Minden múlandó.

Ez így önmagában elég nyilvánvalónak tűnhet. Általában azért, mert ezt csak „külső” dolgokra értjük. Az igazi meglepetést akkor okozza, mikor felismerjük önmagunk múlandóságát, nem csupán abban az értelemben, hogy majd egyszer meghalunk, hanem abban, hogy minden alkalommal, minden pillanatban megszületünk és meghalunk. Mi magunk is állandótlanok vagyunk. Ez először olyan érzéseket hozhat elő, mint félelem, elveszettség, tanácstalanság, zűrzavar. Hisz egész eddigi életünk alatt azt hittünk, hogy „én én vagyok”, s ez nem változik. A halál, az elmúlás, az ember legnagyobb félelmeinek egyike, még ha ezt nem is vallja be önmagának. Ez szenvedésünk elsődleges forrása, hogy nem vagyunk képesek elfogadni a változást. Most épp jó, de ezt nagyon hamar elveszítjük, pedig nem szeretnénk. Erre tessék, kiderül: valójában nincs mit félteni, mert nincs senki, aki félthetné. Furcsa mód, ezután is megmarad az, hogy „én vagyok”. Még az is, hogy én ugyan az vagyok, aki tegnap voltam, és ugyan az leszek holnap, aki ma vagyok. Hogyan lehetséges ez, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy minden egyes dolog változik? Oly módon, hogy van valami, ami nem született, s nem hal meg, ami állandó és örök. Ám hiába keressük ezt bárhol is, nem találhatjuk meg. Láthatatlan. Azért láthatatlan, mert érzékeinkkel fel nem fogható, mivel az érzékelésen túl helyezkedik el. Ez maga az érzékelő. Ez az, aminek semmilye sincs, mégis minden az övé. Amit semmi se érinthet, mégis mindent csak ő érint meg. Ez a valódi megszabadulás a változó világból. És ez a gyakorlatban is megvalósítható. Ez a megvalósítási mód pedig a meditáció. Meditáció, mikor valaki, aki elég indíttatást érez valódi önmagának megtalálásához, elvonul egy időre a világ zajaitól - legalábbis az elején, mikor még nem vagyunk elég gyakorlottak ahhoz, hogy a mindennapok során is a meditációt gyakoroljuk - s elkezdi keresni önmagát. Megnézi elsőként: Mi nem én vagyok? Mi állandótlan? Ezt legegyszerűbben három lépésben érdemes csinálni. Először a testet, az érzékszerveket vizsgálva, hogy vajon mindaz, amit ily módon érzékelek, állandóak-e, vagy pedig múlandóak. Utána az érzéseket, amiket hangulatoknak, benyomásoknak, ráérzéseknek, érzelmeknek nevezünk. Végül pedig a gondolatokat, amikbe bele tartoznak az eszmék, a vélemények, az elgondolások, a nézetek is. Mi marad ezeken túl? Sem a test, sem az érzések, sem a gondolatok nem én vagyok. Akkor mi? Csupán én, csak az öntudat, vagyis az, hogy tudom, hogy vagyok. Ez a meditáció első szakasza. A következő az, hogy megvizsgálom: Milyen vagyok? Itt könnyen csapdába lehet esni, és újra azonosítjuk magunkat valamiféle érzéssel, eszmével, ám ha ez megtörténik, akkor fel kell ismerni. Jól hangzik az, hogy én a szeretet vagyok, meg a béke, vagy éppen a nem-cselekvő. De ezek érzések és eszmék. A valódi én az megnyilvánulatlan, ami pedig megnyilvánult, az nem a valódi én. Ilyen módon ismerjük meg önmagunkat, hogy ne essünk újra vissza a ragaszkodásba! Ez a végső én mindentől független, önmagában létező. Ennek figyelme teremti és pusztítja el a dolgokat, azáltal, hogy éppen mire figyelünk. A figyelem az, ami valaminek a létét adja, s minél erősebb ez a figyelem, annál erősebb annak a léte. Ám amint ez a figyelem megszűnik, a léte is megszűnik. Épp ezért van az, hogy a dolgok függőségben léteznek. Viszont ez a figyelem még nem a legvégső, csupán annak legelső megnyilvánulása. Az öntudat nem figyelhető meg ilyen úton, mert az az, ami a figyelem tudója. Ez a meditáció második szakasza. Az utolsó pedig a gyakorlati alkalmazás. Mindig az öntudat szemével látni, az öntudat alapján cselekedni. Valójában mindig is az vagyunk, ám ezt nem ismerjük fel, mert figyelmünkkel, mint megnyilvánulttal azonosítjuk magunkat, azzal, ami ténykedik a világban, a cselekvővel, anélkül, hogy felismernénk nem-cselekvő voltunkat. Az is hibás gondolkodás viszont, ha csupán a nem-cselekvővel azonosítjuk magunk, hisz akkor biztos, hogy megint csak valami külsőnek hisszük magunkat. Ezért végső soron fel kell ismernünk, hogy az öntudat nem-cselekvő cselekvő. Hogy nincs határ köztem és a világ között. Ezt azonban hosszú és erőteljes gyakorlással valósíthatjuk meg, ami nagy kitartást igényel, kivéve persze, ha szerencsés születésűek vagyunk. Sok sikert!