Mágia alatt általában a varázslást értik az emberek. A varázslat lehet csupán mindenféle szertartás, de elmehet egészen addig az értelmezésig, hogy valaminek szándékos befolyásolása akarattal. Ily módon varázslat az is, ha arrébb teszek egy poharat, s az is, ha hózivatart csinálok júliusban. Éppen ezért szokás leszűkíteni a varázslást különös, nem megszokott tettekre.

Személy szerint inkább azon a véleményen vagyok, hogy ez a korlátozás csupán abból fakad, hogy az emberek egyrészt nem értik, mi az a varázslat, másrészt, nem értik, hogyan történik valójában az, hogy vizet töltök egy pohárba. Persze, tudjuk, hogy kell víz, ami egy tárolóban van, legyen az egy üveg, ami nem azonos azzal a tárolóval, amibe bele akarom helyezni a vizet, s természtesen szükség van arra a bizonyos másik tárolóra, ebben az esetben egy pohárra, amibe beleteszem. Jövök, meg fogom az üveget, letekerem a kupakot, felemelem az üveget, megfelelő mozdulatsorral - amit az egyszerűség kedvéért nem részletezek itt - megdöntöm az üveget, s így a kívánt mennyiségű víz különös módon áthelyeződik a pohárba. Befejezésként könnyed mozdulatokkal visszahelyezem a kupakot az üvegre. Mi történik, amikor valaki varázsol? Nagyon hasonlóan megy. Kellenek a szükséges tárgyak, és kell az ismeret a tárgyak megfelelő használatához, majd egyszer csak megtörténik a kívánt hatás. Ez lenne a mágia első szintű ismerete. Lépjünk át a másodikra.

Már igazi varázslónak érezhetjük magunk, sőt, mágusnak. Csak fogom a gyíkbelet és a varangynyelvet, felaprítom, összekeverem egy 7 hetes fehér kanca vizeletével, majd teszek hozzá némi őrölt mókusfogat és aprított molylepkeszárnyat, meghintem egy csipetnyi szárított ezűstfenyőgyökérrel, felteszem a tűzre, s miközben kavargatom, elmondom az ide illő varázsigét. Lám, már biztos, hogy a jövő hét harmadik napján enyém lesz a kiszemelt áldozat. És működik!

Egy idő után, ha már sikerült meggyőződnünk arról, hogy képesek vagyunk a vizet a pohárba tölteni, felbukkanhatnak kérdések. Miért működik? Vagyis, mi az a folyamat, ami által a víz képes az üvegből a pohárba jutni? Először természetesen külső dolgokban keressük a magyarázatot, mint például: energia, törvényszerűség, isteni akarat, az én akaratom... hmm ...az én akaratom? Tényleg! És akkor elégedetten azt hisszük, megleltük a választ. Ha viszont bátrabbak vagyunk, merészebbek, kiváncsibbak, felbukkanhat egy újabb kérdés: Mi az akarat? Hogyan működik? És akkor elkezdünk először elméleteket gyártani, pszichológiai témájú könyveket olvasgatni, aztán egyszer csak lesz egy majdnem tökéletes elméletünk. Hát igen, azért mégis csak zseni vagyok! Telnek-múlnak a napok, hónapok, s váratlanul azt kezdjük érezni, hogy ez az elmélet valahogy mégsem jó. (Persze, csak kevesek jutnak el ide, de a történet kedvéért mi most eljutunk.) Hol a hiba? Mindenki téved? Netán ÉN is tévedhetek? Tyű, lehet. És ekkor történik meg a nagy lépés, neki látunk önmagunkat megfigyelni, hogy valójában mi is történik bennünk, mi is az az akarat, vagy valami más, ami kiönti a pohárba a vizet. Ki más lenne, mint ÉN?! No igen... Ki ez az én? Mi ez az én? És hogy még ismerősebb legyen a kérdés: Ki vagyok én? Mi vagyok én? Ezzel el is jutottunk a mágia harmadik szintjéhez.

Eddig megismertük a varázslót, aki hatalmat gyakorol a dolgokra és a filozófust, aki megismeri a dolgokat. Most következzék a mágus, aki megismeri önmagát.

Igazán nehéz feladat előtt állunk, hisz rá kellett jönnünk, minden eddigi tudásunk értelmetlen anélkül, hogy ismernénk azt, aki mindezt a tudást tudja és alkalmazza. Létezik egy másik felfogása is a mágusnak, miszerint a mágus az a varázsló és a filozófus együtt, vagyis aki rendelkezik a tudással, s azt alkalmazza is, s ez a meghatározás is lényeges, ám mint azt láthattuk, a tudás semmit sem ér anélkül, hogy képesek lennénk megválaszolni a kérdést: Mi vagyok én? Ez az egyetemes NAGY kérdés, ami az emberiséget mindig is foglalkoztatta, de mégsem sikerült rá eddig kielégítő választ találni. Miért? Lehet, hogy nincs is válasz. Lehet, hogy van válasz, de nem vagyunk képesek megtalálni. Lehet, magában a kérdésben van a hiba, ezért nem találjuk a választ sem. És még sok más is elképzelhető, miért is nem tudom, mi vagyok én. Természtesen léteznek válaszok, de nem számít, eddig hányan találták meg a választ, vagy hányan hitték azt, hogy megtalálták, mert ez egy olyan kérdés, amire nekünk is válaszolnunk kell. Mert ha csupán elfogadom azt, amit valaki már válaszként adott, akkor lehet, hogy nagyon hiszek neki, sőt, egészen értem is a választ, de ezzel sosem elégíttetünk ki teljesen, ezzel sosem látjuk meg azt közvetlenül, a saját szemünkkel, márpedig, ha igazi tudásra szomjazunk, akkor ahhoz nekünk magunknak kell meglelni önmagunkat.

Végül egy kis bepillantás a vízöntés működésébe.

Kételkedtél már valaha abban, hogy most nem fogod tudni a poharat megtölteni? Ugye nem. Kételkedtél már abban, hogy ha azt akarod csupán, hogy havazzon, akkor hirtelen elkezd esni a hó? Bizony, elég hihetetlenül hangzik. És akkor most az egyik kedvenc könyvemből jöjjön pár idézet, ami esetleg segíthet a dolgok mélyebb megértésében.

"Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen." /Mt 17:20/

"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember." /Jak 1:5-8/