A buddhák és minden érző lény csupán egy tudat, nincs más valóság. Ez a tudat az örökkévalóságtól fogva sosem született és sosem halt meg. Sem nem kék, sem nem sárga; nincs alakja és nincs formája. Nem tartozik sem a létezéshez, sem a nem létezéshez, nem új és nem is öreg. Sem nem hosszú, sem nem rövid, nem nagy és nem is kicsi. Túl van minden korlátozó mérésen, minden címkén, minden követhető nyomon, minden ellentéten. Pontosan ez a lény az; mikor a gondolatokkal ügyködsz, elfordulsz tőle. Olyan, mint a tér, aminek nincsen határa sem mérhetősége.

Ez az egy tudat Buddha maga. Buddha és az érző lényeg nem különbözőek; csak arról van szó, hogy az érző lények kívül keresnek, megragadva a jelenségeket, s minél inkább keresnek, annál többet veszítenek. Ha megpróbálod Buddhával kerestetni Buddhát, vagy a tudatot használni a tudat megragadására, sosem jutsz így sikerre. Amit nem ismersz fel, az az, hogy ha abbahagyod a gondolkozást és elfelejted az elmélkedést, a Buddha magától megjelenik.

A tudat maga a Buddha; a buddhák az érző lények. Ahogy az érző lények, ez a tudat nem csökken; ahogy a buddhák, ez a tudat nem növekszik. Még a hat tökéletesség, a tízezernyi gyakorlat és a megszámlálhatatlan erények is mind veleszületettek és nem kell önműveléssel elérni azokat; mikor a megfelelő körülmények megjelennek, akkor működnek, mikor pedig azok a körülmények megszűnnek, akkor nyugalomban vannak.

Ha nem hiszed bizonyossággal, hogy ez a Buddha, és formákba kötött gyakorlatokat akarsz végezni, hogy hatásos alkalmazását keressed, akkor ez csupán káprázat és az Úttal ellenkező. Ez a tudat maga Buddha; nincs más buddha és nincs más tudat. Ez a tudat tiszta és szennyezetlen, mint a tér, minden jelenség nélküli; ha felkelted a tudatot és gondolatokkal ügyködsz, elfordulsz valóságának lényegétől. Ez ragaszkodás a jelenségekhez; sosem volt jelenségekhez ragaszkodó buddhaság. Ha a hat tökéletesség tízezernyi gyakorlatát végzed a buddhaság eléréséért, ez egy fokozatos út, de sosem volt fokozatos útként buddhaság. Csak ismerd fel az egy tudatot és nincs más, amit el kellene érned. Ez a valódi Buddha.

A buddhák, az érző lények és az egy tudat nem különbözőek, ahogy a tér hamisság és romlottság nélküli, mint a négy égtájat megvilágító napkorong. Mikor a nap felkel, fénye áthatja a tájat, de a tér sosem világos. Mikor a nap lenyugszik, sötétség fedi a tájat, de a tér sosem sötét. A fény és a sötétség állapotai változnak, de a tér természete nyitott és üres marad, változatlan. Hasonlóképp van a buddhákkal, az érző lényekkel és a tudattal. Ha úgy szemlélődsz a buddhákon, mint a tiszta világosság és szabadság formáin, és úgy szemlélődsz az érző lényeken, mint a szennyezettség sötétségben élő és meghaló formáin, akkor ezzel a megértéssel sosem éred el a megvilágosodást, mert ragaszkodsz a megjelenésekhez.

Csak ezt az egy tudatot, azon kívül semmi nincs más, mit el kellene érni. A tudat maga Buddha. Az emberek, akik manapság az Utat tanulmányozzák nem értik meg ennek a tudatnak a lényegét, így egy másik tudatot helyeznek erre a tudatra, kívül keresve a buddhaságot, jelenségekhez kötött gyakorlatokat végezve. Ez mind hibás; nem a megvilágosodás felé vezető út.

„Tiszteletteljesen támogatva minden buddhát a világegyetemben nem olyan jó, mint tiszteletteljesen támogatni egy tudattalan Úton járót.” Miért van ez? A tudattalanság teljes alanytalanságot jelent, a létezni-ahogy-van lényege. Belül olyan mozdíthatatlan, mint egy fa, zavartalan, mint egy szikla; kívül szabad minden akadálytól és ellenállástól, miképp a tér maga. Nincs sem alany, sem tárgy, nincs irány vagy hely, nincs alak vagy megjelenés, nincs nyereség vagy veszteség.

