Vannak önjelölt mesterek (mint Sákjamuni Buddha), s vannak olyanok, akik egy hagyományba tartoznak (mint Szung Szán zen mester).
Tölük várják az emberek a tudást, a bölcsességet, a megoldást életükre.

Ám ök tehetetlenek, nem tudnak neked semmit sem adni, két dolgot leszámitva. Elöször is szavakat, kijelentéseket, amik nyomán, ha helyesen érted, elérheted a szabadságot. Másodszor, ellenörzi a haladásod, s ha félremész, segit erre rálátnod. Mindez persze egy olyan mesternél igaz, aki tényleg felébredettnek nevezhetö.

Mi a megvilágosodás? Alapvetöen az, mikor valaki meglátja saját valodi természetét, a buddha-tudatot. Ez általában mindenhol a feltétel egy hagyományban a tanitosághoz. Ám ez még kevés. Mert sokan felismerik magukban a bodhit, csak éppen utána rengeteg elméletet füznek hozzá, mindenféle nézeteket halmoznak fel. Ez, ha az illetö nem ragadtatja el magát, akkor fokozatosan leépül, s valoban felébredetté válik. Ezután következik ennek a használata a tanitásban. Kezdetben csak mondja mondja mondja a magáét, s bár igazat szol, nem értik az emberek, mert csak a saját nyelvezetét használja. A felébredett innentöl elkezdi megismerni ujra az egész világot, vagyis önmagának müködését. Emellett a beszélgetései során megismeri a különféle embereket, gondolkozásokat, indittatásokat. Fokozatosan képezve magát, átlátja az egész világegyetem rendszerét. Persze, egy felébredett nem feltétlenül kezd el tanitani. Van, aki ettöl nem változtat az életén, s csinálja azt, amit eddig, legfeljebb a közvetlen környezetének segit, ahol tud. Mert egy felébredett már nem csak magáért képes élni, hanem másokért is. Bárhol találkozhatunk ilyen emberrel, bárhogy megjelenhet, s sokféleképpen beszélhet, nincs megkötés. Mert a felébredés nem abban áll, hogy megszünteti valaki a személyiségét, vagy mindenkivel nagyon kedves, hanem abban, hogy tullépett a ragaszkodáson, a véleményeken, épp azáltal, hogy felismerte a bodhit, amiben se vélemény, se ragaszkodás.

Éppen azért, mert bármilyen alakban megjelenhet egy felébredett, egyszerü külsö szemlélö átlagos halandonak nézi. Másrészt, a külsös embernek van egyfajta elvárása a mester küllemével, viselkedésével kapcsolatban, ezért könnyen becsapják azok, akik már ugy képzelik, mesterek, s ezért ugy viselkednek, ahogy elvárják. Ritka eset az, mikor egy felébredett felébredettként is viselkedik.:) De az érzékenyebb emberek észrevehetik azt, ami a felszin alatt rejtezik. Ám ahogy mondják a másik oldalrol: a tolvaj csak a felébredett zsebeit nézi.

Ha kegyes a sors, akkor találkozunk felébredett tanitoval, s ezt sikerül észre is vennünk. De az igazi felismerés a tanitoval kapcsolatban csak akkor valosulhat meg, ha megvizsgáljuk azt, amit mond, s azt alkalmazzuk is az életünkben, nem csak kötözködünk vele. Emellett persze lehetséges, hogy nem felébredett az illetö, csak ismer sok tanitást, de mivel mi magunk vizsgáltuk meg az életben, ezért nem sokat számit, hogy milyen is az, aki nekünk ezt elmondta, ha müködik. Az is lehet, hogy egy felébredett tanitot hallgatunk, tanulunk töle, mégsem válik be. Ekkor tovább kell állni.

A veszély a különféle tanitokban a második tulajdonságuknál jelentkezik, vagyis hogy ellenöriznek. Ha tényleg érti a dolgát, akkor látja a hibát, s képes rámutatni. Ha viszont nem, akkor könnyen félrevezethet minket, rossznak tartva a jot, s jonak a rosszat. Ezért fontos, hogy vannak megbizhato irások, amik alapján önvizsgálatot tarthatunk haladásunkrol, de ehhez igazi tanitványnak kell lenni.

A tanitványság lényege az öszinteség. Vagyis, a lehetö legtisztább, véleményektöl mentes modon nézzük meg saját helyzetünket, állapotunkat. A tanitvány ezzel az öszinteséggel, nyitottsággal tekint rá a világra, hogy engedje az igazságot megjelenni magában, hagyja felismerni a dolgok valodi mivoltát. Szükséges még a tanitványsághoz a megfelelö elszántság, vagyis a jo mozgatoerö, ami a kitartást adja, s a valoság ismeretének vágya, ami nem elvakult vágy, hanem vizsgálodo, ám semmiképp sem tul kételkedö vagy elméleteket gyárto. Szükséges még az a világlátás, hogy mindent magunkra vonatkoztatunk, mindenre magunkkal kapcsolatban gondolunk, a tanitásokat mindig magunkra alkalmazzuk, s természetesen vizsgálodásunk, tanulásunk tárgyan önmagunk vagyunk. És igy, ezzel a tanitványi hozzáállással, jöhet hozzánk bármiféle tanito, vagy éppen nem kell, hogy jöjjön, a biztos uton haladunk a valodi önismeret felé.

Remélem, igy már sikerült felismerni azt, hogy elöször tanitványoknak kell lennünk, s csak aztán lehetünk mesterek. Ám egy mesternek is a tanitvány szemével kell látnia.