A Csung-ling feljegyzés

Egyik Buddha és egyik érző lény sem különbözik az Egy Tudattól. Ebben az Egy Tudatban sem keletkezés sem megszűnés, sem név sem forma, sem hosszú sem rövid, sem nagy sem kicsi és sem létezés sem nem-létezés nincsen. Meghaladja a név, szó és viszony minden korlátját, és olyan határtalan, mint a nagy üresség. Gondolatot létrehozni hibás, és bármiféle elmélkedés arról hétköznapi képességeinkkel alkalmazhatatlan, nem a tárgyhoz tartozó és pontatlan. Csak a Tudat a Buddha, és a Buddhák és az érző lények nem különbözőek. Az összes érző lény megragadja a formát és önmagán kívül keres. A Buddhát használva a Buddha keresésére, így a tudatot használják a Tudat keresésére. Ilyen módon gyakorolva még a kalpa végén sem érhetik el a gyümölcsöt. Azonban, mikor a gondolkozás és megkülönböztetés hirtelen abbamarad, a Buddhák megjelennek.

A Tudat a Buddha, és a Buddhák nem különböznek az érző lényektől. Az érző lények Tudata nem csökken, a Buddha Tudata nem növekszik. Ezenfelül, a hat páramita és az összes síla, számtalan mint a Gangesz homokszemei, a tudatunkhoz tartoznak. Így nincs szükség magunkon kívül keresni hogy létrehozzuk azokat. Mikor az okok és feltételek egyesülnek, megjelennek; ahogy az okok és feltételek szétválnak, eltűnnek. Tehát ha valaki nem érti, hogy a saját Tudatunk maga a Buddha, akkor csupán a gyakorlás formáját ragadja meg és még több káprázatot hoz létre. Ez a megközelítés pontosan az ellentétes a Buddha gyakorlásának útjával. Csak ez a Tudat egyedül a Buddha! Semmi más!

A Tudat áttetsző, nincs alakja vagy formája. Gondolatot és megkülönböztetést létrehozni megragadás és a természetes Dharmával ellentételesen halad. Időtlen idők óta sosem volt megragadó Buddha. A hat páramita gyakorlása és a különböző más módszerek úgy ismertek, mint a Buddhává válás fokozatos útja. Ez a fokozatos út azonban egy másodrangú ötlet, és nem képviseli a Tökéletes Felébredéshez vezető teljes utat. Ha valaki nem érti meg, hogy a saját tudata a Buddha, akkor semmilyen Dharmát sem lehet soha elérni.

A Buddhák és az érző lények ugyan azt az alapvető Tudatot birtokolják, sem összekeverve sem szétválasztva a valódi üresség minőségét. Mikor a nap a négy égtáj irányába világít, a világ fényes lesz, de a valódi üresség soha. Mikor a nap lemegy, a világ sötét lesz, de az üresség sosem sötét. A sötétség és a fényesség birodalmai elpusztítják egymást, de az üresség természete tiszta és zavartalan. Mind a Buddhák, mint az érző lények Igazi Tudata ugyan ezt a természetet élvezi.

Ha valaki azt gondolja, hogy a Buddha tiszta, fényes és szabad, s hogy az érző lények mocskosak, sötétek és a szamszárába kötöttek, mi több, ha valaki ezt a nézetet használja, hogy gyakoroljon, akkor még ha oly sok kalpán át is kitart mint a Gangesz homokszemei, nem éri el a Bódhit. Ami mind a Buddháknak, mind pedig az érző lényeknek létezik, az a feltétel nélküli Tudat (Aszamszkrita csitta), aminek azonban semmit sem kell elérnie. Sok Zen tanuló, nem értve ennek a Tudatnak a természetét, a Tudatot használják, hogy Tudatot csináljanak, így ragadják meg a formát és magukon kívül keresnek. Azonban, ez csak a gonosz útjának a követése, s valójában nem a Bódhi gyakorlásának útja.

Felajánlásokat tenni egy „tudat nélkülinek” meghaladja a számtalan másoknak tett felajánlások érdemeit. Miért van ez? Mert a tudat nélkül feltétel nélküli Buddhánk van, akinek nincs sem mozgása sem akadálya. Ez egyedül az igazi üresség, sem nem aktív, sem nem passzív, forma vagy hely, nyereség vagy veszteség nélküli.

Mandzsúsri Bódhiszattva jelképezi a nagy szubsztanciát (lényegiség) és Samantabhadra Bódhiszattva jelképezi a nagy funkciót (cselekvés). A szubsztancia ürességet jelent, akadálynélküliséget; a funkciók formátlanságot jelentenek, kimeríthetetlenséget. Avalókétésvara Bódhiszattva jelképezi a nagy együttérzést (mahákarúna), és Mahásztháma Bódhiszattva jelképezi a nagy bölcsességet (mahápradnyá). Vimalakirti azt jelenti „tiszta név”. A tisztaság a természet és a név a forma. Név és forma nem különbözik, és ezért hívják Vimalakirtit „tiszta névnek”. Ezek a nagy Bódhiszattvák jelképezik azokat az üdvös minőségeket, vagy tökéletességeket, amiket belsőleg mindannyian birtokolunk. Nincs Tudat, amit magunkon kívül kellene keresni. Megértve „így van az” az emberek azonnal felébrednek. Sok mai Dharma tanuló nem vizsgálja meg a saját tudatát, hanem helyette kívül keres és a forma birodalmát ragadja meg. Félve a bukástól, nem tudnak belépni a dhjána birodalmába és ezért gyengeséget és csalódottságot tapasztalnak, majd visszatérnek az intellektuális megértés és tudás kereséséhez. Ebből következően, sok tanuló törekszik tantételi vagy intellektuális megértésre, de csak igen kevesen jutnak el az Igazi Felébredés állapotába. Csak haladnak a tévedésükben a Bódhival pont ellenkező irányba.

Valakinek felül kéne múlnia a nagy földet. Az összes Buddha, Bódhiszattva, déva és ember a földön lépked, de a föld ezért még nem örvendezik. Mikor a birkák, ökrök, hangyák, stb. lépkednek rajta, a föld ezért még nem lesz dühös. Ékszerekkel, vagy ritka illatokkal ékesítetten, a föld nem hoz létre vágyat. Ürüléket és rossz szagokat cipelve, a föld nem mutat utálatot vagy undort. A feltétel nélküli Tudat tudat nélkül való, formán túli. Az összes érző lény és a Buddhák nem különbözőek; a Tökéletesen Felébredett Tudat ilyen. Ha a Dharma tanulók képtelenek hirtelen elengedni a feltételes tudatot, s helyette más módon gyakorolnak, sok kalpa telhet el, s mindez alatt nem fogják elérni a Bódhit. Mert le vannak kötözve a Három Jármű erényein való gondolkodástól, nem érnek el valódi megszabadulás.