Az emberek, akik küzdenek, nem mernek belépni e tanításba, félve, hogy ürességbe zuhannak és nem tudnak sehol megnyugodni; visszavonulnak, megfélemlítetten. Mindnyájan messze és sokfelé keresik a tudást. Ezért van, hogy a tudást keresők száma sok, mint a hajszálé, míg azoké, akik felismerik az Utat, ritkák, mint a szarvak.

Mandzsúsri az alapelvet jeleníti meg, Szamantabhadra pedig a gyakorlatot. Az alapelv itt az ellenállás nélküli valódi üresség alapelve; a gyakorlat itt a jelenségekhez nem kötött határtalan cselekvést jelenti. Avalókitésvara az egyetemes együttérzést, Mahászthamaprapta az egyetemes tudást jelképezi. Vimalakírti jelentése Tiszta Név: a tisztaság jelenti a lényeget, a név a jellegzetességekre utal; a lényeg és a jellegzetességek nem különbözőek, ezért a neve Tiszta Név. Amit a különböző nagy bódhiszattvák képviselnek, az mind az emberiségben megtalálható. Nincs elválasztva az egy tudattól; csak annyit kell tenned, hogy ezt felismered.

Az emberek akik manapság az Utat tanulmányozzák nem értékelik a saját tudatukban levő megvilágosodást, így a tudaton kívüli jelenségekhez ragaszkodnak és tárgyakat ragadnak meg; ez mind az Úttal ellenkező.

A „Gangesz homokszemeiről” Buddha úgy tanított, hogy a homokszemek nem örvendeznek, mikor buddhák, bódhiszattvák, Indra, Brahmá, vagy bármelyik másik isten sétál rajtuk, és a homokszemek nem dühösek, mikor ökrök, kecskék, bogarak és hangyák sétálnak rajtuk. A homokszemek nem sóvárognak ékszerek és illatszerek után és nem éreznek ellenszenvet a trágyával, vagy a kosszal szemben. Egy ilyen tudat tudattalan tudat. Ez a legvégső; ha az Út tanítványai nem merülnek azonnal bele a tudattalanságba, még ha világkorszakokon át gyakorolnak is, sosem érik el az Utat. Csapdába ejtve a Három Jármű gyakorlataitól, sosem lesznek képesek elérni a megszabadulást.

Azonban van különbség ennek a tudatnak az elérésének a sebességében. Vannak olyanok, akik azonnal elérik a tudattalanságot a tanítást hallva, és vannak olyanok, akik csak akkor érik el, ha megvalósították a Tíz Hitet, a Tíz Lakhelyet, a Tíz Gyakorlatot, vagy a Tíz Felajánlást. De akár hosszú, akár rövid ideig tart elérni a tudattalanságot, akkor megállsz; nincs már több amit gyakorolni, vagy megvalósítani kéne.

Valójában semmit sem érnek el, de ez ténylegesen igaz, nem valótlan. Az egyetlen pillanatban történő elérés beteljesítése és a tizedik szinten való elérés egyenlő; nincs több mély, vagy sekély.

Csupán arról van szó, hogy korszakokon keresztül értelmetlenül szenvedsz a fájdalmas erőfeszítéstől. Gonoszat és jót cselekedni ugyan úgy ragaszkodás a jelenségekhez. Ha gonoszt teszel a jelenségekhez ragaszkodva, akkor értelmetlenül egy ördögi körnek veted alá magadat. Ha jót teszel a jelenségekhez ragaszkodva, akkor a fárasztó erőlködés fájdalmaitól szenvedsz értelmetlenül. Semmi sem olyan jó, mint azonnal felismerni magadtól az alapvető valóságot, amint hallasz róla.

Ez a valóság a tudat; nincs igazság a tudaton kívül. Ez a tudat maga az igazság; nincs tudat a valóságon kívül. A tudat veleszületetten tudattalan; és nincs egy tudattalan sem. Ha tudatosan akarsz tudattalan lenni, akkor még ott a tudat.

Ez csak csendes egyetértés kérdése; túl van minden fogalmon. Ezért mondják, hogy nem lehet róla beszélni, nem lehet róla gondolkozni.

Ez a tudat a forrásnál tiszta. A buddhák és az átlagos emberi lények mind rendelkeznek vele. Minden élő lény egy és ugyan az a test, mint a buddháké és a bódhiszattváké; csupán a személyes gondolatok különbözősége az, ami mindenféle cselekvést teremt a különböző eredményeikkel.

