság, elégtelenség, és nem én. Tudatában vagy, hogy el kell engedned és hagynod úgy, ahogy van. És amint meg tudod csinálni, a szenvedés eltűnik.

Forrás: Letting Go of Self and Other Fetters, in Essential Teachings by Phra Ajahn Suchart Abhijāto, p 128-132; https://www.phrasuchart.com/enbook/

Fordítás: Hadházi Zsolt, 2025.VII.15.