Mi az, hogy zen giccs? Első ránézésre azoknak, akik valamennyire is ismerik a buddhizmus zen irányzatát, ez két össze nem illő fogalomnak hangzik. Valóban, egy kisebb kutatást végezve a világhálón kiderül, hogy ilyen párosítás, mint „zen giccs” szinte ismeretlen. Konkrétan erről a fogalomról egyedül egy 2006. július 14-i cikket találtam a Washington Post¹ hasábjai között, s ott is ez egy filmkritikában kerül elő.

Hogy érthetőbb legyen a téma maga, először felvázolom, miként is kívánom használni a giccs kifejezést. Ehhez illően a legjobb meghatározás amit találtam: „ami drágának akar kinézni, de valójában szegényes ízlésű”² És minthogy nem műalkotásokról lesz szó elsősorban, hanem vallásbölcseleti, illetve gondolati giccsről, így át kell emelni a fogalmat egy másik környezetbe, s annak megfelelően meghatározni. Én ezért a következő leírását adom a giccsnek: olyan gondolat, vagy élmény kifejezése, amellyel a kifejezés használója tapasztalat híján nincsen teljes mértékig tisztában, hanem csupán azt idegen forrásokból ismeri, de úgy alkalmazza, mintha sajátja lenne. Itt van erre a következő példa:

Vej-san kérdezte Jang-sant:

- Egész nap a zenről beszélgettünk. Mit értél el belőle?

Jang-san húzott egy vonalat a levegőbe.

Vej-san mondta:

- Ha nem vagyok itt, a végén eltéveszted a zent.³

Lehet, ebben nehéz lenne meglátni bármiféle giccseset, hisz még csak beszéd is alig van benne. De amit én ebből giccsnek nevezek, zen giccsnek, az ebben az esetben Jang-san mozdulata. Ebben az esetben két dolgot is giccsesnek lehetne nevezni. Egyrészt maga a vonal húzása a levegőbe, mert bár igaz, hogy általánosan nem jellemző egy ilyen fajta válasz az emberekre, azonban a Zen Iskolában közismertnek számított. Másrészt az, amit kifejezni szándékozik a vonal a levegőben, nem egyéb, mint a buddhizmus nem ragaszkodásról szóló tanítása, amit ráadásul Jang-san itt még nem sajátított el.

Ebből kiderül, hogy elsősorban nem olyan giccsről van szó, ami a tömegek számára vonzó túlcsicsázott, érzelgős dolgokat jelöli, bár még akár erre is lehet találni példákat a zennel kapcsolatban. De ami szerintem itt érdekes, hogy ez a buddhista hagyomány miként próbálja folyton kiküszöbölni azt az általános emberi hajlamot, hogy idővel mindenből giccset csinál. Vagyis úgy is lehet mondani, hogy a zen mindig az eredetiségre törekszik, csakhogy ezt igen nehéz megőrizni évszázadok során oly módon, hogy közben azért megmaradjon ugyanannak a tanításnak. A következőkben ezt a folyamatot kívánom bemutatni, ahogyan különböző korokban elkerülte a zen hagyománya a jellegtelenné válást, a kiüresedést, vagyis az elgiccsesedést.

„Ha nem látod természetedet, Buddhák idézése, szútrák szavalása, felajánlások tétele és előírások megtartása mind hasztalan.”⁴

Bódhidharma idejében, s azóta is, az általános buddhista gyakorlat jórészt abból állt, amiket a fenti idézetben felsorolt, s kijelentette róluk, hogy a tudatra való rálátás nélkül feleslegesek. Minthogy ő volt a zen első pátriárkája, így természetesen a zen hagyománnyal szemben nem emelhetett kifogást, de mert alapvetően egyféle buddhizmusról van szó, vagyis nem irányzatokra tagoltról, ezért a már addigra megalapozódott és rutinná vált gyakorlatok ellen beszélt. Úgy is lehet ezt fogalmazni, hogy a Buddha eredetileg csak a természet meglátásáról beszélt, azonban ebből sokféle módszer fakadt, s az emberek igényei szerint túlburjánzott, majd pedig már csak ezekkel a külsőségekkel foglalkoztak, s nem a lényeggel. Hasonló ez ahhoz a művészeti giccshez, mint mikor egy kezdetben mondanivalóval bíró motívumot az idők során tovább használnak, de már a mögöttes jelentés ismerete nélkül. Így aztán szükséges újabb és újabb formákat alkotni.

