Szürke Hegy Közösség
Dharma
 
Sásztrák
 
Egyéb
 
Újdonság
 
Mai Mantra
A létezők mind múlandók. Aki ezt látja, elfordul a szenvedés világától. A megtisztulás útja ez. (Dhammapada XX. 277.)
 
Buddha-számláló
Indulás: 2004-05-02
 
Írások
Írások : Visszatérés

Visszatérés

Astus  2004.09.06. 15:34

-történet-

Egyhangúan verődtek az esőcseppek a koszos ablaküvegnek. Egy fiatal férfi arcának homályos tükörképe tekintett Kácsitra, aki a kinti sötétség végtelenébe merült el. Valahol messze járt, nemes tetteket vitt végbe, vadászgépével egy teljes tekh-flottát pusztított el, felszabadította az acél rabságába süllyedt embereket, végső győzelemre juttatta a Teokrata Birodalmat.

Fa nyikorgása töltötte be a szoba csendjét, ahogy a megereszkedett ajtó sarka a kopottas parkettát súrolta. Erős, kissé hörgő lélegzetvétel, majd egy dühödt hang szólalt meg.

- Megint nem a dolgoddal foglalkozol, fiú! Hányszor kell az eszedbe vésnem, hogy ez a céltalan képzelődés semmire sem jó? Azért vagy itt, mert egyes okos tojások szerint te vagy a legalkalmasabb mind közül a tudomány elsajátítására, de ebben egyre jobban kételkedem!

- Mester, én nem tehetek róla… - kezdte a szokásos bűnbánó arccal, de nem tudta befejezni.

- No persze! Hát akkor ki nem gyakorolja az előírt inkantációkat? Már csak három hónapod van a felavatási ceremóniáig, de így az életben nem lesz belőled pap, ha még az elmédet sem vagy képes egy irányban tartani, nem hogy magasabb szintű mágiával a dolgokat uralni!

- Igenis, mester. Minden erőmmel törekszem, hogy az elvárásoknak megfeleljek, mester.

- Csak lássam is már azt a törekvést!

Ezzel kiment a szobából és becsapta az ajtót.

 

Több száz vörös ruhás ember gyűlt össze a hatalmas kupolás teremben. Mind körbe állták a terem közepét, ahol négy ember volt, közülük három ugyan olyan vörös ruhában, hozzá aranysárga övvel a derekukon, egy pedig fehérben velük szemben. A körülöttük levők lassú éneklésbe kezdtek, míg a három főpap egymás után kezüket ráhelyezték a fehérben álló Kácsit vállaira majd visszaléptek oda, ahol előtte voltak.

- Mondd utánam! Esküszöm, hogy hűen szolgálom a fenséges és hatalmas Jahlát, a mindenség teremtőjét és úrnőjét. Esküszöm, hogy a Rendnek életem árán is szolgája maradok, a parancsolatokat megtartom, a tudományt illetéktelennek el nem árulom. Esküszöm, hogy tetteimmel Jahla, a Rend és a Birodalom javára leszek.

- Esküszöm.

A főpapok átnyújtották neki a vörös ruhát és a papi botot, majd meghajoltak előtte.

 

Üdvözöljük a Teokrata Birodalom Tizenkettes szektorának Nyolcvanötös számú űrkikötőjében! Jahla áldja! – hangzott a köszöntő szöveg a hangszórókból. Egy kisebb folyosó vezetett el a Hatos dokkba, ahonnan egy személyszállító gép vitte az utasokat a Premor bolygó fővárosának, Aztikholnak a központi légikikötőjébe.

- Még másfél óránk van az indulásig a bolygófelszínre. – közölte kicsit szomorúan Ebbalok, Kácsit kísérője, majd lehuppant egy közeli székre.

- Nem nézünk egy kicsit körül? Ettől a sok utazástól úgy érzem magam, mintha máris koporsóba csuktak volna, s nem tudok megmozdulni se.

- Nem hiszem, hogy bármi érdekeset találnánk itt, de egy kis mozgás nekem is jót fog tenni.

