Igen, a szamádhi némi erőfeszítést követel, munkát. Lehet azt mondani, hogy könnyedén, lazíts, de amíg nincs min lazítani, addig hiába, nincsenek izmaid, amiket pihentethetnél, kinyújtóztathatnál. Csak egy szál fű vagy.

A legtöbben annál, hogy mi is a meditáció, mi a zazen, megragadnak a szamádhinál. Persze többen vannak azok, akik a gyakorlásnak arra a szintjére sem jutottak el, s azt hiszik, a meditáció az valami egészségjavító szer. Tehát annak, hogy a gondolatokat lenyugtatni, két téves iránya van. Az egyik azt képzeli, hogy akkor ez olyan, mint a tengerparton kifeküdni a kényelmes nyugágyra az ernyő alá (zazen), jégkockákkal megrakott martinit szürcsölgetni, s közben olvasni a Pókember legújabb számát ("csak figyelem a gondolataim, elengedem azokat"). A másik pedig azt hiszi, hogy a dzsungelben van, ahol minden egyes fa mögül, felülről és alulról, tehát minden irányból ellenség leselkedik rá (vagyis a gondolatok), s neki ezeket el kell pusztítania a frissen élezett kardjával (zazen).

A helyes gyakorlás viszont egyik sem. A helyes gyakorlás a meditáció bevezető szakaszában csupán azt követeli meg, hogy képes legyél odafigyelni. Oda, amire épp kell. Ha dolgozol, a munkádra, ha vezetsz, akkor a vezetésre, ha beszélsz, akkor a szavaidra. A lényeg, hogy figyelj oda a cselekedetiedre, a szavaidra és a gondolataidra. Ez a buddhista erkölcs és gyakorlás alapja. Miért? Mert ha nem figyelsz oda, akkor rossz okokat (karmát) hozol létre, amivel a saját utadat akadályozod a megszabadulás felé.

A második része a bevezető gyakorlatnak az, hogy a figyelmed ne csak összeszedett legyen, hanem szabad is. Tehát összeszedettség + szabadság = éberség. A szabadság azt jelenti, hogy ne kösd magad a figyelmed tárgyához, ne ragadj bele, ne képzeld azt állandónak, ne csinálj eszméket, vagyis ne gondold azt, hogy valahogyan lenne az ideális. Ezt jelenti a "ne ellenőrizd" és ennek az oldalnak a félreértéséből fakad a strand-jelenet. A kettőnek együtt kell meglennie, különben a tudat sosem lesz valóban nyugodt, mert vagy egyre jobban feszíti magát, hogy összpontosítson, vagy pedig csak elengedi magát, s akkor a különböző hatások ide-oda sodorják. Fontos, hogy egyensúlyban legyen a jang (összpontosítás) és a jin (szabadság), hogy együtt működjön.

A meditáció formáinak száma rengeteg, de a fenti alapelveken nyugszik mindegyik. Ebből következik az is, hogy egyik sem jobb a másiknál, hanem csupán egyéntől függően lesz érdemesebb az egyiket inkább alkalmazni, mint a másikat. Ami fontos, az a rendszeresség. Tehát, egy adott meditációs formát meg kell tanulni, el kell sajátítani, mert így tudják a legtöbb segítséget adni. Azáltal, hogy van egy kötött formája, segíti a tudatállapot megvalósulását is, mikor gyakorolunk. Ezt az elvet véve figyelembe dolgozták ki a jóga bonyolult rendszerét. Ám az is hamar észrevehető, hogy ezek a formalitások könnyedén üressé válnak. Ezt a jógánál láthatjuk első sorban, amiből puszta testedzés lett. A zazennel is ugyan az a helyzet, csupán egy tartás, amiről bizonyos zen mesterek azt állítják, hogy már maga a zazen tartása a gyakorlás kezdete és vége, a csúcs. Ez ugyan olyan téves felfogás, mint azt mondani, hogy egy adott mantra ismételgetése (l. om mani padme hum) már tisztítja a karmát, eljuttat a megszabaduláshoz. Ez az elképzelés vezetett el az imamalmokig, majd onnan a modern technika segítségével az ima-cédékig. A legjobb a módszerben az, hogy ha a mantrát a világ több állandóan futó szerverére kirakjuk, amik nagyon nagy sebességgel forognak, akkor villámgyorsan juthatunk el a teljes tisztaság állapotába, köszönhetően a varázslatos mantrának. És itt a kulcsszó a varázslatos. Mert ez a varázslatos, vagy más néven mágikus szemlélet az, ami által a formák olyan nagy erejűek lesznek. Így jutunk el a tisztán tudati gyakorlatból a hétköznapi mágikus hiedelmekig, ahol már zazenben ülni annyi, mint megvilágosodni, s ahol a Buddha egyedül a zazen által érte el a végső és teljes megszabadulást. Itt a zazen módszerét természetesen bármi mással is behelyettesíthetjük. De ez nem az az út, amiről a Buddha beszélt, sem pedig amiről a zen pátriárkái.