Néhány tanuló gyorsan elérik a megszabadított Tudat állapotát, néhány lassan. Egy Dharma beszéd meghallgatása után néhányan közvetlenül elérik a „nincs tudatot”. Ezzel szemben, néhányaknak először fokozatosan végig kell menniük a Bódhiszattva hit tíz fokán, a Bódhiszattva fejlődés Dászabhúmiján, és a tíz állomáson, mielőtt elérnék a Tökéletesen Felébredt Tudatot. Akár hosszú, akár rövid ideig tart valakinek, ha egyszer elérte, akkor a „nincs tudatot” nem veszítheti el soha többé. Azzal, hogy nincs tovább mit művelni és több, mit el lehetne érni, ráébred, hogy ez a „nincs tudat” igazi, nem hamis, Tudat. Akár gyorsan, akár a Bódhiszattva fejlődés különböző állapotain végigmenve fokozatosan érik el ezt az állomást, a „nincs tudat” megvalósítását nem lehet sekély vagy mély fogalmakkal jellemezni. Azok a tanulók, akik nem tudják elnyerni a megértés és megszabadulás eme állapotát, továbbra is üdvös és káros tudatállapotokat hoznak létre a forma megragadásával, így további szenvedést teremtve a szamszárában.

Röviden, semmi sem jobb, mint hirtelen felismerni az Eredeti Dharmát. Ez a Dharma a Tudat, és a Tudaton kívül nincs Dharma. Ez a Tudat a Dharma, és ezen a Dharmán kívül nincs tudat. Az én tudat „nincs tudat” és nem „nincs tudat”. Ébreszd fel a tudatot a „nincs tudatra” és nyerd el a csendes és hirtelen megértést. Csak ezt!

Egy Zen mester mondta: „Törd le a beszéd útját és pusztítsd el a gondolkodás helyét!” Ez a Tudat maga a Buddha tiszta Forrása; és az összes Buddha, Bódhiszattva és érző lény birtokolja ugyan ezt a Tudatot. Azonban néhány ember, a káprázat és megkülönböztetés következtében, sok karma gyümölcsöt teremt. Az Eredeti Buddha nem tartalmaz semmit. Ébredj fel hirtelen, mélyrehatóan és teljesen az Eredeti Buddha ürességére, békére, ragyogására, csodájára és boldogságára!

Annak a megvalósítása, aki gyakorolta a tízezer Dharma kaput három kalpán át, keresztül ment a Bódhiszattva állomásokon, és annak a megvalósítása, aki hirtelen felébredt az Egy Tudatra egyenlő. Mindkettő csupán elérte Saját Eredeti Buddháját. Az előbbi fajtája a tanulónak, a fokozatosan megvalósító, elérve Eredeti Buddhájához, visszanéz múltbeli gyakorlásának három kalpájára, mintha magára nézne, amint minden lényegiség nélkül cselekszik egy álomban.

Ezért mondta a Tathágata: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést. Ha lett volna, Dípankara Buddha nem jósolta volna meg, hogy a jövőben elérem a Buddhaságot.” S a Tathágata még ezt fűzte hozzá: „Ez a Dharma egyetemes és részrehajlás nélküli; ezt hívják Legfelsőbb Felébredésnek.” [Gyémánt szútra XVII.]

A Tudat eme legvégső tiszta forrása körülfogja az összes Buddhát, érző lényt és a hegyek, a folyók, a formák és a formanélküliség világait. A tíz irányon keresztül minden és mindenki visszatükrözi a tiszta Tudat egyenlőségét, ami mindig egyetemesen átható és megvilágító. Azonban, akik csupán világi megértéssel rendelkeznek nem tudják felismerni ezt az igazságot és így a látást, hallást, tapintást és gondolkodást azonosítani a tudattal. Befedve látással, hallással, tapintással és gondolkodással, nem képesek látni az Eredeti Tudat ragyogását. Ha valaki hirtelen tudat nélkül van, az Eredeti Tudat megjelenik, mint a nagy nap az égen, mindenhova világítóan, akadálytalanul.

A legtöbb Dharma tanuló a látást, hallást, tapintást és gondolkodást csak mozgásként és funkcióként ismerik, és így képtelenek felismerni az Eredeti Tudatot a látás, hallás, tapintás és gondolkodás pillanatában. Azonban, az Eredeti Tudat nem tartozik a látáshoz, halláshoz, tapintáshoz és gondolkodáshoz, de ugyan úgy nem eltérő vagy elkülönült ezektől az aktivitásoktól. Az a nézet, hogy valaki a látás, hallás, tapintás és gondolkodás nem jelenik meg, de attól még az ember nem különálló ezektől az aktivitásoktól. Ez a mozgás nem homályosítja el a Tudatot, mert az maga nem is egy dolog, sem pedig valami a dolgoktól külön. Sem maradva sem megragadva, képes minden irányba szabadon mozogni, bárhol, ez a Tudat Bódhimandalává változik.

Mikor az emberek hallják, hogy az összes Buddha átadja a Tudat Dharmát, azt képzelik, hogy van valami különleges Dharma amit el kéne érniük. Akkor megpróbálják a Tudatot használni a Dharma megtalálására, s nem jönnek rá, hogy maga a Tudat a Dharma és hogy a Dharma maga a Tudat. A tudatot használva a Tudat keresésére, ezer és ezer kalpán keresztül gyakorolhat és mégsem érik el. Azonban, ha egy ember hirtelen tudat nélkül lehet, akkor ő és az Eredeti Dharma egyek. Egy tékozló fiú elfelejtette, hogy egy gyöngy volt elrejtve saját ruhájának hajtásába és kívül kereste azt, itt és ott, futva mindenfele megvadultságában és csodálkozásában. Ekkor egy bölcs barát rámutatott neki a gyöngyre, így aztán megtalálta ott, ahol mindig is volt.

A legtöbb Dharma tanuló össze van zavarodva az Eredeti Tudat kérdésében, nem tudva, hogy az Eredeti Dharma nem-létező, sem függő sem álló. Sem aktív sem passzív, és kavargó gondolat nélküli, hirtelen elérhetik a Tökéletes Felébredés állomását és láthatják, hogy elérték az Eredeti Tudat helyzetét, ami egyedül a Buddha. Visszatekintve sok kalpán keresztüli megelőző gyakorlásukra, most már úgy látják, mint csupán feleslegesen végzett munkát. Így a tékozló fiú megtalálta eredeti gyöngyét, és rájött, hogy az idő és energia amit az önmagán kívül való keresésére fordított ez idáig, az egész teljesen szükségtelen volt. Ezért Sákjamuni Buddha ezt állította: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést.” Mivel a legtöbb ember ezt a Dharmát mélynek és nehéznek tartja elhinni, muszáj hasonlatokat használni a Legfelsőbb Valóság kifejezésére.