Ezzel visszamentek az űrközpont centrumába. Volt ott egy aprócska bazár, két ivó, egy étterem, egy helyőrségi rész és egy szállodaféleség. Az árusok két utcát alkottak standjaikkal, s különféle árukon próbáltak tovább adni. Ahogy nézelődtek, az emberek arrébb húzódtak tőlük, csodálkozó pillantásokat vetettek Kácsitra, s egymás közt suttogni kezdtek. Ezt először figyelemre se méltatta, de ahogy mentek, mindenki hasonlóan reagált megjelenésére. Az árusok is mintha nyugtalanabbá váltak volna, ahogy megnézte a portékáikat. Épp egy használt kommunikátorokat áruló üzletet néztek, mikor Kácsit egy különös érzésre lett figyelmes. Valaki az elméjébe próbál betekinteni. Körbenézett, de nem érezte a forrását a hatásnak. Gyorsan visszafordult a kirakat felé, s tovább nézelődve úgy csinált, mintha semmit se érezne. Közben viszont az elméjében elterelő akadályokat állított fel, majd a betolakodó tudati mintáját próbálta megtalálni. Meg is találta az idegen hatást, de ilyen mintát még sosem tapasztalt. Egyáltalán nem volt semmilyen szerkezete, mintha nem is embertől származna, s biztos nem valami géptől. Akkor mi lehet? Mielőtt tovább vizsgálhatta volna, megszűnt a hatás.

Egy zacskó édességgel, egy használt kommunikátorral és egy eddig megmagyarázhatatlan élménnyel gazdagabban szálltak fel a személyszállítóra.

 

A légikikötőnél már várta egy kocsi, ami Aztikhol belső negyedei felé vette az irányt. Régi város volt ez, valaha talán jobb körülmények uralták, de mára jórészt csak az ásványkereskedelemből élt. Bár sokban nem különbözött a többi óriásvárostól, itt mégis valahogy minden kopottabbnak, porosabbnak tűnt. A központba érve ez a kép valamicskét javult. A Rend főháza előtt álltak meg, ami közvetlenül egy hatalmas katedrálissal szemben volt. Ott Kácsit és Ebbalok kiszálltak, majd a kapuhoz mentek, amit az őr kinyitott előttük. Bent átható csend volt, s egy nagy hallban várta őket a terület főpapja, aminek aranytól csillogó falán különféle szentek és főpapok festményei függtek.

- Jahla áldjon, testvérem! – köszöntötte nyájasan az idős főpap. – Igazán örvendetes, hogy egy ilyen tehetséges ifjút küldtek ide. Nem is mertem remélni, hogy a Rend ilyen hamar gondol erre a mindentől távoli területre. De Jahla megsegített. Ma egyelőre ne is foglalkozzunk a különféle ügyekkel, inkább egy kellemes reggeli mellett megismerkedünk, aztán kipihened az utazás fáradalmait.

- Köszönöm kedvességét, testvér. – mondta Kácsit, majd útjukat a kert felé vették.

 

Gyorsan teltek a hetek, s Kácsit egyre jobban kiismerte magát a Rend ügyeiben. Gyakorlatilag a helyi kémhálózat irányítója volt. Az alkalmankénti kihallgatásokat, vallatásokat könnyedén intézte. Az egyszerű emberek nem igazán értettek az elme uralásához. Már lassan öt hónapja volt ott, mikor egy újabb gyanúsítottat vittek elé.

A kihallgatást az alagsor egyik szobájában végezték. Egyetlen szék volt benne, ahová odabilincselték az illetőt, s egy fénycső a plafonról világította be a helyiséget, a falat pedig itt-ott penészfoltok tarkították.

- Áll bármiféle kapcsolatban a Technokrata Unióval?

- Nem.

- Ismer tekh ügynököket?

- Nem.

- Mit keresett az Aztikholi Központi Adattár hálózatában?

- Az igazságot. – mondta határozottan a gyanúsított.

- Hogyan?! – lepődött meg Kácsit.

- Az igazságot, amit a maguk fajta teokrata kutyák elfednek. Amiért ez az egész rohadt háború van már tizenhét évszázada!

- És ugyan miféle igazság az? – kérdezte cinikusan.

- Az, amit maga és a testvérei sosem fognak megérteni. Azt, hogy Jahla nem a mindenség anyja, és nem is az apja, ahogy azt az idióta tekhek képzelik. Jahla sokkal több ennél!

- Ez őrült. – mondta magának Kácsit.

- Őrült, mi? Mondtam, hogy el se tudja képzelni, miről beszélek valójában.

