Az idő
Astus 2004.05.02. 14:54
Mi az idő?
Hogyan keletkezik az idő?
Az idő valóság?
Az idő rögzített?
Az idő rabság?
Egy időtlen/idétlen világ?
Fontos az idő?
1. Mi az idő?
Múlt, jelen, jövő. Ez a hármasság képezi az idő összetevőit. Nézzük részenként!
A halál
A múlt minden, ami már megtörtént. A múlt nem megváltoztatható, számunkra már elérhetetlen. A múlt nem is változik, mert ami elmúlt, az már nem tud változni, hiszen nem létezik. A múlt egyfajta halál. A múlt dolgai halottak. És éppen mert halott, már nem mozduló, ezért erre lehet építeni, ezért ezzel veszi kezdetét az idő maga. A múlt olyan, mint a föld alatt megbúvó erős kövek, vagy mint maga a föld, amin éppen járunk. Mert elmozdíthatatlan, nem mozgó, mi képesek vagyunk rá építeni, s közlekedni rajta. És mert a múlt ennyire szilárd, rajta lehet az, ami nagyon is változó, ami maga a változás.
Az igazság
A jelen ez a megfoghatatlan pillanat. Bár mindig ez van, mégsem vagyunk képesek megragadni, akárhogy próbálkozunk. Ennek egyszerű oka van: a jelenben levő dolgok állandóan változnak. Maga a lét viszont ott van. Önmagunk léte ami mindenképpen bizonyos, s folyton jelen való. A többi érzékelt dolog azonban változik. Egyértelmű, hogy mi magunk folyton a jelenben vagyunk, s innen tekintünk a dolgokra. Az előző példába beleillesztve, ha a múltat a földnek vesszük, amin járunk, akkor a jelen pedig az, aki jár, vagyis a jelen az én. Persze mondható, hogy minden a múltból jön, de ezt is a jelenből nézve mondjuk egyrészt, másrészt pedig az, hogy jön, csak értelmezése a jelennek, nem pedig tapasztalata. A jelenben csak van létezik. Az, hogy mozog, változik, csak a múlttal egybevetve állapítható meg. És hogy mi lesz, mi a cél, s hogyan lesz értelme valaminek, az pedig egy újabb részt kíván.
A remény
A jövő az a része az időnek, ami egyszerre a múltra és a jelenre is támaszkodik, abban az értelemben, hogy azok alapján határozzuk meg, hogy mi következik, illetve következhet. Ám meghatározni pontosan azt, hogy mi lesz, nem tudjuk, mert nem ismerünk minden jelen levő tényezőt, nem tudjuk, hogyan alakulnak majd a dolgok. A példánkban a múlt a föld, a jelen az ember, és a jövő pedig az ég. Mert az ég távoli, ismeretlen, s az út végén a horizont, az ég van. Elérjük egyszer? Reméljük.
Az élet
Az élet az az idő hármas természetének működése. Egy folyamat, örök mozgás. Ebben a jelen az a pont, amin a jövő átfolyik a múlt tengerébe. Ez a fejlődés és romlás, a növekedés és csökkenés világa. Itt van ellentét, a múlt és jövő. Harc folyik, hogy ki legyen a múlté, s ki a jövőé. A gyerekkor a jövő, a felnőtt a múlt és jövő, az öregkor pedig a múlt. Így változik a hangsúly. És kié a jelen? A jelen azé, aki képes nem csak a földet és az eget nézni, hanem azt is, aki nézi a földet és az eget.
