Ki fogja legyőzni a földet és
a halál birodalmát és az eget?
A Tan ösvényét ki találja meg,
akár a virágot a fürge szem?

A kereső győzi le a földet és
a halál birodalmát és az eget.
A Tan ösvényét ő találja meg,
akár a virágot a fürge szem.

Ha ráébred, hogy buborék a teste,
csak délibáb, szétfoszló, üres árnyék,
szétszórja Mára virág-nyilait mind,
s Halálkirálynak szeme nem talál rá.

(Dhp 44-46)

A szenvedés minden létforma egyetemes jellemzője. Nem lehetséges olyan életkörülményeket megteremteni, ahol ne lenne ez jelen. Ennek felismerése nélkül ott ragadunk az élet és halál birodalmában, céltalan kapkodva az újra és újra felbukkanó kívánatos jelenségek után, s hasztalan menekülve a mindig létrejövő visszataszító és félelmetes élmények elől. Akárhogy futunk ebben a mókuskerékben (szanszára), se előre se hátra nem jutunk, csupán erőnket pazaroljuk nap mint nap. Amikor rosszul érezzük magunkat, amikor valami nincsen rendjén, az egy nagyon jó alkalom arra, hogy felismerjük a világ tökéletlenségét.
De valójában nem a világgal van a gond, hanem velünk. A világ nem panaszkodik, de mi igen. A milliónyi baj forrása a megkülönböztető tudat, ami tudatlanságából fakadóan megteremti a vágyat és az ellenszenvet. Ez a tudatlanság pedig nem egyéb, mint az énképzetbe vetett hit, a dolgok valóságosságában hívés. Hogy ezt feloldjuk, hogy megszabaduljunk minden szenvedéstől, ebben a pillanatban fel kell ismernünk a tudat valódi természetének nem-kettős voltát. Azonban mert eddigi életeink során mindig is bele voltunk ragadva az énképzetbe, így ez igen nehéz cél. Így aztán először ezeket a tudati szennyeződéseket, a vágyat és az ellenszenvet kell gyengíteni magunkban.
Elsőként a tetteinket kell szabályozni a különböző előírások segítségével, mert azok erősítik meg leginkább tudatlanságunkat. Minél inkább tartózkodni kell a vágyteli és az erőszakos cselekedetektől, mint például a lopás, a verekedés, a szidalmazás, a hazugság és a csalás. Kezdetben az ilyen durva tetteket kell kiküszöbölni, de nem szabad megfeledkezni a finomabb természetűekről sem, mint például a káromkodás, a hiúság, a versengés, a telhetetlenség a különféle élvezetekben. Másrészt nem szabad átmenni önkínzásba sem. Tanuljunk meg elégedettek lenni a jó dolgokkal és elfogadni a rossz körülményeket.
A második rész a tettek fegyelmezése mellett a tudat szabályozása. Egy csapongó, nyugtalan tudat mérhetetlen szenvedéseket tud okozni. Viszont a békés tudat mindig örömteli. Időt kell szánnunk rá, hogy a tudatot naponta eddzük. A tévézés, a sportolás és a többi szórakozás azért élvezetes, mert leköti a tudatot, mert a figyelem egy helyre irányul. Ezért nevezik ezeket kikapcsolódásnak is. De a meditáció nem teljesen ilyen, mivel van egy fontos különbség. Amellett, hogy csak egyetlen dologra összpontosítunk, fenntartjuk az éberséget is, vagyis, nem kapcsoljuk ki a tudatosságunkat, hanem jelen vagyunk. Az éberség azt jelenti, hogy tudjuk, mit tapasztalunk éppen, hogy mi az, amire figyelünk, s hogy milyen gondolatok és érzések jelennek meg a tudatban. A legkönnyebb az ülő testhelyzetet felvenni meditációhoz, de a fekvés, az állás és a sétálás is megfelelő lehet. A testtartás annyiban lényeges, hogy befolyásolja a tudatállapotot, így a helyes az, amikor nem túlfeszített, de nem is álmosítóan laza. Ha felvettük a jó pozitúrát, akkor utána a légzésen rögzítjük figyelmünket, s semmi mással nem törődünk. Ezt csináljuk fél órán keresztül. Még akkor is üljük végig a fél órát, ha már egyáltalán nem kényelmes. Lehetőség szerint hasznos közösségben gyakorolni, mert az kitartást ad.
Ahogy haladunk a gyakorlással, a tudat egyre békésebb és nyugodtabb lesz, így létrejönnek azok a feltételek, amik által közvetlen felismerhetjük valódi természetünket, s véglegesen megszabadulunk a szenvedéstől.

Minden megszületik, majd elpusztul,
semmit sem tudunk megragadni,
nincs sehol egy biztonságos menedék ebben a világban.
A tudattartalmak okoktól és feltételektől függően léteznek csupán,
se békét, se bizonyosságot így nem lehet nyerni.
Felismerve a dolgok eme múlandó természetét,
felhagyunk a vággyal és haraggal,
megszűnik minden ragaszkodás.
A tudat tiszta éberségének fénye mindent beragyog,
nem szennyezi sem múlt, sem jövő, sem jelen.
A nem-kettősség valóságában időzve mindörökre,
az összes érző lény eléri a tökéletes megvilágosodást.