- Azt mindjárt meglátjuk. – Ekkor a gyanúsított elméjére fókuszált, és betört oda. Először csak a szokásos minták jelentek meg, majd ahogy tovább kutatott, egyszer csak egy olyan minta került elé, mint amilyet akkor az űrállomáson tapasztalt. Minden erejét összeszedve megpróbálta belekényszeríteni a mintát egy rácsba, ami fogva tartja és megállítja a mozgását. De minél jobban erőlködött, annál kevésbé tudta megragadni. Majd elvesztette és újra szokásos mintákat látott csak. Aztán hirtelen az egész elkezdett gyorsan változni, mintha egyetlen örvénnyé alakult volna a gyanúsított egész elméje, ami mélyebbre és mélyebbre akarta húzni. Érezte, hogy ez így nagyon nem jó, ezért nyomban kilépett. Mikor kinyitotta a szemét, a székben ülő férfi már halott volt.

Nem tudta mi tévő legyen, ezért visszament a szobájába, és belépett a főváros Központi Adattár hálózatába. A férfi, akit behoztak a vallási adattár egyházügyi részlegében a főpapnői kinevezéseket vizsgálta százharminc évre visszamenőleg. Mi köze ennek bármiféle igazsághoz? Feljegyezte magában, hogy ennek majd később néz utána, előbb a Rend saját hálózatának adattárában próbál valami magyarázatot találni arra a különös mintára. Órákon keresztül keresett a megannyi tanulmányok közt, de semmi eredménye nem volt. Úgy döntött, itt az ideje elbeszélgetni Tuwgut főpappal.

 

- Nagyon különös ez az egész, amit elmondtál, de szerintem te csak az őrület mintáját találtad meg.

- Nem hiszem, testvér, mert az őrületnek is ismerem a mintáját, és az is egy adott minta, bármily különös legyen is.

- Igazad van. Akkor tanácstalan vagyok. – mondta sajnálkozó arckifejezéssel a főpap. – Talán nálam jártasabb embert kellene keresned ebben a kérdésben. Én magam nem mélyedtem el annyira a mentális mágiában, s különösen jó sem vagyok benne.

- És ön szerint ki lenne a megfelelő ember?

- Ilmoi papnő. Az észak-keleti külső negyedekben szolgál. Tudom, nem a Rend tagja, de legalább egyházi személy. És megbízható.

- Akkor meglátogatom még ma.

 

Szokásává vált, hogy egy kisebb testőrséggel közlekedjen, bárhová is megy, de tekintettel a belső sürgetésére, ettől most eltekintett, s saját kocsijával ment a Háromszáztizenötös negyedbe. Másfél óra alatt megjárta az amúgy harmincegynéhány kilométeres utat a nagy forgalom ellenére. A tájékozódással nem volt gond, a kocsi számítógépe minden kis utcát ismert, s tisztában volt az aktuális útviszonyokkal.

Elsőre csendes környéknek tűnt, néhol omladozó többemeletes házak, kertek kiszáradt virágokkal és elburjánzott gazokkal. Sötétedett, s bár az utcai világítás elég gyér volt, a kicsi templomot, amihez egy nagyobb ispotály tartozott, barátságos halvány-kék fény világította meg. Kiszállt, s a templom felé vette útját a kerten keresztül. Egyetlen épület volt, kétszárnyas ajtaja résnyire nyitva, a fala rózsaszínűre fakult. Bentről gyermekek éneklése hallatszott ki. Ahogy belépett, a harminc fő körüli gyerekcsoport épp indulni készült kifele. Gyorsan a falhoz húzódott, hogy utat engedjen nekik, majd mikorra kimentek, meglátott az oltárnál egy őszülő hajú, de vidám arcú papnőt.

- Jahla áldja, testvér. – köszöntötte mosolyogva a papnő Kácsitot. – Ilmoi papnő vagyok. Miben lehetek a segítségére a Rendnek?

- Remélem sok mindenben, kedves anyám.

A papnővel leültek az első sorban levő padra, s Kácsit elmesélte a történteket.