A Dharma tanulóknak semmilyen kételyt nem szabadna táplálniuk a testet illetően, és rá kéne ébredniük, hogy úgy ahogy van, a négy elemből áll össze, amiben nincs én vagy mester, amit találni lehetne. A szkandhák a tudat, de ott sincs én vagy mester amit találni lehetne. A hat érzékszerv, hat érzéktárgy és a ha érzéktudatosság alkotja a tizennyolc érzékbirodalmat, amik hasonlóképpen üresek. Születés, halál és az összes dolog mindenhol üres. Csak az Eredeti Tudat tágas és tiszta. Ha valaki fenntartja eme test négy elemét és az éhség fekélyét megragadástól mentes módon csillapítja, akkor magát bölcsesség étellel táplálja. Másrészt, ha valaki üldözi az ízt, a mértékletesség szabályaira való tekintet nélkül, és a megkülönböztetést használja dolgok keresésére hogy kielégítse étvágyát és jóllakassa vágytermészetét, akkor tudatosság ételen lakmározik.

A tanuló függ a Dharma Tanítás hangjától, hogy elérje a Tökéletes Felébredés állapotát, de még mindig nem ismeri a feltétel nélküli Tudat valóságát. Ez azért van, mert tévesen gondolatokat hoz létre a Tanítást, hangokat, különleges erőket, kedvező jeleket, beszélést és cselekvést illetően. Ha egy ilyen ember hallana a Bódhiról, vagy a Nirvánáról és utána nekilátna gyakorolni, hogy elérje a Megszabadulást – még ha három nagy Aszankhjéja kalpán keresztül is – gyakorlása valójában soha nem érné el a Legfelsőbb Buddha Gyümölcsöt. Ez a gyakorlás a Srávaka szinthez tartozik és Srávaka Buddhának hívják. Hirtelen felébredve az ember saját Tudatára, valódi Buddhát talál. Semmit sem kell gyakorolni, semmit sem kell elérni – ez egyedül a Legfelsőbb Tao, a valódi Dharma. A Tudat keresése nélkül, nincs születés; a Tudat megragadása nélkül, nincs halál. Az, ami sem születés sem halál a Buddha. A 84000 Dharma hasznos gyógyítani a szenvedő lények betegségeit, de azok csupán segítő eszközök a tanításhoz, térítéshez és az összes érző lény megszerzéséhez. Azonban, csak az Eredeti Üresség, szennyeződések nélkül, a Bódhi.

Ha a Dharma tanulók ismerni kívánják a sikeres gyakorlás kulcsát, akkor tudniuk kéne, hogy az a tudat, ami nem tartózkodik semmin. Az üresség a Buddha Dharmakájája, épp ahogyan a Dharmakája az üresség. Az emberek általános felfogása az, hogy a Dharmakája áthatja az ürességet, és hogy az benne van az ürességben. Azonban ez téves, mert meg kéne érteni, hogy a Dharmakája az üresség és hogy az üresség a Dharmakája.

Ha valaki azt gondolja, hogy az üresség egy létező és hogy ez az üresség különáll a Dharmakájától, vagy hogy van egy Dharmakája az ürességen kívül, akkor az az ember hibás nézetet vall. Az ürességről való nézetek teljes hiányában az igazi Dharmakája megjelenik. Az üresség és a Dharmakája nem különbözik. Az érző lények és a Buddhák nem különböznek. Születés és halál és Nirvána nem különböznek. Klésa és Bódhi nem különböznek. Ami egyedül túl van minden formán az a Buddha.

A világi emberek a világiasságot ragadják meg; a Dharma tanulók a Tudatot ragadják meg. Ha mind a világiasságot, mind a tudatot elengedik, akkor valódi Dharmával találkozhatnak. Világiasság nélkül tartózkodni könnyű; tudat nélkül tartózkodni nehéz. Az emberek félnek tudat nélkül tartózkodni és félnek ez irányú szándékaik elbukásában, mert azt gondolják, hogy semmibe se tudnának kapaszkodni.

Időtlen idők óta a Felébredt Tudat és az Üresség természete ugyan abból állt, abszolút nem-kettőssége sem a születésnek sem a halálnak, sem a létezésnek sem a nem-létezésnek, sem a tisztaságnak sem a tisztátalanságnak, sem a mozgásnak sem a nyugalomnak, sem a fiatalnak sem az öregnek, sem a belsőnek sem a külsőnek, sem az alaknak és a formának, sem a hangnak és a színnek. Sem küzdve sem keresve, nem szabadna használni sem az értelmet a megértéshez, sem a szavakat a Felébredt Tudat kifejezéséhez. Nem kéne azt gondolni, hogy az egy hely vagy dolgok, név vagy forma. Csak akkor válik megértetté, hogy az összes Buddha, Bódhiszattva és az érző lények ugyan azt a természetes állapotát birtokolják a nagy Nirvánának.

Az Igazi Természet a Tudat; a Tudat a Buddha; a Buddha a Dharma. Nem szabadna a Tudatot a Tudat keresésére használni, a Buddhát a Buddha keresésére, sem a Dharmát a Dharma keresésére. Ezért, a Dharma tanulóknak hirtelen meg kéne látniuk a nincs-tudatot és hirtelen el kéne érniük a nyugalmat és a csendet. A kavargó gondolatok rosszak, de a Tudatot a Tudat átadására használni jó. Vigyázz hogy ne keress magadon kívül. Ha azt hiszed, hogy a tudat rajtad kívül van, az ugyan olyan, mint egy tolvajt a saját fiaddal összetéveszteni.

Vágyakozásunk, ellenszenvünk és megtévesztettségünk következtében sílát, szamádhit és pradnyát kell használnunk a tudat megragadástól és megtévesztettségtől való megtisztításához. Ha eredendően nincs szennyeződés, akkor mi a Bódhi? Erre vonatkozóan mondta egy Zen Mester: „Minden Dharma amit az Úr Buddha tanított csupán az összes tudat eltörléséért tette. Bármiféle tudat nélkül, mire való a Dharma?” Tehát, nincs semmi, amihez ragaszkodnunk kéne a tiszta Buddha eredeti és végső forrásánál. Még ha az üresség számtalan ékszerrel és más kincsekkel lenne is díszítve, ezek a dolgok nem tudnának megmaradni. Hasonlóan, még ha a Buddha Természet mérhetetlen bölcsességgel és erénnyel díszítenék is fel, annak a díszítésnek nem volna hol maradnia. A legtöbb ember tévedésben van saját természetét illetően, és így nem tudnak, vagy nem akarnak felébredni saját Tudatukra.

