Szürke Hegy Közösség
Dharma
 
Sásztrák
 
Egyéb
 
Újdonság
 
Mai Mantra
A létezők mind mulandók. Aki ezt látja, elfordul a szenvedés világától. A megtisztulás útja ez. (Dhammapada XX. 277.)
 
Buddha-számláló
Indulás: 2004-05-02
 
Dharma
Dharma : A Buddha és az ő szabályzata

A Buddha és az ő szabályzata

Astus  2004.05.02. 18:10

Tudósítónk Nirvánából jelentkezik!

A Buddha tanításai elég sokoldalúak. Mindenféle ember
megtalálhatja a neki megfelelő megközelítést, a neki
tetsző hagyományt. A zen ezek közül csak az egyik, s még
itt is többféle irányzat van. Ami mindenkinek "kötelező",
aki a Magasztos tanításait kívánja használni a saját
életében, az az öt fogadalom. Mi ez az öt?

Ne árts semmilyen élő lénynek, vagy másképpen, ne
pusztíts! Ennek lényegi jelentősége, hogy másoknak ne
okozz szenvedést. Legyél együttérzéssel mások irányába. És
ez nem csupán emberekre vonatkozik, hanem az állatokra, a
növényekre is. Sőt, még akár a világ összes dolgára is
vonatkoztathatod. Ez a békés együttélés a természettel, a
felismerése annak, hogy mi magunk is a világ részei
vagyunk, s minden mindennel kapcsolatban áll. Egyszerűen
szólva: amit mással teszel, azt teszed magaddal. Mert
nincs semmiféle, világtól független én. Hogyan kerülöm el
a rombolást?

Ne vedd el azt, amit nem adnak, ami nem a tied! De mi az
enyim? Mitől válik valami a tulajdonommá? Ha valami az
enyim, akkor van olyan, ami nem az enyim. Ezzel máris
egyfajta különválasztás történik. Mintha azt mondanád: a
jobb karom az az enyim, de a bal szemem az nem. Pedig ez a
kettő egyetlen szervezet része. Ez a földterület az enyim,
az pedig már nem. Hát miért lenne már különböző ez attól?
Valójában nincs különbség, nincs függetlenség. Itt ez a
test, ami az enyim, s ott a világ, ami nem. Ám ez a test
függ a világtól, s a világ függ e testtől. Vajon ez a test
tényleg a tied? Mi tesz különbséget?

Ne szólj hamisat, vagyis ne hazudj! Ne vezess félre
másokat, s magadat! Ha magad csapod be, azzal csak
szenvedést vonsz fejedre, s ugyan így másokkal is. A
félrevezető beszéd hatalmas méreteket ölthet, akár egész
nemzetek pusztulását. A mindennapjainkban pedig fájdalmat
okoz. Ezért nagyon oda kell figyelni, mit is mondunk. Mert
megszoktuk, hogy csak beszélünk össze-vissza, s nem
számít, ennek mi lesz az eredménye. A pletyka ennek ismert
példája. Ezért legyünk őszinték, lássuk a dolgokat a
valóságnak megfelelően, s ha nem vagyunk biztosak, akkor
inkább hallgassunk, mint hogy megpróbáljuk kitalálni.
Hogyan lehetséges a dolgokat a valóságnak megfelelően
látni?

Ne paráználkodj! Ez így önmagában elég homályos.
Hagyományosan azt jelenti, hogy ne csald meg a társad, s
ne csalass meg senkit magaddal, magyarán, akinek már van
férje/felesége/barátja/barátnője, az ne legyen hűtlen, s
őket ne is próbálja senki hűtlenségbe vinni. Ennél tágabb
jelentése a mértékletesség, nem csupán a nemi életben,
hanem minden másban is. Az, hogy megelégszünk annyival,
amennyi kell, s nem hajhásszuk örökkön vágyainkat, ami
ugye a szenvedés fő oka. Van, akinek napi egyszeri étkezés
elég, van, akinek napi háromszori. De ha neked elég napi
egy, akkor ne egyél kettőt. Ha neked elég napi három,
akkor ne egyél négyet, de ne is kínoztasd magad
koplalással, csak mert másnak elég egy is. Hogyan tartasz
mértéket a levegővételben?

Ne használj bódító, tudatmódosító szereket! Ez az első
négy fogadalom egyfajta megerősítése, biztosítása. Ha
részegek vagyunk, akkor a fogadalmak már annyira nem
tűnnek fontosnak, s így csak újabb szenvedést hozunk
létre, nem beszélve a másnapról. Az, aki a Buddha
tanításait követi, legyen mindig éber, s ahelyett, hogy
tovább növelné tévképzeteit, törekedjen azok
megszüntetésére. Hogyan szünteted meg a dolgokat tévesen
tévképzetnek látó tévképzetet?

Van az egész Dharmának egy nagyon rövid és lényegi
megfogalmazása: Kerüld a rosszat, tedd a jót és tisztítsd
meg a szívedet!

Fontos még megemlítenem, hogy a buddhizmus nem ego-
ellenes. Csupán megmutatja, hogy nem létezik semmiféle
állandó én, s ennek nem tudása minden szenvedés gyökere.
Ezért nincs mit megszüntetni, annál inkább felismerni!
Butaság, mikor valaki önmaga ellen harcol önmagával.

 
Bódhidharma
Főkapu
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MONDO
Avagy: Kérdés-Felelet! (csak tagoknak)
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.