- Azt hiszem tudom, miről van szó. – kezdte Ilmoi. – Három évvel ezelőtt tapasztaltam először, mikor Jahla úgy rendelte, hogy itt vezessem ezt az ispotályt. Egy nap behoztak egy kislányt, olyan tizenkét éves körül lehetett, aki eltörte a lábát. Egyszerű rutinmunka volt, de egy napot még benn kellett feküdnie. Reggel leültem vele kicsit beszélgetni, s észre vettem valami furcsát a kisugárzásában. Miközben továbbra is beszélgettem vele, bepillantottam az elméjébe. Nem vártam semmi különöset, de amit találtam, az akkor nagyon ledöbbentett. Nem volt semmi kislányos benne, sokkal inkább egy érett elme volt. Ez még annyira nem meglepő, mert néha látni ilyet, de az a minta, amivel ön is találkozott, át meg átszőtte a tudatát. Félelmetes volt. És mindez kívülről egy cseppet sem látszott! Nem tudtam mit kezdeni vele, ezért úgy csináltam, mintha mi sem történt volna, s még aznap hazaengedtem. Aztán majdnem egy évre rá, Szent Zir Galonte egyik írását olvastam, ahol különös élményről számol be. Ő azt állította, hogy Jahlát magát látta, úgy, hogy semmit sem látott. Sokáig tartották eretneknek Galontét ezért a kijelentéséért. Pontosabban azért, hogy nem egy csodás női alakról mesél, hanem valami egészen felfoghatatlanról. Úgy írja le, mint „az ég és a föld egybe olvadt; tisztán sugárzó fényességként ragyogott, aminek semmi volt a közepe; egy arcot mutatott, mely nem arc volt, és sosem ugyan olyan”. Elég különös, nem? Még különösebb, hogy ez az írás kitől van meg itt a templomban. Attól a kislánytól, akinél azt tapasztaltam. Ott felejtette az ágya melletti éjjeli szekrényben, de ezt csak jóval később vettük észre. Először vissza akartam neki adni, mert itt lakik nem messze, de azt mondta, tartsam meg, mert neki már nem kell. Ennyit tudok.

- Megvan még ez a könyv, anyám?

- Igen.

- Akkor, ha nem gond, elvinném magammal. És szeretnék azzal a lánnyal is beszélni.

- Természetesen. Máris megkeresem, s a kislány címét is megadom önnek.

- Köszönöm.

Túl késő volt most beszélni a lánnyal, ezért Kácsit visszament a kocsijához, s a Rendház felé hajtott. A tizenkét sávos pályán viszonylag gyorsan haladt, közben pedig magában már a holnapot tervezte.

 

Reggel a megszokott időben korán kelt. Ima. Mosdás. Öltözködés. Rövid reggeli szertartás. Evés. Jelentések áttekintése. Semmi érdekes. Be a kocsiba, irány a Háromszáztizenötös negyed, két testőrrel, akik ragaszkodtak saját fontosságukhoz.

A templomtól négy utcányira volt Pnitha Dorameng otthona. Megálltak a kocsival a ház előtt, s a pap két testőrének kíséretében kiszállt, majd a kaputelefonon keresztül jelezték ottlétüket a házban lakóknak. A kicsi képernyőn egy álmos képű asszony jelent meg, s unottan beleszólt.

- Ki az? És mit akar?

- Kácsit testvér vagyok és Pnithát keresem. Otthon van?

- Testvér?! Öö… Egy pillanat! – majd megszakadt a kapcsolat a lakással.

Két perc múltán egy sebtiben felöltözött férfi jelent meg, némi borostával és kóccal a fején.

- Elnézést testvér, hogy így megvárattam önt. – kezdte, s amint jobban körülnézett, kijavította magát. – Önöket. Miben lehetek a Rend szólgálatára?

- Pnithával szeretnék beszélni.

- Hát… Ő nincs itthon. Tegnap este nem jött haza. De mostanság előfordul az ilyen. Fiatal, szórakozik, ilyesmi… - látszott rajta, hogy nem igazán tud mit mondani, s hogy fogalma sincs merre jár a lánya.

- Mikor szokott hazajönni?

- Hát, amikor vége az iskolának. Olyan négy óra körül. Ha haza jön.

- Merre van az az iskola?

- A szomszédos negyedben van, a Negyvenkettes Léleképítő Iskola.

- Köszönöm. Jahla áldja!

- Kérem, testvér, ha találkozik a lányommal, mondja meg neki, hogy már igazán hazajöhetne! – kiáltotta utánuk aggódó hangon.

- Megmondom. – szólt vissza Kácsit és beszállt a kocsiba.

 

Tizenkét szintes szürke épület, sebesen mennek előtte az úton a járművek. Az épület mögötti parkolóban álltak meg, s a hátulsó bejárat felé vették útjukat, ahol is egy őr állította meg őket egy pillanatra, mielőtt felismerte volna, hogy kikkel áll szemben, majd készségesen kinyitotta az ajtót. Bent a portástól kértek útbaigazítást az igazgatói irodához, majd felmentek a hetedik emeletre, s be az irodába. Az igazgató a tőle telhető legkedvesebb modorával követte a kérést, s azonnal az irodájába hívatta a lányt. Egy percen belül egy mosolygós, némileg meglepett tizenhat-tizenhét év körüli lány jelent meg az ajtóban, s érdeklődő tekintettel nézett körbe. Az igazgató intett neki, hogy jöjjön beljebb, s már kezdte volna a mondókáját, hogy szerinte mi a helyzet, te Kácsit ezt megelőzte.