Fa-csang zen tanító a Ta-mei hegyről kezdetben elment Ma-cuhoz. Megkérdezte:

- Mi a Buddha?

Cu mondta:

- Ez a tudat a Buddha.

Csang azonnal elérte a nagy megvilágosodást. Ezután a Ta-mei hegyen lakott. Cu hallotta, hogy a tanító a hegyen lakik. Ekkor elküldött egy szerzetest, hogy kérdezze meg tőle:

- Tisztelendő találkozott Ma tanítóval. Mit ért el, hogy itt lakik a hegyen?

Csang mondta:

- Ma tanító megmutatta nekem az utat, hogy ez a tudat a Buddha. Így hát itt lakom.

Szerzetes mondta:

- Ma tanító azóta mást tanít.

Csang mondta:

- Mi mást?

Szerzetes mondta:

- Azóta úgy tanítja, hogy nem tudat nem Buddha.

Csang mondta:

- Ez az öreg fickó összezavarja az embereket. Mikor fejezi már be? Te maradj a nem tudat nem Buddhánál. Nekem megteszi az ez a tudat a Buddha.

A szerzetes visszament beszámolni Cunak. Cu mondta:

- A szilva (Mei) már megérett.⁵

Ma-cu, a sok tekintetben kiemelkedő zen tanító volt az, aki a körülményekhez alkalmazkodva változtatott Bódhidharma eredeti tanítási módszerén. Akkoriban, kétszáz évvel Bódhidharma megjelenése után már közismert volt a tanítás, hogy a tudat a Buddha, nem hatott úgy az emberekre, mert közhely lett. Ezért pont hogy az ellentétét mondta annak, mint addig. Azonban van egy fontos különbség abban, ahogyan a buddhizmusban kiküszöbölik a giccset, s ahogyan azt például a protestáns mozgalom tette a kereszténységben. Itt nincs szó egyházszakadásról, még elutasításról sem. Azért nincs, mert bár látszólag a tanítás erőteljesen átalakult, ténylegesen ez nem befolyásolta a mondanivalót, mivel a buddhizmusban minden tanítás csupán módszer a megvilágosodáshoz, s nem maga az igazság. Ide tartozik még, hogy Ma-cu volt az, aki bevezette az olyan eszközök használatát a tanításban, mint az ütés, a kiáltás, a botozás, a pislantás, tehát a Zen Iskolára később annyira jellemző szó nélküli technikákat. Ezzel is azt próbálta elősegíteni, hogy a tanítványok ne ragadhassanak meg semmit, ne magyarázhassák túl, s ne csinálhassanak belőle hagyományt. Persze, mint majd látni fogjuk, az ember mindenből képes közhelyet és giccset gyártani, nem számít, mennyire elvont, vagy megfoghatatlan.

Jün-men nagy tanító mondta:

- Mikor a fény nem hatol át, kétféle betegséged van. Minden homályos és a dolgok előtted vannak, ez az egyik. Átláttad a jelenségek ürességét, egy réteg azonban még rejtve van. A fény itt sem hatolt át teljesen. A Törvény-testnek szintúgy kétféle betegsége van. Elérted a Törvény-testet, de ragaszkodsz a Dharmához és nem tudsz felhagyni a nézeteiddel. Így a Törvény-test határára zuhansz, ez az egyik. Teljesen áthatottad, de ha feladod a törekvést, az nem elég. Aprólékosan megvizsgálod magad és nem találsz hibát. Ez is betegség.⁶

