3. Az örök boldogság valósága

Mi a hatása a megszabadulásnak? Ez csupán egy múló élmény, vagy pedig egy fenntartható állapot? Erőfeszítéseket kell tenni a megtartására, vagy magától fennáll a továbbiakban is? Ezeket a kérdéseket érdemes vizsgálni a két vallás tükrében.

3.1 Mennyország

Kétféle következménye van a megtérésnek. Az egyik a földi életben kapott lelki ajándék, a másik pedig a halál utáni mennyei jutalom¹. A még ebben az életben megjelenő ajándékok a szeretet által munkálkodó hit gyümölcsei², a mennyei jutalom pedig az örök élet³.

Attól még, hogy a bűnöket Krisztus halálával eltörölte, továbbra is jó cselekedetekre kell törekedni⁴, így a földi élet során a hívő egyfajta kettősségben él⁵. Lélekben már tapasztalja az Isten szeretetét, de testileg a bűn fogságában marad, s majd csak Krisztus második eljövetelekor tökéletesedik ki az ember⁶. A végső jutalom pedig csak akkor nyerhető el, s kizárólag akkor válhat valaki az Istenről való ismeretnek teljes birtokába és érheti el a halhatatlanságot⁷.

Végeredményként azt lehet mondani, hogy a megváltás hatása részleges, s csak az ítélet napját követően válik egésszé és állandóvá⁸.

3.2 Buddhaság

A buddhizmusban a megvilágosodásnak különféle szintjei vannak, s igen sok beosztása létezik ezeknek. A Zen iskola talán legismertebb ilyen rendszere Dongshan öt rangja⁹. Ebből a felosztásból az első szint az, amit itt érdemes megvizsgálni. „Valódi a viszonylagosban. Az éj harmadik szakában mielőtt a hold megjelenik, nem furcsa hogy találkozáskor nem ismerjük fel egymást, keblemben rejtegetem régi napok utálatát.” mondta Dongshan. Ez az az állapot, mikor valaki először látja meg a Buddha-természetét, s ebben marad meg. Azonban itt még nem szűnnek meg a berögződött szokáshajlamok, csupán nem érintik többé az embert.

Ezen a a szinten a teendő a szokáshajlamok, vagyis a karma fokozatos felszámolása. A Zen irányzatban elérhetőnek tartják a teljes megvilágosodás elérését még ebben az életben, amit az ötödik rang jelent, ám nem veszem végig őket itt, mert azok már nem hozhatóak párhuzamba a kereszténységgel.

3.3 Közös jövő

Létezik olyan, bizonyos körökben népszerű elgondolás, hogy minden vallás, illetve szellemi út ugyanoda vezet. A zen buddhizmusban is ismert egy hasonló tanítás, amit a zen öt fajtájának neveznek¹⁰, csak ott nem mindegyik ösvény azonos eredményt ér el, hanem egymás alá rendelt sorrendbe vannak állítva. Ezzel szemben pedig a kereszténység elzárkózik minden más megközelítéstől¹¹. Tehát nem kívánom még csak sugallni sem, hogy a buddhisták a keresztény mennybe jutnának, vagy a keresztények a buddhaságra. Mindazonáltal gyakorlati szempontból ezt a nehezen kezelhető részt is összekapcsolhatónak tartom.

Egyformán igaz mindkét vallás esetében, hogy pusztán a megszabadulás egyszeri élménye elégtelen a tökéletesség eléréséhez. Szintúgy a megtérést megelőző életből igen sok továbbra is megmarad, azonban egyik rendszerben sem lesz azoknak többé azonos hatása. Azt lehet mondani, hogy a megszabadulást követően az ember bizonyos értelemben ketté szakad, s létrejön egy tiszta és egy tisztátalan része. Ezután pedig azon kell munkálkodni, hogy a tisztátalant tisztává tegyük. Az is helytálló, hogy egyiknél sem lehet csupán egyéni erőfeszítések által teljesen megtisztulni, ehhez minőségi ugrás kell történjen. Ez az ugrás azonban már eltérő, minthogy a keresztények szerint csak majd valamikor Krisztus második eljövetele idején történik meg, míg a zen tanítása alapján bármikor bekövetkezhet. Az viszont biztos, hogy a közvetlen eredménye a megszabadulásnak egyezik, az pedig, hogy majd egyszer mi fog történni már elméleti kérdés, s nem tapasztalati.

4. Módszertan

Ide sorolom azokat a tanításokat és technikákat, amikkel egyrészt elvezetik az embert a megszabaduláshoz, másrészt pedig amikkel a megszabadulás után munkálkodni érdemes.

