1. Akkor a tiszteletreméltó Szubhútit megindította a Tan ereje, s könnyekre fakadt. Azután megtörölte a szemét, és így szólt a Buddhához:

2. Csodálatos, ó, Buddha, rendkívül csodálatos, milyen maradéktalanul hirdette e Tant a Tathágata azon lények javára, akik a legfelsőbb ösvényre léptek. Általa, ó Buddha, felismerés ébredt bennem.

3. Bizony, korábban sohasem hallottam ilyen tanítást a Tanró1. Azok a bódhiszattvák, ó, Buddha, akik hallják majd, mikor e szútrát hirdetik, s róla helyes felfogást alakítanak ki magukban, a legmagasabb áldásban részesülnek. Hogy miért?

4. Mert a helyes felfogás valójában nem felfogás. Ezért hirdeti a Tathágata: "A helyes felfogás - a helyes felfogás!" Nekem nem nehéz elfogadnom és elhinnem ezt a Tanró1 szóló értekezést, mely kihirdettetett.

5. S azok a lények szintén, ó, Buddha, akik a jövőben élnek majd, az utolsó időben, az utolsó pillanatban, az utolsó ötszáz évben, az igaz Tan romlása idején, akik a Tan e magyarázatát megtanulják, ó, Buddha, emlékezetükbe vésik, elismétlik, megértik és maradéktalanul elmagyarázzák másoknak, azok valóban a legmagasabb áldásban fognak részesülni.
6. Bennük, ó, Buddha, nem fog megjelenni az énség, egy lény, egy lélek vagy egy személy képzete, s nem fog létezni számukra sem képzet, sem nem-képzet. És miért? Mert, ó, Buddha, az énség képzete nem-képzet, és a lény, lélek, személy képzete is nem-képzet. És miért? Mert az áldott buddhák megszabadultak minden képzettő1.

7. E szavak után a Buddha így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz:
Így van, Szubhúti, így van. Azoknak a lényeknek, ó, Szubhúti, akik hallják e szútra felolvasását, és nem remegnek, nem ijednek, nem riadnak meg, a legmagasabb áldásban lesz részük. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, ezt a Tathágata hirdette felülmúlhatatlan bölcsességként.

8. És, ó, Szubhúti, amit a Tathágata felülmúlhatatlan bölcsességként hirdet, ugyanazt tanítja számtalan áldott buddha is. Ezért nevezzük felülmúlhatatlan bölcsességnek.
9. Továbbá, ó, Szubhúti, a tűrés legmagasabb tökéletessége, mely egy tathágatára jellemző, szintén nem tökéletesség. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, abban az időben, amikor Kalinga királya lefaragta a húst minden tagomról, nekem nem volt énség-, lény-, lélek- vagy személy-képzetem, nem volt sem képzetem, sem nem-képzetem. Hogy miért?

10. Mert, ó, Szubhúti, ha akkor az énség képzete támadt volna bennem, akkor a rosszakarat képzete is megjelent volna. Ha a lény, lélek vagy személy képzete támadt volna bennem, akkor az ártani vágyás képzete is megjelent volna. És miért?

11. Mert, ó, Szubhúti, én emlékezem előző ötszáz életemre, mikor türelmet hirdető bölcsként éltem. Akkor sem rendelkeztem az énség, lény, lélek vagy személyiség képzetével.

12. Ezért tehát, ó, Szubhúti, egy nemes szellemű bódhiszattvának, miután elvetett minden képzetet, tudatát föl kell emelnie a legmagasabb tökéletes tudás szintjére. Tudatát olyanná kell formálnia, hogy ne bízzon a látásban, hallásban, szaglásban, ízlelésben, tapintásban, gondolkodásban, ne bízzon valamiben, ne bízzon semmiben, ne bízzon bármiben. Hogy miért?

13. Mert amiben megbízik, az valójában megbízhatatlan. Ezért hirdeti a Tathágata: "Ne adjon ajándékot az a bódhiszattva, aki bármiben is megbízik, ne adjon az, aki bízik a formában, hallásban, szaglásban, ízlelésben vagy bármi kézzelfoghatóban."
14. Továbbá, ó, Szubhúti, a bódhiszattva minden lénynek így adjon ajándékot. És miért? Mert, ó, Szubhúti, a lény képzete nem-képzet. S azok, akikről a Tathágata mint minden lényről beszélt, valójában nem-lények. Hogy miért?

15. Mert, ó, Szubhúti, a Tathágata a valóságot mondja, azt mondja, ami igaz, úgy mondja a dolgokat, ahogyan vannak; egy tathágata nem mond valótlant.
16. S továbbá, ó, Szubhúti, a Tanban, amit a Tathágata tökéletesen ismert és hirdetett, nincs igazság, sem hamisság.
17. Mint ahogy egy sötét helyre belépő ember sem lát semmit, ugyanilyennek kell tekintenünk a tárgyak csapdájába esett bódhiszattvát, aki a tárgyakban elmerülvén ajándékot ad. Ám az az ember, akinek van szeme, sok tárgyat lát, mikor az éjszaka sötétje elmúlt, és fölkelt a nap.