Zazen így, mantra úgy, nekem teljesen mindegy ki milyen forma szerint gyakorol, mert nem attól lesz a zen gyakorlás. A tudat elnyugtatása a lényeg a meditáció bevezető szakaszában, s ami ez ellen dolgozik, az a gyakorlás ellen van. Éberség, minden helyzetben, ez a megoldás. És ehhez nem kell semmilyen különös képesség, rendkívüli testi, vagy épp tudati adottság. Ez a szint minden ember számára teljességgel elérhető még ebben az életben. Ha pedig ezt elérte, akkor onnantól már csak jobb lehet.

Mint említettem, az éberség csupán bevezető gyakorlat, ami egy magasabb gyakorlatot szolgál ki. Ez a magasabb gyakorlat pedig a túlpartra juttató bölcsesség (pradnyápáramitá) felismerése, aminek a lényege a lényegtelenség, vagyis az üresség. Minden lényegtelen, tehát nincs semmi maradandó része, állandósága, fontossága, énsége. A körülményektől függően keletkeznek a dolgok és pusztulnak el. Valójában, sem keletkezés, sem pusztulás, sem dolog nem létezik, mert ezzel, bár ideiglenesen, de lényegiséggel ruháznánk föl valamit, ami egy darabig önmagában, elkülönítetten létezik minden mástól. Márpedig ez lehetetlen. Ezt a szétválasztottságot csupán a szavak, a gondolatok teremtik meg, amivel látszólag énséget, egyéniséget adunk a dolgoknak. Az egész ott kezdődik, hogy vagyok én és van minden más. E szerint éljük napjainkat, ezért vágyunk és harcolunk, szerzünk és eldobunk. Valójában sem én nem létezik önmagában, sem minden más. Ez csak egyetlen szétválaszthatatlan egységben lehetséges. De itt ne valami misztikus felsőbbrendű "minden egy" eszmére gondoljunk. Ez itt a kézzelfogható tapasztalatokról, a valóságról szól. Arról a valóságról, amit alapvetően kettősen látunk, szétdaraboltan, énséggel, lényegiséggel rendelkezően. Amiről azt hisszük, hogy az egész nem más, mint sok valódi, önmagában létező kicsi együtt. De vajon hol végződik a hegy, s hol kezdődik az ég? Mi az, ami szétválasztja az eget és a hegyet? Nem egyéb, mint saját látásmódunk, szavaink. Ha csak azt nézzük, amit tényleg látunk, akkor az ég és a hegy nincs külön. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor a hegy = ég, mert akkor megint visszazuhantuk a szavak szintjére, s végtelen magyarázkodással próbáljuk megragadni azt, ami teljesen nyilvánvalóan itt van a szemünk előtt. Ez nem is egy másfajta látásmód, mint amivel eddig is rendelkeztünk. Semmi különös, vagy természetfeletti nincs ebben, amit valamilyen oknál fogva csak különös emberek láthatnak be. Alapjaiban a lényegtelenséget mindenki elismeri, csupán a mélységeivel vannak gondok. Mégpedig azért, mert ragaszkodunk. Ragaszkodunk ahhoz, hogy én létezem. Még ha gondolatilag be is ismerjük, hogy ez az én nincs, akkor sem látjuk úgy, nem cselekszünk, nem élünk úgy. Gondolatilag megérteni kevés! Az meg aztán még kevesebb, ha a Szív szútrát (ami a túlpartra juttató bölcsesség lényegét, tehát a szívét fejti ki) recitáljuk, akár tíz világkorszakon (kalpán; ha egy 10 köbkilométeres tömör acélkockát minden ezer év végén valaki egy darab finomszálú selyemkendővel legyintene meg, mire elkopna a kocka, még nem lenne vége annak a világkorszaknak) keresztül. Fel kell ismernünk, hogy minden, amit csak énnek hiszünk, valójában lényegtelen, üres. Így nyomban megszűnik minden ragaszkodás, minden kötöttség.

Az üresség felismerésével együtt a karma, vagyis az ok-okozati rendszer működését is felismerjük, meglátjuk, hogyan jön egyikből a másik, s hogy az ember saját maga hogyan teremt tudatlanságával (az üresség be nem látásával) magának szenvedést. Rájövünk, hogy mindennek megvan a maga következménye, s így épp ezért először is még jobban törekszünk a megszabadulás elérésére, másodsorban a jó cselekvésére. Itt látjuk meg, hogy mi értelme is van a gyakorlásnak.

És ahogy az összeszedettség és a szabadság nem válik el egymástól, úgy a bölcsesség sem egy különálló szint. Csupán a kifejtés kedvéért van felosztva. Valójában, az éberség nem sajátítható el teljesen a bölcsesség nélkül, mert akkor még mindig lenne kötődés, feszültség, más néven szenvedés.

A harmadik szint önnön Buddhaságunk felismerése, az éberség és a bölcsesség tökéletessége, a végső cél, a tökéletes és teljes megszabadulás. Belátni, hogy valójában mindig is te magad voltál, vagy, s leszel a Buddha, aki nem született és nem hal meg. Ez a Nirvána.

Minden jelenség üresség:

buborékok a tó színén,

hullámok tünékeny fodra.

Mégis, akkor hol a Buddha?