4.1.1 Megtérítés

Pál apostol írja: „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által”¹², tehát a módszer egyszerűen az, hogy elmondják a Krisztus jó hírét, s vagy elhiszik azt, vagy nem. Magának a prédikációnak azonban a hallgatósághoz kell legyen igazítva¹³, hogy könnyen érthető legyen, és igazából csak ennyiben lehet valamiféle módszerről beszélni.

4.1.2 Hitélet

Bár az apostolok gyakran intik a gyülekezeteket a parancsolatok megtartása végett, a jó cselekedeteket a hit eredményének tekinthetjük, s nem eszköznek. Ami az ember segítségére van, az az ima, mint az Istenre hagyatkozás legfőbb módja.

Legtöbbször az ima szóbeli könyörgést, vagy hálaadást jelent Istennek, de létezik csendes imádság is, főképp a katolikus felekezetekben. A jelentősége minden esetre azonban abban áll, hogy saját értelmünk helyett Isten kegyelmében bízzunk. Ezen felül azonban ima technikák az általános keresztény gyakorlatban nem léteznek.

Még említésre méltó az eucharisztia és a Biblia tanulmányozás. Az úrvacsora a Krisztus váltságáldozatát felidéző ünnep, s mint ilyen, a megszabadulás létét erősíti meg. A Szentírás olvasása és megismerése biztosítja az erkölcsi és vallási tudás biztos forrását, ezzel folyamatosan megerősíti és fejleszti a hívők életvitelét¹⁴.

4.2.1 Ösvény

A valódi természetünk meglátásáig a nemes nyolcrétű ösvény vezet el, melynek három fő tagját, vagyis az erkölcsösséget, meditációt, bölcsességet egyszerre gyakoroljuk. Az erkölcsi előírások betartása megakadályozza, hogy a figyelem elterelődjön a gyakorlásról és megelőzi a káros szokásokból felkelő feszültség létrejöttét. A meditáció művelése lecsendesíti az elmét és lehetővé teszi önmagunk működésének megismerését. A bölcsesség a szútrák és sásztrák tanulmányozását jelenti, melyekkel megérthetjük a jelenségek mibenlétét és az ösvény gyakorlásának jelentőségét. Ily módon megvalósítható az az állapot, amikor bekövetkezhet a megvilágosodás.

4.2.2 Bódhiszattva

A megvilágosodás első szintjének elérése után folyamatos gyakorlás szükséges¹⁵. Ez különféle gyakorlatokban nyilvánulhat meg. Legegyszerűbb ezek közül az úgynevezett csendes megvilágosodás, vagy Dógen szóhasználatával: csak ülés. Ez olyan meditációt jelent, mely során az ember folyamatosan a buddha-tudatban időzik oly módon, hogy fokozatosan feloldja a megmaradt szokáshajlamokat. Másik gyakori módszer az, amikor valamely tanító életének egy esetét tanulmányozza, hogy ezzel felismerhesse valódi természetének újabb oldalait. Harmadik ismert gyakorlat az, amit Hanshan a következőképpen mond el: „Mikor egy része a tapasztalásuknak ilyen helyzetekben megegyezik [a megvilágosodott útjával], akkor alkalmazásban valósították meg a Dharmakája egy részét. Mikor feloldják egy részét megtévesztett gondolkodásuknak, az a foka alapvető bölcsességük megvalósítottságának.”¹⁶, vagyis a hétköznapokban teljesítik ki a megvilágosodásukat.

