Sokféle módon lehet rálépni az Útra[1], de alapvetően csak kétféle mód létezik: értelem és gyakorlat. Az értelemmel való rálépés azt jelenti, hogy felismerjük a lényeget az útmutatás alapján, ami a minden élőlényben benne levő ugyan olyan igaz természet, s ami nem nyilvánvaló, mert eltakarják az érzések és a káprázat. Akik elfordulnak a káprázattól a valósághoz, akik a falon[2] elmélkednek, (ami) az én és mások hiánya, a halandó és a bölcs egysége, s kiket nem mozdítanak az írások sem, azok teljes és kimondatlan egységben vannak az értelemmel. Mozdulat nélkül, erőfeszítés nélkül, rálépnek (az Útra), azt mondjuk, az értelemmel.

A gyakorlattal rálépni az négy mindent átölelő gyakorlatra[3] utal: az igazságtalanság elszenvedése, a körülményekhez alkalmazkodás, semmit sem keresés és a Dharma gyakorlása. Először, az igazságtalanság elszenvedése. Mikor azok, akik az Utat keresik, nehézségekbe ütköznek, így kéne gondolkozniuk: „Megszámlálhatatlan korok teltek el úgy, hogy a lényegitől a köznapi felé fordultam, minden létezési formán keresztül vándoroltam, gyakran ok nélkül gerjedtem haragra, s számtalan vétekkel hibáztam. Most, bár nem követek el rosszat, a múltam miatt bűnhődök. Sem istenek, sem emberek nem láthatják előre egy gonosz tett mikor hozza meg gyümölcsét. Nyitott szívvel és igazságtalan panaszkodás nélkül elfogadom.” A szútrák azt mondják: „mikor nehézségekbe ütközöl, ne legyél mérges, mert értelme van.” Ilyen megértéssel egységben vagy az értelemmel. És az igazságtalanság elszenvedésével az Útra lépsz.

Második, a körülményekhez alkalmazkodás. Halandók lévén, a körülményeink uralnak minket, s nem mi önmagunkat. Minden szenvedés és öröm amit tapasztalunk a körülményektől függenek. Ha olyan áldásban részesülnénk valami nagy jutalom által, mint hírnév és gazdagság, az a múltban elvetett magok gyümölcse. Mikor a körülmények változnak, akkor ennek vége szakad. Miért élvezkedünk a létében? De míg a siker és a bukás a körülményektől függenek, a tudat nem növekszik, s nem fogyatkozik. Akik mozdulatlanul megmaradnak az öröm szelében, azok csendesen az Utat követik.

Harmadik, semmit sem keresés. A világ emberei káprázatban élnek. Mindig vágyakoznak valami után, mindig, egy szóval, keresnek. De a bölcs felébred. A szokás helyett az értelmet választják. Tudatukat a fenségesre rögzítik és testüket hagyják az évszakok szerint változni. Minden jelenség üres. Semmi nincs bennük, amire érdemes lenne vágyni. A szerencsétlenség a jóléttel váltakozik.[4] A három világban[5] lakozni olyan, mint egy égő házban lakni. Testben élni annyi, mint szenvedni. Van olyan, akinek van teste, s békében van? Akik ezt megértik, elszakítják magukat mindentől, ami létezik és abbahagyják a képzelgést és a keresést. A szútrák azt mondják: „Keresni szenvedés. Semmit sem keresni gyönyör.” Mikor semmit sem keresel, az Úton vagy.

Negyedik, a Dharma[6] gyakorlása. A Dharma az az igazság, hogy minden dolog tiszta. Eszerint az igazság szerint, minden jelenség üres. Tisztátalanság és ragaszkodás, alany és tárgy nem létezik. A szútrák azt mondják: „A Dharmában nincs létezés mert szabad a létezés tisztátalanságától, és a Dharmában nincs én, mert szabad az én tisztátalanságától.” Akik elég bölcsek, hogy higgyék és megértsék ezeket az igazságokat, azok feltétlenül a Dharma szerint gyakorolnak. És mivel ami valós, abban semmi irigylésre méltó nincsen, odaadják a testüket, az életüket és a tulajdonukat adományként, de anélkül, hogy ragaszkodnának az adóhoz, az ajándékhoz, vagy az elfogadóhoz, elfogultság és ragaszkodás nélkül. És hogy megszüntessék a tisztátalanságot, másokat tanítanak, de anélkül, hogy a formához ragaszkodnának. Így, saját gyakorlatuk által képesek segíteni másoknak és megdicsőítik a Megvilágosodás Útját. És ahogy az adakozással, gyakorolják a többi erényt is. De miközben a hat erényt[7] gyakorolják a káprázat megszüntetésére, nem gyakorolnak semmit sem. Ezt jelenti a Dharma gyakorlása.