Röviden, minden dolog a Tudattól függ. Mikor az okok és a feltételek találkoznak, a dolgok megjelennek. Mikor az okok és feltételek szétválnak, eltűnnek. A Dharma tanulóknak nem szabadna szennyezniük tiszta természetüket gondolatok létrehozásával. A síla és a pradnyá tükre ragyogó és nyugodt, s engedi, hogy rálássunk a látásra, hallásra, tapintásra és gondolkodásra. A Tudat szférájának ez a nézete csak segítő eszköz, hogy tanítsa az átlagos, vagy alacsonyabb képességekkel rendelkezőket, s nem a Legfelsőbb Bódhi látványa. Aki a Legfelsőbb Bódhira törekszik, annak nem szabadna ilyen nézetet vallani. A létező és a nem-létező ugyan úgy a megragadó tudat szférájában van. Lét és nemlét nélkül nincs tudat és minden a Dharma.

Egy Zen Mester mondta: „Kínába érkezése óta Bódhidharma Pátriárka csak a feltétel nélküli Tudat nézetét tanította és csak a feltétel nélküli Dharmát terjesztette.” A Dharmát használni a Dharma átadására, nincs más Dharma. A Buddhát használni a Buddha átadására, nincs más Buddha. Ez a Dharma „szavak-nélküli” Dharma; ez a Buddha „szavak-nélküli” Buddha. Így hát, ezek a Tiszta Tudat végső forrása. Ez az igazi Zen tanítás. Minden más hamis!

A pradnyá az Eredeti Tudat forma nélkül. A világi embereknek nincs természetes hajlamuk a Tao irányába, de helyette szeretnek belemerülni a hat érzelembe ami az érző létezés hat feltételéből fakadóan jön létre – vagyis, az érzelmi hatások, mint a vágyakozás vagy ellenszenv, ami akkor jön létre, mikor az érzék-tárgyak kapcsolatba kerülnek a belső érzék-alapokkal, vagy mikor ezt követően visszaemlékszik valaki erre a kapcsolatra. A Dharma tanulók, akik engedik a születés és halál gondolatát megjelenni, belezuhannak Mára birodalmába. Ha valaki engedi egy gondolat megjelenését miközben néz (valamit), eretnekségbe esik. Mikor valaki a születés és a halál elpusztítására vágyik, belezuhan a Srávaka birodalomba. Aki nem lát sem születést sem halált és éber a megszűnésre, belezuhan a Pratjékabuddha birodalomba. Azonban, valaki kérdezheti: Eredendően a dharmák nem ismernek keletkezést, akkor hogy lehetnek megszűnésnek alávetettek? A válasz amit kaphat: Ezzel a nem-kettős kinézettel – vagyis hogy nincs sem vágyakozása sem ellenszenve – minden a Tudat. Ez egyedül a Legfelsőbb Felébredés Buddhája!

A világi emberek hagyják, hogy gondolatok jelenjenek meg a tudat szféráját illetően és így táplálják a vágyakozást és az ellenszenvet. Ha valaki nem akarja ezt a kötöttséget, el kell felejtenie a tudatot. Tudat nélkül a szféra üres. Ha valaki nem akar „tudat nélkülit”, csupán be akarja fejezni a kötődést a különböző birodalmaiban a tudatnak, akkor egyszerűen csak még több zavart teremt. Ezért, rá kell ébredni, hogy az összes jelenség a Tudattól függ és hogy a Tudat maga elérhetetlen, már ha valaki el akarja érni a Legfelsőbb Felébredés Buddháját.

Pradnyá tanulók, még ha az egy Dharmát is keresitek és nem gondoltok a Három Járműre, ez az egy Dharma ugyan úgy megszerezhetetlen. Ha valaki azt mondja, hogy meg tudja szerezni, akkor az tényleg egy arrogáns személy és tényleg olyan, aki azokkal van, akik elhagyták a Lótusz Gyülekezetet, elutasítva, hogy a Lótusz Tanítást hallgassák. Így mondta a Tathágata: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést.” Azonban, van a kimondatlan, csendes megértés. Csak ez van!

Akik közel vannak a halálhoz csak akkor ismerik fel, hogy az öt szkandha üres, a valódi Tudat forma nélküli, és hogy a négy elemben nincsen én. Sem jövés sem menés, a Buddhák tudata nem távozik. Ha valaki hirtelen megérti a feltétel nélküli Tudatot és ráébred, hogy a tudat-szféra nem-elkülönült, akkor nem köti meg a három időszak. Ez az igazi Árja (nemes ember), aki mentes a szennyező hajlamoktól. Kellemes érzék tárgyakkal találkozva, s még a Buddháktól köszöntve is, nem üldözi azokat. Szörnyű vagy utálatos érzék tárgyak nem okoznak félelmet egy ilyennek. Tudat nélkül tartózkodva, mint a Dharmadhátu, a Tudat szabad minden megtévesztettségtől.

Egy Zen Mester mondta: „A Srávaka, Bódhiszattva, Dászabhúmi és a Szamjak Szambódhi segítő tanítása mind a fokozatos felébredés ösvényéhez tartozik.” Mi a tökéletes Nirvána? A tökéletes Nirvána a hirtelen megértés, hogy a saját természetünk az eredeti Buddha és az Igazi Tudat. Az a hirtelen ráébredés, hoyg nincs sem Buddha sem érző lények, sem alany sem tárgy. Ha ez a jelenlegi hely illúzió város, akkor hol van a tökéletes Nirvána? A tökéletes Nirvánára nem lehet rámutatni, mert azt csak egy helyre tudunk. Bármire is gondoljunk mint hely, az nem lehet az igazi, tökéletes Nirvána helyzete. Lehet adni jelet, hogy mely irányban van, de nem lehet egy meghatározott helyet mondani. Azonban, el lehet jutni egy helyes és csendes megértéséhez.

Egy Iccshantika egy taníthatatlansága miatt elhagyott ember, mivel teljesen hiányzik a szívéből a hit. Ha az érző lények és a Srávakák nem hiszik, hogy „tudat nélkül” lenni a Buddha és a Legfelsőbb Felébredés, akkor bizonyosan Iccshantikáknak lehet őket nevezni.

Minden Bódhiszattva bízik a Buddhadharmában, legyen akár az a Srávaka, vagy a Bódhiszattva jármű tanítása. Minden érző lény ugyan olyan Dharma természettel rendelkezik, mint a Buddhák, és ezért jó gyökerekkel rendelkező Iccshantikáknak lehet őket nevezni. Röviden, akik függnek a Tanítás hallgatásától hogy elérjék a Felébredést, azokat Srávakáknak hívják. Akik a függő keletkezés (pratitjaszamutpadá) tizenkét nidánáján szemlélődnek, s így nyerik el a Felébredést, azokat Pratjékabuddháknak hívják. A legtöbb Dharma tanuló felébredt a Dharma tanításától, de nem ébredt fel közvetlenül a Tudatra. Sok kalpán át gyakorolva, még mindig nem érik el az Eredeti Buddhát. Épp ahogy egy kutyát megzavar egy neki dobott darab föld, ekképp felejtjük el az Eredeti Tudatot. Azonban, ha valaki eléri a csendes és kimondatlan megértést, tudja, hogy mivel a tudat a Dharma, épp ezért nem szükséges a Dharmát keresni.

A legtöbb ember tudatát akadályozzák a tudat-birodalmak, és csupán a jelenségekkel összekevert és beszennyezett princípiumát látják a Buddhának. Így, folyton próbálkoznak kilépni a tudat-birodalmakból és lecsendesíteni a tudatot. Hogy elérjék a Tiszta Tudatot, megpróbálják kitörölni a jelenségeket és megtartani a princípiumot, miközben nem veszik észre, hogy a tudat-birodalmakat a Tudat és a jelenségeket a princípium akadályozza. Tudat nélkül a birodalmak üresek; mikor a princípium nyugodt, akkor a jelenségek is. Nem szabadna a Tudatot fejjel lefelé fordítani valamiféle személyes célért. Az emberek nem igazán akarják felismerni a „tudat nélkül” való állapotot, félve, hogy ha elbuknak gyakorlásukban, akkor egyoldalú üresség lesz az eredménye. A bolond emberek csak a jelenségeket próbálják kitörölni, de nem törlik ki a tudatot. A bölcs ember kitörli a tudatot és nem törődik a jelenségekkel. A Bódhiszattva tudata üres, mindent elhagyott és semmit sem ragad meg, sem boldogságot sem érdemet.

Három fokozata van az elhagyásnak ebben a gyakorlatban. A legmagasabb fok a test és a tudat elhagyása azáltal, hogy felismer mindent, belül és kívül, mint ürességet, hogy nincs semmi amit meg lehetne szerezni és nincs semmi amit meg lehetne ragadni. A gyakorlás iránti hitének és elhatározottságának erejétől függően, végrehajtja a rosszról és a jóról, a létezésről és nemlétezésről való nagy lemondást. Ezt a megértését az igazságnak követi a gyakorlás és a jutalom vagy személyes haszon el nem várása, ez a középső fokozata az elhagyásnak. A legmagasabb foka az elhagyásnak hasonlatos ahhoz, mikor valaki egy fáklyát tart maga előtt, nincs sem a káprázatban, sem a felébredésben. A középső elhagyás hasonlatos ahhoz, mikor valaki a fáklyát az egyik oldalán tartja; néha világos, néha sötét. A legalacsonyabb elhagyás hasonlatos ahhoz, mikor valaki a fáklyát a háta mögött tartja, így képtelen meglátni a gödröt vagy a csapdát maga előtt. A Bódhiszattva tudata üres, mindent elhagyott. A múlt-tudat nem ragadja meg a múltbeli elhagyást; a jelen-tudat nem ragadja meg a jelenbeli elhagyást; a jövő-tudat nem ragadja meg a jövőbeli elhagyást.

Mióta a Tathágata ráhagyta Tanítását a tiszteletreméltó Mahákásjapának, a Tudatot a Tudat átadására használták, ezen kívül semmi sem szükséges. Ahogy a pecsét nem hagy lenyomatot az égen, ugyan úgy az ember nem hagy írott nyomot. Ahogy a pecsét lenyomatot hagy a papíron, az ember nem hagy Dharmát. Ezért hát, a Tudatot használva a Tudat lenyomatához, még mindig csak Tudata van az embernek. A jó és a rossz lenyomata nélkül nehéz elérni a kimondatlan megértést. Ebből az okból kifolyólag, sok Dharma tanuló tanul, de csak kevés teljesíti be az ösvényt. Azonban, a nem-tudat a Tudat és a nem-elérés az Elérés.

A Tathágatának háromszoros teste van. A Dharmakája hírdeti a Dharma üresség-természetét. A Dharmakája jelenti ki a szavakon és formákon túli Dharmát. Mivel valójában nincs kifejtendő Dharma, az üresség Dharmáját tanítja mint öntermészetet. A Nirmánakája hírdeti a hat páramitát és az tízezernyi Dharma gyakorlatot. A Szambhógakája fejti ki a Dharmát az érző lények körülményeinek és képességeinek megfelelően.

Az egy lényeg a Tudat. A hat érzékszerv a hat érzéktárggyal és az ezekből következő hat érzéktudat együtt az, amit a tizennyolc birodalomnak hívnak. Ha ezt a tizennyolc birodalmat úgy látja valaki, mint amik üresek és egy lényeggé teszi azokat, akkor az a lényeg a Tudat. Minden Dharma tanuló tudja ezt elméletben, de nem tudják magukat elválasztani ezen lényeg és a hat érzék kettősségén és elemzésén alapuló nézetektől. Mivel ezek a dharmák megkötik őket, nem tudják csendesen megérteni az Eredeti Tudatot.

A Tathágata megjelent a világban, hogy a Legfelsőbb Járművet tanítsa. Azonban, mivel az érző lények képtelenek voltak hinni benne, és még káromolták is a Tanítást, benne maradtak elmerülve és fuldokolva a szenvedés tengerében. Ezért a Tathágata alkalmazta ügyes eszközként a Három Jármű Tanítását, hogy segítsen nekik. Egyes tanítványok mély megvalósítást értek el, egyesek sekélyt; de mivel néhány, vagy egy sem ébredt rá a Buddha Eredeti Dharmájára, az egyik szútra ezt mondja: „Még mindig nem jelenítik meg az Egy Tudat Dharmáját.” Ez a különleges tanítása a Tudatnak a szavak nélküli Dharma. A Zen Iskola nem a szövegekre támaszkodik, hanem a tiszteletreméltó Mahákásjapától kapott különleges átadáson – ami a csendes megértése és hirtelen elérése a Nagy Felébredésnek a Végső Taóhoz való eléréssel.