- Szia Pnitha. Kácsit testvér vagyok, s szeretnék veled beszélgetni.

- Ugyan miről? – kérdezte kíváncsi felháborodással a szemében.

- Pnitha kisasszony, több tiszteletet a testvér úrnak! – figyelmeztette félelemmel vegyes parancsoló hangon, de Kácsit leintette, hogy maradjon csendben. Ez erős hatással volt rá, s az asztalán heverő papírokkal kezdett bíbelődni.

- Nos, a kérésem az lenne, hogy gyere velünk egy kellemesebb helyre, s ott elmondom miről is van szó. Rendben? – folytatta a pap barátias hangnemben.

- Felőlem. – vonta meg a vállát, majd visszamentek a kocsihoz, s elhajtottak.

 

Egy nagy parkba mentek, ahol leültek kettesben egy padra, míg a testőrök távolabbról kémlelték a helyet. A lányban kinézetre nem volt semmi különös, kivéve talán a nézését, ami egy kedves, idős asszonyé volt, de mégis félelmetes valahol, mintha belelátott volna szíved legmélyére. Először csak semmitmondó témákról beszélgettek, de Pnitha úgy tűnik megelégelte ezt.

- Ha cseverészni akart, akkor miért nem ment el a gyóntató anyához? Vagy öntötte volna ki a szívét Jahlának, aki meghallgat mindenkit, aki hozzá fordul.

- Jól van, akkor most kérlek maradj picit csöndbe.

Kácsit behatolt a lány elméjébe, de semmi különöset nem látott. Már pár perce keresett – ami viszonylag hosszú idő egy ilyen műveletnél – mikor a lány hangját hallotta.

- Mit keresel, Kácsit testvér?

- Egy mintát, ami nem minta. – mondta önkéntelenül, pedig először valami mást akart mondani.

- Látom már mire gondolsz. Jahla szellemét keresed, pedig az ott van benned. Nézd csak!

Kácsit vissza került saját elméjébe, de úgy, mintha az nem az övé lenne. Egyre mélyebb rétegekbe szállt, majd egy darabig mintha a semmin zuhant volna keresztül, szembe találkozott a mintátlan mintával, Jahla szellemével. Először úgy tűnt, mintha külön lenne tőle, de nem, ez itt ő maga volt. Hirtelen szünet, majd újra ott ült a padon a parkban, szembe vele a mosolygó lány.

- Ha döntöttél, keress meg. De egyedül gyere. Otthon leszek. – hallotta Kácsit Pnitha hangját, de a lány szája nem mozdult.

 

Két hét telt el a parkban történtek óta. Ugyan az a ház, ahol az álmos képű asszonnyal és a kócos fejű férfivel beszélt. Becsöngetett.

- Ki az? – kérdezte a férfi a kicsi képernyőről rá tekintve.

- Kácsit testvér vagyok és Pnithát keresem.

- Nincs itthon. Még valami?

- Nem, köszönöm. – mondta meglepetten és visszament a kocsijához. Pedig azt mondta, hogy otthon lesz. Nem értem. – gondolkozott magában. Majd egy mozdulattal beindította a kocsit és elhajtott.

A templom rózsaszínűre kopott fala most nem volt megvilágítva a halvány-kék fénnyel, csak a távolabbi utcai lámpák adtak egy kevéske fényt. Az ajtó csukva. Kácsit benyitott, s bent az oltár előtt Pnitha állt, szürke öltözetben.

- Szia Kácsit! Gyere közelebb. Itt az ideje, hogy visszatérj a tieid közé.

Ekkor egy tucat szürke ruhás ember jelent meg a templom bejáratánál, köztük Ilmoi anya és Ebbalok. Melegség öntötte el a belsejét, mintha újra otthon lenne Drahutban, a szülővárosában. Mindenki oda ment az oltár elé, barátságosan köszöntötték először Pnithát, majd egymást, s egy vidám éneklésbe kezdtek egymást átkarolva. Csendes, nyugodt este volt.

 
Bódhidharma
Főkapu
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MONDO
Avagy: Kérdés-Felelet! (csak tagoknak)
 

Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT