Nem helyes azt gondolni, hogy a buddhizmus az aszkézis. Nem arról szól a zen, hogy maradj ülve mozdulatlanul órákon át. Ez csupán egy módszer a sok közül. Ha nem az lenne, akkor tényleg elég volna csak leülni, azt egyszer csak BUMM, s megvilágosodtál. A Buddha azért ült le a fa alá végül, mert felismerte, hogy az önkínzás nem vezet el a megszabaduláshoz. Számára ott ülni keresztbetett lábakkal kényelmes volt, mintha te leülnél a székre. Egyszerűen leült, hogy elmélkedjen. Majd egyre mélyebbre hatolt a tudatába, egészen addig, míg felismerte azt, ami mindentől független, ami nem született, ami szabad. Ekkor elérte a Kialvást, vagyis a Nirvánát. Ezután még három héten keresztül üldögélt, hogy elmélyítse ezt a tapasztalatot. Vagyis, megtalálva a tiszta látásmódot, úgy látta a világot, amint az van, s három héten keresztül nézelődött.

Lehet azt mondani, hogy azért érte el a megvilágosodást, mert leült. Vagy azért, mert előtte 6 éven át különféle gyakorlatokat végzett. Vagy azért, mert megfelelő volt a karmája. Vagy azért, mert tudatának mélyére tekintett.

Ezek mind szerepet játszottak benne. De a megvilágosodást azért érte el, mert ráébredt valódi természetére. És ahhoz, hogy ily módon képes volt a tudatába tekinteteni, neki adott esetben az kellett, hogy felébredjen benne a megszabadulás vágya, elhagyja otthonát, hat éven át gyakoroljon, majd végül leüljön, s önmagába tekintsen. Alapvetően hasonló életmódot tanácsol azoknak, akik szeretnék elérni a megszabadulást. De ez az életmód még nem garancia semmire sem. Volt olyan szerzetes a Buddha idejében, aki a Tan első hallatára megértett mindent és elérte a Kialvást, míg voltak olyanok, akik évtizedeken keresztül nem értették meg, pedig ott voltak, akár minden nap, a Buddha társaságában.

Én is azt tanácsolom elsősorban, ami hozzám közel áll, és amit megfelelő útként ismerek a megvilágosodás elérésére. Ez pedig egyszerűen annyi, hogy nézz mélyen önmagadba, ne ragaszkodj semmihez - vagyis ne hidd semmiről se, hogy az te vagy, vagy azt, hogy nem te vagy -, és ismerd fel valódi lényegedet. Ezt a gyakorlatban sok módon lehet megtenni, attól függően, hogy ki miként áll hozzá. Ebben az esetben fontos a szemtől szembe való beszélgetés. De nem szükségszerű.

A buddhizmus számtalan tanítást kínál, rengeteg gyakorlatot és nekünk csupán annyi a teendőnk, hogy ebből megtaláljuk a számunkra legszimpatikusabbat, majd azon elinduljunk. A zen ebből csupán az egyik út, s a különféle zen tanítók mind a maguk módján segíthetnek. Ülés, leborulás, éneklés, munka, kóanok, hua-tou, mantrázás, stb. Sok eszköz, aminek mind az a célja, hogy segítse a tudatba való lemerülésünket. Van, akinek erre nincs is szüksége, van, akinek csak egy hétig, egy hónapig kell, van, akinek egy éven, vagy éveken át, van, akinek tíz, húsz, vagy több évtizeden át kell, hogy végül képes legyen felismerésre jutni, de van olyan is, akinek egy élet is kevés.

Én azt mondom, hogy aki már egyetlen percre képes összeszedett állapotban maradni, az képes megpillantani valódi természetét is. S ha képes meglátni azt, akkor képes meg is tartani. Így könnyedén eléri a megvilágosodást. Ez a hirtelen megvilágosodás tana. Ennyire egyszerű a zen, s az egész Dharma.