2. Hogyan keletkezik az idő?
Azt elég egyszerű megérteni, hogy a jelen az, ami kizárólagosan a létezés területe, lévén a múlt dolgai már nincsenek, a jövő dolgai még nincsenek. Ha pedig ez így van, akkor csak a jelent tekinthetjük egyedüli valóságnak. Ezáltal viszont megszűnik a mozgás, az idő, a változás. Nem mondhatom, hogy valami mozog, ha nem tudom azt, hogy hol volt azelőtt, ahol most van. De én mégis látok mozgást. Magam is elmegyek ide-oda. Hogyan, ha valójában nem is létezik mozgás? Mert emlékszünk! Az emlékezésnek köszönhetően tudjuk, hol volt valami előzőleg, s ezt összekapcsoljuk azzal, amit a jelenben tapasztalunk, s azzal, ami ennek a kettőnek a kapcsolatából valószínűleg következik. Így nem egyszerűen pillanatokat látunk, hanem folyamatot. Az egész idő ilyen módon a saját elménk teremtménye. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk az időt befolyásolni? Igen! Nagyon egyszerű példa, mikor jól érezzük magunkat, az idő gyorsan telik, mikor pedig nem igazán van kedvünk valamihez, akkor az idő vánszorog. Akkor is lassan telik az idő, mikor valamire nagyon figyelünk, s minden mozzanatát valaminek az eszünkbe véssük. Ilyenkor bár úgy tűnik, sok idő telt el, valójában mondjuk csak egy perc. Az már persze érdekesebb kísérlet, hogy szándékosan képesek vagyunk-e befolyásolni az időérzékelésünket.
3. Az idő valóság?
Ha valamit mi hozunk létre, különösképpen úgy, hogy csak az elménkben létezik, akkor azt nem szoktuk valósnak venni. Legalábbis abban az esetben, ha tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy csak mi találtuk ki. Az álmokat például nem gondoljuk a mindennapi valóság részének, de mondjuk a véleményünket valamiről már valósnak gondoljuk olyan formában, hogy az megfelel a valóságnak. Például a háború rossz, s erről azt gondoljuk általában, hogy ez így igaz. Különösen akkor vagyunk biztosak saját igazunkban, ha több más véleményünkkel is alátámaszthatjuk állításunkat. A háború rossz, mert emberek halnak meg, emberek szenvednek tőle, pusztító hatású, stb. De tényleg rossz, vagy csak mi gondoljuk azt rossznak? Az elég nyilvánvaló, hogy a rossz jelző teljes mértékben saját szubjektív véleményünk valamiről, s mások nézete egy adott dologgal eltérő lehet. És attól még, hogy sokan hisznek valamiben, nem jelenti azt, hogy mindenki azt hiszi, vagy hogy az egyetemesebb érvényű lenne, mint az, amiben kevesebben hisznek.
Az idő valóságosságát akkor láthatjuk be, ha az elme valóságát, s valóságot átalakító természetét megismerjük. Gondolataink, érzéseink alapvető részei életünknek, s erősebben tudják irányítani az embert, mint a testi érzetek. Sokszor fáj valamit megtenni, de mi mégis csináljuk, mert úgy látjuk helyesnek. S általában amit helyesnek látunk, azt valóságnak látjuk. Azért hisszük valósnak, mert tapasztalaton alapulnak, vagyis az emlékezeten. Ez persze csalóka lehet. Mert mondjuk a háborút helytelenítjük, annak ellenére, hogy sosem volt benne részünk. Ehhez hasonlóak az erkölcsi megfontolások is. Sokszor olyan dolgot ítélünk el, amiről bár közvetlen tapasztalatunk nincsen, de mivel például gyerekkorunkban megbüntettek azért, mert megpróbáltuk elvenni a csokit a szekrényből, s ez a büntetés rossz élmény volt, ezért azt mondjuk, lopni rossz. Láthatjuk, mennyi mindent csak az elménkből fakadóan látunk igaznak. De ettől még valóság marad. Annyiban viszont szerencsénk van, hogy mivel mi hozzuk létre, mi látjuk annak, ezért ha nem tetszik valami, meg is változtathatjuk, csak nem mindig megy ez könnyen. Mikor olyan világlátással találkozunk, ami erősen eltér a miénktől, akkor elsőre bizony gondban vagyunk a megértéssel, ám ha fokozatosan kiismerjük, akkor mi is képessé válunk úgy látni a dolgokat. Van olyan is, mikor egy élmény hatására hirtelen történik változás a világnézetünkben, vagy valamiről való véleményünket érintően. Ez lehet csalódás, vagy éppen örvendetes felismerés. Ezeket azért jó megnézni, hogy megláthassuk: egyáltalán nincs rögzítve a valóság, s ez a mi felelősségünk, vagy éppen feladatunk, hogy megalkossuk ezt a valóságot.