Egyszer egy szerzetes megkérdezte a mesterét: „Mi a Tao és hogyan gyakorolják?” A mester válaszolt: „Mi ez a Tao és mit akarsz gyakorolni?” A szerzetes kérdezte: „A Tao elfogadja a tanulókat, akik elmennek útmutatást kérni a gyakorlásról?” „Ez tompa képességű embereknek való, a Taot nem lehet gyakorolni.” mondta a mester. „Ha ez tompa képességű embereknek való, milyen Dharma van a magasabb képességű embereknek?” kérdezte a szerzetes. A mester válaszolt: „Ha valaki tényleg rendelkezik magasabb rendű képességgel, akkor számára nincs mit követni. Még önmagának keresése is lehetetlen, akkor hogyan ragadhatná meg a Dharmát?” A szerzetes felkiáltott: „Ha ez így van, akkor nincs semmi, amit keresni lehetne!” A mester visszaszólt: „Akkor takarékoskodj a tudati energiáddal.” „De az egyenlő lenne a megsemmisülés nézetével, és semmit sem lehetne mondani.” mondta a szerzetes. „Ki az aki nem mond semmit? Ki az? Próbáld megkeresni.” mondta a mester. „Ha ez így van, miért kéne keresni, hogy ki az, aki nem mond semmit?” kérdezte a szerzetes. A mester válaszolt: „Ha nem keresel, az rendben van. Ki kérdezett a megsemmisülésről? Látod az ürességet magad előtt, akkor miért gondolod, hogy elpusztítottad azt?” „Lehet ez a Dharma az üresség?” kérdezte a szerzetes. „Ez az üresség megmondja neked a különbséget nappal és éjszaka között? Én csupán segítségként beszélek neked, mert gondolatokat engedsz megjelenni és véleményeket alkotsz arról amit mondok.” mondta a mester. Akkor a szerzetes kérdezte: „Nem szabadna, hogy az emberek véleményt alkossanak?” A mester válaszolt: „Én nem akadályozlak, de a véleményedet úgy kéne megértened, mint érzelmeket. Mikor megjelenik az érzelem, a bölcsesség elrejtetik.” A szerzetes kérdezte: „Én csak beszélgetek veled, miért mondanák ezt feleslegesnek?” A mester mondta: „Nem érted amit mások mondanak, akkor hát hol van a feleslegesség?” A szerzetes mondta: „Már jó ideje beszélsz, mindezt látszólag csak azért, hogy ellenállj az ellenségnek: a szavaknak, miközben egyáltalán nem adtál semmilyen útmutatást a Dharmáról.” A mester válaszolt: „Csak értsd meg a Dharmát kifordított nézetek nélkül. A kérdéseid kifordítottak! Miféle igazi Dhamát akarsz?” A szerzetes akkor észrevette: „Tehát a kérdéseim kifordítottak? Mi a helyzet a mester válaszaival?” A mester válaszolt: „Valamivel meg kéne világítanod az arcodat; ne szórakozz másokkal.” A szerzetes felkiáltott: „Épp mint egy ostoba kutya! Mikor lát valamit megmozdulni, árnyékokat és hangokat ugat meg.” A mester mondta: „A Dhjána Iskola, kölcsönösen befogadva minden érző lényt a távoli múltból egészen mostanáig, sosem tanította az embereknek, hogy véleményük legyen, csupán azt állította, hogy Tanuld a Taót.” Ezek a szavak arra valók, hogy megtérítse és befogadja az átlagos embert, de a Taót nem lehet tanulni. Ha valaki a tanulásról véleményt alkot, akkor azt bizonnyal megtévesztette a Tao. A Tao nem más, mint ez a Mahájána tudat. Ez a tudat nincs sehol, sem belül, sem kívül, sem pedig valahol közötte. Tehát elsősorban nem szabadna véleményeket alkotni. A szeretet kettős nézetének megszűnése a Tao. Ha a szeretetet elvágják, akkor a tudat nincs sehol. Az Eredeti Taónak nincs neve, de mivel a világi emberek nem értik, téves nézetek tévesztik meg őket. Az összes Buddha azért jelenik meg a világban, hogy magyarázza és tanítsa ezt a Dharmát. Mivel az emberek képtelenek megérteni közvetlenül, a Buddhák ügyes eszközöket használnak a Tao tanításához. Nem szabadni nevekhez ragaszkodni és nézeteket alkotni. Például mikor valaki pecázik, ha fog egy halad, akkor el kéne felejtenie a bambusz halcsapdát. Mikor valaki eléri a másik partot, el kéne hagynia a tutajt.

Abban a pillanatban, ahogy valaki megérti a Taót és felismeri a Tudatot, szabaddá válik testtől és tudattól. Aki eléri a végső forrást, úgy hívják Sramana. A Sramana gyümölcse a hamis gondolkozás megszűnése. Ezt a gyümölcsöt nem lehet elérni világi tanulással. A tudatot használva a Tudat keresésére és másoktól függeni a belátásért, hogyan érheti el vagy szerezheti meg valaki így a Taót? Az ősi gyakorlók bölcsességgel bírtak. Csupán a Dharmáról való pár szó hallatán hirtelen elérték a tanuláson és gondolkodáson túli állapotot. Ma az emberek csak világi tanulást keresnek, tévesen azt hiszik, hogy a több tudás jobb gyakorláshoz vezet. Nem tudják, hogy a több és több tanulás csak akadályokat állít fel a gyakorlásukban. Egy csecsemőnek minél több és több krémet adni, hogy egye meg, ki tudja, vajon megemészti-e, vagy sem? Hasonlóképpen, a Három Jármű tanítása olyan, mint sokat enni megfelelő emésztés nélkül. Minden tanulás megfelelő emésztés nélkül méreg. Ezek a dolgok a keletkezés és megsemmisülés birodalmában léteznek, míg a Bhútatathatában – az Olyanság vagy Ilyenség abszolút állapotában, vagyis, ahogyan a dolgok valójában vannak, a klésa általános torzításától mentesen – nincs semmi sem. A Bhútatathatá és a Feltétlen elérése az összes megelőző vélemény kitörlését jelenti és az üresen maradást hamis megkülönböztetés nélkül.

Mi a Tathágata Raktár? Az Üresség, a királyi Dharma, megjelenik a világban, hogy megcáfoljon minden viszonylagos dolgot. Ezért a szútra azt mondja: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést.” Ezeket a szavakat csak ügyes eszközként szabad használni, hogy eltörölje a téves nézeteket. A téves nézetek belső-és-külső elgondolása nélkül nincs semmi amin függeni lehetne, vagy megragadni. Ez valóban az akadálytalan valósága. A Három Jármű minden tanítása csupán gyógyszer a gyenge betegeknek; mind a különféle tanítások csupán ügyes eszközök, hogy megfeleljenek az érző lények ideiglenes szükségleteinek. Azonban, nem szabadna senkinek sem összezavarodni ettől a Tanítástól. Ha valaki nem alkot véleményeket vagy ragad meg szavakat, akkor nincs Dharma. Miért? Mert nincs rögzített Dharma amit a Tathágata kifejthetne. Az én Dhjána iskolám sosem beszél erről. A Tanítás célja, hogy megállítsa a hamis gondolkozást; nem arra való, hogy a gondolkodás végleteit, az elmélkedés és az értelmi elemzést szolgálja.

Egy szerzetes egyszer kijelentette a mesterének: „Azt mondtad, hogy mindenek felett a tudat a Buddha, de én nem tudom, melyik tudat a Buddha.” „Hány tudatod van?” kérdezte a mester. „A világi tudat, vagy a szent tudat a Buddha?” kérdezte a szerzetes. A mester akkor megkérdezte: „Pontosan merre találod a világi és a szent tudatot?” A szerzetes megjegyezte: „A Három Jármű folyamatosan beszél a világiról és a szentről, akkor hogyan mondhatod azt, hogy nem léteznek?” A mester válaszolt: „A világi és a szent tisztán meg van magyarázva a Három Járműben. Nem érted és ragadod meg azokat tárgyakként. Nem volna helytelen azt gondolni, hogy az üresség tényleg létezik? Csupán csak töröld ki a világi-és-szent nézetet. Nincs Buddha a Tudaton kívül. A Pátriárka csak azért jött el nyugatról, hogy rámutasson: az emberek tudata a Buddha. Ezt nem veszed észre, és nyughatatlanul üldözöd a Buddhát. Ezt nem veszed észre, és nyughatatlanul üldözöd a Buddhát odakint, így megtéveszted a saját tudatodat. Ezért mondom a Tudatot Buddhának. Valójában, amint megjelenik egyetlen gondolat, nem-buddhista ösvényekre lép. Időtlen idők óta nincs elválasztás vagy megkülönböztetés, az Üresség a Feltétlen Felébredés.”

A szerzetes megkérdezte: „Milyen elméletet mondasz létezőnek?” A mester válaszolt: „Milyen elméletet keresel? Ha van valamilyen elméleted, az megkülönböztető tudat.” A szerzetes tovább kérdezett: „Az előbb mondtad, hogy időtlen idők óta nincs megkülönböztetés. Ez milyen elmélet?” A mester válaszolt: „Mert keresel, ezért különbséget látsz. Keresés nélkül hol van a különbség?” A szerzetes kérdezte: „Ha nem-különböző, akkor miért mondod annak?” A mester válaszolt: „Ha nincs világi-és-szent nézeted, ki mondhatja meg neked, hogy az? Ha az nem az, akkor valóban az! Mikor a tudat nem tudat, akkor a tudat és az mind eltűnik. Hol akarsz keresni?” A szerzetes megkérdezte: „Ha a hamis akadály lehet a Tudatnak, akkor hogyan lehet elhajtani a hamisat?” A mester válaszolt: „A hamis megjelenik és eltűnik – ez a hamis. Eredendően a hamisnak nincs gyökere, hanem a megkülönböztetésből jön létre. Ha valakiben nincs meg a világi szemben a szenttel nézete, akkor magától nincs hamis. Anélkül, hogy bármit meg lehetne ragadni, vagy elhajtani, mindent elhagyva – csak ott és akkor van a Buddha.” A szerzetes akkor megkérdezte: „Ha már nincs megragadás, akkor mit adnak át?” A mester válaszolt: „A Tudatot használják a Tudat átadására.” A szerzetes kérdezte: „Ha a tudatot kölcsönösen át lehet adni, hogyan lehet valakire azt mondani, hogy tudat nélkül van?” A mester válaszolt: „Csak a nincs-mit-elérni az igazi átadása a Tudatnak. Ha valaki valóban megérti, akkor a tudat az nem-tudat és nem-Dharma.” A szerzetes kérdezte: „Ha nincs tudat és nincs Dharma, akkor hol van az átadás?” A mester válaszolt: „Mikor hallod a kifejezést, hogy a Tudat átadása, akkor azt gondolod, hogy van valami elérendő? A Pátriárka mondta: Mikor látod a tudat természetet, az a megkülönböztetésen túli állapot. A tökéletes Tudat az csak semmi elért. Hol van az elérés? A tudás nincs jelen. Erről mit gondolsz?” A szerzetes kérdezte: „Csak az üresség előttem a tudat szférája nélkül! A tudat szférája nélkül tán nem látná valaki akkor a Tudatot?” A mester válaszolt: „Milyen tudatot akarsz látni ebben a szférában? Ha látsz valamit, az csak egy tükröződés a tudat szférájából? Mint az ember, aki az arcát nézi egy tükörben, s azt gondolja, hogy tisztán látja az arcát és a szemöldökét de valójában csak egy képet, vagy egy tükröződést, s még inkább így van minden tükröződéssel a tudat szférájából. De mindennek mi köze hozzád?” A szerzetes kérdezte: „Ha nem tükröződés által, akkor hogyan láthatja valaki a Tudatot?” A mester válaszolt: „Ha valaki az okra akar rámutatni, akkor folyamatosan arra kell utalnia, amitől az ok függ. Ez egy végtelen folyamat, mivel nincs vége a dolgok függő keletkezésének. Engedd el a megragadásodat, mert nincs mit megszerezni. Ezer és ezer dologról folyamatosan beszélni csupán hiába végzett munka.”

„Ha valaki ezt megérti, akkor még tükröződéssel sincs mit megszerezni?” kérdezte a szerzetes. „Ha nincs mit megszerezni, akkor a tükröződés nem szükséges.” mondta a mester. „Ne függj egy álomból való beszéden hogy kinyisd a szemedet. Semmit-sem-keresni az elsődleges Dharma. Ez jobb mint tanulmányozni és megtanulni száz különböző dolgot. Mivel nincs semmi megszerzendő, így a feladat elvégeztetett.” folytatta a mester. A szerzetes megkérdezte: „Mi a hétköznapi igazság?” A mester válaszolt: „Miért tartasz ki amellett, hogy tapadó csápokat hozz létre? Eredendően az igazság tiszta és fényes. Nem szükségesek a kérdések és a válaszok.”

Összességében akkor meg kell jegyezni, hogy ez a tudat-nélküli állapot a bölcsesség és elengedés. Sétálás, állás, ülés, fekvés, beszélés és az összes többi mindennapi cselekvés ragaszkodás nélkül megy végbe és így nem-cselekvéssé alakulnak át.

Ebben a Dharma végkorszakban sok Dharma tanuló ragadja meg a formát és a hangot gyakorlásuk során. Bárcsak képesek lennének tudatukat olyan üressé tenni, mint egy elfonnyadt, halott fa, vagy mint egy kő vagy hideg hamu, akkor talán megértenének egy darabkát ebből a Dharmából. Máskülönben, akár a Pokol Királyától is megpróbálhatnának információt kicsikarni. A létezés és nemlétezés kettős fogalma nélkül lenni, mint a ragyogó nap az égen, tán nem takarítanának meg energiát?

Ezért, hely nélkül, ahol tartózkodni lehetne, minden Buddha cselekvésének útja. A Tudat ami nem tartózkodik sehol a Tökéletes Felébredés. A Feltétlen Igazság megértése nélkül, még sok tanulással és szorgalmas gyakorlással sem veszi észre valaki a saját Tudatát. Ezért, minden tette értelmetlen, s a Déva Mára családjának tagja. Csi Kung Zen mester megjegyezte: „A Buddha az ember saját Tudata! Miért keresel szavakban és betűkben?” Ha nem találkozol egy tanítóval, aki ezzel a felülemelkedett megértéssel rendelkezik, akkor a Mahájána Dharma orvosságát kell bevenned. Sétálás, állás, ülés és fekvés hosszú időszakon keresztül, az ember így felismerheti a tudat-nélküli állapotot, ha a megfelelő együttese az okozatoknak elősegíti azt. Mivel az ember hiányolja a hirtelen Felébredéshez való képességet, ezért a Dhjána Taóját kell tanulnia három, öt, vagy tíz évig. Nincs különleges intézkedés vagy tárgyalás a Buddhadharma eléréséről. Azonban, ez a Tanítása a Tathágatának ügyes eszközként létezik azzal a céllal, hogy átalakítson minden lényt. Például, valaki mutat egy síró csecsemőnek egy sárga levelet és úgy csinál, mintha az arany volna. Ez valójában nem igaz, de megállítja a gyerek sírását. Ha egy tanítás azt mondja, hogy van valami ténylegesen megszerzendő, akkor az nem az én irányzatomnak a Tanítása, és nem is lennék egy olyan eretnek irányzatnak a tagja. A szútra azt mondja: „Nem volt valójában semmilyen Dharma, amivel a Tathágata elérte a Legfelsőbb Felébredést.” Ez az igazsága a nem-eretnek irányzatnak, amivel én azonosulok.

Ha valaki felismeri az eredendően tiszta és ragyogó Tudatot, akkor mind Buddha és Mára, mint kettős fogalmak, hibásak. Ebben a Tudatban nincs négyzet vagy kör, nincs nagy vagy kicsi, nincs rövid vagy hosszú. Szenvedélytelen és nem-cselekvő. Sem megtévesztett, sem felébredt, hanem tisztaság és üresség. Az emberek és a Buddha mint buborékok az óceánban, úgy jelennek meg a világokban, amik számtalanok, mint a Gangesz homokszemei. Semmi sem jobb, mint a „tudat-nélküli”. Időtlen idők óta, az összes Buddha és a Dharmakája nem különböző, nem is növekvő, nem is csökkenő. Ezért, ha valaki valóban felfogja a fontosságát egy ilyen belátásnak, akkor szorgalmasan gyakorolnia kéne az élete végéig. Mivel a kilégzés nem garantálja a belégzést, mindenkinek fel kéne ébredni!

Egy szerzetes megkérdezte a mestert: „Mivel a Hatodik Pátriárka nem tanulmányozta a szútrákat, hogyan kaphatta meg a sárga köpeny átadását és válhatott Pátriárkává? Sen-hsziu ötszáz szerzetes vezetője volt, s egy olyan Dharma tanító, aki harminckét szútrát és sásztrát tudott kifejteni. Miért nem neki adatott át a Pátriárka köpenye?” A mester mondta: „A tiszteletreméltó Sen-hsziunak még mindig megkülönböztető tudata volt. A Dharmája cselekés-központú volt, mert azt gyakorolta és érte el, aminek formája van. A Hatodik Pátriárka ezzel szemben hirtelen ébredt fel és csendesen értette meg. Ezért, az Ötödik Pátriárka titokban adta át neki a Tathágata Tanításának mély igazságát.”

Sákjamuni Buddha Dharma Átadási Gáthája mondja: „Az Eredeti Dharma nem-Dharma; Dharma nélkül van az igazi Dharma. A Dharma átadásába nincs Dharma, volt valaha is Dharma?” Ha valaki elfogadja ezt a helyes nézetet, akkor könnyedén gyakorolhat; az ilyenről igazán lehet azt mondani, hogy elhagyta otthonát. Mikor a tiszteletreméltó Vaj-ming a Ta Jü Hegyig üldözte a Hatodik Pátriárkát, a Pátriárka megkérdezte: „Mit akarsz azzal, hogy ide jöttél? A köpenyt keresed, vagy a Dharmát?” „A Dharmáért jöttem, nem a köpenyért.” válaszolt a tiszteletreméltó Vaj-ming. Akkor a Hatodik Pátriárka megkérdezte: „Anélkül, hogy jóra vagy rosszra gondolnál, micsoda a tiszteletreméltó Vaj-ming eredeti arca?” A tiszteletreméltó Vaj-ming hirtelen felébredt és meghajolt a Pátriárka lábaihoz, kijelentve: „Csak aki iszik a vízből, az tudhatja, hogy hideg-e az, vagy meleg. Harminc éven át követtem az Ötödik Pátriárkát, de az csak hiába végzett munka volt.” A Hatodik Pátriárka válaszolt: „Igen! Most már tudod, hogy a Pátriárka azért jött el nyugatról, hogy közvetlenül a Tudatra mutasson. Meglátni a Buddha Természetet az emberben a Tökéletes Felébredés, mert az sosem függ szavaktól.”

Egyszer a tiszteletreméltó Ánanda megkérdezte a tiszteletreméltó Mahákásjapát: „A köpenyen kívül mi az, amit a Világ Tiszteltje átad?” A tiszteletreméltó Mahákásjapa kiáltott: „Ánanda!” „Igen!” válaszolt a tiszteletreméltó Ánanda. „Fordítsd fejjel lefele a zászlórudat a kapu előtt.” parancsolta a tiszteletreméltó Mahákásjapa. Ez egy kiváló példája a Pátriárka céljának felmutatására és megtartására. Legfőbb hallgató a Buddha tanítványai közt a tiszteletreméltó Ánanda volt, a Buddha követője harminc éven át. Azonban, a Dharma hallgatásával egyedüli célja a hatalmas tudás megszerzése volt. Ezért, a Buddha így fedte meg: „Egyetlen napon át tanulni a Taót sokkal magasabb rendű, mint tudást szerezni ezren keresztül.” Ha a Dharma tanulók nem tanulják a Taót, akkor még egyetlen csepp víz megemésztése is nehéz.

Egy szerzetes megkérdezte a mestert: „Hogyan gyakorol valaki osztályozás vagy fokozat nélkül?” A mester válaszolt: „Minden nap enni, sosem rágva meg a rizsszemet. Minden nap sétálni, sosem lépve a földre.” Az én és mások közti megkülönböztetés nélkül az ember a világban él, de semmi sem téveszti meg. Ez egy igazán szabad ember, akinek a gondolkodása túl van néven és formán. Túllépve a gondolat három időszakán, megérti, hogy az előző időszak nem múlt el, a jelen időszak nem marad meg, és hogy a jövő időszak nem fog eljönni. Megfelelően és békésen ülve, nem megkötötten a világtól – ezt hívják egyedül megszabadulásnak! Mindenkinek szorgalmasan kéne törekednie. Ezer meg ezer Dharma tanuló közt a Dhjána Iskolában csupán három vagy öt éri el a gyümölcsöt. Ha nem törődünk a gyakorlatunkkal, a szerencsétlenség könnyen felbukkan a jövőben. Mindannyiunknak szorgalmasan kellene gyakorolnia és befejeznie a megszabadulás feladatát ebben az életben. Ki tud vagy akar szerencsétlenséget elviselni végtelen kalpákon át?

A Van-ling feljegyzés