4.3.1 Bevezető módszerek összehasonlítása

Fontos különbséget teremt a mögöttes elgondolás, vagyis hogy a kereszténység szerint az emberi erőfeszítések nem segédkeznek a megváltásban, míg a buddhizmus ilyen szempontból emberközpontú, ahol elsősorban annak van jelentősége, hogy a személy milyen gyakorlatokat végez. Ettől még azonban a kereszténynek is szükséges bizonyos dolgokat megtenni, és a buddhista sem csak akkor lát rá természetére, ha mindent megtesz amit kell. Azáltal, hogy a keresztény folyamatosan Jézusra szegezi tekintetét, a figyelme többé nem a feszültséget kiváltó mindennapi bajain van. Ehhez hasonlatosak a buddhizmus olyan meditációs gyakorlatai, amik egyetlen tárgyra való összpontosítással érik el a tudat lecsendesedését. Ezek azok az élmények, amik megerősítik az emberek hitét az adott vallásban. A tanulmányok szükségszerűen hozzákapcsolódnak a bevezető folyamathoz, s ezek szorosan épülnek az élményekre. Minthogy a vallási élményt a hétköznapok ismerete nem magyarázza, így az új tapasztalási területtel lehetőség nyílik az ember valóságképének módosítására. És a konkrét élményre építve feltehetőleg bármilyen magyarázatot el lehetne hitetni, azonban annál nagyobb jelentősége van az elméleti képzésnek, mint csupán a vélemény formálása. Az élményhez kapcsolt tudásanyag nem csupán megtámogatja azt, hanem segíti annak fennmaradását, illetve újbóli könnyebb felidézését, újraélését. Az ima során a hívőnek megvan egy képe arról, hogy kihez fohászkodik, s így azt biztosan tudja megragadni elméjében. Mert Istent úgy gondolja el, mint mindenható és kegyelmes, ezért képes elhinni, hogy ő tud segíteni, s neki magának innentől nincs szüksége aggódásra, mert már nem rajta múlik. A meditáció során hasonló zajlik egészen más világképben. Ami a kereszténynél Isten szerepe, az a buddhizmusban az önbizalom, hogy végre tudom hajtani a meditációt. Ami ott a hit, az itt a gyakorlat működőképességébe vetett bizalom. Az ima csendes magányossága ugyanúgy jelen van a meditációnál is, ez segíti elő az összeszedettséget, a figyelem elfordulását a gondokról. Összességében elmondható, hogy buddhizmus és a kereszténység legegyszerűbb módszerei, melyeket a kezdőknek, illetve újonnan megtérőknek megmutatnak, hatásukban és szerkezetükben azonosak, viszont módszertanilag elég különbözőek. A zen egyéb gyakorlatai azonban itt nem vonhatóak párhuzamba, hanem majd a következő pontban.

4.3.2 Rendszeres gyakorlatok összevetése

A hívők többségének gyakorlata az önvizsgálat és az ehhez kapcsolódó bűnbánat. Ezt érvényesnek mondhatom mindkét vallásra. A kereszténységben ez az ima azon formáját jelenti, mikor segítséget és bűnbocsánatot kérnek, mintha beszélgetnének Istennel. A buddhizmus ezt a szemlélődés azon típusú gyakorlatával teszi, mikor a káros szokáshajlamokat vizsgálja. Ezek eredménye az ember fokozatos tisztulása, aminek következtében a megszabadulás egyre élőbbé és megélhetőbbé válik. A csendes megvilágosodás módszere olyan imával hasonlítható össze, melyben a hívő folyamatosan Isten kegyelmét tapasztalja. A régi zen mesterek történetein való meditáció a Biblia tanulmányozásához hasonlítható, amennyiben az a megváltás misztériumának mélyebb megismeréséhez és átéléséhez vezet.

5. Fő különbségek

5.1 Szeretet

Az egész keresztény tanítás legfőbb jelentése és végső értelme a szeretet, ami még a megváltásnál is előbbre való, minthogy „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”¹⁷, tehát a szeretet megelőzi a megváltást. Ennek végső kifejezése: „Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.”¹⁸ Ez a szeretet az, ami beteljesíti az összes parancsolatot, s tökéletessé teszi az embert. A szeretet ilyen szintű jelentőségét sok nyugati ember nem látja a buddhizmusban, ez azonban távolról sem igaz. „Nagy bölcsességű bódhiszattva cselekvésében nagy kedvességgel és együttérzéssel van minden lény iránt anélkül, hogy ezzel együtt megjelenne minden lény [képzete], ez a cselekvés legfelsőbb fajtája, ha ekképp cselekszik.”¹⁹ Amellett, hogy mindkét vallás egyenlően a legmagasabb értékként kezeli a szeretetet, vagy egy fontos különbség a kettő között. Míg a bódhiszattva ragaszkodás nélkül szeret, addig „az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.”²⁰ És ez a megkülönböztetés nem tűnik el Jézust követően sem, csupán nemzeti megkülönböztetésből átvált vallásiba.²¹