Mindebből fakadóan mit is válaszolhatunk arra, hogy az idő valóság-e? Ha akarod, igen, az. Ha nem, akkor nem az. Vagy mondjuk valóság is, meg nem is. De lehet azt is mondani, hogy nem tekinthető valóságnak, de azt se mondhatjuk, hogy nem valóság lenne. Rajtunk áll. A kérdés igazából az: mit akarunk, hogy legyen?
4. Az idő rögzített?
Lehet úgy nézni az időt, hogy a jelen pillanat az előző eredménye és a következő pedig a mostanié. Ez így igazából teljesen logikus. Ám ez azt is jelenti, hogy mondjuk egy feltételezett első pillanat már előre meghatározza az összes többit. Vagyis a születésünkkor már előre adott az egész életünk, s ebben semmi választásunk nincs, nem tehetünk mást, mint ami megadatott, hiszen az okozatiság működik minden esetben. Ez a nézet olyan szempontból jó, hogy leveszi a felelősséget a vállunkról, bármit tehetünk, az nem a mi hibánk, mert így kellett történnie. Így sokszor a fájdalmak elviselhetőbbek, mert nem magunkat hibáztatjuk. Másrészt egy ilyen valóságképpel megindokolhatunk olyan tetteket, amiket elítélendőnek tartunk, mint gyilkosság, hazugság, lopás, stb. Mert ekkor sem a tettes a felelős, hanem ennek így kellett történnie. Így az elkövetőnek egyáltalán nem kell éreznie semmilyen megbánást, mondván, ő nem tehet róla.
5. Az idő rabság?
Értelmezve az idő működését, miszerint minden ok-okozat alapján működik, a jelen a múltból következik, az az érzés kelhet fel, hogy mi ennek a rabjai vagyunk. Mert nem tudunk kikerülni belőle, hogy azt csináljuk, amit mi akarunk. Egyáltalán, a szabad akarat értelme teljesen elveszik, s helyette jön a tehetetlenség érzése, ami talán az egyik legrosszabb érzés. Tiltakozhatunk az ellen, hogy nem, valójában nem is így működik a világ, de az értelmünkkel tisztán látjuk, hogy igen, így működik. De akkor a szabad akarat az csak egy kitaláció lenne, hisz úgy érezzük, mi cselekszünk, mi döntünk, a mi választásunkon múlnak a dolgok.
Hogyan történik a döntés? Már beszéltem az emlékezetről, mint az idő teremtője. A döntéseinkben hasonlóan nagy szerepe van. Mikor valamiről ítélnünk kell, vagyis elhatározni magunkat, akkor az eddigi tapasztalataink alapján történik ez a választás. Két okból is azon alapul. Egyrészt, hogy milyen indíttatással rendelkezünk, vagyis milyen kép van bennünk arról, hogy mi a jó nekünk, másrészt pedig az indíttatás összevetése az adott tárggyal kapcsolatos ismereteinkkel. Ez is azt támasztja alá, mennyire a múlton alapul minden. Akkor ezzel véglegesen elmondható, hogy szabad akarat, szabad választás nem létezik? Nem.
6. Egy időtlen/idétlen világ?
Képzeljük el azt a helyzetet, hogy két pohár van előttünk, az egyikben málnaszörp, a másikban narancs. Adott esetben mi a málnát szeretjük jobban, de a szemünket becsukjuk, s a poharakat összekeveri valaki úgy, hogy nem tudjuk, melyikben mi van. Kinyújtjuk a kezünk, s elvesszük valamelyiket, majd megisszuk. Így kiküszöböltük azt a lehetőséget, hogy megelőző tapasztalatok alapján válasszunk. Vagyis, ez egy szabad választás volt, mert bármelyiket választhattuk. De ebben nincs benne a szabad akarat. Vegyük ugyan ezt az esetet, csak éppen úgy, hogy egyiket sem szeretjük jobban. Ekkor a jelen helyzetünk alapján, nyitott szemmel, bármelyiket elvehetjük, s az jó nekünk, azt akarjuk. Nincs benne az emlékezet szerepe. Különösen akkor nincs, ha mondjuk két olyan ital van előttünk, melyeket egyáltalán nem ismerünk. Nincs tapasztalat, nincs emlék, nincs múlt, nincs idő. Teljes szabadságot élvezünk választásunkban. Elvesszük az egyiket, s belekortyolunk. Ízlik, vagy nem? Nos, ez egy újabb pont, ahol beléphet az idő, mivel meghatározott ízlésvilággal rendelkezünk. Mondjuk a keserűt nem szeretjük, de a csípőset igen. Ekkor már megint az idő csapdájában vagyunk, s vagy visszatesszük a poharat egy korty után, vagy megisszuk az egészet. Meglehet, eddig szabadságban voltunk, de azonnal beleestünk az idő fogságába. Ezt csak akkor lehet megszüntetni, ha „elfelejtjük”, hogy mi mit is szeretünk. Ez azt jelenti, hogy bármit is öntsünk a szánkba, azt képesek vagyunk csupán az alapján érzékelni, amit ízlelünk, s nem szól közbe a múlt, tehát elfogadjuk a jelent olyannak, amilyen. Ebből az is következik, hogy nem is rakjuk azonnal vissza a poharat, de nem is hajtjuk le az egészet azonnal. Egyszerűen élvezzük. És így teljesen megszüntettük az időt, mondhatni „kiszabadultunk”, ámbár, sosem voltunk rabok, hisz mindig ebben a jelen pillanatban vagyunk.
7. Fontos az idő?
Igazán jó érezni a szabadságot, nagyon fel tudja dobni az embert. De mit is jelent ez a szabadság? A pohárban méreg van. Akkor is megisszuk? Lehetne azt mondani: „Szabad vagyok, jöhet bármi, nem akadály!” Ez engem inkább az ostobaságra emlékeztet, mint a szabadságra. De, meg lehet tenni. Azt is lehet, hogy azt mondjuk, nem számít már nekem az idő, mostantól akkor kelek, amikor én akarok. Így hamar el lehet veszíteni az állásunkat, ha nem szeretünk pont abban az időben kelni, mikor azt a munkahely megkövetelné. Persze, ez sem gond, jöhet bármi! Nos, aki elérte a szabadságot, vagyis azt, hogy képes elfogadni mindent úgy, ahogy van, az bárhogyan is tesz, nem gond, mert teljes mértékben felelősséget tud vállalni, vagyis elfogadni tettének következményeit is. Valaki éppen most eléri ezt a szabadságot. Vajon fontos neki az idő? Igen? Nem? Egyiket sem mondhatni igazán. Csak elfogadja a dolgokat úgy, ahogy vannak. Reggel hét óra, menni kell munkába. Semmi gond, megy a munkába. Aki megérti ezt a szabadságot, akinek már nincs idő, az tehet jót is, rosszat is, s mindkettőt teljes mértékben átélheti, mert nem áll ellen. Ekkor maga dönthet, mit akar tenni, maga választhatja meg, mi az, ami jó, mi az, ami rossz, saját belátása alapján. Egy olyan látás alapján, amit már nem befolyásol semmilyen külső tényező. Amiben önnön teljes szabadsága nyilvánul meg, egy belső, határtalan szabadságé.
|