A Tang-dinasztia megszűnésével (907) nem csak az ország süllyedt hanyatlásba és zavargásokba, hanem a Zen Iskolában is komoly gondok merültek fel. Jün-men ezt így fogalmazta meg: „Nyilvánvaló, hogy ez a kor hanyatlásban van, a Törvény hasonmás korának végén járunk. Manapság a szerzetesek azt mondják, északra mennek tiszteletüket kifejezni Manydzsusrí előtt, és azt is mondják, hogy délre mennek a Déli-csúcshoz zarándokolni. Akik így járkálnak csak névleg szerzetesek, hasztalan kimerítik a hívők felajánlásait.”⁷ Ahogy a fenti idézettel próbáltam bemutatni, a zen tanítás elkezdett aprólékosabb lenni, mert a tanítványok a különféle élményeikre és meglátásaikra sokszor azt hitték, az már a végső megvilágosodás. Ezért aztán kifinomultabb módszerekre volt szükség a tévedések és hamis nézetek eloszlatására. A Törvény hasonmás korának nevezték, ami azt jelenti, hogy bár az emberek még végzik a gyakorlatokat, de csak a külsőségek tekintetében, nincs mögötte igazi tartalom. Egyszóval az egész csak giccs. Ezt lehet olyan külső cselekedetekre mondani, mint a zarándoklatok, de lehet a belső gyakorlatokra is, mint az a négyféle betegség, amit Jün-men felsorolt. Persze lehet, hogy számunkra, akik a Törvény végkorszakában élünk, ezek a betegségek komoly megvalósításoknak tűnnek, így kevésbé érezzük át jelentőségüket. Hadd világítsam meg röviden mindegyiket ezért. Az első betegség az, mikor még semmilyen belátásra nem tettünk szert, de már kapcsolatban vagyunk a Dharmával. Ezen a szinten a tanítást alapvetően érzelmekben ragadjuk meg, s különféle nagy elképzelésekkel rendelkezünk a buddhákról és a megvilágosodásról. Erre az állapotra jellemző a giccs szentimentális oldala leginkább. A második típus azokat jelöli, akik elsősorban értelmileg már képzettek a buddhizmusban, s ezért könnyen felsőbbrendűnek érzik magukat. Leginkább talán művészetileg a sznobizmushoz hasonlítható, amikor az alkotás értéke nem önmagában van, hanem a hírnevében. De akár még a második világháború utáni amerikai plakátokhoz is kapcsolható. A különbség az, hogy itt az érzelmi helyett értelmi cifraságról van szó. A harmadik betegség az ortodoxiába kapaszkodó vallásosság, amiből egyfajta szikár negatív giccs sarjad. Olyan műalkotásokhoz hasonlítható, amik nagyon sötétek és elborzasztóak akarnak lenni, de természetesen túlzásba esnek. A negyedik végül azokra utal, akik teljesen elrugaszkodnak a hétköznapi világtól és önmagukra szentként gondolnak. Ez a giccs olyan kifinomult formája, amit sokkal könnyebb úgy megérteni, ha némileg elvonatkoztatunk az egyes embertől, s ezt az állapotot átvisszük az átlagos hívő ember gondolatvilágába. És ebben az esetben például a Buddha-szobrok testesítik meg azt a fajta tökéletességet, aminek képzetébe merül el az, aki a negyedik fajta betegségben szenved. Belsőleg ez azért giccs, mert összetéveszti a tisztaság állapotát a buddhasággal.

Ezért egyszerre gyakoroljuk a Buddha-szavalást és a zent. Ez egy helyes és biztonságos megközelítés. Aki gyakorolni tudja a Buddha-szavalást és utána megfigyelni, honnan jön Amita Buddha és hova megy, egy idő után meg fogja érteni, hogy mit képvisel Amita Buddha. Ettől képes lesz belső ragyogó bölcsessége tovább áramlani. Ez nem különbözik a kung-anon, vagy hua-toun való meditációtól. De az őszinte gyakorlás és kemény munka szükséges.⁸

Ezer évvel Bódhidharma után igen megváltozott a Zen Iskola Kínában. A Tiszta Föld irányzat lett a legelterjedtebb az egész birodalomban, s a korszaknak összesen három kiemelkedő tanítója volt (maga Han-san Te-csing, s rajta kívül Csu-hung Lien-csi és Cu-po Csen-ko). Az emberek már nem hittek abban, hogy ebben az életükben elérhetik a megvilágosodást, ezért inkább egy következő élet boldogságában reménykedtek. A zen körökben is inkább a Buddha-szavalást gyakorolták, mint sem a tudatra való rátekintést. De még az addigra hagyományossá vált zen gyakorlatok, mint a hua-tou és a kung-an, amik eredetileg a tudat felismerését szolgálták, inkább váltak egyszerű koncentrációs gyakorlatokká és intellektuális viták tárgyává. Ezt a teljes hanyatlást próbálták megakadályozni az akkori nagy zen tanítók azzal, hogy a Tiszta Föld gyakorlatból zen gyakorlatot hoztak létre. Úgy magyarázták, hogy Amita Buddha nem valahol kívül található, hanem az valójában saját tudatunk igazi természete, miként a Tiszta Föld sem messze van, hanem itt. Ezzel persze nem tagadták meg a Tiszta Föld Iskola tantételeit egy távoli Buddha-földről, csak azt mondták, hogy az itt ebben az életben elérhető. Mai napig nagyjából hasonló a helyzet a kínai buddhizmuson belül.