5.2 Bölcsesség

A buddhizmusban a bölcsesség az, ami különösen nagy hangsúlyt kapott mindig is, amire talán az egyik legszemléletesebb példa, hogy a bölcsesség tökéletességének (pradnyá páramitá) egy külön csoportja van a szútrák között, s összesen negyvenkettő darabot tartalmaz.²² Huineng, a zen hatodik pátriárkája a következőket mondta: „a mahá pradnyá páramitá a legtiszteltebb, a legfőbb, a legelső. Nem marad, nem jön vagy megy. A három idő összes buddhája ebből jön létre. A nagy bölcsességet kell használni a szennyeződések és az öt halmaz elpusztításához. Ilyen gyakorlással biztosan megvalósítható a Buddha útja, átalakítva a három mérget erkölcsösséggé, összeszedettséggé és bölcsességgé.”²³ A kereszténység álláspontja a bölcsességgel kapcsolatban igen eltérőnek mondható. Amit isteni, jó bölcsességnek neveznek, az nem egyéb, mint a szeretet gyakorlása²⁴ és a parancsolatok megtartása.²⁵ A buddhizmusban azonban a bölcsesség a ragaszkodástól mentesség, a jelenségek tiszta ismerete.²⁶ Bár a pradnyá szorosan összekapcsolódik az együttérzéssel, mégsem azonos vele oly módon, mint a kereszténységben.

5.3 A különbözőség mértéke

Amint azt a harmadik rész hármas pontjában említettem, a zen irányzat különböző csoportokba sorolja a különféle buddhista és nem buddhista tanításokat. Bár a Tang birodalomban gyakorlatilag ismeretlen volt a kereszténység²⁷, legalábbis a buddhizmussal akkor még nem jött létre párbeszéd, ettől függetlenül érvényesnek tekinthető rá az akkori kategóriarendszer. A kezdetektől fogva a buddhizmus gyakorlati alapon tett különbséget vallások között a szerint, hogy mennyiben mozdították elő a gyakorló megszabadulását a szenvedéstől.²⁸ A mahájána tanítása szerint a kis jármű követői jutnak el az éntelenség belátásához, a kívülállók – vagyis a nem buddhisták – ezt még képtelenek felismerni, azonban a helyes cselekedetek gyakorlását ismerik, tehát jó újraszületést képesek elérni az emberi vagy a mennyei birodalomban, de megszabadulni a körforgásból nem tudnak. És ez illik a kereszténységre, minthogy a reménységük a paradicsomban való feltámadás, amit a szeretet gyakorlásával érnek el. Ez nem jelenti, hogy akkor az eddig tárgyalt megszabadulás ne lenne a kereszténységben is jelen. A különbség az, buddhista terminusokkal élve, hogy nem ismerik fel teljességében a buddha-természetet, csupán részlegesen. A keresztény oldalról szemlélve a buddhizmust az történik, hogy tagadják a Buddha állításainak igazságát, s a mennyországot jelentik ki mint egyetlen és végső lehetőség a megszabadulásra, vagy kevésbé szélsőséges megközelítésben a buddhizmust emberi módszernek tekintik, ami bizonyos pozitív eredményeket teremt, de nem juttat el a szenvedéstől való végső megszabaduláshoz, és a Krisztusba vetett hit nélkül a pokolra jutnak. Ezzel együtt léteznek keresztény hívők és közösségek, akik átvesznek bizonyos elemeket a zen buddhizmusból, viszont a fordítottja nem ismert. Számomra nehezen elképzelhető, hogy mi az, ami hiányzik a buddhizmusból, s átemelheti azt a keresztény vallásból. Az viszont szinte biztos, hogy minél inkább beágyazódik a Buddha tanítása a nyugati kultúrkörbe, annál inkább fel fog venni olyan jellegzetességeket, amik eleddig csak a kereszténységre voltak igazak, miként az ázsiai országokban is alkalmazkodott a környezethez. De ettől még megmaradnak az imént felsorolt eltérések, akkor is, ha egyes tanítók a két vallást még mélyebben össze akarják vonni.

Utószó

Annak ellenére, hogy eme dolgozat minden egyes pontja jóval bővebb tárgyalás részét képezhetné, csak egyetlen gondolatot próbáltam felvázolni azzal kapcsolatban, ahogyan én összekapcsolhatónak látom ezt a két vallást anélkül, hogy bármelyikből is le kéne tagadni valamit. Remélem nem hat a téma kifejtése túlzottan részrehajlónak azzal együtt, hogy személy szerint a buddhizmus elkötelezettje vagyok. Nem titkolt szándékom volt eme téma választásával, hogy Magyarországon is előbbre jusson a két vallás közti párbeszéd, s olyan közös közös alapok kerüljenek napvilágra, amiket nem sajátíthat ki magának semmilyen vallási irányzat. Kívánom, hogy keresztény testvéreim és minden ember találja meg a nyitottság szellemét!