Alapvetően nincs semmi konkrét a buddhaságban; az csak nyitott érzékelés, őszinte tisztaság és finom boldogság. Mikor mélységében felismered magadban, akkor az közvetlenül az – tökéletes beteljesítés minden további hiány nélkül. Még ha három megszámlálhatatlan világkorszakon keresztül is szellemi gyakorlatokat végzel, minden szinten és fokozaton keresztül menve, mikor eléred a megvalósítás egy pillanatát, akkor csupán a Buddhát ismerted fel önmagadban; te semmit sem adtál hozzá. Sőt, inkább meglátod, hogy a korszakokon keresztül való erőfeszítésed álombeli zavaros viselkedés volt.

Ezért mondta a Tathágata: „A legfelsőbb tökéletes megvilágosodással nem értem el semmit. Ha bármit is elértem volna, akkor Dípankara Buddha nem adott volna nekem iránymutatást.” Még azt is mondta: „Ez az igazság részrehajlás nélküli, magas vagy alacsony nincs benne; ezt hívják megvilágosodásnak.” Ez az a tudat, ami a forrásnál tiszta, nem részrehajló az érző lények, a buddhák, a világok, a hegyek és folyók, a formák, a formátlanság, a világegyetem minden dolgának irányában, a más és az én látása nélküli.

Ez a forrásnál tiszta tudat lényegében mindig tökéletesen szennyezetlen és teljesen éber, de a világi emberek nem ismerik fel; csak az érzékelést és a felfogást ismerik fel tudatként, így vannak elfedve az érzékelés és a felfogás által. Ezért nem látják a valódi lényegét szellemi fényességüknek. Ha csupán közvetlenül tudattalanok lennének, az a valódi lényeg magától megjelenne, ahogy a nap felemelkedik az égre, mindent megvilágítva, további akadályok nélkül.

Így hát, tanítványai az Útnak, csupán felismerve az érzékelés és felfogás tetteit és mozgásait, üresítsétek ki érzékelésüket és felfogásukat, ezáltal tudatuknak nincs útja, amint tovább haladhatna, és nem érnek el éleslátást. Csak ismerd fel az alapvető tudatot az érzékelésben és felfogásban, mindeközben felismerve, hogy az alapvető tudat nem tartozik sem az érzékeléshez, sem a felfogáshoz és mégis, nincs külön az érzékeléstől sem a felfogástól.

Csak ne hozzatok létre véleményeket és értelmezéseket az érzékelés és a felfogás tetejére, s ne ügyködjetek a gondolataitokkal az érzékelésen és a felfogáson. Ne keressétek a tudatot elválasztva az érzékeléstől és a felfogástól sem, és ne próbáljátok meg a valóságot megismerni az érzékelés és a felfogás elutasításával. Mikor nem merülsz el, de nem is állsz külön, nem lakozol benne és nem is ragaszkodsz hozzá, szabad és független vagy, akkor semmi sincs, ami ne a megvilágosodás helye lenne.

A világi emberek, akik azt hallják, hogy a buddhák a tudat igazságát beszélik, azt gondolják, hogy van valami különleges igazság a tudatban amit fel kellene ismerni, vagy megragadni, ezért nekilátnak, és a tudattal keresik a tudatot. Nem ismerik fel, hogy a tudat maga az igazság és az igazság maga a tudat. Nem fog működni, hogy a tudattal keressék a tudatot, mert így sosem ismerik fel, még millió évek alatt sem. Jobb már most tudattalannak lenni és akkor megtalálod az alapvető igazságot.

Ez olyan, mint annak a birkózónak a története, aki nem volt tudatában annak, hogy egy ékkő van a homlokában, így másfele kereste azt. Körbe járta az egész helyet, de végül semmit sem talált, mígnem valaki, aki tudta, rámutatott neki, ily módon ő maga meglátta az eredeti ékkövet, ahogy az ott is volt mindvégig.

Hát így van az, hogy az emberek, akik az Utat tanulmányozzák, eltérnek saját eredeti tudatuktól, nem ismerve fel azt Buddhaként, és nekilátnak kívül keresgélni, gyakorlatoknak és műveleteknek alávetve magukat, függve egy eljáráson a megvalósítás érdekében. Habár szorgalmasan keresnek korszakokon át, sosem érik el az Utat. Jobb tudattalannak lenni most azonnal, biztosan felismerni, hogy minden dolog eredendően létezés nélküli, megragadhatatlan, semmin sem alapuló; nem lakoznak sehol és sem nem alanyiak, sem nem tárgyiak. Ha nem ügyködsz tévelygő gondolatokkal, azon nyomban eléred a megvilágosodást.