Az ülésről, nos, az ülésnek valami olyannak kéne lennie, ami magában foglal elragadtatott nevetőgörcsöket, nyihogást amitől földre zuhansz a hasadat szorongatva. És miután a talpadra küzdötted magadat az első roham elmúltával, muszáj a földre térdelned az öröm újabb hullámaitól. De az elmúlt évszázadokban, mióta Gudó nemzeti tanító eltávozott, a vak, elfonnyadt, csendes megvilágosodás zen hívei megjelentek a Rinzai, a Szótó és az Óbaku iskolákban.⁹

Ma is nehezére esik az embereknek úgy elképzelni a zen gyakorlókat, hogy dőlnek a röhögéstől meditáció közben. Van egy elképzelt hangulata a zennek az emberek fejében, ami csendes, békés, fegyelmezett és felettébb komoly. A zenben nem az a giccs, ami nagyon színes, érzelgős, harsány, hanem pont ellenkezőleg, a nagyon egyszerű, az érzelmektől mentes szilárdság. Azért van így, mert más az ideálképe, mint a világi embereknek. De ettől még ugyanúgy népszerű, hamis és túlzó. Hakuinnak a 18. századi Japánban sikerült újból feléleszteni a Zen Iskolát, ám aztán persze ez az élettel teliség újból visszahullott megszokott és elkoptatott szokássá. Ezt lehet úgy is érteni, mint egy állandó harcot a giccs ellen, amit mindig elveszítünk, vagy pedig az évszakok alakulásához hasonló változást. Ebből kiderül az, hogy mindenkinek magának kell megújítania a hagyományt, élővé tennie saját magában, s erről szól a zen történelme és jelene is.

Három dolog emelkedik ki. Először, hogy egyszerű működő mintát ad az egyénnek korunkban annyira uralkodó énhez kapcsolódó feszültség sok formájának elengedéséhez. Másodszor, ez a minta nyitott a tudományos vizsgálódásra, mert önmagában is már tudományos az ügyeiben. Harmadszor pedig olyan értékrendszert ad, amiből újra lehet vizsgálni jelenlegi életmódunk alapvető hibáját, a féktelen kapitalizmust magát.¹⁰

Nagyjából fél évszázada indult el a Zen Iskola nyugati terjedése, de inkább csak az utóbbi egy évtizedben kezd sajátos alakot ölteni. Ennek egyik fontos eleme, hogy az itt felbukkanó elgiccsesedést tudja kezelni. Ehhez kapcsolódik például a társadalmi gondok megoldása, vagy a Buddha tanításainak oktatásszerű ismertetése. A szociális elkötelezettség kiküszöböli azt a képet, hogy a zen csupán magányosan elvonult gyakorlóknak számít, s nem foglalkozik a hétköznapi ügyekkel. A Dharma oktatása pedig azért jelentős, mert a zennel kapcsolatban az a vélemény terjedt el, hogy független mindenféle írásos tanoktól. A giccs, amit nyugaton is le kell küzdenie a Zen Iskolának, nagyon hasonló ahhoz, mint amit Hakuin kritizált. A különbség a fentieken kívül még az, hogy nálunk a buddhizmus erkölcsi oldalát is gyakran figyelmen kívül hagyják, de ez a probléma valószínűleg rövid időn belül megoldódik.

Végül pár érdekességet kívánok megemlíteni, hogy nyugaton mi mindenhez képesek az emberek a zent kapcsolni. Első példának itt van egy film, a címe: Zen Pussy – A Meditation on Eleven Vulvas¹¹, tartalma a címéből elég világos, egy művészies erotikus film. Mi köze ennek a zenhez? Csupán a szokásos elképzelés, hogy a zen arról szól, hogy elcsendesedünk és nézünk az orrunk elé. A következő egy ital, amit Zennek nevezett el a gyártó cég (Danone), s ez egy kefir féleség¹². Valószínűsítem, olyan megfontolásból lehet egy kefirt Zennek hívni, mert megvilágosodáshoz közeli élményt nyújt. Íme a következő példa, ami még inkább megfoghatóvá teszi a zen giccs értelmét: „A zen egy életmód, ami arra sarkall minket, hogy értékeljük az egyensúlyt és a szépséget életünkben.”¹³ A cég zen berendezési tárgyakat árul. Aztán lehet kapni zen pólót, zen bögrét és zen táskát is a Zen Shopban.¹⁴ Mégis talán a legkülönösebb, így utolsónak, az olyan tanfolyamok és könyvek, mint ez is: „Samadhi: Self Development in Zen, Swordsmanship and Psychotherapy”¹⁵